Honosítási cirkusz

Zsuzsi kérdezte, de a választ inkább külön posztba rakom, mert lehet, hogy másokat is érdekel.

Szóval, hogy Lilynek megszerezzük a magyar állampolgárságot, ahhoz elméletileg elég lett volna, ha a születését regisztráljuk. Ez úgy megy, hogy az itteni születési anyakönyvi kivonatával, és az arról készült hivatalos fordítással (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda – Budapest, VI ker, Bajza utca) be kell sétálni a lakhely szerinti illetékes önkormányzat anyakönyvi irodájába és ott kérvényezni kell a születésének a magyarországi regisztrációját és a magyar születési anyakönyvi kivonatot. Miután egy csomó helyről hallottuk, hogy problémás, ha a szülők nem mindegyike magyar állampolgár, különösen úgy, hogy Magyarországon nincsenek is összeházasodva – ezért mi nemcsak Lily születését, de a házasságunkat is regisztráltattuk.

Inkább visszalépek egyet, és kezdem ott, hogy okos akartam lenni, és sórolni akartam – de persze ráfizettünk: pénzben és időben egyaránt. Ti ne tegyétek. Tehát: mind a házasságot, mind a gyerek születését lehet külföldről is regisztráltatni. Ehhez a tiszteletbeli konzulunk minden segítséget megad, a hivatalos papírmunka rajta keresztül eljut Canberrába, és így tovább. Amikor beszéltem vele és kiderült, hogy ez nagyjából egy hat-hét hónapos procedúra és majdnem 350 dollárra jön ki, akkor ezt nagyon sokallottam, és meghoztam azt a fantasztikus döntést, hogy egy fenéket: úgyis megyünk Magyarországra, majd ott elintézzük – nyilván mind időben, mind pénzben sokkal jobban kijövünk majd. Tévedés. Aki csak tudja, csinálja külföldről, mert jobban jár.

Szóval ott kezdődik a dolog, hogy a magyar állam nem fogadja el, a sima új-zélandi születési/házassági kivonatot, külön pecsétes hitelesítést kell kérni (Apostile Cetificate), azaz postai úton Wellingtonba kell küldeni egy kitöltött formanyomtatvánnyal egyetemben a már meglévő birth/marriage certification-t és 32 dollár ellenében már meg is kapod az plusz pecséttel kiegészített verziót. Ez kb. egy hetet vesz igénybe.

Ha itt csináltatjátok, akkor elég ha ti lefordítjátok és hitelesíttetitek – mondjuk a konzullal. Ezután van még valami hivatalos díj, ami magába foglalja a különböző illetékeket meg postaköltséget – mondom, nekünk az egész (Lily plusz a házasságunk) cirkusz mindenestül majdnem 350 dollárra jött volna ki. Ehhez képest Magyarországon nem lehet ám csakúgy fordítást hitelesíteni, erre az Offinak monopóliuma van, szóval bumm, csak a kétszer 2 oldal fordítása és hitelesítése majdnem 70 ezer forint volt. Utána jöttek még az illetékek. Magyarországon a hivatalokban nem lehet sem kártyával, sem készpénzel fizetni, hanem illetékbélyeget kell használni. Mindig. Minden körülmények között. Illetékbélyeget a postán lehet kapni, ahol nem lehet hitelkártyát használni. (A magyar olvasóim kedvéért: Az elmúlt kilenc évben gyakorlatilag teljesen leszoktam a készpénz használatáról. Új-Zélandon minden körülmények között és mindenütt lehet kártyával fizetni, akár taxiban is. Ezért Magyarországon folyamatosan bajba kerülök, mert sosincs nálam készpénz.)

Szóval, ha mindent összeszámolok: fordítást meg az illetékeket, akkor egy kicsivel többe került, mintha innen intéztük volna. Plusz a ráfordított idő, ami gyakorlatilag felzabálta a Magyarországon töltött két hetünk negyven százalékát. Ezek után természetesen az anyakönyvi kivonatok nem készülnek el azonnal, vagy napok alatt – hanem inkább hat-nyolc hét az átfutási idejük. És természetesen külföldre nem is tudják elküldeni, szóval apámnak kellett utánunk küldeni – addicionális kényelmetlenség és költségek.

Mondjuk ravasz voltam, mint a róka, és csak az utolsó nap jelentkeztem ki az akkor még létező magyar lakcímemről, így volt illetékes önkormányzat, ahová mehettem. Ha nincs magyar lakcím, fogalmam sincs hova mentünk volna.

Lily kínai állampolgársága. Szóval Kína nem enged többes állampolgárságot, ami azt jelenti, hogy ha akarnánk neki szerezni kínait, akkor le kellene mondania az összes többiről – ez nyilván nem játszik. Ebből kifolyólag kellett neki vízumot kérni, amikor ment látogatóba. Itt szeretném megjegyezni, hogy a kínai bürokrácia egy nagyságrenddel jobban működik, mint a magyar. Ugyan sem nem udvariasak, sem nem kedvesek a kínai nagykövetségen, és angolul is meglehetősen sajátságosan beszélnek (először egyedül próbáltam elintézni a vízumokat, de a kommunikációs nehézségek miatt másodjára már inkább MeiMei ment tárgyalni), de legalább viszonylag kevés hercehurcával lehetett vízumot szerezni.

Ami egyébként még viccesebb lesz, hogy amint megkapja MeiMei a kiwi állampolgárságát úgy elveszíti a kínait: utána már neki is vízumot kell kérnie, ha Kínába akar látogatni.

4 Comments

  1. Koszi Csanad. Nem hajt a tatar, de azert jo tudni hogy mi a menete ennek.

    Na most megleptel, MeiMei kiwi allampolgarsagat illetoen. Eddig az osszes kinai ismerosom/volt munkatarsak stb akivel beszeltunk errol, mind megtartottak a kinai allampolgarsagukat inkabb. Azt mondtak nagyon komplikalt lenne utana vizummal szorakozni meg ilyesmi.

  2. Igen, tudom, ez a szokásuk. Nyitva akarják hagyni a kaput, hogy bármikor visszamehessenek. MeiMeinek esze ágában sincs, alig várja, hogy meglegyen a Silverfernes útlevél. Inkább vízumozik.

  3. Polemius

    Nem lett volna egyszerűbb, ha Magyarországon is összeházasodtok? :)

    • Ahhoz hetekkel előbb be kell jelentkezni, fogalmam sincs, hogy nem személyesen el lehet-e egyáltalán kezdeni. De a franc se gondolta, hogy egy meglévő házasság regisztráltatása ennyire drága, időigényes és nehézkes. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy lehet hivatalosan házasságot kötni, ha már egyszer házas vagyok. Ez bigámia, nem?

Leave a Reply to Polemius Cancel Reply

17 − 4 =