Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Szivárványos blogtorna

Gondolkodtam, hogy a magyarországi melegfelvonulás kapcsán megírjam-e a véleményem, de azután nem tettem – pedig meglehetős a két ország közötti kontraszt –, mert Marci nagyjából mindent megírt erről, amit gondolok.

Ám ismét előtolakodott a melegkérdés: a Blogtorna első fordulójában az őszinteség jegyében értékelik a blogpárokat, és mit tesz isten, én Collegeboyt, egy meleg fiatalembert kaptam ellenfélül. Persze beleolvastam a blogba, már csak azért is, mert őszinte kíváncsiság sarkalt egy számomra eddig többé-kevésbé ismeretlen szubkultúra megismerésére.
És az olvasás kapcsán óhatatlanul felmerült bennem, hogy mennyi esélyem lehet az őszinteség terén egy coming out-olt meleggel szemben? (Noha Collegeboy olyamatosan használja magára a buzi szót, nekem valahogy nem jön a billentyűzetemre. Vajon tőlem sértés lenne, vagy csak a fogalmak helyén kezelése?)
Egy normális, rendjén működő világban nem lenne helye a meleg coming out pozitív diszkriminációjának, mert a teljes (és valódi) egyenjogúság talaján, ahol kinek-kinek magánügye a szexuális beállítottsága, a homokosság kimondása nem különbözne semmiben sem attól, hogy az én megnyilvánulásaimból nyíltan kiderül: heteroszexuális vagyok. Zag schön…
Nem tudom, eljutunk-e idáig valaha. Ennek azt hiszem, az lesz a legnyilvánvalóbb jele, amikor már nem lesznek melegfelvonulások, és nem lesznek meglepő vagy bátor coming out-ok: mert annyira természetes lesz a másság, hogy értelmetlenné válik a hangsúlyozása.

Ehelyütt jegyezném meg egyébként, hogy Új Zéland meglehetősen előkelő helyen áll a melegjogok biztosításának tekintetében: civil union néven simán házasságot köthetnek az egyneműek is (tavaly egyik miniszterünk is megtette), és annak sincs akadálya, hogy gyereket fogadjanak örökbe.
Homofóboknak Új Zéland még véletlenül sem ajánlott.

Kettőezernégyben pedig egy időre komolyan eljátszottak a hármas civil union gondolatával (igen, ahol három ember alkot egy családi közösséget), de aztán mégsem lett belőle semmi, valahogy lekerült a napirendről.

Previous

Kiwi országimázs

Next

A Birodalmi Új Zéland Konzervatív Demokrata Egyesülés Pártja

15 Comments

  1. Anonymous

    civil union néven simán házasságot köthetnek …

    A civil union abszolute nem egyenlo a hazassaggal:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Civil_union

    Homofóboknak Új Zéland még véletlenül sem ajánlott…
    Dehogynem. Nincs gay parade, es egyeb hivalkodas.Mindenkinek a maganugye. Ha MOn is igy lenne, nem lett volna “neveles”.

    Egyebkent ki a francot erdekel USA meg Marci? Irakban bemutattak mennyit er a liberalizmusuk. Az USABan azt csinalnak amit akarnak, de nem kene mas orszagokban is propagalni, mert gond lehet belole. Egyebkent Izraelben is rendszeresen osszecsapnak a buzik es az ortodoxok. Na es?

  2. Anonymous

    szerintem ez egybaromi prud tarsadalom. Lasd boobs on bike koruli botrany. Meg sajnos a monokini is tiltott. DISZKRIMINACIO!

  3. Amby

    Úgy tudom, hogy ha te használod a “buzi” kifejezést, az sértés. Ők magukra megtehetik…

  4. Szervusz hős blovag!
    Egymást kaptuk ellenfélként, kard-ki-kard győzzön… a szerencsésebb 🙂

    Azért hogy ne teljesen off legyen ez a komment: azt hiszem a legtöbb emberben az veri ki a biztosítékot, hogy sokan kérkednek ezzel, és sokan még-még-még követelnek.
    Semmi bajom nincs a melegekkel, de
    – nem szeretném, ha örökbefogadhatnának gyerekeket
    – nem szeretném, ha az enyelgésükbe kéne botlanom
    – nem szeretnék meleg filmeket a moziban/tv-ben

    Azaz: amíg a saját privát szférájukban megférnek, addig engem nem zavarnak.

    De mindig van egypár, aki nagyon ki akar ugrálni. Miért?
    (Persze éppígy van mindig egy-két lelkes, aki az összes meleget kiírtaná.)

    Azt hiszem, hogy még túl nagy a káosz: meg kell találni ebben is az arany középutat.

  5. A fő problémám az: megint jön a zsigeri gyülölete a másságnak – még egyébként értelmes emberek is egyetlen pillanatnyi belegondolás nélkül alkotnak véleményt.

    Azt pedig, hogy az USA iraki, afganisztáni, vagy éppen vietnámi szerepét bármilyen módon összemossuk a szabadságjogok tekintetében képviselt kétségtelen haladó attitüdjével, egyszerűen nem fogadom el.
    Azért mert valaki/valami követ el ostoba, rossz, gonosz, hülye dolgokat, nem jelenti azt, hogy minden – bármi is legyen az -, rossz, amit csinál.
    Megbocsáss, a világ nem fekete és fehér.

    Marcival pedig egyetértek, minden tekintetben, és persze a magam módján: ő elment a Gay Parade-ra és jól szórakozott. Én voltam egyszer Amszterdamban, és nem szórakoztam jól. Többet nem megyek, sőt még a környékét is elkerülöm. De az isten szerelmére: nem kötelező senkinek se odamenni, végignézni.

    Undorít? Oké. Ne menj oda és nem látod. Engem például legalább annyira undorít egy félfasiszta tömegtüntetés – ha azt tudomásul veszem, és elfogadom, hogy állampolgári jog, meg szólás és véleménynyilvánítási szabadság, akkor az évben egyszer megrendezett Gay Parade-ot miért ne lehetne kultúráltan tolerálni?

    Éljek csúsztatással és szofizmussal? Miért bánod, hogy a pasik egymást szeretik? Több nő jut neked, inkább örülnöd kéne…

    Új Zéland egy roppant liberális és megengedő társadalom – abban érthetünk egyet, hogy puritán, és abban is, hogy nagyon sok prűd lakója van.
    De az ország berendezkedése és törvényei példaértékűen szabadelvűek:

    – Civil Union,
    – Engdélyezett prostitúció,
    – Party Pills,
    – A pornós felvonulás felbosszantotta ugyan a prűd polgármestert,mégsem tehetett semmit
    …hogy csak a legfontosabb, idekapcsolódó példákat említsem.

    Melegünnepek és felvonulások vannak Aucklandben is, csak nem értesülünk róla általában, mert nincs körülöttük botrány, lásd:

    Hero Festival

    Az, egyébként, hogy a monokinizés tiltott meglepett – de őszintén nem bánom. Van elég nudista strand és beach, ahol lehet meztelenül napozni annak, akinek ez a szíve vágya. A többségnek pedig nem kell minduntalan belebotlania.

    Élni és élni, hagyni.

    Végezetül egy újabb idézettel zárom az érvelésem:

    “A tolerancia nem azt jelenti, hogy igazat adunk valakinek. Azt jelenti, elviseljük a jelenlétét, akkor is, ha minket zavar. Ehhez képest akadnak, akik másként gondolkodók és élők agyonverését támogatják. Számomra majdnem indifferens, hogy csak verbálisan, vagy reális sörösüvegekkel kísérletezve. Én csak érvelek ellenük (mármint a hozzám képest másképp gondolkodók ellen) — és, ha elég szélsőségesek, támogatom a társadalmi kiközösítésüket. De elviselem őket. Nem akarom őket agyonverni, nem akarom a szólásszabadságukat erőszakkal korlátozni, és ha ezt valaki megtenné, azt tartanám a nagyobbik rossznak.

    Ja, és a tolerancia semmiképpen sem azt jelenti, hogy én tűrök, miközben nektek mindent szabad.”

    — Trychydts, I hate it there

    És ha eddig nem derült volna ki: elveimben libeláris, ízlésemben konzervatív vagyok.

  6. Na, most találtam rá a blogodra, mert én lusta (b)lovagként eddig nem néztem meg a blogodat. Örülök, hogy továbbjutottál, mert tetszik, amiket írsz. És annak is örülök, hogy elfogadóan írsz a melegekről.
    Ami a buzi szó használatát illeti: minden szó annyira negatív értelmű, amennyire negatív hangsúllyal használjuk. Engem nem zavar, ha más azt mondja rám, buzi, ameddig nem rossz szájízzel mondja, hanem elfogadóan. Szerintem korrektebb kifejezés, mint a meleg, mert azt ezer más dologra lehet használni.
    Ami zöldmoha hozzászólását illeti: tipikusan lejön a mondataiból, hogy nem ismer olyan melegeket, akikre abszolút nem illenek a klasszikus sztereotípiák. Rólam senki nem szokta megmondani, mi a helyzet, és én is igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik hasonlóan normális férfiemberként élnek, csak a szexuális beállítottságuk eltérő. Nyilván, mert én is ilyenek között érzem jól magam. A seggrázós, affektálós buzik engem is zavarnak, és még a melegfelvonulásnak sem vagyok híve ebben a formában, ahogyan most zajlott. Úgy egyébként normális, természetes dolognak tartom, mint ahogyan ezt nálunk jóval fejlettebb demokráciákban már csinálják is.

  7. Anonymous

    “Férfivel pedig ne hálj úgy ahogyan asszonnyal hálnál, mert útálatosság az, és halálnak halálával lakoljon”

    ezt mondja az irás…

  8. totasz

    Én csak azt kérdezném, hogy a heteroszexuálisok tartanak felvonulást a hetero mivoltuk kapcsán?

    És az amúgy “normális életet élő” (ismerek ilyeneket) homók mennek felvonulásra?

    Nem az a baj, mikor valaki meleg/leszbi, hanem az, amikor azt hiszi, hogy ez egy akkora fegyvertény, hogy neki emiatt előjogai vannak.
    Végül is írhatnám azt is, hogy mint anno az átlatól elütő társaság, a nemzetiszocik.

  9. Anonymous

    Föltehetöleg nem a hozzászolások révén fog senkinek sem a véleménye megváltozni, azonban kedves névtelen hozzászoló hivatkozik az “irásra” (ami, azt hiszem, a Bibliát jelentené, bár akkor nagy I-vel lenne irandó). A beirásával egyet kell értenem, hiszen amit állit az pusztán annyi, hogy “ezt mondja az irás…”. Szives figyelmébe ajánlom hozzászolásom végére másolt irást.

    sziasztok
    dani

    ————————

    Kedves Dr. Laura!

    Igen hálás vagyok, amiért oly sokat fáradozik azon, hogy Isten törvényét megismertesse az emberekkel. Rengeteget tanultam Magától, és szeretném ezt a tudást minél több emberrel megosztani. Ha például valaki megpróbálja védelmébe venni a homoszexuális életformát, akkor én egyszerűen emlékeztetem rá, hogy a Leviták könyve a 18,22 alatt világosan kimondja, hogy ez utálatos dolog. Vége a vitának.

    Viszont szükségem volna még pár eligazításra néhány speciális törvénnyel kapcsolatban, és arról, hogyan követhetném ezeket a legjobban.

    a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom, hogy az az Úrnak kedves illatú (Lev 1,9, illetve Lev 1,3.17). A probléma a szomszédaimmal van. Azt mondják, számukra egyáltalán nem kedves ez a szag. Mit tegyek?

    b) Szeretném a lányomat rabszolgaságba adni, amint a Kivonulás könyve (21,7) ajánlja. Mit gondol, milyen ár volna méltányos érte manapság?

    c) Tudom, hogy nem léphetek kapcsolatba nővel, amíg a menstruációs tisztátalanság időszakában van (Lev 15,19–24). A gond csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon pikírten reagált rá.

    d) A Lev 25,44 azt mondja, hogy csak a szomszédos népek tagjai közül vásárolhatok rabszolgát. Egy barátom szerint ez a mexikóiakra vonatkozik, de a kanadaiakra nem. Fel tudna világosítani?

    e) Van egy szomszédom, aki ragaszkodik hozzá, hogy szombaton is dolgozzon. A Kiv 35,2 világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Kihívtam a rendőrséget, de nem tudnak segíteni. Erkölcsi kötelességem, hogy megöljem saját kezüleg?

    f) Egy barátom szerint, bár kagylót vagy homárt enni utálatos dolog (Lev 11,10), ez még mindig kevésbé utálatos dolog, mint a homoszexualitás. Nem értek egyet vele. Eligazítana bennünket?

    g) A Lev 21,18–20 kimondja, hogy nem közeledhetek Isten oltárához, ha valami probléma van a látásommal. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy van azért itt egy kis játéktér?

    h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev 19,27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?

    i) Lev 11,8-ból tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem, tisztátalan leszek. Az a kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyűt húzok?

    j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti Lev 19,19-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) készült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet, hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev 20,14)?

    Tudom, hogy mélyrehatóan foglalkozott ezekkel, úgyhogy nincs kétségem afelől, hogy el tud igazítani. Igazán köszönöm még egyszer, hogy a rádióban végzett munkájával folyamatosan emlékeztet rá bennünket: az Úr törvényei örökérvényűek és megváltoztathatatlanok.

    Az Ön odaadó rajongója: Jake

  10. Egy normális, rendjén működő világban nem lenne helye a meleg coming out pozitív diszkriminációjának, mert a teljes (és valódi) egyenjogúság talaján, ahol kinek-kinek magánügye a szexuális beállítottsága, a homokosság kimondása nem különbözne semmiben sem attól, hogy az én megnyilvánulásaimból nyíltan kiderül: heteroszexuális vagyok. Zag schön…

    valahol ez lenne a lényeg,én is úgy gondolom, hogy ez lenne az ideális csakhogy…
    csakhogy itt most egy tucat közhely jönne a kisemberről a szorongásáról az idegen, az eltérő életmóddal szembeni agressziójáról, de a közhelyek “uncsik”. Amúgy lehet, hogy egy ideális világ is az lenne?
    Annie

  11. Anonymous

    Az utolso nevtelennek:
    Nagyon poénos a levél, amit másoltál, csupán az a baj vele, hogy nem ide tartozik. Ezeket a kérdéseket a rabbinak kell feltenni, a kérdéseid és a homo között nincs logikai kapcsolat.

    A Szentírás a homoszexuális kapcsolatokat „mint súlyos eltévelyedéseket ítéli el (…) (vö. Róm 1,24–27; 1Kor 6,10; 1Tim 1,10). A Szentírásnak ez az ítélete nem jogosít föl arra a következtetésre, hogy mindazok, akik ettôl a tehertôl szenvednek, személyesen felelôsek érte, hanem arról tanúskodik, hogy a homoszexualitás cselekedetei lényegük szerint rendellenesek.” Ugyanez az erkölcsi megítélése megtalálható az elsô századok sok egyházi írójánál, és a katolikus hagyomány egyöntetűen elfogadta.

    Mindazonáltal az Egyház tanítása szerint a homoszexuális hajlamú férfiakkal és nôkkel „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell bánni. Kerülni kell az igazságtalan megkülönböztetés minden formáját.” Az ilyen személyek, épp úgy, mint a többi keresztény, a tiszta életre kaptak meghívást. A homoszexuális hajlam azonban „objektíve rendellenes”, és a homoszexuális gyakorlatok „súlyos bűnök a tisztaság ellen”.

    A homoszexuális együttélésekbôl teljesen hiányzanak a házasság és a család azon biológiai és antropológiai elemei, melyek ésszerűvé tehetnék az ilyen együttélések törvényes elismerését. Ezek az együttélések ugyanis nem alkalmasak arra, hogy megfelelôen biztosíthatnák az emberi faj szaporodását és fennmaradását. Ezen alkalmatlanságukon a mesterséges megtermékenyítés területén elért újabb fölfedezések esetleges fölhasználása – azon túl, hogy súlyosan sérti az emberi méltóságot15 – semmit nem változtat. A homoszexuális együttélésekbôl teljesen hiányzik a házastársi dimenzió is, amely a szexuális kapcsolatok emberi és rendezett formáját képviseli. E kapcsolatok ugyanis akkor emberiek, amikor és amennyiben kifejezik és elôsegítik a nemek kölcsönös megsegítését a házasságban, és nyitottak az élet továbbadására.

    Amint a tapasztalat bizonyítja, a kétneműség hiánya akadályokat állít a gyermekek normális fejlôdése elé, akik esetleg az ilyen együttélések részesévé válnak. Nincs alkalmuk megtapasztalni az anyaságot vagy az apaságot. Gyermekeket örökbefogadással bevinni homoszexuális együttélésekbe erôszakot jelent e gyermekekkel szemben, abban az értelemben, hogy kihasználják kiszolgáltatottságukat azáltal, hogy olyan környezetbe helyezik ôket, mely nem támogatja teljes emberi fejlôdésüket.

    Az ilyen gyakorlat súlyosan erkölcstelen lenne, és nyílt ellentmondásba kerülne azzal az elvvel, amelyet az ENSZ gyermekek jogairól szóló nemzetközi konvenciója is elismer, mely szerint minden esetben a gyermek mint gyengébb és védtelen fél érdekét kell elônyben részesíteni.

  12. Anonymous

    Kategorikusan kijelenteseid, miszerint a bemasolt level “nem ide tartozik” es “nincs logikai kapcsolat” a level es a homoszexualitas kozott, mar pusztan formal-logikai szinten sem alljak meg a helyuket. Ezt ertsd ugy, hogy egyreszt a bemasolt level maga megteremti a kapcsolatot a vallasos dogmakra valo hivatkozas es a homoszexualitas kozott. Ugyanis a level cimzettje (Laura) vallasi alapon, a Biblia szovegere tamaszkodva tamadja/eliteli a homoszexualitast, amire a level iroja (Jake) ugyanugy folsorakoztat nehany allitast megegyezo forrasbol, es utmutatast var azokkal kapcsolatban. Evvel – es ez nyilvan mar ertekeles es velemenyalkotas kerdese – ramutat arra, hogy ami a Biblia keletkezesenek idejeben es helyen esetleg mervadonak szamithatott, az napjainkban mar megkerdojelezheto. Hiszen ha a Bibliat szentnek fogadod el, akkor ezzel egyutt a folsorakoztatott allitasokat is el kell fogadd. Hogyan is mukodne az, hogy van amit elfogadok belole van amit meg nem. TOvabba jo lenne olyan forrast talalni, ami nem annyifelekeppen ertelmezheto, ahany ember olvassa.

    Irod, hogy “A Szentírás a homoszexuális kapcsolatokat „mint súlyos eltévelyedéseket ítéli el (…)”. Ez a mondatod ahogyan leirtad, igaz is lehet. A kimondatlan tartalommal vitatkozom, de mivel kimondatlan nem tudom ezt ertetted-e alatta, nevezetesen, hogy ha a Szentiras ezt igy vagy ugy iteli meg, akkor nekunk embereknek is igy kell megitelnunk. Itt kanyarodnek vissza az eredeti temahoz, a homoszexualitas es kulonbozo jogok kerdesehez.

    Egyreszt a legtobb orszag/allam igyekszik a vallast es az allamot kulonvalasztani. Vagyis torvenyeket hozunk, hogy az allamot alkoto emberek egyutteleset szabalyozzuk. Ezeket a torvenyeket viszont nem a Bibliabol, Koranbol, Torabol illetve egyeb vallasok tanitasaibol vezetjuk le. Ennek peldaul az is oka (lehet), hogy milyen alapon kovetelnenk meg egy vallasi “torvenyt” peldaul nem vallasos embertol, es itt most nem a homoszexualitasrol beszelek… hanem barmelyik eloirasrol. Aki szeretne a Bibliaban hinni, akkor tegye, gyakorolja a vallasat, eljen annak tanitasai szerint, de ne varja el mas embertol ugyanazt. Ami torvenyeket be kell(ene) tartani minden embernek azok az adott orszag torvenyei. Ezek vonatkoznak egysegesen mindenkire (jo esetben). Ha ezen felul az illeto vallasos, akkor a vallasabol adodo extra torvenyek mar csak ra es hittarsaira vonatkoznak.

    Irod: “Mindazonáltal az Egyház tanítása szerint a homoszexuális hajlamú férfiakkal és nôkkel „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell bánni. Kerülni kell az igazságtalan megkülönböztetés minden formáját.” Az ilyen személyek, épp úgy, mint a többi keresztény, a tiszta életre kaptak meghívást. A homoszexuális hajlam azonban „objektíve rendellenes”, és a homoszexuális gyakorlatok „súlyos bűnök a tisztaság ellen”.”

    Az egyhaz sokmindent tanitott mar, amirol kiderult, hogy
    1) ellentmond a termeszetnek
    2) kesobb bocsanatot kellet erte kerni, vagy
    3) elismerni azt, hogy tevedett.

    Celszeru lenne a vak hit helyett a raciot hasznalni, ugyanis a gondolkodasi kepessegunk bizonyult eddig a leghasznosabb segitotarsnak az emberi tortenelem soran. Ha pedig arrol kell nyilatkozni, hogy milyen jelensegek vannak a Foldon, akkor a tudomanyokat kellene megkerdezni, es nem a papokat. Egyszeruen azert, mert az egyik csoport tagjai probaljak megerteni a vilagunkat, mig a masik csoport a hittel foglalkozik. Amennyiben a hitrol vagy Istenrol kell vitazni, elmelkedni akkor kell az egyhaz es a papok velemenyet kikerni.

    Irod: “A homoszexuális együttélésekbôl teljesen hiányzanak a házasság és a család azon biológiai és antropológiai elemei, melyek ésszerűvé tehetnék az ilyen együttélések törvényes elismerését. Ezek az együttélések ugyanis nem alkalmasak arra, hogy megfelelôen biztosíthatnák az emberi faj szaporodását és fennmaradását.”

    A biologiai okokat erteni velem. Az antropologiaikon mit ertesz? Foltetelezem, es ezert lehet nagyot tevedek, hogy a melegek nem azert szeretnek a hazassag jogintezmenyet (jogi es nem vallasi ertelemben), mert gyermeket akarnak szulni. Az “eszszeru” indok, amit mondatodban hianyolsz az, hogy ket meleg ember szereti egymast, es evvel szeretnek kifejezni az osszetartozasukat. Tovabba ha egy meleg par egyutt el, akkor eleg esszeruenek hangzik az is, hogy egymas utan peldaul orokolhessenek. Ez eszszeru. Szinte bizonyos vagyok abban is, hogy nem az “emberi faj szaporodasa es fennmaradasa” all a heteroszexualis parok gondolkodasanak homloktereben sem amikor kimondjak a “boldogito igen”-t.

    Irod: “A homoszexuális együttélésekbôl teljesen hiányzik a házastársi dimenzió is, amely a szexuális kapcsolatok emberi és rendezett formáját képviseli.”

    Ezt kifejthetned bovebben, foleg ami az “emberi” es “rendezett” szavakat illeti. A “hazastarsat” ertem, mert hazastars az, akivel az ember hazassagot kotott, legyen az akarmilyen osszetetelu hazassag.

    Irod: “…Az ilyen gyakorlat súlyosan erkölcstelen lenne, és nyílt ellentmondásba kerülne azzal az elvvel, amelyet az ENSZ gyermekek jogairól szóló nemzetközi konvenciója is elismer, mely szerint minden esetben a gyermek mint gyengébb és védtelen fél érdekét kell elônyben részesíteni.”

    Csak megemlites szintjen erdemes lenne a csonka csaladokrol szot ejtenel, ahol a gyermek szinten nem tapasztalja meg az csalad meleget es erejet, sajnos, ahelyett azt latja, hogy mama es papa nem szereti egymast.

    Akkor nagyon sok helyen megsertik az ENSZ rendelkezeseit, foleg azok az emberek, akiknek volt heteroszexualis kapcsolata, abbol szuletett gyermek, majd a hazastarsak valamelyike (akar a no, akar a ferfi) “radobben” homoszexualitasara es olyan kapcsolatban keresi a boldogsagat. Ugyanis majd a gyerek azt fogja latni, hogy mama egy masik neninek a szajat puszilja meg, kezet fogja az utcan, esetleg papa teszi ugyanezt egy masik bacsival. Engedd meg, hogy rakerdezzek: hany meleg part illetve az altaluk nevelt gyermeket ismersz? Illetoleg ha masok altal vegzett vizsgalatokra alapozod a velemenyedet, akkor hol lehetne olyan tanulmanyt olvasni, amiben orvosok, pszihologusok…stb vizsgaltak heteroszexualis es homoszexualis parkapcsolatban nevelkedett gyermekeket, azok erzelmi/ertelmi fejlodeset esetleges kesobbi parvalasztasi preferenciajukat?

    Hidd el a gyerekek nagyon sokmindenben pragmatikusabbak es okosabbak, mint a felnottek, egyszeruen azert mert nincsenek bigott es zsigerbol megelt eloiteleteik. Nem kell az embereket sajat maguktol megvedeni es foleg nem kell hibas eloiteleteket athagyomanyozni. Az elet eleg szines es valtozatos, mintsem hogy csak fekete-feherben lehessen illetve legyen erdemes nezni.

    udv
    dani

  13. Köszönöm szépen, Dani megfogalmazta helyettem a válaszomat:)

    Talán két dolgot tennék hozzá:

    1. A keresztény vallás egyik alappillére a szabad akarat. Ennek a szabad akaratnak a tiszteletben tartását kérem én számon a türelmetlenektől.

    2. Nem hiszem, hogy árvaházban, szegénységben sokkal jobb lehet felnőni, mint egy meleg pár gyermekeként.

  14. Anonymous

    a kersztény vallásnak úgyis vége. Nem szaporodnak, kihalnak száz éven belül. A jövő a muzulmánoké. Németország, Franciaország hamarosan muzulmán kesz.
    Problémátok meg lesz oldva, a buzikat, liberálisokat kivégzik :)))

  15. Anonymous

    Nézzétek csak meg:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_n%C3%A9pess%C3%A9g_szerinti_list%C3%A1ja

    Indonézia 22 millió, pakisztán 157 millió , banglades 141, nigéria 131 millió lakos
    :))) Jön a szép új világ, nem kell aggódni gyerekek!

Leave a Reply

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: