Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Szilánkok

Kicsit nehezen zökkenek vissza a hétköznapokba, az elmúlt két hét még mindig a hatása alatt tart, úgyhogy most rendszerezetlen benyomásokra és élménytöredékekre futja csak tőlem.

Már közeledtünk a hazatéréshez, amikor az egyik reggel – azt hiszem Kaikourában – különös érzés tört rám, amit azután egész nap magamban forgattam.
Régi etruszk hiedelem szerint – legalábbis Mika Waltari: Turms a Halhatatlan c. regénye alapján – az ember életét, sorsát ciklusokra lehet osztani. Ezek a ciklusok jól észlelhetően megkülönböztethetőek egymástól, és egy egy ilyen ciklusforduló-sorsforduló kapcsán szokás volt egy kavicsot eltenni, mintegy lezárásaként az elmúlt éveknek. Ezek a kavicsok jelképezték az emberi sors mérföldköveit. Waltarinál amúgy sem tudom szebben megfogalmazni, idézem inkább:

“Ismereteink szerint az ember élete meghatározott hosszúságú szakaszokra tagolódik. Minden szakasz lezárultával az ember megújhodik, és gondolkodása is megváltozik. Azt mondják, hogy egy ilyen szakasz ötvenöt hónapig tart. Mások úgy tartják, hogy minden szakasz idő­tartama öt év és hét hónap. De azok vélekednek így, akik mindenben bizonyosságot akarnak, bár a világon semmi sem biztos. Az emberek különbözők, és az emberi élet egyes szakaszai is különböző hosszúságúak. Ahogyan mindegy, hogy a cserépkorsót a kavicsokkal a meg­boldogult fejéhez, a lábához vagy a padozatra rakják az áldozati ajándékok közé, ugyanúgy hiábavaló a korsóban lévő kavicsok számából kiszámítani az ember természetes életkorát, éveinek és hónapjainak a számát. Az egyik szakasz tartama lehet három év és két hónap, a másiké viszont akár tíz év is.
De az emberek túlnyomó többsége sohasem hajol le, hogy kavicsot vegyen fel a földről, és megőrizze, mint élete valamelyik időszaka befejeződésének és egy új időszak kezdetének a jelét.”

Mika Waltari: Turms a Halhatatlan
Schütz István fordítása

(Mellesleg az egyik kedvenc Mika Waltari regényem, mindenkinek melegen ajánlani tudom. Az pedig külön öröm és meglepetés számomra, hogy a teljes regény letölthető a MEK oldaláról.)

No ilyen sorsforduló bekövetkeztét éreztem aznap reggel.
Kicsit keserédes szomorúság fogott el, lassan végetér a csoda, haza kell mennünk. És amikor a hazára gondoltam, Auckland és a Lake Road jutott az eszembe. Egyszerre megrohant ez a furcsa, de felemelő érzés, és most nyilalt igazán belém, hogy nekem már Új Zéland és Auckland a haza.
Jártam sokat külföldön eddig is. Volt ahol több időt is eltöltöttem, de először fodult elő, hogy egy nyaralás után nem Magyarországra tértem vissza… Különös, nehezen megfogalmazható és konfúzus, hogy miért pont ez a gondolat döbbentett rá, hogy az életem végérvényesen megváltozott: az elmúlt 15 hónap limbója után ismét szilárd talajt értem, újra van haza.
Sajnálom, hogy akkor nem jutott eszembe Waltari és Turms, így nem kerestem kavicsot ehhez a kairosz-ponthoz.

Az, hogy a Déli Sziget mennyire más, mint az Északi, még sok következő postomnak a tárgya lesz. De vannak megmosolyogtató egyezések is.
Talán írtam már róla, mennyire furcsa – amolyan Asterix képregénybe illő -, hogy mindenütt gondosan nyírják a füvet, nemcsak a városban, de az országutak mentén is. Az igazi meglepetés ezügyben mégiscsak a odalent ért: a Déli Alpok vadregényes, kanyargós, 25-30 méter magas fákkal szegélyezett útjain, gyakran 60-80 kilométerre a legközelebbi lakott helytől is ugyanazzal a precizitással tartják rendben a gyepet, és ettől aztán olyan szürreális érzése támad az embernek, mintha nem is egy országot járna be, hanem álmodna, vagy méginkább, mintha egy gigantikus díszletbe csöppent volna.
Ezeket a benyomásokat csak erősítették a valószínűtlenül türkizzöld patakok és folyók; a gleccser táplálta vízeknek olyan a színe, amilyet eddig csak csempézett medencékben láttam: egészen elképesztő.

Sajnos még a fényképeken sem jön át teljesen, mennyire nem evilági a színek.


Vera írta a blogjában, hogy mennyire másabb, – kelet-európai szemmel sokkolóan – becsületesebb az élet Dél-Koreában. Nem rátercelni szeretnék, inkább csatlakozni a megdöbbenéséhez.
Utunk során számtalanszor találtunk olyan út mentén álló kempinget, ahol egy táblára voltak kiírva a kempingezés szabályai, és, hogy miképp lehet az ott tartózkodás díját utólag kiegyenlíteni, amolyan becsületkasszás módon. Tetszik érteni?
Odamész, megszálsz, (a kutya sem ellenőriz) azután veszel egyet a kifüggesztett borítékokból, kitöltöd a hitelkártya adatokkal és bedobod. A hegyekben vannak hutok (turista-kunyhók), ahol a kihelyezett dobozba készpénz formájában dobod be az ott töltött éjszaka árát.


Mesélek mást: megvettük Karácsonykor az új porszívót. Az előző, filléres darab volt, inkább fújt, mint szívott, az utóbbi időkben már kölcsönporszívóval takarítottunk. Szóval miután megvettük az újat, a régit kiraktam az utcára, had vigye el valaki, akinek kell, hiszen működni működik még. Annamari mosógépével is így tettünk, és mire ráírhattam volna, hogy ingyenesen elvihető, már el is tűnt a ház elől. Gondoltam nem lesz ez másképp a porszívóval sem.
Ezért döbbentett meg, hogy még két nappal később is ott találtam reggel. Mert persze nem számoltam a kiwi mentalitással: a láthatóan öreg mosógép nyilván nem véletlenül áll az utcán, gyaníthatóan azonnal tudható volt, hogy elszállításra/ajándéknak szántuk. Nade a porszívó – különösen úgy, hogy épp a kint parkoló autók mellett fekszik -, az más. Azt ugye ott is felejthettük, az nem nyilvánvaló, hogy ezt is elhordásra raktuk ki. Így aztán nem is nyúl hozzá senki. Kénytelen leszek kiírni rá, hogy szabad préda.


Ugyancsak Verától kaptam a megtisztelő meghívást a MÉM játékba, a következő postom tehát azügyben születik majd.

Previous

Középföldén járva

Next

MÉM

9 Comments

  1. Orulok, hogy megtalaltatok uj hazatokat, remeljuk ez velunk is igy lesz.Kivancsi lennek az okara egyebkent, hogy ti miert dontottetek masfel eve, hogy Uj-Zelandra koltoztok vegervenyesen. En is nagyon szeretek uj orszagokat felfedezni es hosszabb-rovidebb idot elni is egy adott orszagban, azonban nem tudom miert, de az emigralasra meg nem adnam a fejem.Valahogy a veglegesseg erzese ijeszt engem benne. Addig amig nem kotelezem magam el egy uj orszagban, addig fuggetlenebbnek es szabadabbnak erzem magam es egyuttal Fold-lakonak, aki mindenhol otthon van…Ti hogy vagytok ezzel az erzessel?

  2. Namaste

    Szia Aarkie!

    Látom jól alakulnak a dolgaitok, örülök.
    Örömmel venném, ha írná vagy itt vagy a mailmere(ha még megvan) arról, hogy: az alternatív energia felhasználása milyen odakint.Napkollektorokra gondolok.

    Üdv,
    Namaste

  3. Speedy

    Számomra hihetetlen hogy ennyire más legyen az emberek értékrendje. Sajnos még pár évem mindenképpen van itthon, pedig szivesen mennék…

  4. Speedy: de mennyire, hogy más. És erről még lesz szó bővebben.

    Nama: üdv…:) A napkollektorokról egyelőre nincs semmi biztos információm, majd utána nézek egy kicsit.
    Az új-zélandi energiagazdálkodásról, az ezzel kapcsolatos tervekről viszont tervezek egy hosszabb post-ot írni: részint nemrég jelent meg a kormány erre vonatkozó tervezet, másrészt igen érdekesnek találom.

    Vera: Én már évek óta nem találtam a helyem Magyarországon. Úgy éreztem, muszáj kicsit nekimenni a világnak, de kezdetben még nem volt róla szó, hogy véglegesen tervezzük. Inkább úgy gondoltuk, hogy adunk egy esélyt. Eredetileg Thaiföld volt az uticél, Phuketben kaptam volna munkát, csak azután húzodott a dolog: előbb Kriszti diplomázására vártunk, aztán eladtam a lakásomat, de hogy még se számoljunk fel mindent, vettem egy kis házat… Szóval óvatos duhajként kezdtünk bele.
    Végül mire elindultunk volna, a jövendő munkahelyemet elvitte a thaiföldi cunami. Azután 2005 nyarán az unokahugom Magyarországon járt, ők már öt éve itt élnek. Meséltek egy napon keresztül, mi pedig úgy döntöttünk, megpróbáljuk.
    Mindketten elég nagy világjárók voltunk már előtte is, Kriszti japánban is élt hosszabb ideig. De a végleges emigrálás gondolata eleinte nem szerepelt komolyan a terveink között. Amikor beszélgettünk 4-5 év-re terveztünk. Végül Új Zéland megfogott végérényesen. Ha annyi idős lennék, mint Ti, még járnám a világot egy kicsit, kipróbálnék több országot is, hogy azután visszatérjek ide….:)
    De egyre közelebb a negyvenhez, már muszáj a végleges otthon megtalálására koncentrálni, különösen, hogy gyereket is szeretnénk. Boldog, nyugodt, békés, gyereknevelésre alkalmasabb helyet pedig elképzelni sem tudunk.
    Mindenesetre a Föld-lakó érzés meg van bennünk is, és az itteni sikerélményeink csak erősítették. Azt hiszem Új Zéland a választott új otthonunk, de azért ha már a gyerek(ek) nagyobb lesz, akkor megyünk egy kicsit majd kalandozni máshová, csak épp a kiinduló bázis nem Magyarország, hanem Középfölde.
    A végső terv azonban, hogy megtanuljak annyira angolul, hogy az írói karrierem újra kezdhessem, immáron angolul. Kiadóm lenne azonnal. Ez még azonban nyilván legkevesebb 5-6 év.

  5. Nagyon erdekes, amiket irsz es teljesen megertelek. Azt hiszem nem kell mar nekunk sem olyan sok ido, hogy egy biztos helyre vagyjunk, mert ha csaladalapitason gondolkozik az ember, valoban jobb, ha egy par evig egy helyben marad 🙂 es az mar nekunk sem messzi terv. Amit arrol irsz, hogy NZ mennyire idealis csaladalapitasra: begyujtott informacioim alapjan en sem tudnek jobbat elkezpelni. Kutatasom soran akadtam ra a te blogodra is vmint egy angol no emigralasanak leirasara sok hasznos infoval bar inkabb britteknek, mint nekunk… A fontos azonban a bekes jolet mellett, hogy mindenketten szakmanknak megfeleloen tudjunk elhelyezkedni a valasztott orszagban. De vajon ez csak ugy mukodik, ha beadja az ember a papirokat az immigration office-ba? NZ-en megoldhato, hogy kettos allampolgar legyen az ember? magyar-kiwi?

  6. Vera: Azt hiszem nektek nem lesz gondotok az itteni munkavállalással. HR vonalon ugyan nincsenek információim, de Karesz mérnökként szerintem pillanatok alatt el tud majd helyezkedni. Ezek után Te kényelmesen megkapod az open work permitet, és nincs kétségem, hogy a külföldi work experienced meg az angol nyelvtudásod gyorsan álláshoz juttat téged is.
    Hogy miképp kezdtek hozzá, az ízlés dolga. Lehet előre elintézni a dolgokat és már eleve work visával esetleg residencyvel érkezni, de csinálhatjátok úgy is, mint mi: egyszerű turistaként jöttünk, és csak az állásajánlatommal egyidőben futottunk neki az Immigration-nek.
    Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy kell-e egyáltalán Immigration Office, arra az a válaszom: kell. Ugyanakkor a kettős állampolgárság sima ügy, akiket ismerek mind magyar-kiwi állampolgárok, és ha engem kérdezel, ez a legjobb kombináció: az EUs magyar és az új-zélandi útlevelek birtokában gyakorlatilag a világon bárhova mehettek vízum és szőrözés nélkül.

  7. Igen, ez igy nagyon jol hangzik 🙂 Na,ha eljon az ideje, akkor utananezunk a dolgoknak hivatalosan is. Addig is megprobaljuk felfedezni Azsia ezen reszet es elvezni ezt a fajta eletet. Meg sok szep emleket szeretnek Korearol is gyujteni, mert mindenkeppen eletunk egyik legmeghatarozobb szakasza ez. Ami igy eleg hulyen hangzik, mert tulajdonkeppen mindegyik az 🙂

  8. Sok sikert Ázsiához. Én a blogod miatt szerettem bele Koreába, egyszer egészen biztosan szeretnék ellátogatni majd oda.
    Új Zéland pedig vár titeket…:)

  9. that`s my cue 🙂

Leave a Reply

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: