Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Sport

Noha alapveően ma az America’s Cup-ról (Amerika Kupa) gondoltam írni, miután elkezdtem a forrásfeldolgozást rájöttem, hogy sokkal nagyobb falat, semhogy csak úgy kutyafuttában nekiláthatnék. Az America’s Cup a világ legrégebbi és legnagyobb presztizsű yacht versenye, Új Zéland egyik legfontosabb sporteseménye, s az utóbbi időkben a nemzeti büszkeség pillére. Idén is lesz, az izgalom fokozódása már érezhető, és a kiwiket jobban leköti, mint az olaszokat a football világbajnokság.
Tegnap késő délután, mikor Bélaval összefutottunk egy kis sörözésre, a yachtkikötőben várakoztam, s közben vettem észre, hogy a Team New Zealand hajói is ott horgonyoznak, mi több, naponta egyszer amatőr érdeklődőket is kivisznek az öbölbe, potom 135 dolláért. Noha Kriszti nem tud még róla, de szilárdan eltökéltem, hogy valamelyik hétvégén kipróbálom – a vitorlázás amúgy is a gyengém, az pedig, hogy két órát tölthetek a világ legjobb versenyyachtján, nekem megfizethetetlen.
Azzal azonban már előre elbüszkélkedhetem, hogy Pete – a cégünk igazgató-tulajdonosa – stratégiai tanácsadóként kétszer is részese volt a Team New Zealand győzelmének, még könyvet is írt a világraszóló siker kapcsán. Miután ma nagyjából-egészéből befejeződött a projektünk első szakasza, holnaptól inkább pihenősebb időszak kezdődik, amit többek között arra fogok felhasználni, hogy ebédidőben szabályos riportot készítek vele az America’s Cupról, a kiwik rajongásáról és persze nemcsak a diadalról, hanem az idei kilátásokról is.

Ha már a sportnál tartok, had meséljem el, hogy a két hete indult rugby SUPER XIV milyen eszelős tömegeket tud vonzani. Nemcsak a teltházas meccsekre gondolok, de a Telecom ilyenkor évről évre Virtual Rugby néven webes játékot indít, ahol a fordulók eredményére lehet tippelni – amolyan játéksportfogadás ez, hiszen nincs anyagi tétje. Tavaly még nem, de idén már én is beszáltam a játékba: szorgalmasan végigböngészem péntekenként a a csapatok esélyeit, az elmúlt évek eredményeit, hogy 151 ezer játékostársammal egyetemben megtegyem a tétjeimet. A rossznyelvek (Lajos) szerint, csak a kezdők szerencséje, de az elmúlt fordulóban egyetlen meccs híjján mindnek jól tippeltem meg a győztesét, és három meccsen még a gólarányt is eltaláltam; így a lehetséges 56 pontból 42-őt begyűjtöttem, ami a százötvenezres mezőnyben a 24.728-adik helyet jelenti.
Tényleg: azon kapom magam, hogy a második gyerekkoromat élem.

Sőt még: arról hallott a nagyvilág, hogy Russel Crow a a tulajdonában álló Dél-Sydney-i NFL (Amerikai Foci) klubmérkőzéseiről kitiltotta a cheerleaders-eket (szurkolólányok), mondván: “a férfiszurkolók kényelmetlenül érzik magukat miattuk.” Hát nem tudom, én például kifejezetten kedvelem őket, és a rugbymeccsek egyik fő attrakciójának tartom az ugra-bugrálásukat.

Previous

Sörfesztivál

Next

Taito Phillip Field

4 Comments

  1. Anonymous

    Kedves Csanád,
    nagyon jó volt olvasni a blogod és megnézni a videót a túrátokról. Azért írok Neked, mert láthatóan tudod, mibe vágtál bele.
    Nos, röviden: szeretnék Új-Zélandon élni. Ez persze Itthon olyan szürreálisan hangozhat, de, gondolom, remélem, Neked nem, mivel már ott vagy és tapasztalod előnyeit, hátrányait.
    A cél elérése érdekében igyekszem információkat gyűjteni és némi alaptőkét, persze az sem világos még számomra, hogy mennyire nehéz a letelepedési papírmunka.
    Tehát a kérdés annyi lenne, vajon lennél-e ebben az esetben egy útjelző tábla (aki beszél)és elmondja nekem, mire is kell számítani, ha tényleg belevágsz ill. belevágok?
    Köszi előre is! Tamara

  2. Szajkó Gyula

    Szia!

    Köszönöm a válaszod!
    Ja, és tudok hejesen is írni!

    Gyurmo

  3. Totasz.

    Mielőtt megnyitod a bevándorlási ügynökségedet, ezt az Amerika kupás dolgot fejezd be, mert érdekel.
    😀

    (by the way: felkészülésnek esetleg nézzed meg a magyarul “szelek szárnyán” címmel futó filmet.)
    Csá!

  4. On-line sportfogadas a jatek kedveert!
    Rakattantal! Megertelek!
    En is rakattantam. 2006-ban az F1-online.hu-n kezdtem meg az elso ilyen “jatekomat” es a bemutatkozo evemben a legjobb csapatom 20. lett 3577 csapat kozul. Mivel szeretem a Forma-1-et ez a kis jatek meg izgalmasabba teszi az evadot. Mar alig varom az uj szezon kezdetet, addig is torom a fejem a nyero strategia kidolgozasan. A lecke fel van adva, elso 19 pozicio egyikenek a megszerzese 🙂

Leave a Reply

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: