42-11

Annak ellenére, hogy a múlt csütörtök-pénteken arról cikkeztek a lapok, hogy 8000 jegy még nem kelt el az All Blacks vs France meccsre, és Hobéval azon töprengtünk a stadion felé menet, hogy vajon ennek mi lehet az oka – szóval mindennek ellenére látszólag majdnem teltház volt, ránézésre és saccra nem lehett pár száznál több üres hely, ami az Eden Park 48 ezres befogadóképességéhez képest igazán elenyésző.
A meccsről magáról nincs túl sok mesélnivalóm: az All Blacks mindenféle erőfeszítés nélkül – a harmincadik perctől kezdve pedig a tartalékcsapattal képviseltetve magát – kényelmesen legázolta a franciákat 42-11-re. Azt a francia csapatot, amelyiket a világ második legjobbjának tartanak. Szóval nem túl nagy iramú, valódi teszt-mérkőzés volt (fociban a barátságos kifejezést használnák, ez egy rugbymeccs esetében azért eufemizmus volna.)
Mindent összevéve azért jó kis estének bizonyult, bár ebben a társaságnak legalább akkora szerepe volt, mint magának az eseménynek. Azt azért meg kell állapítanom, hogy a jövőben csak tétmérkőzésre vagyok hajlandó élőben kimenni – olyankor annyival magával ragadóbb a hangulat, hogy össze sem mérhető. Volt haka – ámbár nekünk kissé távol -, ellenben nem voltak cheerleaderek (pompom lányok).
Minden mérkőzés után (közben) eltöprengek, miképp lehetséges, hogy a focinál ennyivel keményebb és agresszívabb sportesemény ilyen békés, családias rajongótábort vonz: annak a fajta futbalhuliganizmusnak, amely teljesen alkalmatlanná teszi családi szinten a foci élvezetét még ott is, ahol egyébként maga a játék szórakoztató volna, nyoma sincs. Nincsenek egymásra haragvó szurkolók, nincsenek verekedések; vannak viszont fiatal lány szurkolók, pasik nélkül. Kettő francia-drukker kis jószág nem messze tőlünk izgulta végig az estét, és nem tudtuk eldönteni, hogy tényleg gallok, vagy csak jópofaságból – esetleg a gyengébbik iránt érzett szánalomból – festették a pofijukat piros-fehér-kékre.
Hazafele autózva, némi melankólia fogott el: szerettem volna 15 évvel fiatalabban részese lenni ilyen szombat estéknek. Mondjuk mostanában egyre többször jut ilyesmi az eszembe, bár ebben nyilván a koratél depresszív hatásai is szerepet játszanak.

1 Comment

  1. totasz

    Koratél depresszív hatása….
    peeeeeerszeeeeee…..
    😀

Leave a Comment

14 − ten =