All posts in “MeiMei”

Lily, Dzsű és a feijoa

Lily kedvenc elfoglaltsága közben: egy ideális világban valaki mindig az ölében tartaná. Kezdő szülőként is gyorsan megtanultuk, hogy már a pár hónapos babák is rettenetesen okosak és érzékenyek – Lily pontosan tudja, hogy apa akkor fogja ölelgetni és foglalkozni vele, ha mosolyog rá, a raplival nem megy semmire. Ezzel szemben anyának sírni kell; mit sírni, szívszorítóan vonyítani, akkor biztosan ölbe veszi és dajkálja.

A hétvégén először vettem a nyakamba a kislányom, próbából. Azt hiszem hiba volt, mert olyan rettenetesen élvezi (ez a képen ugyan éppen nem látszik), hogy azóta napjában többször is meg kellett ismételni ezt a mutatványt.

Ő pedig az oposszumunk, aki a kertben lakik. MeiMei csak dzsű-nek hívja (kantoniul ez malacot jelent), és eddig szentül meg volt győződve – mostanáig csak sötétben látta, féloldalról –, hogy vérszomjas vadállat, aki ha tehetné, zsenge csecsemő hússal táplálkozna. Tekintettel a dzsű hangjára, amit leginkább éjszaka hallat, nincs mit csodálkozni ezen a meggyőződésen: az a vérfagyasztó üvöltés bármelyik horrorfilm szereplő szörnynek a becsületére válna.  Gondolom a ragadozók elijesztésére fejlesztette ki az evolúció során, csak épp Új-Zélandon nincsenek rá veszedelmes ragadozók –, hogy a sólymok miért nem vadásznak rá, nem világos előttem, hacsak nem az éjszakai életmódja óvja.
Szóval a Dzsű éjszakai jószág, eddig mi is leginkább sötétedés után találkoztunk vele, legtöbbször az erkély korlátján üldögél, néha azonban felmászik a háztetőre is. Egy ízben Mei a papucsát is hozzávágta az ablakból egy harsány, de azért ijedt – Eredj innen malac, utállak! – kiáltással. (Go away g, I hate you!)
A Dzsű pár hónapja megpróbálta megdézsmálni az avocadónkat, szerencsére a fa ágai túl vékonyak ahhoz, hogy hozzáférjen a javához, így csak a tetőről leghozzáférhetőbbeket falta fel. Most azonban hetek óta érik a feijoa, ami ugyan bokron terem, de éretten a földre hullik így a Dzsű számára is hozzáférhető. Pechére nemcsak ő szereti, hanem MeiMei is, így aztán gyilkos küzdelem folyik az érett gyümölcsért, amiben persze Mei hatalmas előnyt élvez, mert neki nem kell ott a bokor alatt befalnia mindet, hanem egy erre rendszeresített gyümölcsös tálban elraktározhatja. Gondolom ez a végtelenül inkorrekt lépés sarkalhatta a Dzsűt arra, hogy ma délután, fényes nappal is előmerészkedjék, és a bokor alatt található feijoa csöppet sem szégyenlős fogyasztására adja a fejét.
Ez a saját természetét meghazudtoló szemtelenség annyiban kifizetődött számára, hogy Mei végre világos nappal, szemüvegben is szemügyre vehette, és noha felháborodott, hogy a feijoát nem a Dzsűnek neveli*(!), de közölte, hogy nem is tűnik veszélyesnek, inkább aranyos, így talán mégsem elengedhetetlenül szükséges Pappito puskáját kölcsönkérni a kiirtásához.


*A feijoa bokor a kert senkiföldje szekciójában található, nem viseli gondját senki sem, és annyit terem, amennyit sem Dzsű, sem Mei, sem ketten együtt nem tudnak elfogyasztani.

Még két hónap

Csirkeláb

Ha kínai feleséged, könnyen előfordulhat, hogy ezt találod a konyhában, miközben a vacsora készül.

Próbáltam mentegetőzni a látványos elszörnyedésem miatt, mondván mifelénk csak jól szituált kutyák, vagy szegény nyugdíjasok esznek ilyet, ő azonban csak lelkendezett, hogy ez Kínában milyen drága, itt meg több, mint egy kilót kapott 3 dollárért.

MeiMei