All posts in “Énblog”

Müzli

A kultúrák keveredésének, a vegyes házasságoknak számtalan érdekes aspektusa van, az egyik legnyilvánvalóbb talán a konyha és az ételek. Ha valaki a hétvégi bevásárlásaink alapján akarna képet alkotni rólunk, minden bizonnyal meg lenne győződve, hogy valami divatos, natura életformát követünk: csak friss zöldség, gyümölcs és hús szerepel a listánkon.
Gyakorlatilag semmiféle csomagolt, dobozos, üveges alapanyag; kész vagy félkész étel nem kerül a kosárba, talán az egyetlen kivétel az EasiYo yoghurt por. Tejet sokat, sajtot nagyon elvétve vásárolunk, de vajat vagy margarint szinte soha. Túró és tejfel is csak akkor, ha rákészülök valami magyaros főzőcskére.
Ha az ember felesége Kínából származik, ahol életének a legnagyobb részét élte, akkor olyan előítéletekkel szembesül, amelyekről előtte nem is igen tudta elképzelni, hogy léteznek.
MeiMei nem egyszerűen bizalmatlan, hanem szó szerint egyetlen betűt sem hisz el abból, ami a csomagolásokra van írva. Figyelembe véve, hogy Kínában nem ritkán téglaport kevernek a tejporba, tartósítószernek bármilyen vegyszert hajlandóak felhasználni, ami nem öli meg a fogyasztóját azonnal, hogy a élelmiszer-feldolgozókban a higiénia fogalma gyakran ismeretlen, de legfőképpen az, hogy egy termékről maguk az őslakosok sem tudják eldönteni (mert sem a márka, sem az ára nem nyújt támpontot), hogy biztonságos-e, ez érthető is. Persze egy nyugati kultúrkörben civilizálódott számára nehezen átélhető.
MeiMei okos, az intellektusával feléri, hogy Új-Zélandon más a helyzet, de harminc év beidegződését nemcsak egyik hónapról a másikra, de évek hosszú során is csak nehezen lehet legyőzni. Én pedig, bevallom, miután láttam, milyen elementáris ellenérzésekkel viszonyul mindenhez, ami nem friss, inkább visszavonulást fújtam, és nem próbálom ráerőszakolni a saját megszokásaimat: ugye abból túl nagy bajunk nem lehet, hogy mindig friss húst és zöldséget eszünk.
MeiMei életében nem evett még túrót vagy tejfelt mielőtt Új-Zélandra érkezett volna, a sajtokat nem tudja megkülönböztetni egymástól, a mi nyugati kenyerünk nemcsak ismeretlen volt számára, de máig sem szereti – a kínai péksütemények egészen másfélék, és nem tartoznak a napi táplálkozási rutinhoz.
Sorolhatnám tovább, hogy a mustárt én ismertettem meg vele, hogy zöldséget sosem evett nyersen, és hogy az anyja mielőtt hozzánk utazott volna többször is elment “nyugati étterembe”, hogy fogalma legyen arról, hogy a veje mit is eszik. Ezzel szemben a friss gyömbér alaphozzávaló, amíg anyósom itt volt, heti két kilót fogyasztottunk, bár mióta hazament csak heti egy kiló fogy.

Ezek után persze joggal merül fel mindenkiben a kérdés, hogy eszünk-e valamit a tradicionális kínai ételeken kívül.
Gyakran.
MeiMei szereti a rántott húst, a pörköltet galuskával, a magyaros tyúk és marhahúslevest, csirkepaprikást – és ezeket mind megtanulta megfőzni. Ha sietni akar akkor olaszos tésztákat főz (bár az mindig vicces, hogy számára a tészta az tészta, nem érzi a különbséget a makaróni, a spagetti vagy a különböző pennék között), de gyakran eszünk marha steaket is. Ez utóbbi csak azért érdekes, mert buddhista családból származván (a szülei gyakorló buddhisták), Kínában sosem evett marhahúst.
Miután a kenyeret nagyjából száműztük a mindennapjainkból – csak én eszem egy-egy kolbászos szendvicset hétvégén reggelire –, kellett valami ami gyors reggeliként szolgál. Eleinte különböző corn flakes-ekkel kísérleteztünk, végül kikötöttünk a müzlinél, amit én saját készítésű EasiYo yoghurttal, MeiMei tejjel fogyaszt (és megmelegíti a mikróban, brhhh). A bolti müzlit azonban nemsokára felváltottuk a saját készítésűre, mert valahogy úgy adódott, hogy mindegyik fajta tartalmaz valamit, amit szeretünk, de egyik sem tartalmazza mindet.

Végezetül álljon itt a saját müzli receptje, hátha valakinek kedve támad kipróbálnia.
(Az angolszász országokban a konyhai mérce alapja a cup (legyen mondjuk bögre). 1 cup az kb. 250 ml űrmértéknek felel meg. Az alábbi receptben jobb híján én is a cup-ot használom mércének.

4 cup zab pehely (Rolled Oat)
1 cup zab dara (Oat Bran)
1 cup hajdina (Buckwheat)
1 cup napraforgó mag (Sunflower Seeds)
1 cup aprított, szárított sárgabarack (diced, dried Apricot)
1/2 cup tökmag (Pumpkin Seeds)
1/2 cup mandula (Almond)
1/2 cup kesudió (Cashew)
1/2 cup Goji berry
1/4 cup szárított áfonya (sundried Blueberry)
1/4 cup kristályosított gyömbér (crystalized Ginger)
4 evőkanál lenmag (Linseeds)
4 evőkanál Chia
3 evőkanál Acai

Ez utóbbi kettő – chia, acai – dél-amerikai szupertápanyagnak van kikiáltva, ami (azonkívül, hogy megdrágítja a müzlialapanyagunkat), örök élettel, szép sima szőrrel, bársonyos bőrrel, tökéletes egészséggel és már-már emberfeletti energiával kecsegtet.
Miután úgy gondoljuk, ártani biztosan nem ártanak, ízük ezzel szemben nincs, így nyugodtan áldozhatunk ennyit a modern kori babonáknak.

A fentebbi alapanyagok összekeverése után kb. 2 és fél liternyi finom müzlit kapunk, ami kettőnknek elég két hétre úgy, hogy minden nap ezt reggelizünk.
Próbáljátok ki.

Lily, Dzsű és a feijoa

Lily kedvenc elfoglaltsága közben: egy ideális világban valaki mindig az ölében tartaná. Kezdő szülőként is gyorsan megtanultuk, hogy már a pár hónapos babák is rettenetesen okosak és érzékenyek – Lily pontosan tudja, hogy apa akkor fogja ölelgetni és foglalkozni vele, ha mosolyog rá, a raplival nem megy semmire. Ezzel szemben anyának sírni kell; mit sírni, szívszorítóan vonyítani, akkor biztosan ölbe veszi és dajkálja.

A hétvégén először vettem a nyakamba a kislányom, próbából. Azt hiszem hiba volt, mert olyan rettenetesen élvezi (ez a képen ugyan éppen nem látszik), hogy azóta napjában többször is meg kellett ismételni ezt a mutatványt.

Ő pedig az oposszumunk, aki a kertben lakik. MeiMei csak dzsű-nek hívja (kantoniul ez malacot jelent), és eddig szentül meg volt győződve – mostanáig csak sötétben látta, féloldalról –, hogy vérszomjas vadállat, aki ha tehetné, zsenge csecsemő hússal táplálkozna. Tekintettel a dzsű hangjára, amit leginkább éjszaka hallat, nincs mit csodálkozni ezen a meggyőződésen: az a vérfagyasztó üvöltés bármelyik horrorfilm szereplő szörnynek a becsületére válna.  Gondolom a ragadozók elijesztésére fejlesztette ki az evolúció során, csak épp Új-Zélandon nincsenek rá veszedelmes ragadozók –, hogy a sólymok miért nem vadásznak rá, nem világos előttem, hacsak nem az éjszakai életmódja óvja.
Szóval a Dzsű éjszakai jószág, eddig mi is leginkább sötétedés után találkoztunk vele, legtöbbször az erkély korlátján üldögél, néha azonban felmászik a háztetőre is. Egy ízben Mei a papucsát is hozzávágta az ablakból egy harsány, de azért ijedt – Eredj innen malac, utállak! – kiáltással. (Go away g, I hate you!)
A Dzsű pár hónapja megpróbálta megdézsmálni az avocadónkat, szerencsére a fa ágai túl vékonyak ahhoz, hogy hozzáférjen a javához, így csak a tetőről leghozzáférhetőbbeket falta fel. Most azonban hetek óta érik a feijoa, ami ugyan bokron terem, de éretten a földre hullik így a Dzsű számára is hozzáférhető. Pechére nemcsak ő szereti, hanem MeiMei is, így aztán gyilkos küzdelem folyik az érett gyümölcsért, amiben persze Mei hatalmas előnyt élvez, mert neki nem kell ott a bokor alatt befalnia mindet, hanem egy erre rendszeresített gyümölcsös tálban elraktározhatja. Gondolom ez a végtelenül inkorrekt lépés sarkalhatta a Dzsűt arra, hogy ma délután, fényes nappal is előmerészkedjék, és a bokor alatt található feijoa csöppet sem szégyenlős fogyasztására adja a fejét.
Ez a saját természetét meghazudtoló szemtelenség annyiban kifizetődött számára, hogy Mei végre világos nappal, szemüvegben is szemügyre vehette, és noha felháborodott, hogy a feijoát nem a Dzsűnek neveli*(!), de közölte, hogy nem is tűnik veszélyesnek, inkább aranyos, így talán mégsem elengedhetetlenül szükséges Pappito puskáját kölcsönkérni a kiirtásához.


*A feijoa bokor a kert senkiföldje szekciójában található, nem viseli gondját senki sem, és annyit terem, amennyit sem Dzsű, sem Mei, sem ketten együtt nem tudnak elfogyasztani.

Még két hónap

Csirkeláb

Ha kínai feleséged, könnyen előfordulhat, hogy ezt találod a konyhában, miközben a vacsora készül.

Próbáltam mentegetőzni a látványos elszörnyedésem miatt, mondván mifelénk csak jól szituált kutyák, vagy szegény nyugdíjasok esznek ilyet, ő azonban csak lelkendezett, hogy ez Kínában milyen drága, itt meg több, mint egy kilót kapott 3 dollárért.

Jól vagyunk

Kínai lány főz angol nyelvű szakácskönyvből klasszikus magyar ételeket Új-Zélandon.

Hát nem fantasztikus korban élünk?

Egy barátság margójára

Az imént botlottam egy horoszkópba*, mely a csillagjegyemről az alábbi elemzést adta:

Rák:
Mérhetetlen empátiádnak és könyörtelen emberismeretednek köszönhetően mindig, mindenkiről pontosan tudod, mire számíts tőle, egyedül az emberszereteted vesz arra rá, hogy újabb és újabb pofonokba szaladj töretlen lendülettel. Az utolsó azonban túlságosan nagyot szólt. Ugye, épp azon gondolkodtál, hogy teljesen új életet kellene kezdeni? Jogosan érzed így. Csomagolsz?



* Nem, nem hiszek az asztrológiában. Ellenben vérfagyasztó pontossággal illik az elmúlt hetemre, már ha eltekintünk attól, hogy nem én csomagoltam.

Sic transit gloria mundi.

Könyvtár

Hét éve már, hogy eladván az Alsóhegy utcai lakást dobozokba került minden könyvem (mint most számolgatva kiderült), valamivel több, mint kétezer darab.
Hiányoztak.
Nekem a könyveim biztonságérzetet, megnyugvást jelentenek, az otthon érzetét. Könyvek között nőttem fel – egy átlagos Szabó Ervin könyvtár több tízezer kötetére tessék gondolni, csak épp izgalmasabb, minőségibb kötetekkel –, és az életemet később is a könyvek határozták meg.
Mióta dobozba kerültek nem éreztem magam otthon sehol sem. Nem volt tehát kérdés, hogy és amint végleg megtelepszem Új-Zélandon és saját házam lesz – kerül, amibe kerül – a könyvekkel jönnek. Ahogyan az sem volt kérdés, amikor kiválasztottam a házat a dzsungel szélén, patak partján, hogy a legnagyobb hálószoba avanzsál majd könyvtárrá.
A beköltözésem óta több, mint tizennégy hónapnak kellett eltelnie, hogy valóra váljon, amire hét éve várok: megint körbevegyenek a könyveim.
Már a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy a polcrendszer megépíttetése kihívás lesz, mind szervezés, mind anyagi szempontból. Sokáig ragaszkodtam az eredeti elképzelésemhez: a könyvespolc pedig igazi fából készül. Végül mégsem így lett, s ennek kétszeresen is anyagiak az okai – a méretre készült rendszer így MDF-ből is tizenegyezer dollárra rúgott, ha fából készül több, mint a duplája lett volna. Talán ennek ellenére is nekirugaszkodom a valódi fának, ha nem tudnám, 5-7 éven belül költözni kell majd nagyobb házba, s oda nem vihetem az ide tervezett polcokat, ráadásnak a ház eladásakor sem fogom tudni érvényesíteni ezt a költséget: nincs az a kiwi, aki még fizetne is azért, hogy a legjobb adottságú hálószoba padlótól plafonig könyvespolccal van borítva.
Miután Franz, a német asztalos elkészült, majd egy hónapig tartott, amíg napi két-három dobozzal végezve, minden a helyére került. A rend még nem tökéletes persze, nyilván évekig elszüttyögök még vele, amíg minden olyan sorrendbe kerül, ahogy lennie kell, de végre itt vannak körülöttem.

Otthonom van megint. Az univerzum a helyére zökkent.

Panorama fotó: íme a végeredmény

Még januárban is üresen, pőrén a szoba

Ilyen volt

Elkészült a polcrendszer, de a könyvek még dobozban

Még a reluxát sem szereltem fel

Kész vagyok… Minden tekintetben :)

Épp hogy csak elfértek a könyvek

Ilyen lett…