Gyönyörű szombatunk volt, kívánni sem lehetett volna szebb nyári hétvégét.
Kora délután Jocóék telefonáltak, lenne-e kedvünk fürdeni menni, mi persze igent mondtunk. Long Bay Beach-re mentünk, tőlünk nem egészen 20 perc autóval: szerintem Auckland északi részének legszebb és legélvezetesebb beache.
A Csendes óceán elképesztően tisztának és melegnek bizonyult – úgy gondolom 25-26 fokos lehetett – noha lassan indult be a nyár, most tombol tiszta erőből.
Pancsoltunk, úsztunk, aztán japán és holland sörökkel felszerelkezve kifeküdtünk egy hatalmas majomkenyérfa árnyékába: körülöttünk nyüzsgött a tömeg, de így is jó volt.
Texas holden és Omaha pókert játszottunk később, szerencsére nem pénzbe, mert a gatyámat is elvesztettem volna különben.
Ma van a kínai újjév, holnaptól már a Disznó évét írjuk: Auckland ázsiai közössége megáradt, a belvárosban mozdulni sem lehet: tüzijáték és nyüzsgő-ünneplő tömeg hömpölyög.
A Chiefs ugyan kikapott a Stormerstől Cape Townban, de most folyik a Hurricanes vs. Blues küzdelem Wellingtonban. Remélem a Hurricanes győz…
Holnap reggel Birkenhead kikötőjébe megyünk horgászni – jó lenne frissen fogott halat ebédelni -, azután Réka születésnapját ünnepeljük, végül estére igazi, magyaros szalonnasütést terveztünk.
A hétvégén két érdekes, kommentálásra késztető blogbejegyzést is olvastam: Verától egyet és Marcitól. Ezekről később majd bővebben írok.
Most búcsúzom: élünk; így élünk nyáron, egy szép hétvégén.
Category: Auckland Page 3 of 4
Long Beach, Auckland, New ZealandUpdate: A Tánczos Nándorról szóló bejegyzésemet frissítettem, és csatoltam egy rövid videót, hátha valakit érdekel.
Február 24-én, szombaton kerül megrendezésre a 2007-es új-zélandi sörfesztivál, az Ellerslie Lóversenypályán. Az istállókat és kisegítő épületeket két hatalmas sörsátorrá és sörkertté alakítják át.
A rendezvényen több, mint ötven sörfajta képviselteti magát: a helyi mikro-sörfőzdéktől kezdve a nemzetközi nagyágyúkig. Lesz még többféle látványkonyha, s közben népszerű kiwi zenészek és DJ-k szolgáltatják a muzsikát: Luck, Club Nerd, North Shore Pony Club, Sam Hill, General Lee és Dean Campbell.
Mi Krisztivel mindenképpen kilátogatunk, ha bárkinek van kedve csatlakozni hozzánk, jelezze akár e-mailben, akár itt a commentek között. Figyelem a rendezvényre jegyet kell váltani, ha jól tudom $20 (plusz illeték), és aucklandszerte kaphatóak a Liquorland üzeletekben, vagy pedig:
Mobilon: TXT “Beer” a 858 számra Vodafone-os telefonról
On-line: http://www.iticket.co.nz
Telefonon: 9 361 1000
Találtam ezt a cikket az Indexen.
Gyorsan utánaszámoltam én is, megnéztem egy pár statisztikát, és íme, amire jutottam:
Új Zélandon (erre sajnos nem találtam Auckland specifikus statisztikát) 10 és fél percet kell dolgozni egy kiló kenyérért.
Az aktuális, Új Zélandra vetített nettó átlagórabér 16,65 dollár, egy kiló kenyér ára: 2,95 dollár.
A cikkben felsorolják az inkriminált városok egy főre jutó GDP-jét.
Találtam aucklandi adatot, ami szerint a nemzeti GDP összességéből 34%-ot termel Auckland.
Ez tavalyi számokon: a teljes GDP tavaly 95 milliárd USA dollár volt, aminek a 34%-a 32,3 milliárd dollár. Ha az aucklandi régió 1,215,000 lakosára vetítjük, akkor ez 20,511 euró/főt jelent.
Ez nagyjából annyi, mint Budapesté.
Az átlagos évi munkaidőre nekem 1775,6 óra jött ki; ez átlagosan heti 38,6 óra (persze levontam a munkaszüneti napokat és az éves szabadságot). Idéntől már évi 20 nap fizetett szabadság jár Új Zélandon.
Az átlagos fizetések összehasonlításán azért megdöbbentem egy kicsit.
A statisztikák szerint Új Zélandon 34,634 dollár az éves nettó átlagjövedelem, ami euróba átszámolva: 18,529.
Nem számítottam rá, hogy a felsorolt nagyvárosok közül, csak Londonban keresnek többet, mint nálunk – ez igazán meglepett.
Aucklandben egy átlagosnak számító, három hálószobás ház havi bérleti díja 770 euró. (Heti 360 dollárral számoltam, ezt adja ki, ha átlagolom a különböző városrészeken uralkodó árakat.)
Legyünk fotóblog egy kicsit.
Korán ébredtem ma, Kriszti még javában aludt az éjszakai munkája után, én pedig elhatároztam, hogy csavargok egy kicsit a délelőtt. Szeretek a kikötőben bóklászni, van néhány félreeső, nyugalmas része, ahol a reggeli napsütésben szívesen olvasok újságot. Kegyelmi állapot – kihalt dokk, szálloda méretű teherhajók és csak a sirályok rikoltoznak. Jó rég nem volt már részem benne, de mert pénteken végre befejeződött a hajtás, úgy éreztem, ma megengedhetem magamnak. A fényképezőgépet inkább szórakozottságból, mint előre tervezés alapján ragadtam fel, aztán úgy gondoltam, ha már nálam van, használom is.
Íme:
Auckland belvárosa a North Shoreról nézve. Még a Harbour Bridge előtt megálltam az autópálya leállósávjában, onnan készültek a fentebbi képek. Ezt látom minden reggel, munkába menet.
Gyerekkorom egyik meghatározó tévéfilmsorozata az Onedin család története volt. Magát a történetet már alig-alig tudom felidézni, de a szereplők arca még tisztán előttem van, ha visszagondolok. Egyik kikötői csavargásom alkalmából bukkantam rá a sorozat főszereplő hajójára, a Soren Larsen nevű vitorlásra. A lelet fellelkesített és nosztalgiázásra késztetett, már akkor szerettem volna lefényképezni, de nem volt nálam az apparát, aztán amikor meg direkt e célból kerestem fel a dokkot, a hajót nem találtam ott. Ma reggel végre szerencsém akadt, nemcsak bent állt, hanem éppen kifutáshoz készülődött, így alkalmam nyílt a tengeren is megörökíteni.
Az aucklandi éjszakai élet egyik központja – nem meglepő módon – a kikötő. Péntek este két magyar turista sráccal – egyikükket megfogta Új Zéland és marad végül – közös sörözést beszéltünk meg. Miután eddig csak hallottam a Lenin bárról, de sosem voltam még, úgy döntöttünk teszünk egy próbát. Nem bántuk meg, jópofa és elviselhető zene, nagyjából korunkbéli közönség és 6 dolláros sör fogadott minket, Peti pedig szerelembe esett egy ázsiai szépséggel. Sajnos csak egyoldalúan…
A Lenin bár tőszomszédségéban található a Minus 5 nevű becsületvesztő. Specialitása, hogy a teljes berendezése jégből készült: nem véletlen a neve sem. Sapka, sál, kesztű hiányában nem próbáltuk ki, de kivülről meglehetősen jópofának tűnt, amolyan Blade Runneres feelinget árasztott.
Tartok tőle, sosem fogom megtudni, hogy a new-yorki szabadságszobor gipsz mását mi célből építették, és főképp, hogy mit keres a kikötő egyik eldugott zugában. Mindenesetre megörökítettem.
Ps.: A képekre kattintva a teljes felbontású, teljes méretű fotók is megtekinthetők.
Beszéltem már róla, hogy Auckland területileg kétszer akkora, mint Budapest. Mégsem egy metropoliszt kell elképzelni: a nem túl nagy belvárost (CBD – Central Business District) leszámítva inkább egy gigászi kertvárosra emlékeztet. Sőt méginkább egymással összenőtt számtalan önálló kertvárosra. Ezeket a kerületeket – nem meglepő módon – néven nevezik, nem pedig számmal jelölik, és talán ez az oka, hogy bár van irányító számunk, mégsem használja senki: elég a Suburb (kerület) nevét feltüntetni – azt viszont kötelező. Minden Suburbnek van egy jól definiált, önálló központja üzletekkel, postával, gyakran plázaszerű bevásárlócentrummal. Ez meglehetősen megkönnyíti az életet – leggyakrabban mi is csak Northcote Centerig megyünk, ha szükségünk van valamire.
Takapuna CenterAuckland építészete fura Janus a maga módján. Óriási parkok, és gyönyörű golfpályák tarkítják: talán a legzöldebb nagyváros, amit valaha láttam. Az emberek elsősorban önálló házakban, ritkábban unitok-ban (sorházakban) élnek; klasszikus bérházra emlékeztető épületet alig látni, sőt a Budán annyira divatos társasházakból is csak nagyon kevés van. Ugyanakkor – és ez lepett meg igazán – a házak, épületek közel vannak egymáshoz, még a nagyobb kerttel rendelkező épületek is úgy vannak elhelyezve, hogy vagy a szomszéd háztól, vagy az utcától (esetleg mindegyiktől) csak két-három lépés választja el.
Ez persze azt jelenti, hogy a magyar ízlésnek kicsit kicsi a személyes tér, gyakorta az az érzésem: egymás szájában élünk. Rá kellett ugyanakkor döbbennem, ennek az oka a sajátos angolszász, s talán protestáns gyökerű életfelfogás: már az épületek elrendezése is jelzi, egy közösséghez tartozunk, nincs rejtegetnivalónk, és figyelünk egymásra.
A kerítések is ennek jegyében épülnek – a kiwik mindent elkerítenek -, jelzik a személyes tulajdon határát, de nem akarják megakadályozni, hogy valaki átlásson rajtuk, és nyilvánvalóan fel sem merül, hogy fizikai gátat képezzen.
Tipikus sorház. A külső ne tévesszen meg senkit: nem tégla, hanem könnyűszerkezetes.Maguk a házak döntő többségükben könnyűszerkezetesek, fából és gipszkartonból épülnek. Igaz ez még azokra is, amelyek kívülről téglaépítménynek tűnnek: a vörös dísztéglák vékonyak, és csak dekorációs célra szolgálnak a gipszkarton falra ragasztva.
Modern kiwi ház dísztéglával és weatherborad-dal.Vannak persze kivételek, de alapvetően elmondható, hogy csak a nagyon drága és exkluzív villák épülnek szilárd anyagból – ez a szilárd anyag azonban beton vagy ytong, sohasem tégla. (Ennek a téglakerülésnek egyszer még utána járok, mert sehogyan sem fér a fejembe.)
Az házak stílusa meglehetősen ekletikussá vált az utóbbi években, miután a nagyarányú bevándorlás megkezdődött: láttam én már mexikói ranchot imitáló háztól kezdve mediterrán bungallót vagy csupafém, csupaüveg modernitást. Azért a klasszikus gyarmati angolszász épületek még többségben vannak: ezek jellemzője a fa vagy fának kinéző, fehérre festett un. weatherboard, azaz falburkolat.
Klasszikus gyarmati angolszász épület és burkolata a weatherboard. Egyenlőre még az ilyen épületek vannak többségben.A hagyományos Mikulás ünnepség ismeretlen felénk, december 6.-án nem hoz a Télapó semmit. Hovatovább, a legtöbb kiwi még csak nem is hallott róla, hogy Európában ilyesmi ünnep dívik.
Tényleg. Dívik? Európai ünnep vagy magyar?
Viszont karácsonykor meg nem Jézuska felelős az ajándékokért, hanem a Mikulás – vagy ahogyan felénk hívják: Santa Claus.
Az alábbi példányt a Queen Streeten fényképeztem, a helyi legendárium szerint már évtizedek óta megvan (persze azt hiszem nem pont ez a darab).
