Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Internet absztinencia

Tegnap este azzal örvendeztetett meg az Orcon által, az előfizetéshez adott ADSL modem (Dynalink RTA 1320), hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül felmondta a szolgálatot.
Sem az áramtalanítás, sem a reset nem segített: kis lámpácskái ugyan biztatóan hunyorognak, ám mulatságosan zümmög, akárha egy seregnyi sandfly költözött volna belé, és természtesen nem működik rendeltetésszerűen. Egész pontosan sehogy sem működik.
Először dühödten a falhoz akartam vagdalni, aztán rájöttem, hogy még benne vagyok az egy éves garanciális időben (ugyan pár héttel csupán), úgyhogy megtartóztattam magam.Még a régi, Magyarországról örökölt rossz beidegződéssel készültem csatázni a szolgáltatóval, s már jó előre kinéztem, hogy mit veszek majd pótlásul, ha nem sikerül érvényesítenem a garanciát.
Ám újra és újra kellemes meglepetésként ér, hogy itt mennyire másként mennek a dolgok.

Reggel felhívtam az Orcon (az internetszolgáltatónk) számát, ahol pár másodperc múlva kapcsolták az ügyfélszolgálatos jószágot. Kissé idegesen kezdtem bele a problémám ecsetelésébe, ám gyorsan megnyugtatott: semmi gond, megadja a Dynalink helyi képviseletének a címét, csak dobozoljam be a hibás modemet, adjam postára, és a postafordultával meg is kapom az új példányt.
Ebben megnyugodva mentem a dolgomra, aztán csak feltörtek a rossz tapasztalatok, hát hiszen ennyire nem lehet egyszerű, gondoltam. Hogyan kell igazolnom, hogy én Orcon ügyfél vagyok? elektronikusan köttetett az előfizetés, sehol egy pecsétes papír, sehol egy becsületes számla.
Kikerestem hát a Dynalink New Zealand ügyfélszolgálatának számát, felhívtam őket is.
Ott azonban egy automata közölte, hogy sajnos minden ügyintézőjük foglalt, hagyjam meg a telefonszámomat, majd ők visszahívnak.
Helyben vagyunk, gondoltam, az életben nem hívnak vissza. Most akkor küldjem vagy ne küldjem a hibás szerkezetet?
Fél óra múlva csöng a mobilom, a Dynalink az. Udvarias férfihang kérdi, miben állhat a szolgálatomra. A meglepetéstől alig jutottam szóhoz, végül csak sikerült kinyögnöm a problémámat. Ugyanazt a választ kaptam, csak küldjem el hozzájuk, amint megkapták postázzák a cserét. Az akadékoskodásomat, hogy kell-e nekik valami igazolás, számla, akármi – nem is értette. Nem, nem kell nekik: hát egyszerű nem? van egy hibás termék, amit őt forgalmaznak, az garanciális, tehát kicserélik.

Itt tartunk most. Remélem jó vége lesz az ügynek, és valóban hamarosan megkapjuk az új modemet – addig ugye nincs otthon net.
Addig is: Orcon, Dynalink, Új Zéland – ügyfélszolgálatból 5 csillag.
Mindenesetre a várható esős időjárás ellenére sem tettünk le a hosszú hétvégi túráról, így az internet absztinencia első három napja mindenképpen fájdalommentesnek ígérkezik.
A jövő hét kedden visszatérek.

Previous

Apám és Bloggolás

Next

Far North – Első nap

1 Comment

  1. Anonymous

    Üdv! Ez tényleg fura. Én a vinyót akartam kicserélni, mert megromlott a gépben. Bemegyek (falun lakom) a városba, ahol a MMarktban mondják, hogy nem náluk kell kicserélni, mert ugyan itt lett véve, de a garancia náluk nem érvényes. Elbuszoztam egy másik helyre, amit nem találtam. 30 perc intenzív séta, és 10 szép hölgy megkérdezése után, se találtam a boltot. Felhívtam az információs központot (anyám), hogy nézze meg milyen cím van az xy papíron. Ismét csak azt mondja amit az MM fickó. Végül megtalálom, de ma zárva van. Visszamegyek másnap reggel, és nyitva van, ahol mondom mi a problematika, de azt mondják, hogy nincs raktáron, várjak x hétig, míg Pestről jön a pótlás. Hát nem mutattam annyira az öröm jeleit, de mondtam, hogy nekem kell a gép (pedig annyira nem kellett), végül találtak egy nagyon hasonló vinyót (annyi különbséggel, hogy az működött), és ideadták. Miután hazamentem másnap tesóm viszi vissza a papírt (Sulinet keretein belül lett vásárolva a vinyó – így kapunk vissza pénzt) – és szól, hogy nem kaptunk vissza minden papírt. Így újra elmentem a bolthoz, de megkérdeztem 3 széplányt a biztonság kedvéért, aztán meglett minden. A Te sztorid viszont jobb.

Leave a Reply

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: