Új Zéland szörnyei

Noha a szúnyogok nem ismeretlenek Új Zélandon, jószerével alig okoznak problémát. Nyaranta persze nem árt némi elővigyázatosság, mi minden szobában elhelyezünk egy-egy elektronikus riasztót és azzal le is van tudva a dolog. Én például a legyeket sokkal jobban utálom, gyakorlatilag örökös háborúban állok velük, s noha a technika minden szóbajöhető fegyverzetét bevetem, csak rövid ideig tartó, álságos győzelmeket tudok aratni felettük. A legújabb szerzeményem egyébként egy elektromos légycsapó, amivel elég a levegőben elkaszálni a nyomorultakat – ha jó időben nyomom le az aktíváló gombot némi sercegés és enyhe dögszag kíséretében már hullik is le az áldozat.
A szúnyogokra visszatérve: a kiwi egészségügy különösen óvatos és rendszeresen írtja őket permetezéssel. Új Zéland éppenhogy kívül esik a maláriával fertőzött területeken, és ennek az állapotnak a megőrzésére meglehetősen odafigyelnek.
Kiwiország egyetlen valóban veszedelmes vadállatát sandfly-nak (homoki légynek) hívják. Megtalálható az Északi Szigeten is, de főként a Déli Szigeten elterjedt. A nagyobbfajta muslincára hajazó, hivatalos nevén Simuliidae blackfly, maoriul Namu szörnyű kis szerzet. 13 fajtájából csak kettő táplálkozik emberrel, a többiek jobban kedvelik a pingvineket, fókákat vagy denevéreket. A sandfly nem szúnyogfajta, bár kétségtelenül sok közöttük a hasonlóság: csak a nőstény szív vért, és a nyála alvadásgátlót tartalmaz ennek is – ez okozza egyébként a viszkető érzést.


Minket jószerével megérkezésünk napjától fogva riogattak a sandfly-al, mondván a szúnyog kifejezetten hálás háziállat hozzáképest. Aucklandre jellemző, hogy jó darabig fogalmunk sem volt róla, hogy is néz ki egy efféle kis vadállat, mindenféle szárnyas rovar láttán eliszonyodtunk, hogy: – Sandfly, sandfly..!
A déli-szigeti túránkon egy kedves magyar párral találkoztunk Nelsonban – még innen Aucklandből ismertük őket, csak időközben leköltöztek –, és ők meséltek sandfly-os történeteket. Ehhez képest a söröző teraszán csak rendes szúnyogok röpködtek, úgyhogy a sandfly maradt továbbra is: arctalan, mítikus szörny.

Egy nappal később a Pancake Rocks felé tartva egy gyönyörű kilátással kecsegtető útszakaszon kiszáltunk a kocsiból. Némi szájtátás és fényképezkedés után, valahogy a saját lábszáramra tévedt a tekintetem. Hirtelen felrémlettek az előzőnapi sandfly-os történetek, mert bokától térdig – akárha pamutzokni lenne – eleven, tömött fekete tömeg takarta a lábam. A sandfly csípése ugyanis nem fáj, vagyis nem rögtön fáj… Észre sem veszi az ember, hanem aztán egy-két nap múltán kezdődik a kis pokol: szúr, éget és viszket, de legalább nem múlik el gyorsan: a nyomai még két hét után is megvannak. Sandfly-t azóta láttam már Aucklandben is, de csupa magányos példányt. Valódi előfordulási helyük a Déli Sziget nyugati partja és a fjordok vidéke. Persze főleg vízparton botolhat beléjük az ember – igaz, ez Új Zéland esetében nem jelent túl nagy könnyebbséget. Tengerpart vagy gyors hegyifolyó, nagyjából mindegy a nyavajásoknak: utazásunk során többször is fejvesztve menekültünk, amikor a folyóparti gazosból, vagy az óceánparti buxusból fekete füst gyanán előrajzottak.
Érdekes és megnyugtató ugyanakkor: sem a városokban, sem a kempingekben nem kell tőlük szenvedni – az a fajta kényelmetlenség, ami mondjuk egy balatonparti nyaraló lakóit nyár folyamán a szúnyogok miatt kínozza, teljességgel ismeretlen jelenség.

Néhány jótanács védekezésül:

– B vitamin fogyasztása. A sandfly-ok nem szeretik a B vitamin ízét.
A B vitamin bevitelét meg lehet oldani Vegemite vagy Marmite evésével: ezek azonban borzasztóan gyanús, takonyállagú és kinézetű anyagok, én sosem kenném a piritósomra. Kriszti ezzel szemben szereti, úgyhogy akár másnak is bejöhet.

– A sandfly-ok a sötét színt kedvelik, világos színű ruhák viselése csökkenti a támadás valószínűségét.

– Végül a reklám helye: ClickthatItch

6 Comments

  1. Hűha!

    Nagyon köszönöm.

  2. Tibor

    A legyundorodra ime a valasz: pyrethryn.
    Ez egy teljesen termeszetes anyag es minden legynel inteligensebb allatra artalmatlan. Valami NZon is elo margaretabol vonjak ki. Viszont a legy utalja es nagyon beteg lesz tole.
    Mi minden szezon elejen (tavasszal) lepermeteztetjuk a hazat, szigoruan az ablakkereteket. A legy ugyanis odaszal, az anyag ratapad a labara, o onnan lenyalja. Es kesz a doglott legy.
    Minden kartevomentesito ceg csinalja, kb $100-$120 a haz meretetol fuggoen. Egy evre le van a gond.

  3. Nalatok is vannak szep, nagy meretu csotanyok, akik veletek egyutt kelnek, fekszenek, setalnak es elszornyesztenek :)? Nekem ez volt az elso sokk, amikor leszalltunk Sydney-ben, a masodikat a pokok es termetes pokhalojuk merete okozta, amiben siman egy ember is fennakadt volna 😉

  4. Tibor: köszönöm, nagyon… Szeptemberben hívok pes-tcontrollt.

    Vera: Northcote-on volt csótányhoz szerencsénk, de viszonylag gyorsan sikerült még az írmagját is kiírtani.
    Itt Takapunán egyelőre hírét sem hallottuk, úgyhogy bizakodunk…

    A pókok nem vészesek… Mondjuk Northcote-on volt egy kedvencünk, aki a terasz-eresz sarkában lakott. A pók szituáció nagyjából a magyar kertvárosokéra hajaz: sem több, sem nagyobb példányok nincsenek.

  5. a pók helyzet nem aggaszt, itthon is nevelünk egyet, neve Ottó.

    a könyvszekrény alat lakik és az állólámpa által idevonzott röpködőket eszi.

    a nejem kezdi mondogatni, hogy túl nagy lett már, meg, hogy mi lehet a szekrény mögött, de hát… megölni nem akarom.

    a csótány az ellenség, attól undorom is van

Leave a Comment

fifteen + 11 =