Archive for August, 2008

Goldenblog 2008

Nem mondom, hogy nem okozott kellemes meglepetést, hogy a Goldenblog Helyi Érték kategóriájában a legjobb tíz közé választottak. A blogger hiú jószág (persze hivatkozhatunk akármire is, mégiscsak az exhibicionizmus egyfajta megjelenése) és jólesik neki az elismerés, ám kicsit zavarban vagyok, mert cseppet sem érzem úgy, hogy rászolgáltam volna erre a helyezésre, különösen az idei teljesítményem alapján. (Szerénytelenség on: persze a tavalyival igen, sőt… :)
Hogy lefussam a kötelező köröket: gratulálok a győzteseknek, teszem ezt különösen szívből Marcinak, akinek a blogjából többet megtudtam az USA mindennapjairól, mint előtte bármi egyébből; Zhaomannak (nemcsak a tavalyi találkozásunk miatt) és a Basahalomnak, aki megmutatta, milyen is az igazi civil újságírás.

És hogy megelőzzek mindenki mást: készül itt valami, a Zátonyon innen és túlról, hamarosan Izéland…

Fehér por és szalmonella

Választási év van, de erről majd sokat és sokkal részletesebben is szólok.
Ámbár alapvetően nyugodt hangulatban folyik a kampány az év eleje óta, úgy tűnik, a vége felé egyre inkább forrósodnak a kedélyek.
Ma például ki kellett üríteni a Parlament egy részét, mert Helen Clark miniszterelnök egy fehér porral teli levélborítékot kapott, amiről azután később kiderült, hogy ártalmatlan – bár eddig meg nem nevezett – anyag.

Tűzoltók mossák magukat a fehér por miatti riasztás után. Forrás: NZH/Mark Mitchell

Most még kipihenem a vasárnap begyűjtött szalmonella maradékát, aztán holnaptól kicsit bővebben is értekezem – az anyanyelvünk megőrzéséről tervezek írni már napok óta, mikor épp nem a mellékhelységben kuporgok.

Pénzek, árak, fizetések

Azt hiszem közös és makacs tévhit, hogy Aucklandben a legmagasabbak a fizetések (már az átlagokat tekintve), hiszen mégiscsak Új Zéland legnagyobb városa és gazdasági központja. Én is meg voltam erről győződve, míg a minap szembesültem az alábbi grafikonnal, amely az elmúlt évek átlagos heti kereseteit mutatja régiókra bontva. Legnagyobb meglepetésemre Auckland sosem vezetett olyan kiugró módon, mint ahogyan képzeltem, aztán 2005 vége felé a Northland-nek nevezett régió meglódult, és mostanra komoly, heti száz dolláros fölénybe került. Némi nyomozás után persze sikerült kideríteni, hogy Northland esetében Wellingtont (az ország fővárosát és közigazgatási központját) kell érteni.


Ezen egészen addig csodálkoztam, amíg rá nem bukkantam egy másik felmérésre – a Waikato University’s Management School végezte –, amely arról tudósít, hogy a közszolgálati szektorban (tehát az állami alkalmazottak) a fizetések átlagosan 20%-al magasabbak, mint a privát szektorban. Ez persze mindjárt megmagyarázza, a magasabb Wellingtoni béreket is.
Lehet, hogy eretnek leszek, de cseppet sem bánom, hogy az adómból ilyen jól megfizetik az állami alkalmazottakat: amíg ezért cserébe odafigyelést és szolgáltatást kapok (márpedig azt), illetve a világ második legkevésbbé korrupt országát, ahol a rendőrségtől nem félni kell, hanem megnyugodva konstatálni a jelenlétüket, akkor legyen csak így.

Más: noha az üzemanyag árak ilyesztő mértékben drágultak az elmúlt időszakban – 2006 januárjában még 80 és 90 cent között mozgott egy liter dizel ára, most pedig $1.79 –, egy ausztrál felmérés kimutatta, hogy Új Zéland az ötödik legolcsóbb az OECD országok viszonylatában, mind a tényleges üzemanyagárakat, mind a kereskedelmi árakra rakódó adóterhek tekintetében. Csak az Egyesült Államok, Kanada, Mexikó és Ausztrália előzi meg. Érdekes egyébként látni, hogy a helyi kutak árképzése mennyivel érzékenyebben követi a világpiaci árakat – akár egyik napról a másikra érvényesítik mind a csökkenést, mind a növekedést –, mint ahhoz Magyarországon hozzászokhattunk.

Közműszolgáltatások

Bővebben kifejtve: hogyan működik rendesen, amikor a közműszolgáltatások piacán verseny van.
Volt már róla szó talán, hogy a legtöbb közműszolgáltatás tekintetében több cég közül is lehet választani – itt nálunk Takapunán például négy elektromos szolgáltató is verseng a fogyasztók kegyeiért. Ahogy végignéztem az díjtételeket, nem is elsősorban az árak tekintetében versenyeznek igazán (3 cent eltérés van kilowattóránként a legdrágább és a legolcsóbb között), hanem az egyéb szolgáltatások, ügyfélszolgálat és a kedvezmények nyújtása terén.

Íme egy példa – és ennek a bejegyzésnek az apropója – mert ma egy újabb kellemes meglepetésben lehetett részünk:

Az áramfogyasztásunk nyáron 120-150 dollár között mozog havonta, télen pedig felszökik 350 dollárra. Bármilyen energiatakarékos intézkedéseket hoztam (olajradiátorok leselejtezése, a hősugárzók időkapcsolóra kötése és időszakos működtetése) a téli számla csak nem hajlandó csökkenni. Így megy ez évek óta, ezért roppant mód meglepődtem, amikor ma megkaptam a júliusi egyenleget és az mindössze 253 dollár befizetnivalóról tájékoztatott. Nocsak, gondoltam, beértek az időkapcsoló jótékony hatásai? Ezt annál is inkább furcsáltam, mert Krisztivel rendszeres harcot vívunk ezügyben – hajlamos orvul folyamatos üzemmódba állítani a szerkezetet, így Márk szavaival élve, szaunát teremteni a lakásban.
Azután letöltöttem a számlát pdf-ben – mert persze levélben küldött papírosokkal már egy ideje nem bajmolódunk –, és mindjárt fény derült a turpisságra. Nemhogy nem sikerült júliusban sem csökkentenünk az elektromos fogyasztásunkat, de még meg is fejeltük egy kicsit: 400 dollárra. Azonban – és itt jött a meglepetés – a szolgáltatónk (a Mercury Energy) jóváírt a számlánkon 150 dollárt. Ugyanis végignézték az elmúlt egy évnyi fogyasztásunkat, és kikalkulálták, ha egy másik díjcsomagban lettünk volna, akkor ennyivel kevesebbet kellett volna fizetnünk, így most kompenzáltak – nehogy már mi járjunk rosszul.
Tetszik érteni? Az ügyfél és az ügyfél megtartása a fontos.

Henteskedtünk

Az elmúlt hétvégén henteskedtünk: Tibornál töltöttünk kolbászt és szalámit Gáborral hármasban. Az eredmény – mármint az egy hétnyi füstölés után látható ínyencségek – most a kerti szerszámtárolóban száradnak/érnek tovább.


Gábor részletesebben is beszámolt az eseményről, akit érdekel itt tekintheti meg:

http://www.pappito.com/2008/08/03/gasztro-fust/
http://www.pappito.com/2008/07/26/gasztro-fedettpalyas-sertesfeldolgozas/

Ausztrál bevándorlás

Véletlenül bukkantam egy ausztrál bevándorlással foglalkozó oldalra. (Nem, eszünk ágában sincs áttelepülni; valóban véletlen volt.) Ezen az oldalon találtam egy érdekes kategóriát: AUSTRALIAN SKILLED SPONSORED VISA. Amin megakadt a szemem, az a szponzorok és szponzorációra jogosultak köre:

Szponzor lehet:

– ausztrál állampolgár;
– ausztrál állandó lakos (Australian permanent resident); vagy
Új-Zélandi állampolgár (Woow).

A szponzorációra jogosult lehet:

– nem eltartott gyerek – beleértve a természetes, örökbefogadott, vagy mostoha gyermekeket;
– szülő – beleértve az örökbefogadót, vagy mostoha-szülőt;
– testvér – beleértve az örökbefogadott vagy mostoha-testvért;
– unokatestvér – beleértve az örökbefogadott vagy mostoha-unokatestvért;
– nagybácsi vagy nagynéni – beleértve az örökbefogadott vagy mostoha-nagybácsit/nagynénit;

Ez a vízumkategória (amely jelenleg ebben a formájában nem létezik Új-Zélandon) nekem meglehetősen kecsegtetőnek tűnik.
Minderről pusztán azért írok, mert – figyelembe véve a kiwi szabályozás nehezítését – úgy tűnik, a mítosz, hogy Ausztráliába nehezebb bevándorolni, mint Új-Zélandra, lassan megdőlni látszik.

Forrás: MigrationExpert

Új Zéland lerohanása

Az ausztrál-kiwi kapcsolatokról talán volt már pár szó: a két ország folyamatos vetélkedése (és kedves ugratása) mellett alapvetően szoros és testvéri (az európai nacionalizmus tükrében példátlan) barátságot ápolnak. Néhány hete két ausztrál reklámügynökséget is megbíztak, hogy készítsenek Új Zéland elfoglalását népszerűsítő reklámfilmet, aztán egy zsűri, nomeg a közönség eldöntötték melyik a jobb.

Íme a filmek. Elsőként a győztes, utána pedig a második helyezett:

Hagyhatnám persze ennyiben is a dolgot, de nem hagy nyugodni a kérdés: vajon tetszőleges európai államokban hogyan reagálnának egy hasonló kezdeményezésre. Nagykövet külügyminisztériumba kéretése? Zászlóégetések és tüntetés? Mit gondoltok?