Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Ajánló

Ez most amolyan rendhagyó bejegyzés lesz, bár elképzelhető, hogy később még jelentkezem majd hasonlókkal, különösen, ha úgy tűnik, hogy szeretitek és van rá igény. Ajánlgatni fogok mindenféle oldalakat, amelyek valamiért felkeltették a figyelmemet és úgy érzem, beleférnek a Subdimension tematikájába.

Magyar blogok a nagyvilágból:

Bár a Magyar Blogok a Nagyvilágból projekt annak idején kútba esett az elfoglaltságaim miatt – értsd napi 10-12 óra munka után már nem volt erőm/kedvem hobbi-programozni, erre mondjuk már hónapok óta nem hivatkozhatom, most viszont más köti le az időmet –, továbbra sem mulasztom el figyelemmel kísérni a többi magyar expat blogját, pedig minden évben egyre növekszik a számuk. Mégiscsak lenne értelme az eredeti elképzelésnek – szóval talán egyszer valóban belevágok.
A mai ajánlóban három gyökeresen különböző blogot fogok ajánlani: egyiküket ismerem tizenöt éve, a többiekkel még sosem találkoztam. Bizonyos szempontból azonban nagyon is hasonlítanak: mindháromból leképezhető, milyen a világ túlfelén új életet kezdeni, és aztán élni, tiszta erőből.

Koko barát blogocskája

Krisztián idén március közepén vágott neki a nagyvilágnak, noha volt idő, amikor még esküdözött, hogy Új-Zéland esetleg Ausztrália lesz a cél, végül Írország, azon belül is Dublin lett belőle. Különösebb előkészületek nélkül, ad-hoc módra vágtak bele az új élet kezdésébe, 2008 március 14-től követhetjük nyomon, milyen is Dublinban megtelepedni: lakás, munkakeresés és beilleszkedés – sok minden kiderül belőle.

Manka – Montreáli napló

Őt/őket nem ismerem, véletlenül bukkantam a blogra. Szubjektív énblog Kanadából: végtelenül szórakoztató, és közben az is kiderül, hogy milyen Montreálban az élet.

Judit – Ausztráliai élményeink

Őket sem ismerem, pedig szinte szomszédok: 2007 októberében telepedtek meg Ausztráliában. A blog a megérkezésükkel kezdődik, gyakran frissül, szóval kötelező mindenkinek, aki Ausztráliában gondolkodik.

Új-zélandi oldalak:

Olykor kifejezetten izgalmas oldalakra bukkanok a kiwi hálón szörfözés közben, némelyiküket már régebb óta ismerem, párat csak mostanában fedeztem fel. Ezek közül ajánlok most kettőt.

NuKiwi – New Zealand Immigration, Investment, and Strategic Relocation Information & Resources

A NuKiwi (Új Kiwi) oldal talán a legnagyobb tárháza az Új-Zélandról szóló, kifejezetten bevándorlási, letelepedési szempontból összegyűjtött információknak. Nem teljesen ingyenes, mert a legizgalmasabb, The New Zealand Immigration & Relocation Report, How to Obtain New Zealand Residency Regardless of the Passmark Changes illetve Making New Zealand Your Second Home (New Zealand’s Indefinite Returning Resident’s Visa, Citizenship & Passport) című anyagaik pénzért tölthetőek csak le – igaz, nem kell egetverő adósságba verni magunkat, a három füzet mindössze 49 dollárba kerül.

Cults.co.nz – New Zealand Cults, Sects, Religions, Christian Organisations, and other groups

Roppant érdekes oldal, amely mögött elképesztő mennyiségű munka bújik meg. Az Új-Zélandon honos kultuszok, szekták és vallási csoportokról ad egészen részletes összefoglalást. A felsoroláson túl rövid ismertetésekkel, és értékeléssel (keresztény szempontból, bár azt nem tudtam kifigurázni*, hogy katolikus vagy protestáns nézőpontból) mutatja be, hogy miféle társaságokba botolhatunk kiwiföldön. Én jót mulattam, amikor felfedeztem, hogy a pluralizmust (értelmezésük szerint: az a hamis hit, hogy minden vallás egyenlő) és a karmát is a veszélyes címkével jelölnek meg. Az fura értékítélettől eltekintve kiváló anyag, egy egészen más, újszerű perspektíváját mutatja meg Új-Zélandnak.

* kifigurázni = magyar-kiwi kifejezés, kitalálni, kigondolni értelemmel. Valószínűleg az angol figuring out kifejezésből származik

Previous

Választások

Next

Telekommunikáció

18 Comments

  1. Hö, ezt a karma dolgot sikerült teljesen összekavarnia ennek a kult szájtnak (s ezzel nincsenek egyedül). Remélem nem veszitek zokon, ha kifejtem itt nézeteimet e téren. (Csanád, nem veszem zokon, ha kimoderálsz.)

    Gondolom fizikából mindenki emlékszik a hatás-ellenhatás törvényére. Vagy a “ki mint vet, úgy arat” magyar közmondásra. Na, a “karma törvénye” pontosan ugyanezen dolgokat jelenti. Se többet, se kevesebbet.

    Ilyen szempontból nézve valóban veszélyes lehet, ha mondjuk nagy pofont adunk, akkor nagyot fogunk visszakapni.

    Ahol gőgös tudatlanék rendszeresen benézik a dolgot, az az, hogy szerintük a karma törvénye közönyt indukál, mondván, hogy empátia helyett “úgy kell neki, magának csinálta a baját” hozzáállást fog okozni a szenvedés láttán.

    Ehelyett szerintem értelmes ember belátja, hogy SAJÁT múltbéli döntéseiért (most azt talán hagyjuk, hogy előző élet, vagy előző évek, ebben mindenki maga eldönti, hogy mekkora időintervallumba képes helyezni saját létét) felelősséggel bír, annak következményeit vállalnia kell, mindamellett a jövőben sokat segíthet saját helyzetén is azzal, ha embertársait is segíti. Így fogalmazva pedig mindjárt sikerült feloldani önös érdekeink és mások segítése közti állandó feszültséget.

    Konklúzió: a karma törvénye csak annyira veszélyes, mint a kereszténység alapeszméje. Mindkettőt félre lehet magyarázni, és a személyes felelősséget elhárítani vele, vagy épp megérteni a mibenlétét és élni aszerint egy mindenki számára szebb jövőért.

    Tudom, idealista vagyok.

  2. Most szólt Zsuzsi, hogy megemlítettél minket a blogodon… Köszönöm a reklámot! :))))

  3. Azért bocsánat Tamás, én nem tenném egy napra a karma törvényét és a keresztyén alapeszmét, a kettőnek a kiindulópontja, sem a vége nem ugyanaz

  4. Mint szakavatott szólok hozzá. Tulajdonképpen, most olvastam utána, rágtam bele magam a felvetett témába, vigyázat Csanád, nem úgy értendő, fordítandó hogy minden vallás egyenlő (habár így sem állja meg a helyét), hanem úgy értendő, hogy nem minden vallás hirdet igazat(valid szót használja azaz hiteles vallás). Ott meg is magyarázza, hogy sok vallás tesz említést Jézusról, de azt is hirdetik, hogy nem Ő a kizárólagos út Istenhez (ez az a falcs pluralizmus), márpedig a keresztyénség azt mondja – csak kizárólagosan Krisztuson keresztül van megváltás. (van-e még olyan vallás ahol Isten feláldozza Fiát az emberekért???) Innen nézve viszont a többi vallás helytelen, tanításuk nem vezet sehová, vagy pedig elégtelent nyújtanak,
    Ezért bocs, de én nem látok semmi fura értékítéletet, sőt nagyon is helyesen dobja fel a labdát, és ennélfogva nevetségesnek sem találom az álláspontot.

  5. Szeretnék itt én is egy nagyon olvasmányos Új-Zélandi blogot ajánlani: pappito.com

  6. mlgy, kérdésedre a válasz (“mely vallásokban áldozza fel Isten fiát az emberekért”):

    1. Chrishna of Hindostan.
    2. Budha Sakia of India.
    3. Salivahana of Bermuda.
    4. Zulis, or Zhule, also Osiris and Orus, of Egypt.
    5. Odin of the Scandinavians.
    6. Crite of Chaldea.
    7. Zoroaster and Mithra of Persia.
    8. Baal and Taut, “the only Begotten of God,” of Phenicia.
    9. Indra of Thibet.
    10. Bali of Afghanistan.
    11. Jao of Nepaul.
    12. Wittoba of the Bilingonese.
    13. Thammuz of Syria.
    14. Atys of Phrygia.
    15. Xaniolxis of Thrace.
    16. Zoar of the Bonzes.
    17. Adad of Assyria.
    18. Deva Tat, and Sammonocadam of Siam.
    19. Alcides of Thebes.
    20. Mikado of the Sintoos.
    21. Beddru of Japan.
    22. Hesus or Eros, and Bremrillah, of the Druids.
    23. Thor, son of Odin, of the Gauls.
    24. Cadmus of Greece.
    25. Hil and Feta of the Mandaites.
    26. Gentaut and Quexalcote of Mexico.
    27. Universal Monarch of the Sibyls.
    28. Ischy of the Island of Formosa.
    29. Divine Teacher of Plato.
    30. Holy One of Xaca.
    31. Fohi and Tien of China.
    32. Adonis, son of the virgin Io of Greece.
    33. Ixion and Quirinus of Rome.
    34. Prometheus of Caucasus.
    35. Mohamud, or Mahomet, of Arabia.

  7. Szabolcs: Papát már reklámoztam, és rendszeresen linkelem, nemigen hiszem, hogy az olvasóim között lenne olyan, aki nem ismeri.

    Pukke: dehogy moderállak, mégha idealista is vagy 🙂 Vagy főleg ezért… 🙂

    Mlgy: ne haragudj, nem szeretnék hitvitát nyitni és senki érzékeny lelkébe belegázolni. Ezt a szakavatott dolgot persze nem értem, de lépjünk túl rajta.
    Had szögezzem le, nincs semmi bajom a vallásokkal, sem az istenhittel. Azzal már annál inkább, amikor valamelyik kijelenti, hogy csak és kizárólag, egyedül az ő igazsága az üdvözítő: amíg legalább két különböző hitű eltávozott nem tér vissza halála után, azzal a hírrel, hogy egyikük a üdvözült és a paradicsomba jutott, míg a másikuk szomorúan vallja be, hogy a hibás vallásválasztás miatt elmaradt a mennybemenetele, hovatovább a pokolban kénytelen sínylődni, nos addig azt gondolom nincs miről beszélni. Puszta spekulációval állunk szembe.
    A keresztény hit nagyon szép, a vallott erkölcsi elvei többségével egyetértek. A bigottság azonban más téma. Azt se felejtsük el, hogy már maguk a keresztények sem tudnak megállapodni egymás között a vallásgyakorlásról – hogy csak a legkézenfekvőbb katolikus-protestáns ellentéteket említsem.
    Mégsem ezek miatt találtam elsősorban butának és nevetségesnek a Cults.co.nz pluralizmusról szóló megjegyzését, hanem a végtelen beszűkültsége miatt.

    A pluralizmus kifejezést nem elsősorban és kizárólag vallási értelemben használjuk, ezért már a Glosszáriumban feltüntetett megfogalmazás is hibás. Hogy a vallási pluralizmus veszélyes lenne, az kérdéses lehet (lásd fentebb), de a pluralizmus en general sokkal mélyebb értelmű és több rétegű, ráadásul nemcsak veszélyesnek nem tartom, hanem egyenesen követendő gondolkodásmódnak.

    Szíves figyelmedbe ajánlanám:
    Pluralism: Wikipedia

  8. Imma néni: ott a pont. Forrás?

  9. Imma néni, ha már ilyen szépen idéztél egy bizonyos könyvből,azt elfelejtetted oda tenni:
    These have all received divine honors, have “nearly” all been worshiped as Gods, “or” sons of God; were “mostly” incarnated as Christs, Saviors, Messiahs, or Mediators; “not a few of them” were reputedly born of virgins; “some of them” filling a character almost identical with that ascribed by the Christian’s bible to Jesus Christ; “many of them”, like him, are reported to have been crucified; and all of them, taken together, furnish a prototype and parallel for “nearly” every important incident and wonder-inciting miracle, doctrine and precept recorded in the New Testament, of the Christian’s Savior. Surely, with so many Saviors the world cannot, or should not, be lost. Hány hive van Imma néni ezeknek az atyafiaknak ??? És te melyiket választod közülük ?

    Sajnálom, én sem akarok sérteni senkit, Csanád, elmondtam a múltkor is, de a keresztyénség valóban ezzel a pretencióval jelentkezik, kizárólagossággal, ezt el lehet fogadni, vissza lehet utasitani, amit pedig te vársz, hogy visszajöjjön valaki, és figyelmeztessen, hogy “hékás nem jól választottál”, az nem fog megtörténni. Innen tovább, a keresztyénség puszta spekuláció marad neked, én pedig még egyszer utánanéztem a bigottságnak, hogy jól tudom-e, és ezek szerint én bigottnak és beszükültnek neveztetek (tudomásul szolgál, még sosem láttam magam ilyennek) de csak félig meddig tartom magam bigottnak:
    “A bigottság azt jelenti, hogy rögeszmésen ragaszkodsz a véleményedhez, intoleráns vagy, és akkor is mániákusan kitartasz az elképzelésed igaza mellett, ha világosan bebizonyosodott, hogy tévedtél. Megváltoztatni egy ilyen megrögzött véleményt sokszor szinte lehetetlen.” Azért félig meddig, mert, nem az én exkluzive elképzelésem, azaz nem saját igazságomat hirdetem itt, és nem bizonyosodott be az sem, hogy tévedtem. Ezek szerint, akik komolyan hiszik a Krisztusi megváltást, a világ 33%-a, 2 billió ember az mind bigott, és beszükült.
    Máskülönben bocs, de ellentmondásos vagy, egyrészt spekuláció, másrészt meg nagyon szép a keresztyénség, meg az erkölcsi elvek többségével egyetértesz…De melyikkel nem ? Krisztus ? pont az a lényege, a többi az csak a máz a tortán, vagy a csont a kocsonyában.
    Pluralizmus ? A vallási pluralizmusról volt szó ott, nem de ? Általában, valóban több értelmü.
    Nem akarok hitvitát se, megértem azt is ha kimoderálod, de a tényeken, a keresztyénség tanitásain ez nem változtat.

  10. Én csak annyit szeretnék hozzátenni ehhez a vallásvitához, hogy a kifigurálnit pontosan abban az értelemben olvastam, ahogy értetted, aztán csodálkoztam, hogy megmagyarázod 🙂 Drága párom használja úton-útfélen, és igen, figure out 🙂
    Egyébként pedig köszönöm, hogy megemlítettél! Ha a dolgok amolyan murphy-sen működnek, ahogy általában, lehet, hogy velünk előbb találkozol, mint a majdnem szomszédokkal.

  11. Köszi az első sori linkelést! 🙂
    Hamár ilyen reklámot kaptam, tán nem ártana frissítenem.

  12. A hitvitához nem szólnék hozzá, de ez a kifigurázni magyarázat érdekes volt. Azt irtad: magyar-kiwi kifejezés, ez valami rezidens szakszargon? :)) Angolul én is használom persze, de magyarul eszembe sem jutna, lévén hogy a kifigurázni nálunk más jelentéssel bír. Ha az angol értelemében használja valaki, nekem kicsit az a “visszalátogattam Magyarországra 2 hónap után, de már töröm a magyart” érzésem van tőle. Ne vedd magadra, csak gondoltam hozzászólok én is valamit a bejegyzéshez. 🙂

  13. Mlgy: nem neveztelek sem bigottnak, sem beszűkültnek – tekintve, hogy nem ismerlek, nem alkotok véleményt. Ha egyszer személyesen is megismerkedünk és túl leszünk néhány beszélgetésen, amelyek alapján ítéletet alkothatnék, akkor majd véleményezek is. Bigottnak és beszűkültnek a Cults.co.nz szerkesztőjét neveztem. Közbevetőleg: a Glosszáriumukban nem religious pluralism szerepel, hanem csak így egyszerűen pluralism. A pluralizmus pedig, mint az imént már rámutattam nem egyenlő a religious pluralismmal.
    A keresztény erkölcsiséget nem látom be, hogy miért ne tisztelhetném a vallásos körítés nélkül. Az élet szentsége, a mértékletesség, becsület, megbocsátás csupa olyan dolog, amelyeket követni valónak tartok. Úgy tűnik neked ezek csak a “máz a tortán”, én viszont a Bibliát tartom kedves tanmesének, amelyben éppen ezek az erkölcsi elvek képezik a megszívlelendő lényeget.

    Manka: woow. Csak nem egy kellemesebb klímájú városba költözésen gondolkodtok? Remélem, ha ez megtörténik, nem mulasztod el jelezni, és esetleg IRL is megismerkedhetünk.

    Zsuzsi: a kifigurázni kifejezést több felől is hallottam, elsősorban olyan magyarok alkalmazzák, akiknek vagy nem az anyanyelve a magyar, vagy nem magyar nyelvi környezetben nőttek fel. Amikor először belebotlottam roppant mulatságosnak tartottam, és viccként elkezdtük mi is használni – ez a szokás pedig lassan elterjedt a baráti társaságban. Az Aucklandi Magyar Klubban egyébként is gyakran hallható.

  14. Csanád,

    elsődleges forrásom Stefany Judit, aki 4 évig ütött szubjektív vallástörténettel. (Értsd: minden_egyes_vallást kiveséztünk az emberiség őstörténetének kezdetétől, kívülről befelé és vissza).

    Ahonnan most kopiztam: http://www.sacred-texts.com/bib/cv/wscs/index.htm

    mlgy, az általam említett vallások nagy része 5-6 ezer éves. Értelemszerűen nem lehet indikátora a hívők száma, mikor akkoriban az egész emberiség létszáma nem volt 1 millió fő, nemhogy 2,1 milliárd.

    (Szerény véleményem szerint egyébként a hívők száma amúgy sem bizonyíték semmire, 1505-ben egyetlen egy ember gondolta úgy, hogy a föld gömbölyű, de ettől még az nem vált koronggá.)

  15. Kifigurázni:

    nagyon régóta használom, ahogy egy csomó más hülye kifejezést is, pl. “veszek egy zuhanyt”. Szerintem minden olyan szerencsétlen flótás, aki kénytelen volt egy évnél hosszabb időt eltölteni hivatalosan angolul beszélő multicégnél, több tucat ilyen hülye frázisról tud beszámolni.

  16. Imma néninek: abszolút nem megbizható és falcs forrásból idézted a 35 atyafit, lásd itt:

    http://www.infidels.org/library/modern/richard_carrier/graves.html

    vagy itt:

    http://matthew13-32.blogspot.com/2007/09/fowl-workers-kersey-graves.html

    Vagy itt: Kersey Graves élete:

    Egyik forrás szerint:

    http://www.spirithistory.com/kgraves.html

    vagy a wikipédia szerint:

    http://en.wikipedia.org/wiki/Kersey_Graves

    Meg kell válogatni nagyon, hogy mit idézünk és miben hiszünk.

  17. mlgy igazad van.

  18. Kissé megkésve… most látom csak, hogy itt nekem is szólt még egy kérdés. Kellemesebb éghajlat: én benne lennék. Sőt, már a döntés környékén felemlegettem az összes mediterrán országot, hátha, de a párom nem akarta/-ja. Viszont vannak barátaink Új-Zélandon (“igaziak”, mármint olyanok, akikkel találkoztunk már:), így – de nem csak ezért – NZ is felkerült az “egyszer mindenképp” listánkra.

Leave a Reply

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: