Archive for November, 2010

Viktocracy

The end of the rule of law in Hungary

We can no longer speak of democracy in Hungary. I’m not exaggerating. In fact, reading through some of my earlier posts about what I expected if Viktor Orbán wins the elections, I realize that I was too optimistic. Not in my wildest imagination could I have predicted what has been happening in the last few months. The rapid passage of bills submitted by individual members and thus not requiring any preparation or public discussion was followed by filling all the so-called independent posts with Fidesz  men. The government’s accounting activities are supervised by a party hack, the president is the puppet of the prime minister and stupid to boot, the budgetary council is on the verge of extinction. Individuals’ savings have been illegally seized, the constitution has been changed six times, laws have been tailored to suit members of the inner circle, the constitutional court has been castrated, and smear campaigns are launched against people who criticize Orbán and his government. One could go on and on. […]

Read more on Eva Balogh’s blog

Hyundai Haka

 

Főleg a mindenapokról

Mindenféle dolgok peregnek az életemben – a legkülönösebb mégis, hogy a percepció mennyit változott, mert a pergő események ellenére is inkább nyugodt, kényelmes boldog időszaknak élem meg; hiába a sok történés, hiába, hogy sok szempontból teljesen ismeretlen, szokatlan eseményhorizont felé tartok.
A nyelvi magamra hagyatottság egyre fokozódik – ezzel kapcsolatban komoly fenntartásaim és aggodalmaim is voltak még néhány hónappal ezelőtt –, olykor napok telnek el úgy, hogy egy-két mondatnál többet nem beszélek magyarul. Hiába élek öt éve angol nyelvi környezetben, azért a kommunikációm egy szignifikáns részét (mondjuk 40%-át) a magyar nyelv tette ki: magyarul beszéltem itthon a magánéletemben, és a barátaim többségével is. Ezen változtatott gyökeresen MeiMei megjelenése, valamint, hogy János gyakorlatilag csak aludni jár haza – arra hivatkozva, hogy privacy-t akar biztosítani nekünk. Ám sok esetben akkor is maradunk az angolnál MeiMei-re való tekintettel, ha itthon van, vagy ha egyéb barátok tűnnek fel. Eleinte roppant szokatlan volt ez a helyzet, ám minden félelmemre rácáfolva inkább izgalmasnak bizonyult: egymás kultúrájának felfedezése, megismerése és megértése hosszú-hosszú beszélgetéseket eredményez, és csak most döbbentem rá, mennyire hiányzott ez az életemből az elmúlt években.
A mandarin tanulásra majd később részletesen is kitérek, most legyen elég annyi, hogy a nyelvtan pofonegyszerűnek tűnik, a hangok nagy része – ellentétben az angol anyanyelvű tanuló társaktól – ismerős és könnyen megtanulható, úgy annyira, hogy a tanárunk a második órán meg is kérdezte, hogy tanultam-e régebben mandarint. A rettegett hangsúlyozás (négy különböző hanglejtés) sem tűnik megtanulhatatlannak, mindössze a pinyin átírás logikája idegen néha (miért ejtjük q-t csi-nek vagy az x-t sí-nek), és az is vicces, hogy  a Pekingből származó tanárnő másképp ejt szavakat, mint MeiMei, pedig hát a mandarin lenne a közös nyelv Kínában.

A céges politikai viharok felkorbácsolódásának következtében a januárra ígért előléptetésem hivatalosan is megtörtént a múlt héten: több hatalommal és nagyobb felelősséggel jár az új titulus, ám hogy ez financiálisan jelent-e valamit, még nem derült ki.

János továbbra is küzd a munkaerőpiacon, ezúttal azonban a hozzáállása és attitűdje példaértékű: napi rendszerességgel pályázza az állásajánlatok tucatjait – sajnos egyelőre csak az első-másodkörös interjúzásig jutott. A turista-vízum és a kiwi tapasztalat hiánya súlyos akadályként fekszik az útjában. Nincsenek kétségeim, hogy előbb-utóbb sikerrel jár, de az biztos, hogy az öt évvel ezelőtti aranykor, amikor hetek alatt megkaptam az első állásajánlataimat, már végérvényesen a múlté, és inkább Pappito sok hónapos és megterhelő állásvadászatára kell készülnünk.

Mindeközben jól telepakoltam a hétvégéimet mindenféle tennivalókkal a ház körül, tegnap Pepe segítségével a makrancoskodó bejárati ajtót és a dolgozószoba megfáradt zárszerkezetét reparáltuk meg, ma a kert rendbetételének akartam nekiállni – ám ezt a tervemet az időjárás keresztülhúzni látszik –, de szerepel a listán még némi festés, valamint a kisszoba kiürítése az ehhez kapcsolódó raktárbérléssel, mert a könyvespolc rendszer megcsináltatásával végül csak kicsúsztam az időből: egyetlen szóba-jöhető asztalos cég sem tudta karácsony előttre elvállalni a megépítését.

Ehelyütt kérnék elnézést mindenkitől, aki az elmúlt napokban/hetekben írt nekem: válaszolásra csillagozva fekszenek a levelek a postaládában, de egyszerűen nem találtam rá időt, hogy érdemben foglalkozzak velük.

Bábel

A tegnap esti multikulturális gyöngyszem, ahogyan egy fekete hajzuhatag alól, pajkosan előadták nekem:

– Nǐ shì hòu liǎnpí, you get kikapsz…*

*Szemtelen vagy, kikapsz…

A “kikapsz” magyar kifejezésre nem találtam adekvált angol megfelelőt, ezért magyarul honosodott meg közöttünk. A hòu liǎnpí (szemtelen) már az én mandarin tanulmányaimnak csírái, de annyira tetszik neki, hogy megtanultam, hogy a megfelelő helyzetben habozás nélkül mandarinul mondja, hiszen úgy is értem.

Kezdem érteni, hogy miképp alakultak ki a pidgin nyelvek :)

Most pedig elmegyek a nyelviskolába mandarint tanulni. Zàijiàn

Öt év

November van, tavasz… Gyönyörű az idő, és mindazok ellenére – vagyis ezekkel együtt – ami történt, maradéktalanul boldog és elégedett vagyok. Öt éve érkeztem Új-Zélandra, és nagyjából eljutottam oda, ahová szerettem volna: itt az idő egy kicsit megpihenni és élvezni, mielőtt újabb célokat, kihívásokat tűznék magam elé.
Én hajlamos vagyok arra, hogy tovább és tovább hajtsam magam, hogy mind újabb határköveket jelöljek ki, hogy majd ha…
Rá kellett ébrednem, a sokadik “majdhán” is túl vagyok, hátra lehet dőlni kicsit, jóleső érzéssel tekinteni vissza a megtett útra, felszabadultan örülni a jelennek, és nem kell a jövőt tervezgetni percre precízen.
Nyilván lesz tovább, nyilván lesznek új tervek és új meghódítandó magaslatai az életnek: elkezdtem mandarinul tanulni, talán néhány év múlva elmegyek megint világot látni, pár év Shanghajban esetleg, ki tudja.
Most azonban süt a nap, a hétvégén kirándulni lehet Piha beachre és a barátokkal single malt whisky inni szombat este. És jön az egész családom decemberben, velük majd ismét bejárjuk a Zátony legszebb pontjait.
Enjoy and have fun. Good times.