All posts in “Blog”

Igény volna rá

Többen is reklamáltak a blog tetszhalálba süllyedése miatt, ami kellemesen meglepett. A blog írását és nem írását alapvetően több dolog is befolyásolja, amit még úgy is el kell ismernem, hogy könnyű lenne az apaszereppel együtt járó időhiányra kenni. Például az útkeresésről: mennyire szóljon ez itt rólam és a magánéletemről – illetve nyilván és főleg Lilyről – és mennyire Új-Zélandról és külföldre településről. Ez utóbbi azért nehéz téma, mert olyan rég (bizony a kilencedik éve; még akkor, amikor ez nem volt divat) emigráltam, hogy nemcsak a kivándorlás technikai részletei iránt tanúsított érdeklődésem múlt el, de már régóta nem is úgy élünk, mint bevándorlók – kulturális beágyazottság tekintetében sokkal inkább a limbón: nem vagyok igazi kiwi még (ámbár talán nevezhetjük a kiwiség egyik attribútumának az első generációs bevándoroltságot, hiszen a Új-Zéland lakóinak negyede külföldön született), de már nem találok túl sok kapcsolódási pontot a magyar múltammal a családomon kívül. Annak idején azért kezdtem el írni, mert (megszoktam, hogy mindig írok valamit) meg akartam mutatni, hogy milyen külföldre települni – akkor még ez nem volt ennyire közkeletű – és meg akartam mutatni milyen Új-Zéland, ami még talán most is egzotikus a legtöbbek számára.

Azóta kitántorgott félmillió hazámfia, ami azt jelenti, hogy nagyjából minden családban van legalább egy valaki, aki kivándorolt – így az ezzel kapcsolatos élmények nyilván nem számítanak sem újdonságnak, sem érdekességnek, a technikai részletekben – amelyek esetleg érdekelhetnének ide készülődőket – meg már rég nem vagyok naprakész. A blog ezen aspektusa tehát okafogyottá vált.
Új-Zélandra sem tudok már úgy rácsodálkozni, mint 4-5 éve, arról nem is beszélve, hogy Pappito már sok éve jobban csinálja ezt nálam – ez pedig a maradék gőzt is leereszti a szelepeken. Szóval a kérdést leginkább úgy kell feltennem magamnak, hogy akarok-e énblogot írni, és érdekel-e, hogy kit érdekel.

A tavalyi évben leginkább arra hajlottam, hogy nem.

Ám néhány hete mintegy véletlenül ( – Nincsenek véletlenek – mondaná Oogway*) több különböző helyről kaptam megerősítésnek számító szemrehányást, és mindeközben arra is gondolok, hogy talán egyszer a bizonytalan jövőben jó lesz majd visszaolvasni, hogy mi érdekelt. Talán Lily örülni fog neki.

Meglátjuk, hogy mindezek adnak e elég muníciót, és motiválnak-e eléggé. Addig is kedves olvasó:

Boldog Új Évet kívánok, bárki légy is.

 

* Oogway (乌龟) – a teknős kungfu mester a Kung Fu Panda című rajzfilmben. Tekintettel arra, hogy Lily egyik kedvenc mozija, nagyjából fél-ezerszer láttam.

Az új blogon a hozzászólások kezelését egyenlőre meglehetős lazára fogtam – ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új hozzászólások csak akkor kerülnek moderálásra, ha a hozzászólónak még egyetlen commentjét sem fogadtam el az előzőekben. Amennyiben spammer és troll hordák tűnnének fel, valószínűleg alkalmazni fogok valamiféle addicionális szűrőt – amíg nem feltétlenül szükséges, addig azonban nem akarom az olvasók életét feleslegesen bonyolítani.
A Rólam menüpont alatt találtok egy űrlapot, aminek a segítségével emailt küldhettek. Nagyon szívesen válaszolok, amint időm engedi, és, ha a levél értelmes. Szeretnék azonban mindenkit figyelmeztetni, hogy a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket – amennyiben a kérdező lustaságát tükrözik – automatikusan figyelmen kívül hagyom. Részint nem vagyok bevándorlási ügynök, részint azok az alapvetések, amelyeket összegyűjtöttem a Bevándorlás menüpont alatt nem változtak érdemben: ha nem veszed a fáradtságot, hogy elolvasd, én sem veszem a fáradtságot, hogy válaszoljak. Külön szeretném felhívni a figyelmet, hogy a

szuhaléi összehasonlító irodalomból diplomáztam két hónapja, angolul ugyan nem tudok, de minden típusú munkát elvállalok, hogy szerezhetném meg az állampolgárságot?

tartalmú levelekre nemcsak nem válaszolok, de megfelelő fórumokon publikálom és közröhej tárgyává teszem. Ne mondjátok, hogy nem szóltam előre.

Blog költözés

Közel hat évet töltött ez a blog Subdimension néven a Bloggeren, és bár a neve már régen nem volt releváns, sokáig eszembe se jutott elmozdítani onnan: a blogspot.com alapvetően tökéletesen kiszolgált, ha nem is volt olyan rugalmas, mint néha szerettem volna, de azért a tartalomgyártásra megfelelt. Csak éppen persze az elmúlt években egyre kevesebb tartalom született, ahogy előbb a motivációm, majd később az időm fogyott.
Valószínűleg semmi nem változott volna, ha a feleségem történetesen nem kínai. A kínaiság – sok egyéb egzotikum mellett – azzal is jár, hogy a mindennapok szintjén kell szembesülnünk a Kínai Nagy Tűzfal nevű cenzúrával, amely blokkol minden olyan internetes tartalmat, ami gyanús és kontrollálhatatlan. Így azután Mei családja nem tudja elérni sem a Facebook-ot, sem a Youtube-ot, mindennek a tetejében a Bloggert sem.
Ez egyébként az átlagos kínai polgárt csak mérsékelten bosszantja, hiszen megvan minden nagy online szolgáltatásnak a kínai fejlesztésű verziója. A mi esetünkben azonban rettenetesen bosszantónak bizonyultak a restrikciók: a Lily-ről készült képek legkézenfekvőbb megosztása sem a Facebookon, sem a Bloggeren nem működött, így mindenféle kőkorszaki módszerekhez kellett folyamodnunk – e-mailen meg Skypeon keresztül küldözgettük a képeket.
Írtam hát először egy saját kis képmegosztó szolgáltatást, ami a saját domainről működik, de közben folyamatosan ott motoszkált bennem, hogy ha már amúgy is saját szerveren kell a családi jelenlétet megoldanom, akkor ahelyett, hogy két különböző rendszert működtetnék és frissítenék, inkább a blogot költöztetem Kínából is látható helyre és kibővítem egy fotógalériával.

Most tehát, mert mindent csinálnék, ahelyett a munka helyett, amit rég be kellett volna fejeznem, hogy találtam némi időt, végrehajtottam a tervet, és a szép új blogruha még némi motivációt is adott, hogy többet írjak a jövőben.

Sziasztok.

Európai Idő – WTF?

Ni, mit találtam. Tessék a lap (pdf*) aljáig szkrollozni. Igen a Szex és Új Zéland c. szösszenetre gondolok.
Egy friss Google** kereséssel bukkantam teljesen véletlenül az inkriminált oldalra, és meglehetősen ambivalensek az érzéseim. Egyfelől persze érezhetném magam megtisztelve: lám nyomtatásban jelent meg írásom; ennek az euforisztikus érzését némiképp csökkenti, hogy 22 éve túl vagyok rajta, ha azt nézem, hogy a nevem szerzőként 1987-ben jelent meg először, igaz, még magyar eredetijében, és nem csakhogy a határozott beleegyezésemmel, de kifejezett vágyakozásomnak megfelelően.
Lehet, hogy, ha soha nem érintett volna nyomdafesték, el lennék ájulva – esetleg még hangosabban kárálnék –, mégis, most picit kifosztva érzem magam.
Egy nyilvánvalóan üzleti vállalkozás, a megkérdezésem és engedélyem nélkül közölte egy írásomat – nem mintha ezzel tényleges kárt okozott volna (ahogyan mondjuk Magyarországon ez nem szempont), csak éppen nem értem miért.
Nyilván nem kérek pénzt érte (és még csak perelni sem fogok, hogy egyből rövidre zárjam a kérdést), csak épp nehéz felfognom, mi akadályozta meg a szerzőt/szerkesztőt, hogy írjon egy emailt, hogy szeretné felhasználni, engedném-e. Természetesen megengedtem volna, ingyen bérmentve is, és roppant megtisztelve éreztem volna magam, hogy lám, a messzi Romániában is olvasnak és publikálásnak érdemesnek tartanak.
Tisztelt Európai Idő – cseppet sem vagytok európaiak, az önkényesen adományozott címeteket leszámítva –, legszívesebben arra kötelezném az elkövetőt, hogy betűről-betűre olvassa végig a blogomat. Tudniillik, azt gondolom, számtalan más bejegyzésem sokkal inkább megérdemelte volna, hogy eltulajdonítsák és nyomdafestéket lásson (kötve-fűzve: 1,5 új lej, 15000 régi lej, vagy 50 eurocent).

* Felesleges eltávolítani a netről, lementettem.
** Az új Google képességeiről (csak kiwiknek), egy külön postban számolok be.

Új blog

Újabb vállalkozó kedvű hazánkfia készül a nagy útra. Ráadásul a legkevésbé szerencsés időben, amikor a szokásosnál is több nehézséggel kell majd szembenéznie.
Én persze továbbra is azt javasolnám, várjanak inkább egy évet – ennek ellenére drukkolok és ismeretlenül is várjuk őket.
Egy pár hete új bevándorló blog született, érdemes lesz figyelemmel kísérni: mindenki sorsa, lehetősége kicsit más, minél több felől lehet látni ugyanazt az utat, annál könnyebb felkészülni rá.
Ajánlom tehát figyelmetekbe, Martinisti blogját.

Feedolvasóknak

Tegnap babráltam egy kicsit a feed beállításaimmal, miközben megpróbáltam Google hirdetéseket csempészni a végükre.
Most hirtelen úgy tűnik, mintha valamit félrebabráltam volna, és nem vagyok benne biztos, hogy továbbra is megjelennek az új bejegyzéseim a feedolvasókban. Megtennétek, hogy commentben jelzitek, hogy működik-e nektek, vagy sem. Illetve azt is jó lenne tudni, hogy a hirdetések megjelennek-e.
Köszönöm.

A városod egyetlen szóval

Mankánál találtam egy érdekes bejegyzést, amelyben Elizabeth Gilbert Eat, Pray, Love c. könyvének első fejezetében egy jópofa teóriára bukkan:

“Mindenesetre az első fejezetnél még kitartóan olvastam, ott írt arról a teóriájáról, hogy minden várost le lehet írni egyetlen szóval, amivel a városlakók maguk is azonosulnak. Szerinte New York szava az “achieve”, egy ige, elérni vmit, megvalósítani, érvényesülni. Rómának ezzel szemben a “szex” a meghatározója (és EG azért érzi magát nem odatartozónak, mert ő nem szexel….).”

A gondolati játékot tovább folytatja, de hogy ő mit gondol Pécsről, Budapestről és Montrealról, azt inkább olvassátok el nála.

Auckland hivatalosan a City of Sails (a Vitorlázás Városa), legalábbis ez a felirat fogad hazafelé jövet a repülőtérről, és a legtöbb turisztikai kiadvány is ezzel a titulussal ruházza fel. És valóban, lehet (sőt kell is) vitorlázni, Auckland tele van jachtkikötőkkel, de a saját udvaron tartott kisebb hajók is gyakoriak, amelyeket aztán a kiwik trailerrel vontatnak egy-egy szebb napon valamelyik beachhez.
Nekem Aucklandhez az “élni” ige társul. Mert vannak nagyobb, szebb, elegánsabb, nyüzsgőbb-pezsgőbb városok, de olyannal, ahol ennyire, teljes erőből élni lehessen még nem találkoztam. Aucklandben minden az életről szól: az emberek nyugodt kedvessége és udvariassága, a gyönyörű környezet nyugalma, de még a New York paródia szerű felhőkarcolókkal teleszórt pezsgő éjszakai élete is. Aucklandben minden megtalálható egy kicsit és ez a minden a sokféleséggel párosul: mintha teremtői a világ minden rendű és rangú elvárásának meg akartak volna felelni. Barbequezni szeretsz a tengerparton? Netán kávézók teraszán üldögélni és barátságos idegenekkel csevegni? Kocsmáról-kocsmára járni és mocsokrészeg fiatalokat bámulni az éjszakában, ahogyan alig felöltözve, hordákban vihorásznak? Esetleg a galériák vonzanak, vagy megnéznéd az Operaház fantomjának eredetijét? Auckland minderről szól, és még sokkal többről: magáról az élhető életről, persze a maga kissé provinciális, mérsékelt, de roppant szórakoztató és szerethető módján.

Ti mit gondoltok, mi a városotok szava?