Meglepetéssel olvastam a cikket, amely az új-zélandi SAS (Special Air Service) egységek elismeréséről és kimagasló hősiességük taglalásáról szólt. Az igazat megvallva, szinte semmit sem tudtam a kiwi hadseregről – persze a tévében futó állandó toborzáson kívül -, valahogy úgy képzeltem, hogy amolyan semmilyen, említésre sem méltó bohóckodás az egész. Azt végképp nem feltételeztem, hogy ha van is különleges egysége, az éppen a brit SAS mintájára született, és a világ legjobbjai között tartják számon. Kicsit utána néztem tehát, és egészen elképedtem.


Az új-zélandi SAS századot 1955-ben hozták létre, brit mintára. Hamarosan a harc sűrűjében találták magukat: 1955-57-ig Malajziában, 1962-ben Thaiföldön, azután Borneóban és Vietnámban harcoltak, hogy a hetvenes évek végére a világ egyik legjobb különleges egységévé váljanak. A kiwi SAS felvételi követelményei sok esetben felülmúlják a brit, ausztrál követelményeket, sőt az amerikai – híres-hírhedt – Zöldspakásokét is. Legkevesebb négy év katonai szolgálat után lehet jelentkezni a századba, amit egy tizennégy napos felvételi procedúra követ. A megerőltető pszichikai és fizikai teszteket mindössze a jelentkezők 2%-a tudja teljesíteni, de még ez sem garancia: ha a kilenc hónapos, vizsgákkal tűzdelt kiképzés során a legkisebb hibát is véti, a jelölt azonnal visszakerül eredeti egységéhez.
Az elképesztő terhelésű kiválasztás és kiképzés végére megkapjuk az NZ SAS nagyjából 120-130 főből álló különítményét (a harmaduk maori), amely nemcsak egyike a világ legjobbjainak, de elismerten a világ legjobb nyomkereső harci alakulata (combat tracker) – úgyannyira, hogy a kiwi SAS-ok nyújtanak segítséget a brit, ausztrál és amerikai különleges egységek kiképzésében is.
Jelmondatuk: Aki mer, az nyer (Who dares wins). Jelvényükön két szárny között egy álló kard – a közhiedelemmel ellentétben nem Arthur király Excaliburjét jelképezi, hanem Damoklész kardját.
A század újoncainak kiképzése évi 39 millió dollárt emészt fel, ami elképesztő összeg, még az amerikai Zöldsapkás költségvetéshez képest is.
A dolog könyebben érthető, ha tudjuk: a SAS tagjai – ellentétben a legtöbb különleges alakulattal – tökéletesen multifunkciósak; egyaránt kiképzik őket szárazföldi, légi, vizi és anti-terrorsita (városi gerilla) harcra. A század fele állandóan külföldi missziókat teljesít (harcit vagy kiképzésit), míg a másik fele Új Zélandon állomásozik bevetésre készen: tekintettel arra, hogy a rendőrségnek nincs anti-terrorsita alakulata, a kiwi SAS adja a szolgálatot különleges helyzetekben.


Az új-zélandi hadsereg egyébiránt modern, jólkiképzett csapatokból áll: 11,228 harcost és 2256 civilt számlál. Ez összesen 13,448 fő – összehasonlítás képpen: Magyarország hadserege 24,890 fő. Költségvetése ugyanakkor alig marad el a hazaiétól: míg a magyar hadsereg 1,35 milliárd USD-ből gazdálkodhat 2007-ben, addig a kiwi katonák 1,234 milliárd USD felett rendelkeznek.

Referenciák:
New Zealand Defence Force
Magyar Honvédség – A Wikipédiából, a szabad lexikonból
Special Air Service of New Zealand – From Wikipedia, the free encyclopedia
Our secret war: What the government did not want you to know