All posts in “Maori”

A maori nacionalizmus arca

Azt hiszem, kissé megnyugodtak a kedélyek, mióta napvilágra került: a hétfő terrorfenyegetés mögött nem egy új, eddig ismeretlen – és érthetetlen – mozgalom áll, hanem Tame Iti, a maori nacionalizmus arca. Gyanítom, hamarabb lecsillapodtak volna kedélyek – sőt valószínűleg fel sem korbácsolódtak volna –, ha már a kezdetekkor rendelkezésre áll ez az információ. Noha így sem öröm, hogy Kiwiföldön fegyverkező szeparatistákról lehet olvasni, most, hogy lassan fény derül a részletekre, az egész mondhatni súlytalanná vált – nyugodtan kijelenthetem, a pániknak vége.

Kép: NZPA. Tame Iti, Wellington, 2004.

Tame Iti az új-zélandi belpolitika, a harcos maori radikalizmus régi, megszokott és bejáratott, egyben emblematikus figurája. A Ngāi Tūhoe (ejtsd: tuhoj) törzshöz tartozó aktivista 1952-ben született. Gyermekkorában még nem tanulhatott maori nyelven az iskolában, így hamarosan a 60-as 70-es évek maori nemzeti mozgalmak tagjainak sorában találta magát, később egyik vezetője lett. Előbb csatlakozott az Új-Zélandi Kommunista Párthoz, majd 1973-ban – a kulturális forradalom idején – tanulmányútra ment Kínába és részese volt a kor maori földfoglalásainak is.
Kommunisztikus beállítottsága nem akadályozta meg abban, hogy rádiós DJ-ként, képzőművészként előbb éttermet nyisson Aucklandben (ahol tradicionális maori ételeket szolgálnak fel), majd művészeti galériára tegyen szert Auckland belvárosában a Karangahape Road-on. (Érdekes kitérőként jegyzem meg csupán, hogy a K Road-ként ismert utca a város szex és bulinegyede, tele szexboltokkal, kuplerájokkal, homokosbárokkal és pezsgő éjszakai élettel.)
Élete során gyakran szembekerült a törvénnyel – volt, hogy kihalással veszélyeztetett fajok halászata miatt tartóztatták le, gyakrabban illegális fegyvertartás vagy használat miatt –, de hozzá fűződik a parlament előtt Maori nagykövetségnek aposztrofált sátor felállítása is, ahol Tūhoe útleveleket állított ki.
1996-ban, 99-ben és 2002-ben is a Maori Párt képviselőjelöltjeként indult a választásokon.

Kép: NZPA. Tame Iti, Wellington, 2004.

A Ngāi Tūhoe az Északi Sziget keleti, erősen erdős részén található a Te Urewera és Te Urewera Nemzeti Park területén. A nagyjából 30 ezer főt számláló törzs (iwi) tagjainak mintegy 40% anyanyelveként beszéli a maorit (ez az arány egyébként a teljes maori népesség tekintetében alig haladja meg a 20%-ot (23.7%), az Új Zélandi kulturális kormányzat minden erőfeszítése, az általános iskolai maori nyelvtanítás, a napi 24 órában sugárzó Maori televíziós csatorna ellenére.) A Tūhoe hozzávetőleg 5 ezer tagja még ma is a vadonban, törzsi körülmények között él, de a városlakók is legalább két évente visszatérnek az erdei közösségekbe. A Tūhoe a legnagyobb törzs, amelyik 1975-ben a Waitangi Szerződésben meghatározott jogokat – és őseik földjét – követeli vissza az új-zélandi kormányzattól. 2002-ben újabb szerződés született ez ügyben, a 2005-ig benyújtott kárpótlási kérelmek elbírálásának lezárása még idén a parlament elé kerül.

Az, hogy Tame Iti az idő múlásával kezdi végképpen elveszíteni a realitásérzékét sajnálatos tény. A maori nemzeti mozgalom, a maori földek kárpótlása ügyében folyamatos előrelépések történnek – talán nem olyan gyorsan, mint az kívánatos volna, ám az tagadhatatlan tény, hogy a világon példatlan módon politikai egyetértésben és akaratban folyik a maori nép jogainak helyreállítása, megőrzése.
Tame Iti terve – IRA stílusú háborút hozni Új Zélandra a fehérek ellen – minden komolytalansága ellenére is csak árt a maorik ügyének, és túlmutat a politikai rövidlátás kategóriáján: értelmetlen, felesleges és káros, meg persze tragikomikus. Hiszen kiderült, a formálódó terrorszervezetnek nem sokkal több mint húsz tagja között 15 éves iskoláslány is van, a fegyverkezés komolyságát pedig jól szemlélteti: Tame Iti egy aucklandi fegyverboltban próbált gránátvetőket rendelni.

Tapu az autópályán

Kíváncsiságom a maori kultúrával kapcsolatban az eltelt egy év alatt sem csökkent, ezért különös figyelemmel követem az őslakókkal foglalkozó híreket.
A maori hitvilág meglehetősen bonyolult – egyszer, ha lesz erőm, összeszedek minden elérhető információt -, első pillantásra azonban egy jól kitalált fantasy mitológiára emlékeztet.
(Kérem az összes kultúrantropológust, ne essen nekem e kijelentésem miatt: nem tudományos megállapításnak szántam, inkább laikusok számára általánosítottam felületesen.)

A teljesség igénye nélkül álljon itt egy rövid lista a maori istenségekről:

  • Io a legfőbb isten. Nevezik őt a Rejtett Arcúnak, Minden Dolgok Eredetének, az Örökkévalónak és a Szerelem Istenének.
    Minden más isten felett áll, de csak a maori papok foglalkoztak vele, a napi hitéletben alig szerepelt.

  • Tangaroa az Óceán Ura, Minden Halak Teremtője.
  • Tane az Erdők Istene, a Madarak Teremtője.
  • Rongo pedig a Békés Tevékenységek és a Mezőgazdaság Istene, Minden Ehető Növény Ura.

A maori hitvilág két további fontos eleme a mana és a tapu.
A mana egyfajta spirituális energia, amivel több-kevesebb mértékben mindenki rendelkezik. Természetesen minél magasabb rangú egy maori, annál erősebb a mana-ja; a törzsi időkben ezért az alacsonyabb rangúak nem is érinthették meg a fölöttük állókat – vagy azok tárgyait -, nehogy alacsonyabbrendű manájukkal beszennyezzék őket.
A tapu nem más, mint tabu: szent és spirituális tiltások sorozata.
Érdekes, hogy bár a maorik többsége keresztény hitre tért az elmúlt másfélszáz évben, a tapuk közül sok még ma is él, és meghatározó szerepet játszik a mindennapokban.

Ezen ma is élő tapuk egyike, amely az erőszakos halálhoz kapcsolódik, különös aktualitást kapott vasárnap – az igazság szerint ezért is jutott eszembe írni róla.
Vasárnap reggel ugyanis, a Waikato folyó szent vizével permetezték le az autópálya egy 80 kilométeres szakaszát. A rendőri segédletet kapott akciót maori vének hajtották végre, hogy felszámolják az utat sújtó taput, ami a számtalan baleseti halál miatt rakódott az autópályára.
Megtisztító szertartás kettős célja a halott – de a tapu miatt az árnyékvilágban ragadt – lelkek szabadon bocsátása volt, illetve a útszakasz baljós spirituális terhének megszüntetése.
Igazán sajnálom, hogy csak utólag értesültem az eseményről, szívesen elmentem volna megnézni. Mint a hírekből kiderült, szó sincs rendszerességről: most történt harmadszorra hasonló ceremónia.
Épp ezért találom különösnek, hogy több mérvadó politikus és közéleti személy is nemtetszésének adott hangot. Egyszerűen nem értem, ha a keresztény vagy más világvallások ünnepeihez lehet állami segédletet igényelni, miért pont a maorik ne részesülhetnének belőle.