Hogyan felejtünk el magyarul

Ez a bejegyzés már régen kikívánkozott belőlem, de komolyan megírni akkor akartam először, amikor olvastam Szandra: Nyelvi korlátok című írását. Aztán a Tumblr-en egy más aspektusa – jelen dolgozatom témája – került elő, persze a mikroblog formai szabályainak és a magyar Tumblr szcéna hagyományainak megfelelően meglehetősen vitriolos formában.
A nyelv pedig állandó érzékeny pontja lesz majd minden ki, el és bevándorlónak, minél erősebb az anyanyelvi kultúrája, annál inkább. (Vannak persze kivételek, anyámon kívül hirtelen Faludy jut az eszembe – ha ebbe a szerencsés, nyelvzseni kisebbségbe tartozol, úgy csendben mosolyogj meg minket, de azért vedd tudomásul, hogy a jelentős többségnek ez a probléma valós.)
A problémát azt hiszem, nem is elsősorban az idegen nyelven tudás szintje, hanem az anyanyelvi tudás és az idegen nyelvi tudás közötti szint adja. Egy a magyar nyelvi kultúrára nem érzékeny, de az idegen nyelvet jól megtanuló számára sokkal kevesebb konfliktust okoz, mint azoknak, akik hangsúlyt fektettek az anyanyelvük különösen virtuóz használatára.
Szandra azt fogalmazta meg, ami az első néhány évben engem is a legtöbb bizonytalansággal töltött el – persze mindent el tudok mondani, csak nem úgy. Ez fals önképhez vezet (nem tudok elég jól angolul), amivel a környezet nemigen tud mit kezdeni, mert az átlagos kiwi percepció szerint jól beszélek. Hacsak nem kifejezetten olyan területen próbál elhelyezkedni a bevándorló, ahol a nyelvi kultúra az elsődleges értékmérő, az élet legtöbb területén a legtöbb anyanyelvű sem használ 10-15 ezer szónál többet, ez a szint pedig elérhető egy nem anyanyelvű számára is.
Én kifejezetten büszke lehettem a magyar nyelvtudásomra, az a fajta voltam, akivel szórakoztató beszélni, aki ura a nyelvének és mindent éppen úgy, olyan árnyaltan tud kifejezni, hogy az akár meghökkentő  és imponáló tudott lenni. Ehhez képest óriási visszalépést jelentett az angol kommunikációs képességem. Emlékszem, naivan azt képzeltem amikor a kivándorlást tervezgettem, hogy néhány év múlva majd elébb angolra fordítom a magyarul megjelent dolgaimat, azután pedig angolul fogok írni. Emlékszem arra a szomorú felismerésre is, amikor szembe kellett néznem ennek az álmomnak a mulatságos, lehetetlen voltával: sok ezernyi angolul olvasandó köteten elolvasásán kívül az a közeg is pótolhatatlan, ami a magyar nyelvi kultúrám fejlődésében elengedhetetlen szerepet játszott, kezdve a szüleimtől, folytatva azzal a közösséggel, ahol kiteljesedhetett; ahol nemcsak elvárták, de nagyjából az egyetlen értékmérője volt az emberi minőségnek.
Aztán emlékszem, hogy néhány éve már főleg attól tartottam, és azért nyavalyogtam a hozzám közel állóknak, hogy ha párkapcsolatba kezdek egy nem magyar anyanyelvűvel, akkor miképpen tudom majd az érzelmeket úgy és olyan árnyaltan kifejezni, elvész majd az intimitás (nyilván a félelmeim abból is táplálkoztak, hogy tartottam attól, miképp leszek képes angolul csajozni, amikor magyarul meglehetősen támaszkodtam a verbális képességeimre). Utólag persze mulatságosnak tűnnek ez irányú félelmeim: a családi életem angolul folyik, az intimitás úgy is megvan, hogy nincs nyelvi virtuozitás – a gesztusok, egymásra hangoltság legyőzi az anyanyelvi különbözőséget.

Ez a bejegyzés azonban inkább arról akar szólni, hogy még ilyen háttérrel is, mint az enyém, hogyan fakul meg idővel az anyanyelvi készség. Nyilván személye és helyzete válogatja, hogy mikor és milyen szinten merül fel ez a probléma – de hiszem, hogy huzamosabb nem anyanyelvű környezetben tartózkodás után mindenkinél előkerül. Annak idején rettenetesen mulatságosnak, és őszintén bevallva manírnak, nagyképűségnek tartottam, ha (akkor még így hívtuk őket) a disszidensek elfelejtettek magyarul, és angol szavakat kevertek az akcentusos magyar beszédükbe. Az akcentust ugyan még most sem értem igazán, de ennek lehet, hogy csak az az oka, hogy mindössze hetedik éve élek Új-Zélandon, amiből az első öt nem számít, mert akkor magyarul beszéltem itthon is. El tudom képzelni, hogy tíz év múlva nekem is lesz akcentusom, minden erőfeszítésem ellenére, mert hét évvel ezelőtt azt sem tudtam elképzelni, hogy ne találjam egy angol kifejezés magyar megfelelőjét, és úgy kelljen keresnem a szavakat, amikor apámmal beszélek. Egyelőre nem súlyos a helyzet, de a trend világosan kirajzolódik.
Vannak ugyanis szavak, kifejezések, amiket magyarul sosem használtam: egyszerűen nem voltam olyan élethelyzetben, ahol szükség lett volna rá. Hogy a legegyszerűbbnél kezdjem, amikor apámnak elkezdtem mesélni, hogy Lily már eszik szilárdat, hirtelen fogalmam sem volt, hogy a poridge, hogy szólna magyarul. Szerencsére apám megértette, utána pedig voltam annyira dühös, hogy megnézzem a szótárban. Ezt még nevezhetnénk rövidzárlatnak, de van egy csomó olyan kifejezés, amit magyarul, Magyarországon nem használtam, és nem csak hirtelen, de utána gondolás után sem ugrik be, miképp kellene szabatosan mondani magyarul. Nyilván sok mindent elárulnak rólam, hogy pont ezekkel a kifejezésekkel vagyok bajban, és az is valószínű, hogyha időt és energiát fektetnék bele, akkor pontosan le tudnám fordítani őket, de pont itt a lényeg: egy idő után az emberből elmúlik a késztetés. Az itteni magyar barátaim pontosan megértik ha angolul mondom is, nincs már meg a késztetés a mindennapokban, hogy megkeressem a szabatos magyar kifejezést, ezért aztán amikor nagy ritkán magyar-magyar a beszélgető partnerem, számomra természetesen, észrevétlenül mondom az angol kifejezést. Pont úgy, mint azok, akiket annak idején kigúnyoltam. Még nem you know-zom (talán mert angolul sem teszem sűrűn), de nem tudom hogy kéne mondanom a separation fear-t, a tummy time-ot, a family trust-öt. A work-life balance-ot persze körbe tudnám írni, de nem rémlik hasonlóan rövid és egyértelmű magyar kifejezés, a balance sheet-re biztosan van magyar kifejezés, de sosem használtam, így fogalmam sincs mi az, a midwife pedig (bába?, szülésznő?), mint a Plunket nurse, valami angolszász specialitás.
Azok a szavak, amelyeket nem használtam magyarul a mindennapi életben – ha itt viszont használom őket – kitakaródnak, sokszor a saját belső beszédemben is. Ez egyébként a legfurcsább. A kezdetekben, ha bármit meg kellett fogalmaznom, előbb magyarul fogalmaztam meg, azután lefordítottam. Mára nemcsak, hogy nem így teszem, de jelentősen nagyobb nehézséget is okozna, ha ragaszkodnék ehhez: visz a megszokás és a rutin, nemcsak a szavak, de a mondatok és mondatszerkezetek is angolul ugranak be először. Ez talán még nem érződik, ha odafigyelek rá, de egyre kevesebb a motiváció az odafigyelésre, egyre kevesebb a helyzet, amikor szükségem van rá, és a trendet nem tudom letagadni: az angol kifejezések egyre többször szivárognak át a magyar beszédembe. Ki tudja, talán húsz év múlva én is oda jutok, amit annak idején kiröhögtem. Néha azon gondolkodom, hogy harcolni kellene ellene. De a változás lassú, alattomos és idővel a motiváció is egyre fogy. Egyenlőre az tartja a homlokteremben a problémát, hogy szeretném szép magyarul megtanítani a kislányomat. Ha ez valami miatt nem sikerülne, valószínűleg ez a folyamat is felgyorsulna.
Nem hiszek abban, hogy teljesen el lehet felejteni az anyanyelvet. Azt viszont látom, miképp lehet rondán törni, idegen szavakkal keverni.

UPDATE: utólag végigolvasva a magamról írtak visszatetszést keltően nagyképűnek tűnhetnek. Ezért elnézést kérek, különösen azoktól, akik nem ismertek személyesen Magyarországon.

32 Comments

  1. Miért nem beszélsz már most magyarul a kislányoddal? Mikor Németországban voltam, az egyik ismerős család szintén vegyes-házas volt: a német lány egy ír férfihez ment hozzá, aki csecsemő koruktól kezdve csak angolul beszélt a gyerekeivel. Kialakult, hogy anyával németül, apával angolul beszélnek. Én tartok tőle, hogy ahogy fogy belőled a motiváció a magyar nyelv iránt, úgy fog elkopni a terv is, hogy magyarul tanítsd az angol anyanyelvű kislányod. Hiszen ekkor már sokkal nehezebb lesz.

  2. Egyelőre még acélosak vagyunk: én csak magyarul beszélek hozzá, az anyja főleg kantoniul, de hallgatnak mandarin mesés CD-ket is. Egymáshoz angolul beszélünk, és néha angolul szólunk Lilyhez is, de arra azért tudatosan törekszünk, hogy mindketten túlnyomó részben a saját anyanyelvünkön szóljunk hozzá.
    A kétségek akkor kapnak el, amikor szembe kell néznem vele, hogy miután dolgozom, a hét öt napján csak néhány órát tudok vele tölteni – nem tudom ez elég lesz-e. Bízom benne, hogy igen, de láttam már a sok pozitív példa mellett olyat is, amikor a gyerek (hiába a szülő minden próbálkozása), nem hajlandó használni a legkisebbségibb nyelvet használni. Ha ez történne, valószínűleg minden motivációm odaveszne.

  3. Igen, ertem a dillemad, a ti esetetek elter pl a mienktol, hiszen harom nyelven elitek az eleteteket minden szinten. Lily mar ebbe cseperedi bele, ez valik szamara a normalissa. Ugy gondolom azonban, hogy elore aggodni nincs igazan ertelme, ahogy a mondas is tartja: ”Worrying is a form of praying for something you don’t want to happen”, ha te magad is termeszetesnek tartod, hogy megtanuljon magyarul, akkor meg fog :) A gyereknel az a lenyeg, hogy ettol ok ne erezzek hogy barmivel is ‘kulonlegesebbek v tobbek’ lennenek ‘egy nyelvu’ tarsaiknal, hanem pont ellenkezoleg – ez a vilag legtermeszetesebb dolga legyen. Szerintem.
    Bar nalunk is harom nyelvet hall D., a kettonk kozos nyelve miatt egyelore a magyar a legerosebb nala, de tisztan hallani, hogy amennyire beszeli a spanyolt, azt teljesen akcentus nelkul teszi, mig mi valszeg soha nem fogjuk. Angolul szinten ert mar vmilyen szinten, hiszen amikor nemzetkozi kornyezetben vagyunk, akkor mindkettonket angolul hall beszelni, es itt Madridban eleve az osszes iskola ketnyelvu, igy egyszerre tanulja az angolt es spanyolt es par ev mulva valaszthatoan a mandarint is 😀 Ez utobbirol nem vagyok egyelore meggyozve, hogy szuksegunk lesz ra, de a dontest majd kozosen hozzuk meg akkor, amikor odajutunk. Viszont, a temara reagalva, csalad es itteni baratok kozott nem csinalunk mi sem gondot, hogy eppen melyik nyelven jut eszunkbe az adott szo v kifejezes, mert ahogy te is irod, nalunk is a szakmai kifejezesek egyertelmuen angolul jonnek, mig a helyi, foleg gasztronomiai szavak viszont spanyolul, mert itt annyi uj fajta etel van, amirol magyarul gozunk sincs a megfelelojet illetoen, s a neten talalhato szotarak is csak ismetelgetik 5 kulonbozo hal v rakfajtara ugyanazt a magyar szot, hogy nem egyszeru ezt kikuszobolni… Azt is megeljuk idonkent, amikor haza latogatunk, hogy lemaradunk az evek soran ujabb magyar ‘trendi’ szofordulatrol, kifejezesrol, szlengrol, ami hozzank nem jut el. Bar bevallom, en egyelore emiatt nem izgulok, mint ahogy attol sem, hogy vmi uton-modon megtanitjuk majd magyarul irni es olvasni is, de alapvetoen nalunk a kotodes Mo-hoz, vagy a vilag egeszehez vonatkozoan talan eltero. En hiszem azt, hogy ma mar nem ‘lokalpatriotakra’ van szuksege a vilagnak, hanem tobb nyelven beszelo ‘vilagpolgarokra’, akik kepesek otthon erezni magukat barhol is legyenek a vilagban. Miota el kezdtunk utazni es mas orszagokban elni jo 13 evvel ezelott, kialakult az az erzes nalunk, hogy nem csupan egy orszaghoz es nephez tartozunk, hanem a Fold egesze az igazi otthonunk hiszen minden nep, kultura es nyelv is tukrot tartanak nekunk, es ujabb es ujabb oldalunkat hozzak ki. Ez magyarazza meg, hogy alapvetoen nem vagyok hive a ‘gyoker novesztesnek’ sem, es a cel nalunk, hogy D.nak is atadjuk ezt az eleterzest, hogy kepes legyen otthon ereznie magat, akarhol is elunk a vilagban. Azt hiszem ez az egyik legnagyobb kihivas is egyben, ha az ember ilyen eletformat valaszt maganak. Ehhez pedig 2-3 akar 4 kulonbozo nyelv ismerete egesz biztosan magabiztosabba teszi oket es otthonosabba szamukra ezt globalis vilagot… S kozben bizom benne, hogy a magyar nyelv ismerete sem csokken, max ‘atalakul’ vmilyen szinten a hasznalata, de azt hiszem ez talan elkerulhetetlen.

    • A nézeteddel a világpolgárságról a legnagyobb mértékben egyetértek.
      Valószínűleg mi is költözünk még, pár év Shanghai biztosan kinéz, és itt van mellettünk Ausztrália is, mint vonzó célpont, bár nagyon valószínű, hogy végül a kalandozásaink után visszatérünk ide megöregedni :)
      Először azonban meg kell várnunk, amíg Meinek is lesz igazi útlevele, mert a kínai az pont annyit ér, mint a rendszerváltás előtti magyar. Most éppen azon küzdünk hónapok óta, hogy sikerüljön schengeni vízumot kapnia a tervezett szeptemberi Magyarországi látogatásunkhoz, úgy hogy ne Pekingben kelljen utazni érte. Szörnyen nehézkes így minden, ha majd túl vagyunk rajta, írok róla milyen cirkusszal jár.
      A többnyelvű gyerek nevelésről leginkább a körülöttünk lévő pozitív példák ugranak be, de azt meg kell jegyeznem, hogy ha a szülők egynyelvűek, úgy sokkal könnyebnek tűnik a helyzet. Nyilván nem tudom megtagadni magamat, úgyhogy minden fellelhető szakirodalmat elolvastam a többnyelvűségről, sajnos a legtöbb megjegyzi, hogy a gyerek ébren töltött idejéből legalább 30%-ot kellene egy adott nyelvnek kitéve legyen, ez ha tíz órás ébrenléttel számolok, napi három órát jelent – ennyi pedig munka mellett nem jut Lilynek, nem beszélve arról, hogy amikor együtt vagyunk, akkor egymáshoz angolul beszélünk, így Lily velem töltött idejének legfeljebb a kétharmada magyar. Persze vannak terveim, hogy miképp hidaljuk át a nehézségeket, erről is majd írok külön.
      A mandarint csak javasolni tudom: nemcsak azért, mert a világon minden ötödik ember beszéli, hanem azért is, mert ha elég korán kezdi D., akkor könnyen meg fogja tudni tanulni, és tökéletes alap más ázsiai nyelvekhez.

      • Azt gondoltam, hogy Lily automatikusan kiwi allampolgar, vagy ti sem vagytok azok? Errol a reszrol lemaradtam.

        Itt is jelentosen novekszik a kinai jelenlet es ezert kerult be, ha jol emlekszem 7-8 eves kortol a mandarin is a valaszthato nyelvek koze (konkretan az angol mellett szerintem csak ezt tanitjak az elso evekben), es valoban hasznos az eletben, elsosorban ugy gondolom ffiak szamara, akiket ugye jobban el is fogadnak az azsiai tarsadalmakban – de a koreaihoz is jo alap, hiszen idovel ki tudja Dani elojon-e azzal, hogy szeretne megtanulni ‘szulohazaja’ nyelvet is 😉 Csak addig gondoltam, hogy nem szukseges, ameddig a magyar, spanyol es angol le nem tisztult nala.

        Hasonloan erzunk egyebkent mi is Spanyolorszaggal kapcsolatban, es beszelunk rola, hogy ide jo lenne visszaterni majd kesobb is, mert annyira elheto, gyonyoru es valtozatos hely. Sokkal jobban bejott, mint arra valaha is szamitottunk volna!

        Viszont elofordulhato, hogy Kinaban v Ausztraliaban majd keresztezzuk egymast :-) Ki tudja…majd az ido valaszt ad erre is :))

        Az utlevelek intezese egyebkent mindig mokas procedura. Nekunk Seoulbol a magyar utlevelet kozel 5 honapba kerult kezhez kapni, mert csak havonta egyszer jart a nemzetkozi futar es mire Mo-on atment minden szukseges 30 napos lepesen addig elszaladtak a honapok… ami csak azert volt vicces, mert kozben az indiai, indonez es kinai kollegak frissen szulott bebije 4-5 heten belul kezhez kapta gyermeke utlevelet?!! Vajon hogy lehetseges, hogy ott ennyivel gyorsabban mehet ott az ugyintezes tobb millio emberre? 😉 Nekunk meg buntetest is kellett anno a seouli varoshazanak fizetnunk, hogy 3 honapot meghaladoan mutattuk be a gyerek utlevelet, amit talan nem is nekunk kellett volna ugye kifizetni…na de ezek benne vannak a pakliban, megha nem is tud rola az ember.

        Szoval sikeres utlevel intezest nektek is es jo utat Canberraba!

        • Lily természetesen kiwi állampolgár, gyönyörű új-zélandi útlevele van. Vele nincs is semmi gond, vízum nélkül jöhet-mehet Európába és Ausztráliába. Azért megkérjük neki is a magyar állampolgárságot, amint Magyarországon leszünk. Lehetett volna innen is, de úgy gondoltam nem sürgős, helyben pedig egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb. Lehetne kínai állampolgár is, de ahhoz le kellene mondania a többiről, Kína nem engedélyezi a kettős/többes állampolgárságot – ez pedig nyilván nem jön szóba. Mi még nem vagyunk állampolgárok, az itteni szabályozás szigorúbb lett, a letelepedési engedély megszerzésétől számított öt év után lehet csak kérvényezni az állampolgárságot, az még nekem is csak jövőre esedékes, Meinek pedig még sokkal később – ő diáklány volt, amikor megismerkedtünk. Mellesleg Mei is elveszíti majd a kínai állampolgárságát, amint megkapja a kiwit – szoktunk is viccelni, hogy majd neki is vízum kell, ha meg akarjuk látogatni a szüleit.
          Nagyon tetszik, hogy a spanyol oktatási rendszer halad a korral: a kínai gazdaság, mint a második legerősebb a világon egyre nagyobb szerepet játszik, a mandarin tudás nagyon jól fog jönni neki. És ráadásul tényleg talán a legegyszerűbben megtanulható ázsiai nyelv a szimpla nyelvtanával. Az írás persze más tészta, de ha elég korán kezdi talán azzal sem lesz probléma.
          Az alapvető probléma Mei kínai útlevele, azzal válik nagyon nehézkessé minden – de most már látszik a fény az alagút végén, csak még nem akarom elkiabálni.

    • Rikkó

      Üdv!

      Én csak annyiba szólnék hozzá, első olvasáson felbuzdulva, hogy szerintem pedig
      igen is a Lokalizációban van a valódi értékmegőrzés. Európába is így Magyarországra is a szenny nagy részét a globális gondolkodás és gazdaság hozta be. Arról a dologról nem is beszélve, hogy ha belelendülünk ebbe a globális “világpolitikába” az szép kis hazánk gyors elvesztését, történelmünk múltunk és nyelvünk elvesztését is jeleni. A világon talán legegyedülállóbb, egyik legfejlettebb nyelve elveszne, mert kevesen beszélik (és ugye amelyik ország elveszti a nyelvét ő maga is elveszik). Szerintem kb 200 év leforgásával pedig nem csak a Magyar nyelv és kultúra veszne el, hanem legtöbb egyéb nyelv is, maradna az Angol, Orosz, 1-2 ázsiai nyelv…
      De egyébként valóban jó irányba is haladunk erre felé.
      Félre értés ne essék senkit nem bírálni akarok, én is kacsintgatok a külföld felé. A Magyar és európai helyzet egyre rosszabb..

      Egyébként Új-Zélandon a sport kutyázás mennyire aktív dolog?:) Tudsz róla valamit, esetleg utána kérdezni?

      Csanád! Sok sok köszönet a M.A.G.U.S. ért! Boldog gyermekkort ajándékoztatok vele nekem, testvéremnek, barátaimnak és még sok mindenki másnak! Még 6 éve játszunk most, így 20-24 évesen is ha akad rá időnk, összeülünk és játszunk! :)

  4. Szeva,
    Sajnos nagyon át tudom érezni a helyzetet. Nekem pont ugyan ez a problémám. Feleségemmel angolul beszélünk, ö a lányainkkal Finnül én meg magyarul. Sok problémát felvet ez. Például amikor a gyerekeknek mondok valamit ami azért az asszonyhoz is szól, de Ö nem érti, mert nem beszél magyarul. Ezért van, hogy Finnül beszélek a gyerekekhez, ami miatt azok keverik a magyart és finnt… stb. De terveim szerint egy pár hónapra visszaköltözünk Mo-ra a gyerekek és a nyelvhasználat miatt.

    • Üdv :)

      Amikor a szülők anyanyelve nem közös, akkor az egy csomó munkával jár, ha nem a közös nyelvet beszélik a gyerekhez, én egyelőre tartom magam hozzá, hogy előbb elmondom Lilynek magyarul, azután lefordítom Meinek angolra amit mondtam.
      De ez sokszor fárasztó és nehézkes, ráadásul még csak hét hónapja csinálom – nem is éles helyzetben, gyanítom sokkal nehezebb lesz, ha Lily válaszolni is tud.
      Amiatt viszont ne aggódj, hogy a lányok keverik a nyelveket, a folytatott tanulmányok alapján ez természetes és majd elmúlik olyan 7-8 éves korukra.
      Ráadásul egy picit talán könnyebb is nektek, ha te is beszélsz finnül – én sajnos nem mondhatom el ugyanezt a kantoniról.

  5. Manka

    Szia Csanád,
    én nem ismertelek otthon, mégsem tűnnek nagyképűnek a szavaid. Olyan közegből jössz, ahol a műveltség, a nyelvi műveltség számított – nincs ebben semmi rossz, sőt.
    Az írásoddal pedig teljes mértékben egyetértek.
    Az akcentussal kapcsolatban annyit tennék hozzá, hogy megfigyeltem magamon, ha hirtelen váltok angolról magyarra, angolos r-ket mondok az első egy-két szóban. Nem igazi akcentus, természetesen, csak az odafigyelés hiánya, de talán így indul.

    • Manka :) Nagyon szépen köszönöm.
      Akcentust egyelőre még nem fedeztem fel magamon, inkább néha azon kapom magam, hogy a hangsúlyozásommal és a mondatszerkezeteimmel vannak problémák.
      Nem tudom, te mennyit beszélsz magyarul – én ha nem lenne Lily egy héten maximum egyszer szólalnék meg.
      Egyébként igen, azt hiszem, minden az odafigyelés hiányával indul, és ha nincs kontroll, akkor úgy is rögzül.

  6. Hello Csanad!

    Ismeros problema, 10 ev kulfold utan aterzem a problamaid.. 4 eves lanyom van, hasonloak a tapasztalatok, hunglishul beszelunk:( . Talan ha nezetnel magyar meseket a gyerekkel, az segitene. En kihozattam a muholdvevot emiatt. Sok sikert!

    • Szia István,

      Van Kukori, Kotkodánk, Vukk, Mekk Elek, Mézga család. Párszor már betettem őket, de Lily még pici ahhoz, hogy hosszan engednénk képrenyőt nézni.
      Ha sikerül eljutnunk Magyarországra, akkor tervezek egy csomó magyar mesés CD-t beszerezni, de a hunglisht mi sem fogjuk megúszni, sőt igazi katyvasz, ami itthon szól, hiszen kreatív katoni-magyar-angol keverék nyelv.
      Mei például aranyosan magyar szavakat kever a beszédébe, különösen, ha a magyar szót könnyebben ki tudja ejteni, mint az angolt. Így aztán sosem mond scissors-t, inkább ollót, ami az ő kiejtésében ollú :)

  7. Mennyi igazság, mennyi hasonló érzés! :) Én a napokban folyamatosan csak a white cardról tudok beszélni az otthoniaknak, amit holnap teszek le, de mindig visszakérdeznek, hogy mi? És bár tudnám máshogy mondani, de nem tudok róla, hogy otthon lenne ilyen. De ugyanígy gondba leszek, ha egyszer el kell majd mondanom, hogy mi az a pink slip, meg rego, mert ezeket otthon nem én intéztem.
    Ettől függetlenül szerintem egyáltalán nem fogod elveszteni a motivációdat, mert a tudatosság és pl. a blogírás :) is segít, hogy napi szinten foglalkozz a nyelvvel.

    • Szandra: leginkább a hiúságom vezet, szeretném, ha a lányom el tudná olvasni az apja regényeit :) Hosszan gondolkodtam, hogy miért ragaszkodom ahhoz, hogy Lily magyarul is tudjon, amikor az angol-kantoni-mandarin nyelvtudás nagyjából elég lesz ahhoz, hogy minden harmadik emberrel az anyanyelvén tudjon beszélni.
      Van persze egy óriási irracionális, érzelmi töltete is, hogy ragaszkodom hozzá, de legalább ekkora súllyal esik latba a hiúság is :)

  8. Chang Yai

    Ez nagyon jó írás volt, köszi szépen.
    Én hónapokig, évekig senkivel nem beszélek magyarul, egyetlen haverral alkalmanként telefonozást kivéve. Volt egy olyan év, amikor nem olvastam magyarul híreket, blogokat, semmit. Aztán jött az anyukám látogatóba, és két napig nyűglődtem. Na azóta legalább nagyon odafigyelek arra, hogy ha beszélni nem is tudok, legalább olvassak, mert nagyon gáz egyébként. Akcentusom nincsen, viszont ha youtube vagy akármi videót nézek, nekem úgy tűnik, mintha mindenki affektálna otthon (mintha hetvenes évekbeli filmet látnék, olyan az összhatás, csak más a stílus), nemtom, tényleg így megváltozott a kiejtés ahhoz képest, ami nekem megmaradt 7 évvel ezelőttről?
    Egyébként simán el tudom képzelni, hogy csak angolul beszéljek a gyerekemhez, de persze lehet hogy a hormonok meg ösztönök mindent felülírnának ott helyben.

    • Én sajnos nem tudom megállni, hogy ne olvassam a magyar elektronikus sajtót – rendszerint jól fel is bosszantom magam, úgyhogy ez néha még nekem is mazochizmusnak tűnik. A magyarul beszélésemet segíti, hogy vannak körülöttem barátok (más magyar bevándorlók) és az unokatestvéremék is itt élnek. Ráadásul apám felesége gyerekorvos, így aztán Lily megszületése után a szokásosnál is többet hívtam őket telefonon :) De azért nem vagyunk annyira szociálisak sajnos, mint amennyire kéne, így néha hetek is eltelnek, anélkül, hogy magyarul beszélnék mással – Lily pedig csak mérsékelten számít, meglehetősen egyoldalú a kommunikációnk egyelőre.
      A magyar nyavajgás már nekem is feltűnt, legutóbb akkor döbbentem meg, amikor a mainstream sajtóban láttam leírva a “sopizni” kifejezését.
      A gyerek magyarul tanítása főképp preferencia kérdése, láttam, hallottam nem egy párról, ahol nem volt szempont, hogy az egyik szülő anyanyelvét megtanítsák. Ha a szülők azonos anyanyelvűek, akkor sima ügy, ha nem, akkor viszont állandó és sokszor nehéz feladat, amit nem könnyű megindokolni.

      • Manka

        Csak az affektáláshoz szeretném hozzátenni, hogy szinkronizált
        filmeknél nekem is nagyon falsnak tűnik a magyar hanglejtés.

        Csanád, annyiban talán hasonló helyzetben vagyunk, hogy a heti
        telefonokat leszámítva előfordulnak olyan hetek, amikor nem beszélek magyarul.
        Így az élőbeszédet illető élményeimről majd beszámolok a hazautam után :)
        Viszont olvasok és írok magyarul, és azt hiszem, mindannyiunknak ez segít.

        • Manka, rendben. Ha sikerül, mi is megyünk Szeptemberben. Most épp a Svájci Nagykövetség kezében a sorsunk.

          Utána egyeztessük a tapasztalatainkat :)

  9. Nem kell ehhez más nyelvi közegben élni, elég, ha a munkád vagy érdeklődésed folyományaként napi szinten igen nagy mennyiségű angol szöveggel szembesülsz, esetleg másokkal is angolul tartod a kapcsolatot. Gyakran van, hogy egy-egy kifejezés bizony előbb ugrik be angolul, mint magyarul, sőt, sokszor gondolatok is angolul születnek meg a fejemben. Valószínűleg a helyzet javulni fog, ha ismét lesz időm mértéktelen magyar szépirodalmat olvasni.

    Ami Lily-t illeti, úgy vélem számára a helyzet, amibe született hatalmas lehetőség, hisz a mindennapi életben egy olyan nyelvet fog használni, amivel a világon bárhol megérteti magát, ezen felül pedig két másikat, amelyek az indoeurópai nyelvektől markánsan eltérő felépítésűek, s egyikük a világnak azon a felén igen jól is használható.

    Tudom, meredek ötlet lehet, de szerintem volna romantikája, ha Mei-jel egymáshoz is anyanyelveteken szólnátok. Mindkettőtöknek segít megtartani a gyakorlatot, a másikat megtanítani rá, s Lily többé-kevésbé ugyanolyan mértékben lenne nekik kitéve.

    • Sajnos a Mei-el anyanyelven szóljunk egymáshoz nem kivitelezhető. Egyikünk sem beszéli elég jól a másik nyelvét ahhoz, hogy akár a legalapvetőbb módon ki tudjuk fejezni, amit szeretnénk. Én tanultam egy kicsit mandarinul, mostanra egy csomó egyszerű kifejezést megértek kantoniul, amit Mei sokszor mond Lilynek (apa hazajött, megyünk enni, megyünk fürdeni, megyünk aludni, viselkedj jól), de már ezeket sem tudom helyesen visszamondani minden esetben. Mei magyarja egy fokkal jobb, mint az én kantonim, de az is főleg szavakra korlátozódik. Ebből nagyon vicces keverék nyelv született egyébként, mert Mei következetesen magyarul mondja a “kéz”, “láb”, “fül”, “nózi”, “pocak” szavakat (meg még egy pár másikat), és ahogyan én, úgy ő is megérti amikor valamit sokadszor mondok Lilynek. Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy zökkenőmentesen kommunikáljunk egymással, akár magyarul, akár kantoniul.
      Amikor anyósom itt volt, aki nem beszél egy szót se angolul, akkor az okostelefonba épített Google Translator segítségével kommunikáltunk, és bár működött, de azért a bonyolultabb kérdésekben megvártuk, amíg Mei tolmácsolni tud.

      • Én arra gondoltam, hogy te magyarul szólnál Meihez, ő pedig kantoniul hozzád. Nyilván körülményes, de szerintem ennél jobb lehetőség nincs is nyelvet tanulni, hisz rengeteget vagytok együtt, mindenféle élethelyzet előjön, és azonnal meg tudjátok egymásnak magyarázni angolul, ami nem tiszta.

        Persze lehet, hogy a gyakorlatban ez nem kivitelezhető, de én ilyen helyzetben egész biztos, hogy kipróbálnám, egyszerűen túl izgalmas, hogy ne :)

  10. marguerite

    nagyon szép, pontos és megható bejegyzés önmagában is, és a kommentekkel együtt bontakozik ki igazán. tetszik ez a reflektáltság.
    majdnem tettem egy oldalvágást, hogy a szabados az magyarul szabatos, de aztán láttam, hogy hat. nyolc sorral lejjebb már abban a formában használod! ,) nem is lett volna tisztességes beszólni :)

  11. Valamennyire hasonló cipőben járok, mármint ami a gyereket és a gyerekneveléssel kapcsolatos szakkifejezések magyarra fordítását jelenti. Németországgal, ahol élek, annyival egyszerűbb a helyzet, hogy sok kifejezést tükörfordításban lehet alkalmazni.

    A midwife az igazából bába, de Magyarországon a szülésznő fedi le a “hivatalos” megnevezését. Nincs tummy time, hasra fordításnak nevezik az eseményt. A separation fear az vagy szeparációs félelem (szép magyar kifejezés :)) vagy elválasztási félelem, lehet szó szerint fordítani.

    A work-life balance-ra szintén nincs szó, valószínűleg azért, mert még nem annyira elterjedt nézet a munkavállalók között (sem). A balance sheet az vagyonmérleg, de inkább elszámolás.

  12. Martina: üdv, örülök, hogy olvasol. Nálunk a midwife nem orvos. Van kifejezetten szülés szakirányú orvos, de az csak akkor kerül a képbe, ha valami baj van. Igazándiból nem nagyon tudom összehasonlítani a két rendszert, mert Magyarországon nem született gyerekem.
    Egyszer írhatnál a blogodon arról, hogy mik a tapasztalataid az indiai outsourcinggal.

  13. Zsuzsa

    veletlenul tevedtem ide, de nagyon tetszett az iras es a kommentek is. Es muszaj megjegyeznem, hogy a separation fear-t a magyarban ujabban szeparacios szorongasnek hivjak, amit a trendi anyukak SZEPISZORI nak beceztek. Ezen par napig fetrengtem…

  14. Zsuzsa: üdv :) SZEPISZORI??? brrr… Mint a sopizás.

  15. Péter

    Szia

    Ma este tévedtem ide.
    Nagyon jó volt ebben a hozzászólásodban olvasni arról ami engem is foglalkoztatott – kb ugyanezekkel a gondolatokkal :)
    Szerintem később végigolvasom a többi bejegyzésed. Úgy látom, hogy mostanában nem frissíted – azért tervezed?
    Előbb meg olvastam, hogy a “MAGUSos” Csanád. Nahát – de kicsi a világ :)

  16. Kovácsné

    Azt mondják, annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz, csak nem biztos, hogy az összes ilyen emberrel jóban vagy (: Viccen kívül, én pl. angolul egy relatíve visszafogott, udvarias, megfontolt ember látszatát keltem, miközben a bebörtönzött szabadszájú, állandó kulturális és szexuális utalásokban tobzódó, jófej magyar ember kétségbeesetten integet kifelé a pupillámon keresztül (: (: (:

  17. Uhh, ezt a részletet külön köszönöm, nekem is eltartott egy jó ideig, mire rájöttem, hogy miért nehezebb angolul beszél(get)nem, hogy szabatosabban próbálom magam kifejezni, vagy mert időnként a téma összetettebb, amiről beszélnék. Sokan mondják, hogy itthon sokan nehezen nyitják ki a szájukat, ha külföldivel kell beszélni, kevésbé ismerkedünk. Nem tudom, hogy mennyire van így, én viszont sajnos egy kicsit alátámasztom ezt a megállapítást, hisz sokszor még egyező anyanyelvűek közt is nehéz olyat találni, akivel személyesebben tudok beszélgetni és nem “csak” hétköznapi általánosságokat…

    “A nyelv pedig állandó érzékeny pontja lesz majd minden ki, el és bevándorlónak, minél erősebb az anyanyelvi kultúrája, annál inkább. (Vannak persze kivételek, anyámon kívül hirtelen Faludy jut az eszembe – ha ebbe a szerencsés, nyelvzseni kisebbségbe tartozol, úgy csendben mosolyogj meg minket, de azért vedd tudomásul, hogy a jelentős többségnek ez a probléma valós.)
    A problémát azt hiszem, nem is elsősorban az idegen nyelven tudás szintje, hanem az anyanyelvi tudás és az idegen nyelvi tudás közötti szint adja. Egy a magyar nyelvi kultúrára nem érzékeny, de az idegen nyelvet jól megtanuló számára sokkal kevesebb konfliktust okoz, mint azoknak, akik hangsúlyt fektettek az anyanyelvük különösen virtuóz használatára.”

Leave a Reply to marguerite Cancel Reply

20 + one =