All posts in “Időjárás”

Nyár

A tavalyi nyár volt a legrosszabb emlékeim szerint. Későn kezdődött, hamar vége lett, hűvös volt sok esővel. Úgy tűnik idén kárpótlást kapunk: már két hete tombol. November közepe óta gyönyörű az idő, a házban délutánra 28 fok van – már-már a légkondi bekapcsolását fontolgatom. Lily két hete minden délutánt a medencében tölt, ami jelentősen leegyszerűsíti a gyerekpásztorkodást. Cserébe viszont elkezdett kiégni a fű, úgyhogy egy hete elkezdtem locsolni megint. Picit aggaszt a várható vízszámla (fel fog menni duplájára a havi nyolcvan dollárról), de valamit valamiért.

Volt valami makogás, hogy az El Nina időjárás miatt lesz hosszú, száraz és meleg nyarunk, de aztán arról is szó volt, hogy a Balin kitörni készülő vulkán majd jól teleszemeteli hamuval a légkört és emiatt minden jól lehűl majd.

Ne felejtsek majd el visszatérni erre a témára mondjuk márciusban, hogy meghozzam a konklúziót. Egyelőre örülünk.

Tél: game over

Vége a télnek, szinte menetrendszerűen, napra pontosan szeptemberrel egyetemben köszöntött be a tavasz, amely, ha hinni lehet a bennfentes pletykáknak: idén rövid lesz, amit majd hosszú nyár követ. Úgy legyen.
Túl a harmadik telünkön, még mindig kicsit ambivalens érzéseim vannak, nehezen tudok csak általánosítani. Azért teszek rá egy kísérletet:

Aucklandben a tél június első heteiben kezdődik. Az idő fokozatosan hűl, amit eleinte inkább csak az éjszakai/hajnali hőmérsékletben venni észre, nap közben még gyakorta süt a nap (Murhpy törvényeinek megfelelően csak hétközben munkaidőben), nem ritka a 18-20 fok, a tél jelenlétét az egyre sűrűsödő esők és az éjszakai 10 fok körüli hideg jelzi. Vasárnaponként a takapunai piacon megjelenik a szerbeknél a hagyományos zöld(TV) paprika.
Július a személyes érzékelés szintjén a leghidegebb, ilyenkor gyakran nap közben sincs melegebb 8-10 foknál, viszont hajnalban olykor 3-4 fokig is lehűl; az esők egyre gyakoribbak; ilyenkor a legmagasabb az elektromos számlánk (ugye mi árammal működő hősugárzókkal fűtünk).
[Gyors közbevetés: milliónyi francos fogyasztóval – három egyfolytában működő szerver, mosogatógép, mosógép, szárítógép, hogy csak a legfontosabbakat említsem – nem télen 130-150 dollár között van a havi áram számla, idén júniusban ez felkúszott 300 dollárra, majd júliusban elérte 450 dollárt, hogy augusztusra 400-ra mérséklődjön, míg szeptemberben szerintem nem lesz több $220-$250-nél.]
Augusztusra mintha kicsit stabilizálódna a hőmérséklet: éjszaka 6-7 fok, nappal 10-12; az eső viszont állandósul – napsütés alig, az ég színe, akár a kikapcsolt Orion tévéképernyőé. Idén ekkorra fogyott el türelmem: nyavalyás, semmire sem jó, depresszív időszak volt ez, ami úgy látszott, sosem akar véget érni. Kilátástalanságban való elmélyedésre, önsajnálatra tökéletesen alkalmas – meg nem értett művészlelkeknek egyenesen kötelező.

Ezzel az általánosítással csak az a baj, hogy az eddig elmúlt három tél mindegyikét másmilyennek éltem meg – az egalizálást ráadásul jelentősen rontja, hogy az idei tél állítólag évtizedes szinten is az egyik legkeményebb volt.
Az első telünkre úgy emlékeszem, hogy végigmosolyogtam: a mínuszok harminchat évnyi megszokása után mulatságosan enyhének tűnt, annak ellenére, hogy a konzervdoboz típusú házunk hőszigetelése a nullához konvergált. Használtunk persze olajradiátorokat, de még kabátom sem volt – Magyarországról nem hoztunk, itt pedig nem látszott adekvátnak a beszerzése.
A második télre már kezdtem hozzászokni az itteni klímához, épp ezért a telet is hidegebbnek éreztem. Fázni leginkább az irodában fáztam: az ósdi hőpumpáknak órákba tartott bemelegíteni a több száz négyzetméternyi helyiséget, júliusban dideregve kuporogtam néha egészen délig, amikorra elviselhetővé vált a hőmérséklet. Valamikor a második év végén kezdtem el azt is érezni, hogy a hőtűrésem kezd alkalmazkodni az új-zélandi klímához: egyre többet hordtam rövidnadrágot, pólót és papucsot olyankor is, amikor Magyarországon még pulóvert viseltem volna.
Tudni kell, hogy az egész gyerek- és fiatalkoromat végigfáztam: egy óriási, ódon, végletekig lepukkant házban nőttem fel, amelyet a hatalmas alapterület és iszonyatos belmagasság miatt lehetetlen volt kifűteni. Állandó harcot vívtam szegény apámmal, amikor csak nem figyelt oda feltekertem a termosztátot, hogy húsz fok fölé tornázzam a hőmérsékletet. Amikor huszonkét évesen külön költöztem – élve a rám szakadt csodálatos lehetőséggel – állandó szaunát teremtettem az új élőhelyem, 24 foknál sosem lehetett kevesebb a lakásomban. Nem akartam fázni többé soha, de elképzelni sem tudtam volna, hogy 18-19 fokos lakásban jól érezzem magam.
Legnagyobb meglepetésemre eljutottam idáig. Sőt: bár még nem sikerült igazi kiwivé válnom (akik egy-egy júliusi napon is simán egy szál pólóban közlekednek, és a lakásban uralkodó 15 fokban sem fűtenek), azért idén már a június nagyrészét is rövidnadrágban és papucsban éltem végig, és a szeptember közepi nagymosás után sem igazán valószínű, hogy újra napi használatba kerülnének a hosszú farmerek.

Tornádó és hírek

Csak egy kicsit kell kihúznom a lábam, és történnek mindenféle dolgok azonnal.
Példának okáért kedden volt az évszázad tornádóval körített vihara – illetve, ahogyan megfogalmazták “emberemlékezet óta a legnagyobb vihar” –, ami az Északi Szigeten pusztított, de kijutott belőle Aucklandnek is. Kriszti szerint elég vad volt, de azért félelmet nem keltett benne – ami azt jelenti: Takapunára nem jutott el a veleje. Volt még áramszünet is, és a céges parkolóban hagyott Toyota úgy beázott, hogy tegnap, amikor a reptérről hazafelé beszálltam, tocsogott a benne a víz. Nem mondom, hogy az idestova 20 éves autó tömítése tökéletes lenne, de eddig még sosem volt ehhez fogható problémája – ebből kiindulva nem akármilyen eső eshetett.
Láttam képeket összedőlt, meg a tornádó által megcsócsált házakról, s most, hogy gondoltam beszámolok róla hirtelen nem találtam semmi érdemlegeset az esetről, viszont egy csomó érdekes hírrel szembesültem.

Jöjjenek hát rövid híreim Kiwilandről, a teljesség igénye nélkül természetesen:

Két olajipari konzorcium harcol egymással az Új Zéland partjainál található tengeralatti olajmező kitermelésének jogaiért. Mind az amerikai ExxonMobil, mind az osztrák OMV vezette társulás megkapta a kutatási engedélyeket. Harry Duynhoven energetikai miniszter szerint éves szinten dollármilliárdokat jelenthet Új Zélandnak adók és jogdíjak formájában, ha beindul a kitermelés.

A tavalyi, holland házaspárral szemben erőszakoskodó két férfit majd egy év után jogerősen is elítélték: az erőszakot kitervelő fő vádlott életfogytiglant kapott, azzal a megkötéssel, hogy tíz évnél hamarabb semmiféleképpen sem szabadulhat; társa, a másodrendű vádlott megúszta kilenc évvel, úgy, hogy ebből legkevesebb 6 évet mindenképpen le kell ülnie. Ehelyütt hívnám fel a kiwi törvénykezés szigorúságára a figyelmet: ezeket a büntetéseket súlyos testi sértés, rablás és nemi erőszak miatt osztották ki.

Ijesztő és kezelhetetlen gyorsasággal nő az új-zélandi gazdaság – figyelmeztetett Michael Cullen pénzügyminiszter tegnap. A növekvő kereslet, a növekvő bevételek nyomás alatt tartják az inflációt, magasban tartják a banki kamatokat és veszélyesen túlértékelik a kiwi dollár árfolyamát.

Tornádó

Két napja tombol az ítéletidő az Északi Szigeten: New Plymouth és Taranaki környékén forgószelek jönnek-mennek. A miattunk aggódok kedvéért sietek leszögezni, hogy 350-400 kilométerre van az elemi csapások központja, igaz állítólag tegnapelőtt délkelet Aucklandben is volt egy komoly vihar.
Június utolsó két hetében kifejezetten és szokatlanul hideg volt – néha hajnalban 4-5 fokra csökkent a hőmérséklet és napközben sem volt 9-10 foknál több –, a múlt héten már melegebbre fordult (15-16 fok), viszont beköszöntött a szinte állandó esőzés. Ehhez képest már napok óta minden reggel azt nyüszítették a rádióban, hogy megbolondult az időjárás, amit eleinte nem is tudtam hová tenni: hát hiszen a tél ilyen szokott lenni. Aztán persze, egy kicsit jobban odafigyelve kiderült, hogy a tornádónak aposztrofált, viharos szelek miatt megy a panaszkodás. Komolyabb személyi sérülés egyébiránt eddig még nem történt; New Plymouthban a szél letépte egy Placemakers (olyan OBI jellegű áruház) tetejét, Okaruban pedig majdnem 50 házat rombolt le, és az egész környék áram nélkül maradt. Az arrafelé lakók számára elég borzasztó lehet persze, de azért ne az amerikai hírekből vagy a hollywoodi filmekből ismerős katasztrófákra tessék gondolni.
A MetService szóvivője szerint egyébként Új Zélandon évente 30 tornádó alakul ki átlagosan, a javarészük az Északi Sziget nyugati partvidékén jelentkezik – Aucklandtől lefelé Waikaton át egészen a Kapiti Coast-ig. Ami persze főleg azért meglepő, mert eddig sosem tapasztaltunk ilyet, pedig ha az átlagok stimmelnek, akkor több tornádót is kellett volna legalább látnunk, rosszabb esetben tapasztalnunk.
Az esethez egyébként vicces módon kapcsolódik az alábbi kép:


Ezt mind a TV3, mind az Egyes csatorna hírműsora felhasználta illusztrációként. Utóbb kiderült: a képet Photoshop segítségével egy helyi asszony csinálta, afféle munkahelyi tréfa gyanánt, ami aztán elszabadult, és valahogy a média kezébe került.