IELTS

Nem voltam elég bátor ahhoz, hogy egyetlen hónapnyi felkészítő után nekivágjak a vizsgának, főképp azért, mert egészen tegnapig úgy tudtam: ha nem sikerül, három hónapot kell várni, amíg újra megpróbálhatom. (Tegnap kiderült, ezt a szabályt a minap eltörölték, ezentúl két hetente lehet kísérletezni, ha az emberfia bírja pénzzel.)
Mindenesetre úgy döntöttem, még egy hónapot szánok a felkészülésre, ráadásul most kedvesemmel együtt veszünk részt a délutáni órákon, ami azért sem rossz, mert így legalább látom hétköznap is. Máskülönben ez nem fordulna elő: ő éjszaka dolgozik (hogy a délutáni angolon részt tudjon venni), tehát ha nem együtt koptatnánk a padot, pont egy percet sem találkoznánk.

Had oszlassam el azt a közkeletű tévhitet mindjárt, márhogy az IELTS felkészítőn angolul tanítanának. Erről ugyanis szó sincs. Ezen a kurzuson kifejezetten a vizsgára, annak sajátos metodikájára fókuszálunk – az angol nyelvtudást eleve feltételezik.
Ez persze meglepett előszörre – bár mostanra azért látom az értelmét -, ahogyan nyilván meglephette némely új tanulótársunkat is. A csoportban egyébiránt kedvesemmel képviseljük a kaukázusi emberfajt, már ha a brazil lányt leszámítjuk. Van még egy szomáliai, szénfekete szépség, a többiek ázsok: koreai és kínai diákok vegyesen.
(Az előző csoportomban mindössze két taiwani akadt, a többiek javarészt Európából érkeztek.)
Mostani társaim kifejezetten jól hatnak az önbizalmamra: ha nekik sikerül kellő pontszámot összegyűjteni, nekünk csak formalitás lehet a vizsga.
Kedvencem a magát önhatalmúlag Eriknek elkeresztelő kínai fiú, aki valószínűleg semmit sem ért a körülötte folyó eseményekből, s mindjárt a bemutatkozás procedúrája után – inkább kézzel-lábbal, mint szóban – mentségéül hozta fel, hogy fél fülére süket, ezért nem is hallja, amit neki mondanak, vagy tőle kérdeznek.
Ian, a skót tanárunk némileg értetlenül állt az eset előtt, aztán megvonta a vállát: mindenki arra dobja ki a pénzét, amire akarja.
EunMi, akit páromul osztottak be, koreai családanya. Ő nem hivatkozik semmire, egyszerűen csak nem tud angolul, ezt viszont bájosan csinálja. Nyilván számára a legnagyobb csalódás, hogy nem tanulunk szavakat meg nyelvtant – az eddigi kommunikációnkból az derült ki, ő erre számított.
Azt, hogy a többiek mennyire bírják a nyelvet, egyelőre roppant nehéz felmérni: a mandarin hanglejtés, a csipogó fejhang számomra kezelhetetlen, minden elismerésem a pókerarcú skóté, aki hajlandó századszor is visszakérdezni, ha nem ért valamit. Ez mondjuk csöppet szaggatottá teszi az óra menetét, viszont nekünk is lehetőséget teremt, hogy aklimatizálódjunk a fejfájdító kínai akcentushoz, amivel azért a mindennapok forgatagában sokkal többet találkozom, mint szeretnék.

11 Comments

  1. Itt Tajvanon az ismerőseim legtöbbjének nincs problémája a kiejtéssel. Már amelyik meg mer szólalni… az itteni oktatási rendszer szótanulásra nevel, a beszédre nehéz őket rávenni…

  2. No jó. Nem szeretnék általánosítani. A legjobb barátom ugye kínai, és van másik három kollégám is, az ő kiejtésük irigylésre méltóan korrekt.
    Viszont nagyon sok ázsiai kiejtése borzasztó az érthetetlenségig, s velük azért napi szinten interakcióba kerül az ember: bankokban, éttermekben, különböző boltokban.
    Mostanra rájöttem arra is, hogy – eddigi feltételezésemmel ellentétben – tudnak ők angolul, csak ez nem derül ki: az akcentusuk egyszerűen elfedi a képességeiket.

  3. totasz

    Kizárólag azért lehetsz meglepődve, mert még nem voltál németországban angol nyelvű spéci IT tech. kurzuson, ahol olaszországból érkezett távol-keleti marketinges srácok kérdezgették az előadót.
    😉

  4. Anonymous

    Ha jól vettem ki a szavaidból, akkor talán itthon érdemesebb inkább megtanulni angolul, letenni a megfelelő szintű IELTS vizsgát a British Councilban, majd utazni Új-Zélandra.
    Legalábbis én így tervezem.
    Üdvözlettel: Szabó Andrea
    Tetszenek a napló szerű írásaid; sok érdekes és hasznos dolgot megtudtam Zélandról.

  5. Való igaz, hogy Új Zéland előtt nem voltak ilyen tapasztalataim, ezért is lepett meg különösképp a dolog.

    Ami azonban még csodálatosabb, hogy a kiwik mennyire természetesnek veszik, elfogadják és beépítik a mindennapjaikba, hogy a lakosság egy jelentős hányada nem, vagy alig beszéli a nyelvet.

    Auckland lakóinak nagyjából 12%-a ázsiai (2001-es adat, frissebbet nem találtam).
    Jelentősebb (bár sokkal kisebb) ázsiai populáció él még a Wellingtonban és a déli szigeten, Christchurch környékén a Canterbury régióban.

  6. Andrea: igen. Szerintem határozottan jó ötlet, a mai ismereteimmel én is így csinálnám.

    Munkavállaláshoz nem szükséges IELTS vizsga (viszont nyilvánvalóan kell a nyelvtudás), de a letelepedési engedélyhez kell.
    General training, 6,5 átlaggal.

  7. Ismerős a dolog errefelé is. A koreaiaknak még a magyaroknál is kisebb százaléka beszéli vmelyest az angolt, de a kiejtésük miatt gyakran értehetlen. Nekem eddig a jelbeszéd fejlesztése vált be leginkább 😉 és hát valószínűleg nem úszom meg, hogy alapszinten legalább, de elsajátítsam én is eme kedves koreai nyelvet.Azért szerintem nem véletlen, hogy az angol vált a globális kommunikáció eszközévé, s az is marad…a mi életünkben még legalábbis biztos!
    Vera

  8. Nem tudod véletlenül, hogy a Cambridge Advanced-et elfogadják-e a letelepedési engedélynél?
    Mer ha nem, akkor inkább ki sem megyek. :)))

  9. A hírek úgy szólnak, hogy igen. És lenne benne ráció, de pontosan nem tudom.
    Annamarinak szintén Cambridgei vizsgája van, és abban reménykedik, hogy ez elég is lesz neki.

  10. Na akkó, ha meglesz a fekete övcsi, talán kinézek. Ismerek egy embert, aki kint volt és azt mondja nem rossz hely. Mondjuk olyat is ismerek aki még mindig kint van. :)

  11. NaP

    Hmm, egyszer hallgattam egy előadást, amelyet egy indiai tartott. Eszméletlen akcentusa volt, de sokkal érthetőbben artikulált, mint egy amerikai. Az amikat egyáltalán nem értem (mondjuk kicsit nagyot hallok).

Leave a Comment

4 × five =