Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Turistának megyünk

Kedves olvasóim, mindenféle kalandok, és sok-sok jószándékú segítség után, végül a Svájci nagykövetség jóvoltából, sikerült megszereznünk Mei schengeni vízumát, így szeptemberben három hetet Magyarországon töltünk. Mei még sosem járt Magyarországon, de még csak Európában sem, neki különösen izgalmas lesz ez az utazás. Szeretnék neki minél többet megmutatni, de legfőképpen elvinni néhány étterembe, ahol megismerheti, hogy milyen a magyar konyha, ha nem a férje főzi kiwi alapanyagokból. Ehhez szeretném a segítségeteket kérni: az én emlékeim már gyaníthatóan elavultak, és fogalmam sincs, hogy melyik étterembe vigyem, ahol mindeféle klasszikus magyar főztöt kipróbálhat, lehetőleg minél magasabb színvonalon. Nem az új gasztró mizéria csúcséttermei gondoltam, hanem olyanokra, ahol borjú-paprikást, bécsi szeletet, gulyást, hortobágyi palacsintát, újházi tyúkhúslevest lehet kapni, lehetőleg családbarát környezetben. Amolyan Náncsi Néni vendéglője típusra gondoltam, de oda (ha még megvan egyáltalán) mégsem szeretnék minden nap elmenni.

Kérlek benneteket, ha van ötletetek, akkor a kommentekben osszátok meg velünk.

Köszönöm.

Previous

Végre vége

Next

Alízék kiadnák a házukat

22 Comments

  1. Istvan Medvigy

    Csanad, ha videkre is mentek (pl. Balaton), akkor tudok ajanlani egy remek ettermet (szemelyes ismerettseg, szuper hazias konyha + remek borok).

    • Fűzfőre biztosan megyünk, de bármilyen balatoni ötletet nagyon szívesen vennék.

  2. Orsi Báthory

    Kisoroszi ( amúgy is gyönyörű az egész Dunakanyar ) Rácz fogadó -ajánlom a harcsapaprikást 🙂

  3. Szia,

    Budapesten jó szívvel ajánlom a Bagolyvár éttermet. A Gundel család érdekeltsége (a Gundel mellett is van közvetlenül), érdekessége, hogy a teljes személyzet nőkből áll.

    Nagyon finomakat – és magyarosan – főznek!!

    http://www.bagolyvar.com

  4. Reka

    Szia!

    Budapest témában nagyon jó az Egy nap a városban blog, van olyan rovat is, ami pont témába vág:

    http://varosban.blog.hu/tags/legjobb_magyaros

  5. Reho

    http://subba.blog.hu/2012/06/05/berlini_magyar_tv_badog_gundel
    Ez is egyfajta hungarikum, még én sem próbáltam ki de tervben van 🙂

  6. Manka

    Hát javasolni nem tudok egy helyet sem, de kíváncsian várom, mit írnak mások 🙂 És aztán majd az élménybeszámolóra leszek kíváncsi, a te oldalad és Mei véleménye… Érezzétek nagyon jól magatok!

  7. Peter

    Szekesfehervaron:
    – Diofa
    – Szarcsa

    Mindketto kivalo, es hangulataban is remek (Diofa inkabb kettesben/romantikusos; Szarcsa inkabb csarda jellegu – Tyukhuslevesuk kituno 😉 )

  8. Szia Csanád!

    Amennyiben szertnéd megmutatni Meinek Ópusztaszert (Feszti kőrkép, stb.), akkor a körkép szomszédságában található egy szuper csárda. A halászlevük óriási, a csülök pékné módra egyenesen fenséges!!!! Mindenképp ajánlom!

    Remélem tetszeni fog Neki kicsiny hazánk! Gondoltatok arra, hogy – mint régen – szervezzetek egy délutáni találkozót valahol? 🙂

  9. flashgordon

    Kiváncsi vagyok mennyiben lesz más a benyomás mint, amit a “Magyarország 2009” bejegyzésben olvashattunk.

  10. Budapesten szerintem az egyik, ha nem leghangulatosabb hely az Alföldi vendéglő (http://www.alfoldivendeglo.hu/hun/). Mellőzi a rongyrázó túristacsalogatást és bármelyik Rejtő könyvben szerepelhetne (a házi paprikás pogácsájuk a kedvenc magyar ételem).

  11. Kiara

    Szia!
    Találkozóra, beszélgetésre lehet-e számítani?
    Kiara

  12. Kiara

    * emailt küldtem a régi Gmail címedre.

  13. Kiara

    ** Balatoni szállás elérhetőségével együtt. K

  14. Köszönöm szépen a tanácsokat. Hamarosan kipróbáljuk őket.

    Csaba: ez az út elsősorban a családról szól most, nemigen hiszem, hogy lesz lehetőségünk ilyen össznépi összeröffenésre, de majd kereslek Skypeon, ha megérkeztünk.

  15. thy zsuzsi

    sziasztok!

    remélem nagyon jól fogjátok érezni magatokat. én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy Mei-nek mi lesz a véleménye. 🙂
    már nem élek budapesten, de szerintem a római part is megér egy sétát….(“egy hekk, egy hasáb!!”)
    pici gyönyörűségnek puszi a talpára!

  16. ha esetleg belefér kiruccani a 18. kerületbe, ott van egy nagyon kellemes, régi polgári környezetet idéző étterem, a Zila, amit egy lövőházból alakítottak át. a helyen cukrászda is működik, elég híres is, igazi élmény szerintem ide betérni
    http://www.zilakavehaz.hu/

  17. World-S

    Nem tudom mikor indultok…
    Meg tudnál e-mailben keresni ha még nem indultatok el, mert lenne egy privát kérdésem…

    Köszi

    Batiz Zoli

  18. Csaszny László

    Most tértem ide erre az oldalra, meglehet késve írok ajánlást. De elképzelhető az is, hogy még használni tudjátok…
    Szóval Kecskemét-Kecskeméti Csárda a városközpontban eredeti kecskeméti régi hangulatban, profi kiszolgálás és igazi magyar konyha minden ízében, válogatott borok, még nekem is elegendő adagok, mikor a feleségemet megismertem oda vittem először…igaz lelkesedésem több volt mint pénzem…a halban, vadban, húsban és zöldségben is igazán jó, de a végére feltétlenül magyaros tejes pitét kell rendelni, ami habos is krémes is lágy is, vastag is és pálinkás is.Szóval ha tehetném Új-Zélandon ilyen éttermet nyitnék.

  19. Sándor

    Szia.
    Még végig sem olvastam, már “mondani” akartam Náncsi Nénit… 🙂
    Megvan még az étterem egyébként.
    Egy másik, eldugott kis étterem a réti sas.
    1118 Budapest – XI. kerület, Rimaszombati út
    Kelenföldnél a kollégium épülete mellett. Már megszűnt wien hotelnél.
    Nosztalgikus, műanyag asztalterítő és csipesz…
    Zsákutca, eldugott hely. Inkább nyári és őszi napokon érdemes a kerthelyiséget felkeresni.
    Árában, minőségében és mennyiségében egyaránt verhetetlen, ha valaki a hagymás rostélyost vagy a mátrai borzast választja.
    Más ételben nem tudok nyilatkozni, itt csak e kettő egyikét szoktam enni.. 🙂
    Akár minden nap..

  20. Janos

    Eger/Imola/Degusztációs menü,előtte egy kajszipálinka közben pedig valamilyen finom chardonnay…:-)

Leave a Reply

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: