Űrközpont a semmi közepén

Glenfield észak-keleti, autópálya közeli részén, még a Wairau-park üzletei előtt elterülő Pack’N Save-Mitre10 Mega-Appliance Shed háromszög veszedelmes hely: a pénztárcák és kreditkártyák Bermudája, mert a Pack’N Save-n kívül csupa olyan üzlet les a gyanútlan arra járóra, ahol pompás értelmetlenségeket, vagy a legeufemisztikusabban megfogalmazva is, a nem feltétlenül szükséges kategóriába tartozó fogyasztási cikkeket lehet vásárolni.

Így esett, hogy szombaton egy mérsékelten hatékony és teljesen végiggondolatlan bevásárlást követően egy konyhai grillezővel és egy új pirítós sütővel lettem gazdagabb, ez utóbbira – szép, új, négyszemélyes, amire nyilván nagy szükségem lett így egyedül – nincs mentségem, hacsak az nem, hogy botrányosan olcsón adták. A grillsütő az más, azt már régebben is szerettem volna, de pont ilyet, ilyen lecsatolható sütőlaposat, amit aztán a mosogatóba lehet tenni. Kiváló hamburgerek születtek rajta már azóta is, és akkor még eszembe sem jutott, hogy milyen pompás melegszendvicseket fogok én majd készíteni.
Nem most jártam először ebben a konzumzónában, élethelyzettől és évszaktól függően sűrűbben vagy ritkábban fordulok elő, s egy üzlet már régebben felkeltette az érdeklődésemet.
Egy gumis és egy kínai zöldséges közé ugyanis, a portáján űrrakétát kiállító, hatalmas Rocket cégért villogtató, nagyobbfajta családi ház méretű iroda szorult. Évek óta találgatjuk, hogy mi a sankíros-vasporossal foglalkozhatnak, persze az a kézenfekvő megoldás, hogy egy ízben leparkoljak előtte és megpróbáljam fizikai szemrevételezéssel eldönteni a kérdést, nyilván szóba sem jöhet – hová lenne úgy a sportérték.

Az online nyomozás kapcsán azután nagyobb meglepetés ért, mint készültem: Új-Zélandnak ugyanis van űripara. Nem túl nagy, de működő és eredményes. Még űrközpontunk is van.
De nézzük sorjában. Ámbár nem köztudott, de a Zátonynak van igazi, világszínvonalú high-tech ipara is. Sajnos az ígéretesebb vállalkozásokat javarészt felvásárolják később, ahogy például a Navman-nel vagy a Marine Air Systems (MAS) Technology-sel is történt, de jó példa a Tait Electronics, Fisher&Paykel, Jade Software, Swichtec Power Systems vagy az Enatel Ltd is.
Némelyikről hallottam már; Navman-em van, a konyhában minden Fisher&Paykel, de azt nem gondoltam volna, hogy komoly űrrakéta fejlesztés folyhat egy aucklandi cégnél.
Pedig pontosan ez történik: a Rocket Lab’s Parnell egyik kis utcájában olyan termékeket fejleszt, amelyeknek még a nevét sem kísérelem meg lefordítani (Hi Tac – High Temperature Ablative Coating, High Temperature Rocket Nozzle Bulk Moulding Compound, Hybrid Rocket Propellant, Sounding Rocket Avionics Flight Computer (SRA)), nem mellesleg tavaly novemberben sikeres kilövést hajtottak végre és rakétájukkal elérték az eredetileg kitűzött 100 km-es távolságot, ami már bőven alkalmassá teszi a céget műholdak pályára állítására.


Végül pedig itt van nekünk a saját űrközpontunk is, a Déli-Szigeten a semmi közepén; úgy hívják, hogy Awarua Rocket Tracking Station.
Évekkel ezelőtt, amikor az Európai Űrügynökség elkezdte tervezni Ariane teherűrhajó programját, Déli-Szigetre esett a választásuk a rádióirányító és követőközpont felépítésére. Az Ariane osztályú teherhajókat Francia Guiana-ban lövik fel és ivóvizet, üzemanyagot és oxigént szállítanak a Nemzetközi Űrállomásra. (Legutóbb, 2008-ban a Jules Verne, idén decemberben pedig Johannes Kepler nevű egység fogja végrehajtani a küldetést.)
Awarua állomás szó szerint a semmi közepén, Invercargill és Bluff között került megépítésre. A Délvidék Fejlesztési Ügynöksége (Venture Southland) hozta tető alá a kivitelezést ,az ESA finanszírozásában. Pár év múlva azonban az Európai Űrügynökség valamiért úgy döntött, hogy mégsem kíván ingatlantulajdonosként szerepelni a földgolyó átellenes oldalán, úgyhogy az állomás visszakerült kiwi állami tulajdonba. Azóta, két Ariane küldetés között, svéd és amerikai cégek használják, többek között a Google Earth műholdas felvételeit szolgáltató vállalat.

Tipikus kiwi sikersztori az ügy, abban a tekintetben is, hogy alig tud róla valaki, nincs és nem is volt vele tele a média, egyszerűen csak van és jól működik. Persze nem lenne igazán tipikus kiwi történet, ha nem a beruházás elkezdése után döbbentek volna rá, hogy a semmi közepén, nemcsak semmi nincs, de még infrastruktúra se, széles-sávú netkapcsolathoz. A világ tetszőleges pontján, ha űrközpontot építenek és a legközelebbi város tíz kilométerre van, akkor nyilván szívják a fogukat, majd kihúznak egy üvegszálköteget. Nemígy a Venture Southland emberei: ők inkább a Woosh mikrohullámú szolgáltatását választották, ami kétség kívül olcsóbb lehetett, de aki valaha próbálta a szolgáltatást, az tudja: nemhogy egy űrközpontot nem lenne szabad rábízni, de egy aktívabban internetező nyugdíjas otthont sem.

3 Comments

  1. Anonymous

    Ez igen. Azonnal visszaszerezted az olvasóidat, pedig milyen rég nem jelentkeztél… Ez más bloggernél aligha működne.

    Olvasókról szólva – remélem, mielőbb válaszolsz. Annyi mindent szeretnék kérdezni az írásról. Most nagyon jó terveim vannak. Röhögni fogsz, de már ebben a legutóbbi bejegyzésedben is találtam olyasmit, amiről ez jutott eszembe.

  2. Ha belegondolsz Bajkonur is a semmi közepén van, ami azért nem véletlen. Ehhez képest a kiwi központ a civilizáció szomszédjában van. :)
    A csoda se gondolta volna, hogy Zélandon az ESA ilyen komolyan jelen volt. Azt hittem csak Dél-Amerikában tevékenykednek. Érdekes írás, köszi szépen!

  3. Totasz

    Hát még ha tudnád, hogy a kettővel mellettem ülő kolléga szervezgeti az ESA bizonyos informatikai projectjeit Magyarországról…

Leave a Comment

four × three =