Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Egészségügy

COVID-19

No, jó.
Hát elkezdem dokumentálni, ahogyan hirtelen felfordult minden és megváltozik a világ – nagyon valószínűleg már sosem lesz olyan, mint amilyen február előtt volt. A változás irányát még nem látom, csupán az biztos, hogy más lesz. Miképpen 2001 szeptembere örökre megváltoztatta a polgári repülést, úgy a COVID-19 vírus is örökre meg fog változtatni egy csomó mindent, és biztos vagyok benne, hogy jóval nagyobb mértékben, és szélesebb körben.

A ma rendelkezésre álló adatok szerint 20 igazolt fertőzött van Új-Zélandon, és valahol 10 és 20 ezer között lehet az önkéntes karanténban tartózkodók száma (pontosabb adatok nincsenek, a múlt héten még 9 ezer karanténba várakozóról volt szó, de akkor még csak 5-6 igazolt fertőzött volt, azóta nincs jelentés hányan vonultak karanténba). Ez látszólag nem nagy szám, de a múlt héten ilyenkor még csak 5 volt és hétfőn délelőtt is csak 12. Szóval exponenciálisan gyorsul, ahogy másutt is látjuk.
Egyelőre minden fertőzött külföldről hozta magával a vírust visszakövethető módon, úgyhogy sokan szeretik abba a hitbe ringatni magukat, hogy még nem léptünk a közösségi terjesztés fázisába (community outbreak) – ugyanakkor ma már arról szóltak a hírek, hogy egy Új-Zélandról Dél-Afrikába utazó kétéves gyerekben is kimutatták a vírust – ez pedig egészen biztossá teszi, hogy a COVID-19 itt van közöttünk és hamarosan felrobban az azonosított fertőzöttek száma.

A Labour kormány mindig egy lépéssel lemaradva kezeli a helyzetet – ami sok más országhoz képest kifejezetten jó eredmény, de mégiscsak lemaradva. Februárban lezárták a határokat előbb Kína, majd Dél-Korea előtt, majd az Olaszországból és Iránból érkezőket is karanténra kötelezték. Végül csak a múlt hét végén jelentették be, hogy minden külföldről érkezőnek 14 napos karanténba kell vonulnia, egy nappal azután, hogy egy ausztrál, aki előzőleg Európában utazgatott már itt Wellingtonban kapta meg a hírt, hogy a vírus tesztje pozitív lett.

Az iskolák egyelőre nyitva vannak, de egyre több ismerősömtől, barátomtól hallom, hogy saját döntéssel nem engedik a gyerekeket iskolába – és szinte minden nap felrebben a hír, hogy be fogják zárni az iskolákat – a Labour azonban habozik, ahogy a teljes határlezárást sem akarják elrendelni.

A közvélemény elég szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy a külföldről érkezettekkel hogyan tudják betartatni a karantént. Mindenesetre ez eddig ígéretesebb, mint először gondoltuk: a rendőrség nemcsak telefonon hívogatja a karanténra kötelezetteket, hanem szúrópróbaszerűen fel is keresi őket. Eddig három szegték meg a karantén szabályait, ezeket letartóztatták, állami karanténba szállították és a 14 nap leteltével kitoloncolják az országból. Értem én persze, hogy szar lehet, hogy valakinek az élete nagy utazását teszi tönkre a COVID-19, de ez semmi ahhoz képest, amire itt mindannyian készülünk és jóval túlmutat a járvány egészségügyi következményein.

Én valahol félúton a világvége hangulat és a nem kell aggódni, úgyis hamar vége lesz között, de inkább az pesszimista oldalon állok. Biztos vagyok benne, hogy a közösségi fertőzést nem lehet elkerülni, napok, legfeljebb hetek kérdése, hogy jobb esetben százakra, rosszabb esetben ezrekre rúgjon a fertőzöttek száma. Ahogyan abban is biztos vagyok, hogy jön az iskolák bezárása, a teljes határzár, és a nem létszükségletű kereskedelmi egységek korlátozása: ez utóbbi kutyaszarul fog érinteni minket, de erről majd a következő posztban írok.

Mi még mindketten járunk dolgozni, és Lily is jár iskolába (a havi közel kétezer dolláros tandíj mellett ezt nehéz elengedni), de az összes különóráját: musical-színitanoda, úszás és kung-fu edzéseket felfüggesztettem. Ennek az egyetlen járulékos pozitív hozadéka, hogy a hétvégeken nem kell korán kelni – a musical foglalkozás szombat reggel fél kilenckor kezdődik, a kung-fu edzés meg vasárnap délelőtt 10-kor, de az 40 perc autózásra van, szóval vasárnap is fel kellett kelni nyolc körül.

Van persze pánik vásárlás nálunk is, de érdekes módon ez kerület függő: nálunk a silverdale-i Pak’nSave-ben már kétszer is őrület volt (teljesen érthető és csöppet sem furcsa módon mindig a súlyosabb fejlemények bejelentése után), míg az irodához közeli Countdown szupermarketben akkor is csak a szokásos tömeg volt, amikor Silverdale-ben éppen nem lehetett beférni az áruházba.

Az újságokból, a hírekből, a reggeli rádióműsorból vagy az esti híradókból persze leginkább COVID-19 folyik, alig hagy teret bármilyen más hírnek. Mindezek ellenére még nem érzékelek pánikot a környezetemben, sőt még a szerintem teljesen indokolt aggodalmat sem. Én ennél sokkal borúlátóbb vagyok, úgyhogy némi kognitív disszonanciával küzdök.

Ami egyébként minden hírnél, pletykánál, pánikvásárlásnál is baljósabb számomra, az a reggeli és délutáni forgalom látszólag indokolatlan megzuhanása. Éppen az “őrült március” közepén tartunk – amikor Auckland közlekedése a szokásos zsúfoltságán felül is duplázódik, plusz tíz, tizenöt percek adva az egyébként is hetven perces munkába járásomhoz –, és néhány napja (na jó, legyünk precízek, kedd óta) a forgalom ijesztő mértékben csökkent, már-már a nyári szabadságolások miatti könnyű forgalom tartományába. Erre pedig tényleg nincs más magyarázat, minthogy az emberek – minden látszat dacára – félnek kimozdulni otthonról.

Szülészet

Zsuzsi újra bloggol, ami jó hír. Ráadásul most a szülészetről, terhesgondozásról írt, ezzel én elmaradtam annak idején, szóval hiánytpótló. Ide tessék kattintani: Terhesgondozás, gyes stb

Mi a kettes opciót vettük igénybe a privát midwife-ot, és komplikációmentesen kórházban szültünk. Igen, szültünk, mert apás szülés volt, úgyannyira, hogy én vágtam el a köldökzsinórt.

A midwife (szülésznő) kiválasztása egyébként meglehetősen nyögvenyelősen ment, tekintettel arra, hogy nyilván csak olyat akarsz magadnak, akiről csupa jót mondanak általad megbízhatónak tartott személyek, viszont Lily december 26-ra (Boxing day) volt kiírva, így az első néhány midwife, akit ajánlottak, nagy sajnálkozással elhárította a megtiszteltetést azzal, hogy ők bizony karácsonykor szabadságon lesznek.

Végül egy Ann Gouws nevű, dél-afrikai hölgynél kötöttünk ki, és roppant mód meg voltunk vele elégedve minden szempontból.

Zsuzsi lakonikus soraiból nem tudom mennyire jött át, de had hangsúlyozzam, az államilag finanszírozott szülés  akkor is jár, ha csak az egyik szülő rezidens , mindenféle boríték csúsztatás nélkül is elsőrangú, már már a luxust súroló minőségben áll rendelkezésre. Nemcsak a vajúdó szoba volt minden jóval felszerelve  hogy mást ne mondjak, volt egy külön medencés fürdőszoba arra az esetre, ha Mei medecében szeretett volna szülni , de a szülés után is tágas, egyszemélyes szobát kaptunk. Ami talán a legjobb  és számomra a legkellemesebb meglepetés   volt,  hogy Lilyt egyetlen percre sem vették el tőlünk, és bármit csináltak vele, ahhoz mindig bejöttek a szobába és a szemünk láttára tették.

Azért ha már itt tartunk, még gyorsan elmesélem, hogy amikor a terhességi teszt második napja is makacsul pozitív maradt, tudtam hogy nincs mese valamit tenni kell. Magyarországon nyilván lett volna nőgyógyász, akihez fordulni tuftunk volna, hiszen gyakorlatilag minden általam ismert ivarérett nőnek van saját nőgyógyásza  itt Új-Zélandon fogalmunk sem volt a következő lépésről, hogy kihez is kéne menni. Mei-nek nem volt nőgyógyásza  tablettát a háziorvos ír. Persze meg lehetett volna kérdezni rokonoktól vagy ismerősöktől, de hát a terhesség első pár hetében/hónapjában nem véletlenül marad csendben az ember.

Láttam viszont Takapunán egy Family Planning Centret (Családtervező központ), úgyhogy gondoltam, legjobb lesz ha ott kezdjük. Kis várakozás után be is vezettek minket egy meglehetősen bizalomgerjesztő nővérszerűséghez, akinek előadtuk, hogy mi járatban vagyunk: úgy tűnik Mei terhes.

 Semmi gond  felelte a hölgy,  azért csináljunk még egy tesztet  és már nyújtotta is , addig hozzá is kezdhetünk a papírok kitöltésének.

Én eléggé megnyugodtam, hogy ennyire simán megy a dolog, és már a papírmunka felénél jártunk  Mei is visszatért az ismételt teszt pozitív eredményével , amikor elkezdett gyanús lenni a dolog. Szó szót követett, míg végül kiderült, hogy épp az abortuszt készítik elő. Ezen aztán kellőképpen elszörnyedtünk, míg a hölgy megmagyarázta, hogy hát a Family Planning az kiwiül a terhesség megelőzést és megszakítást jelenti, ha kívánatos a terhesség, akkor nem hozzájuk kell fordulni. Végső soron viszont tőle tudtuk meg, hogy terhesség esetén is  mint ahogy majd minden más esetben is  a háziorvosnál kell kezdeni, aki aztán majd útba igazít a továbbiakat illetően.

 

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: