All posts in “Pénz”

Végre vége

Nem is emlékezem, hogy utoljára mikor dolgoztam ilyen sokat, ilyen kevés pénzért. Az ügyfél és projekt, ami eleinte könnyűnek és gyorsnak tűnt, a végére gyűlöletes lett, kimerítő és végetérni nem akaró. Hírértékű tehát, hogy befejeztem, most jó nekem, persze azon a módon, ahogy a régi viccben, amikor Móricka odacsukja a macska farkát, mert milyen jó lesz neki, amikor majd elengedi.

Egy csomó tanulságot érdemes ugyanakkor levonni az ügyből.

A saját vállalkozásomat még a Hyundai előtt alapítottam, ez itt úgy megy, hogy egy szombat reggel felébredsz arra, hogy szeretnél egy saját Ltd.-t és miközben megiszod a kávédat létre is hozhatod az interneten, hogy a délután bevásárlás előtt a kezedbe legyen a hivatalos cégbejegyzés a cégbíróságtól meg az adószámod. A bankszámlára egészen hétfőig várni kellett. (Amúgy, amikor vállalkozó barát környezetről beszéltek, akkor én mindig ilyesmiről álmodoztam.)

Eredetileg azt képzeltem, hogy majd konzultációs munkákat vállalok, mert a konzultánsok semmi kis munkával rettenetesen sok pénzt keresnek, kód ellenőrzést, rendszer biztonsági auditok, ilyesmi. Ezzel ellentétben nyilván főleg különböző fejlesztésekre kaptam megbízást – de változatos volt, fizetett, és akkoriban jól is jött ez az extra pénz. Aztán elkezdődött a cégszamuráj korszakom, ami az anyagi aspektusát a különmunkának zárójelbe tette ugyan, viszont az új ügyfelek továbbra is ösztönöztek, hogy napra kész maradjak és kövessem az új technológiákat (a corporate IT egyik legnagyobb veszélye, hogy beragadsz a használt technológiákba). Viszonylag könnyen ment a work-life balance megtartása is: munka után minden este tudtam még pár órát dolgozni mialatt Mei tanult, aztán nagyjából este nyolckor befejeztem: volt magánéletem, jutott idő szocializálni, és azzal a tudattal éltem, hogy van egy olyan hátország, amire majd lehet építeni a jövőben.

Régóta foglalkoztat, hogy mi lesz majd. Van egy kor ugyanis, amikortól már nem könnyű programozóként állást találni, a szakma nincs tele 50 fölötti kóderekkel. Valahol 40 és 50 között a szakmabéliek managerek vagy konzultánsok lesznek, esetleg saját vállalkozást alapítanak. Én ugyan élvezem, hogy fix munkahelyem van, havi fizetésem, de nyilvánvaló, hogy idővel majd kell kezdeni magammal valamit – már a nálam tíz évvel fiatalabbaknak is tud lenni annyi szakmai tapasztalata, ami bőven elég bármilyen senior pozícióhoz, és hát más az ember teherbírása 30 évesen, mint 40 fölött. A versenyt még lehet bírni, a nehézséget az okozza, hogy nehezen vesz fel egy 35 éves manager valakit, akinek 15 évvel több tapasztalata van: a seggféltés nemzetközi.

Ilyen és hasonló megfontolásokból futtattam a saját vállalkozást, hogy, ha majd oda kerül a sor, akkor ne a nulláról kelljen indulni, hanem csak a súlypontot áthelyezni.

Aztán Mei terhes lett, ráadásul a nyűgösebb fajtából, akinek a reggeli rosszullétek az egész nap jelentkeznek, én pedig leállítottam a különmunkákat, úgy döntöttem csak a feleségemre, a terhességére fogok koncentrálni és nem vállaltam több ügyfelet. Életem legbékésebb és legboldogabb 6 hónapját töltöttem így – nem is emlékszem, mikor volt rá precedens, hogy a heti negyven óra munka mellett csak a magánéletemre tudtam koncentrálni.

A végzetes hibát a terhesség utolsó másfél hónapjában követtem el, amikor megérkezett az anyósom. Úgy gondoltam, hogy most már van segítsége Meinek, beesett egy könnyűnek tűnő, jól fizető projekt (mert a vállalkozás túlélte a féléves tetszhalált), és hát a külön pénznek is lett hirtelen helye: hogy mennyit lehet költeni egy még meg sem született gyerekre, azt majd egy külön posztban fejtem ki.

A munka első része nagyjából gond nélkül és gyorsan el is készült, bár voltak intő jelek. Ekkor kellett volna egyébként elköszönni, de aki fejlesztett már, tudja, hogy a további fázisokat nem szívesen adja ki az ember a kezéből, általában az első a legnyűgösebb, a többi már csak igazgatás, és abban van a több pénz. Amikor az ügyfél előállt tehát, hogy szeretne további funkcionalitást, akkor jeleztem, hogy szívesen vállalom ha ráér, de nekem most lányom születik, úgyhogy március végétől tudok csak foglalkozni a munkával. Úgy kalkuláltam, hogy az első három hónap után már könnyebb lesz, beáll valamiféle rutin. Elképzelésem szerint munka után babázom és családozom, majd este 8 és 9 között Lilynek úgyis aludni kell mennie, tehát éjfélig egy csomó időm van, amikor tudok dolgozni. Naivitás.

Nem számoltam bele, hogy Lily nem szeret majd aludni, és gyakran tíz óra is van, mikorra elcsendesedik, hogy milyen – ha nem is túl nehéz –, de állandó és egyenletes megterhelés a napi 3-4-5 óra babázás, és hogy a hétvégékből sem lophatok, hiszen Mei alig várja, hogy valaki segítsen neki, és egy picit pihenhessen. És azt sem számoltam bele, hogy negyvenhárom évesen már nem ugyanakkora a teherbírásom, mint 30 évesen. Pokoli, stresszes és kimerítő fél év következett, állandóan változó és bővülő specifikációkkal, néha úgy éreztem, sosem lesz vége: közben megszűnt a szociális életem, és Mei szerint öregedtem tíz évet.

Tegnap elkészültem és elküldtem az elbocsátó szép üzenetet az ügyfélnek; és szentül megfogadtam, hogy vége a külön munkának, nincs tovább. Babázni fogok, családozni és megint lesz szociális életem, feltéve, ha a barátaim még nem felejtették el a nevem. És persze írok majd blogot is, mert lesz megint miről.

Repülőjegy vásárlás, 2009

Tekintettel a magyar bürokrácia csodálatos működésére, csak a múlt héten tudtuk meg, hogy melyik az a nap, amikor feltétlen jelenésem van Budapesten. Erős aggodalmain voltak emiatt, hogy a rendelkezésre álló idő alatt mennyiért sikerül majd repülőjegyet szerezni augusztus végére.
A kutatást több irányból indítottuk, és végül meglehetősen jó eredménnyel zártuk, de érdemes végignézni a lépéseket és levonni a tanulságokat.

1. Utazási irodák, online és offline egyaránt:

Semmi szóba jöhető eredménnyel nem kecsegtetnek. A webes keresés során csak elborzasztó, háromezer dollár feletti (per fő) találatokkal szolgáltak. A Flightcentre-nek szoktak időnként versenyképes ajánlatai lenni, most a grandiőz 2775 dolláros Lufthansa-jegy volt a legjobb tippük.

Verdikt:
Felesleges időpocsékolás, hacsak nincs fél évnél több idő az utazásig, vagy nincs alkalmunk valamelyik februárban rendezett utazási kiállításon megcsípni egy akciós ajánlatot.

2. Légitársaságok közvetlenül:

A legvegyesebb eredményt hozta a keresés. A Hobe által javasolt Emirates Airlines 2463 dolláros ajánlata sokáig nyerőnek tűnt. Becsülettel elvégeztem a házi-feladatot és közel tíz céget néztem végig: a FinnAir eszelős 5900 Euros (per fő) lehetőségétől kezdve az átlagos 3500-3700 dolláros jegyekig. 2007-ben az EVA Air-rel utaztunk kifejezetten kedvező áron, ők sajnos megszüntették az új-zélandi járataikat. Miután azonban az elmúlt két évben elszaporodtak a Transztasmán fapados lehetőségek, kíváncsiságból megnéztem, hogy mit tud az EVA Air mondjuk Brisbane-Bécs viszonylatban. Ez tegnap reggel történt, és a képernyőn a sokkoló 1600 dolláros ajánlat fogadott. Gyorsan végignéztem a lehetőségeket, és kiderült: a Pacific Blue 139 dollárért elvisz Brisbanebe. El sem akartam hinni, hogy megússzuk 1800 dollárból fejenként, és jól is tettem, mert mire hazaértem, hogy lefoglaljam a jegyeket már mind elkeltek: a legjobb ajánlatuk 2140 dollár volt. Ez még mindig jobbnak tűnt, mind bármelyik másik, de korántsem annyira szenzációs, mint amilyet elsőre találtam náluk.

Verdikt: mindenképpen érdemes a légitársaságok webes felületét direktbe felkeresni, jó látszik, hogy vannak jó ajánlataik, és időnként szenzációs akciókra is bukkanhat az ember. Tanulság viszont, hogy az ilyen akciós ajánlatokra azonnal le kell csapni, mert órák alatt elfogyhatnak a jegyek. A másik tanulság, hogy a fapados járatok megjelenésével érdemes végignézni az Ausztráliából induló járatokat is, mert NZ-OZ viszonylatban már gombokért lehet utazni.

3. Nagy Pihenés Travel

Tekintettel arra, hogy csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak róluk – apám dicsérete pedig amennyire ritka, annyira szignifikáns –, gondoltam megér egy próbát, hátha van lehetőség rajtuk keresztül venni a jegyet. Felhívtam hát az irodát, Bajákiné Andreával ugyan nem tudtam beszélni, ezzel szemben egy kedves kollégája, Csajághy Péter (esetleg a testvére?) fogadott. Meg kell mondanom, hogy annyira kellemes meglepetés ért, amennyire csak lehetett: kedves, udvarias beszélgetés után végtelenül korrekt és gyors választ kaptam emailben; a nevem hallatán, azonnal beazonosítottak (pedig ugye apám már egy éve járt náluk), mindent összevéve olyan volt, mintha egy kiwi céggel beszéltem volna, csak magyar nyelven. Ezúton is köszönöm.

Verdikt: első tanulság, hogy van lehetőség innen Magyarországról foglalni jegyet. Második tanulság, hogy Magyarországon csak hozzájuk fordulnék, mert olyan minőségű szolgáltatást nyújtanak mind az ügyfélkezelésben, mind precizitásban, amit soha nem tapasztaltam Magyarországon. Nem ők tehetnek róla, hogy ennyi idővel az utazás előtt nem tudtak versenyképes ajánlattal szolgálni, ugyanakkor az általam talált egyik legjobb ajánlat (Emirates) szerepelt a levélben, és kedvesen még a helyi Korean Air elérhetőségét is megadták, mondván hátha innen helyből jobb ajánlatot kapok. Ha a Magyarországnak csak az egy része ilyen mentalitással bírna, mint ők, már nem fontolgatnák ennyien a kivándorlást.

4. Mirek Pistora

Zsuzsi ajánlatára – aki fél füllel tanúja volt, hogy a cseh származású Justice of Peace egyben utazási ügynök is –, Pappito segedelmével szereztük meg a számát. A hírek igen biztatóak voltak, állítólag szenzációs árakon tud jegyet szerezni és gyorsan. Nem kellett csalódnunk, Kriszti kora délután hívta fel őket, és mire hazaértem már meg is jött az email tőlük, amiben 5 ajánlat szerepelt 2250 – 2375 dolláros ártartományban.

Verdikt: ebben a pillanatban úgy tűnik, Mirek Pistoria verhetetlen. Nemcsak a legjobb ajánlatot adta, de gyorsan és precízen bonyolította a kérésünket.
Eredetileg szerettem volna, ha kijövünk fejenként 2500 dollárból és féltem, hogy az idő rövidsége miatt $3000 felett lesz a végösszeg. Ehhez képest az Thai Airways Auckland-Bécs viszonylata $2250-ért kifejezetten kellemes végeredmény – még az eredeti reményeimhez képest is $500 spórolás kettőnknek.
Engedélyt kértem és kaptam, így álljon itt Mirek Pistora elérhetősége:

Email: [email protected]
Telefon: +64 9 4444401

Végső konklúzió:

Magyarországról továbbra is a Nagy Pihenést kell választani, itt Új-Zélandon pedig Mirek Pistoriát.

Ps.: a látogatásunk végső időpontja: augusztus 24.-től szeptember 8.-ig leszünk Magyarországon.

Snapshot

Rövid statisztikai jelentésem következik. Amikor tavaly októberben rábukkantam a Buddi nevű Personal Finance Manager programra, elhatároztam, hogy nemcsak napi szinten könyvelem a pénzügyi helyzetünket, hanem azt is, hogy egy fél év múlva közzéteszem az eredményt.
Persze jól nem figyeltem, így az elmúlt hét hónapról számolok be, és átlagolok.

Mielőtt azonban rátérnék a pénzügyekre, néhány dolgot rögzítenék, a magam és az olvasók kedvéért.

Május másodikán (ez olyan, mintha November 2. mondanék az északi féltekén), még mindíg nem fűtünk. Reggel 14 fok volt odakint, idebent a lakásban 18 fok. (Lassan kezdünk kiwivé válni a hőtürés tekintetében :)
Az eső esik jelenleg, de az elmúlt hetekben legfeljebb heti egy-két napot volt jelentősebb eső és a jövő hétre sem ígérnek huzamosabb csapadékos periódust.
A rövidnadrágos időjárásnak vége, de napközben a farmer/ing kombináció tökéletesen elengendő.

Noha világgazdasági katasztrófa és kialakuló világjárvány közepette élünk, az emberek viselkedése (szubjektív tapasztalataim alapján) semmit sem változott: mindenki továbbra is kedves, mosolygós, udvarias. (A gondokról leginkább a rádióból lehet hallani, ahol minden reggel viccelődnek.)

Jöjjék most a post lényege:

Aktuálisan három banknál 4 számlát tartunk fent (a kredit kártyákhoz tartozóakat nem számítva):

Kiwibank: Kriszti magánszámlája (heti szinten utalunk rá költőpénzt, hogy legyen, ami nem számít bele a családi költségvetésbe)
ASB: az én magámszámlám (értelme megegyezik az előzőekben leírtakkal)
National Bank Checking: erre érkeznek a fizetések, és innen költünk. A mindennapi életünk számlája.
National Bank Savings: a megtakarítási számlánk. Ide utaljuk, amit megspóroltunk; fizetésre nem alkalmas.

Az elmúlt hét hónap pénzügyi részleteikor kéretik figyelembe venni, hogy december folyamán apám nálunk nyaralt egy egész hónapot, ami nyilván torzít valamennyit az átlagon (különösen a Szórakozás illetve az Autózás kategórián).

A számok (az összegek hét hónapra vonatkoznak, a matematikai műveletek esetén lefelé, egészre kerekítettem) :

Autózás – $5734 (havi: $819)

Szerelő, vizsga, regisztráció, úthasználat – $3109 (havi: $444)
Biztosítás – $882 (havi: $126)
Üzemanyag – $1405 (havi: $200 )
Parkolás – $338 (havi: $48)

Rezsi – $12276 (havi: $1753 )

Lakbér – $8850 (havi: $1264)
Áram – $1141 (havi: $163)
Telekommunikáció – $1415 (havi: $202)
Sky televízió – $870 (havi: $124)

Élelmiszer (Groceries) – $9145 (havi: $1306)

Szórakozás – $5297 (havi: $756)

Biztosítások – $2602 (havi: $371 )

Összesen – $35054 (havi: $5007)

Autózás: Egy rövid ideig két diesel zabáló dzsip, aztán egy időre egy dzsip és egy benzines személyautó, majd egyetlen dzsip költségeit kell érteni a felsoroltakon. A biztosítások minden esetben a teljes (magyar viszonylatban CASCO-nak megfelelő) biztosítást jelentik.

Telekommunikáció: ebbe beletartozik: vonalas telefon, internet, mobil telefon, Skype, domain fenntartások, Google tárhely bérlés.

Sky televízió: teljes előfizetéssel rendelkezünk, a pornó csatornán és a dedikált rugby csatornán kívül mindenre, az összegben szerepel a MySky bérleti díja, illetve havi egy-két fizetős film is.

Élelmiszer (Groceries): a groceries sokkal jobb kifejezés, nemcsak az élelmiszert, de minden az átlagos életben szükséges bevásárolni valót (tisztítószerek, tisztasági holmik, háztartási kellékek) tartalmazza.

Szórakozás: mozi, étterem, múzeumok, színház, kocsmázás, sportesemények költségei.

Biztosítások: teljes körű egészség és életbiztosítás illetve a magánnyugdíj befizetései.

A fenti adatsor alapján mindenki levonhatja a maga következtetéseit, én mindössze annyit tennék hozzá, hogy az adatok két, nem túl spórolós, kereső felnőtt megélhetését reprezentálják. Ennél nyilván lehet olcsóbban is létezni és sokkal nagyobb lábon is élni.

Pénzek, árak, fizetések

Azt hiszem közös és makacs tévhit, hogy Aucklandben a legmagasabbak a fizetések (már az átlagokat tekintve), hiszen mégiscsak Új Zéland legnagyobb városa és gazdasági központja. Én is meg voltam erről győződve, míg a minap szembesültem az alábbi grafikonnal, amely az elmúlt évek átlagos heti kereseteit mutatja régiókra bontva. Legnagyobb meglepetésemre Auckland sosem vezetett olyan kiugró módon, mint ahogyan képzeltem, aztán 2005 vége felé a Northland-nek nevezett régió meglódult, és mostanra komoly, heti száz dolláros fölénybe került. Némi nyomozás után persze sikerült kideríteni, hogy Northland esetében Wellingtont (az ország fővárosát és közigazgatási központját) kell érteni.


Ezen egészen addig csodálkoztam, amíg rá nem bukkantam egy másik felmérésre – a Waikato University’s Management School végezte –, amely arról tudósít, hogy a közszolgálati szektorban (tehát az állami alkalmazottak) a fizetések átlagosan 20%-al magasabbak, mint a privát szektorban. Ez persze mindjárt megmagyarázza, a magasabb Wellingtoni béreket is.
Lehet, hogy eretnek leszek, de cseppet sem bánom, hogy az adómból ilyen jól megfizetik az állami alkalmazottakat: amíg ezért cserébe odafigyelést és szolgáltatást kapok (márpedig azt), illetve a világ második legkevésbbé korrupt országát, ahol a rendőrségtől nem félni kell, hanem megnyugodva konstatálni a jelenlétüket, akkor legyen csak így.

Más: noha az üzemanyag árak ilyesztő mértékben drágultak az elmúlt időszakban – 2006 januárjában még 80 és 90 cent között mozgott egy liter dizel ára, most pedig $1.79 –, egy ausztrál felmérés kimutatta, hogy Új Zéland az ötödik legolcsóbb az OECD országok viszonylatában, mind a tényleges üzemanyagárakat, mind a kereskedelmi árakra rakódó adóterhek tekintetében. Csak az Egyesült Államok, Kanada, Mexikó és Ausztrália előzi meg. Érdekes egyébként látni, hogy a helyi kutak árképzése mennyivel érzékenyebben követi a világpiaci árakat – akár egyik napról a másikra érvényesítik mind a csökkenést, mind a növekedést –, mint ahhoz Magyarországon hozzászokhattunk.

Közműszolgáltatások

Bővebben kifejtve: hogyan működik rendesen, amikor a közműszolgáltatások piacán verseny van.
Volt már róla szó talán, hogy a legtöbb közműszolgáltatás tekintetében több cég közül is lehet választani – itt nálunk Takapunán például négy elektromos szolgáltató is verseng a fogyasztók kegyeiért. Ahogy végignéztem az díjtételeket, nem is elsősorban az árak tekintetében versenyeznek igazán (3 cent eltérés van kilowattóránként a legdrágább és a legolcsóbb között), hanem az egyéb szolgáltatások, ügyfélszolgálat és a kedvezmények nyújtása terén.

Íme egy példa – és ennek a bejegyzésnek az apropója – mert ma egy újabb kellemes meglepetésben lehetett részünk:

Az áramfogyasztásunk nyáron 120-150 dollár között mozog havonta, télen pedig felszökik 350 dollárra. Bármilyen energiatakarékos intézkedéseket hoztam (olajradiátorok leselejtezése, a hősugárzók időkapcsolóra kötése és időszakos működtetése) a téli számla csak nem hajlandó csökkenni. Így megy ez évek óta, ezért roppant mód meglepődtem, amikor ma megkaptam a júliusi egyenleget és az mindössze 253 dollár befizetnivalóról tájékoztatott. Nocsak, gondoltam, beértek az időkapcsoló jótékony hatásai? Ezt annál is inkább furcsáltam, mert Krisztivel rendszeres harcot vívunk ezügyben – hajlamos orvul folyamatos üzemmódba állítani a szerkezetet, így Márk szavaival élve, szaunát teremteni a lakásban.
Azután letöltöttem a számlát pdf-ben – mert persze levélben küldött papírosokkal már egy ideje nem bajmolódunk –, és mindjárt fény derült a turpisságra. Nemhogy nem sikerült júliusban sem csökkentenünk az elektromos fogyasztásunkat, de még meg is fejeltük egy kicsit: 400 dollárra. Azonban – és itt jött a meglepetés – a szolgáltatónk (a Mercury Energy) jóváírt a számlánkon 150 dollárt. Ugyanis végignézték az elmúlt egy évnyi fogyasztásunkat, és kikalkulálták, ha egy másik díjcsomagban lettünk volna, akkor ennyivel kevesebbet kellett volna fizetnünk, így most kompenzáltak – nehogy már mi járjunk rosszul.
Tetszik érteni? Az ügyfél és az ügyfél megtartása a fontos.

Nagypihenes.hu

Ez most itt nem a reklám helye, hanem egy valódi, minden szempontból jól megérdemelt reklám.
Történt ugyanis, hogy apámékat meghívtuk látogatóba, decembertől töltenek itt egy egész hónapot – megnézni, hogy hol és miképp élünk mi, és persze felfedezni Új Zéland csodáit.
Noha a terv már jóval hamarabb megszületett, repülőjegyet mégiscsak egy hónapja kezdtünk keresni. Elkeserítő árakkal találkoztunk, amelyek napról-napra egyre magasabbak lettek. Az ismert és kevésbbé ismert magyar online lehetőségek szörnyű képet rajzoltak, a legolcsóbb, amit találtunk kettejüknek kilencszázezer forintnál kezdődött, és a néhány lebonyolított telefon sem volt sokkal kecsegtetőbb. Ugyan az itteni Flightcenter segítségével találtunk pár elfogadható ajánlatot, de legnagyobb meglepetésemre csak Auckland-Bécs viszonylatban tudjuk lefoglalni a járatot: fordítva (azaz európai indulással) már nem.
A kétségbeesésből azután Paliék húztak ki minket – emlékeztem, hogy ódákat zengtek egy magyar irodáról, akik nemcsak szuper árat tudtak nekik felhajtani, de a kiszolgálásuk, ügyfélkezelésük is osztályonfelüli. Elkértem tehát az elérhetőségüket, így jutottunk a Nagypihenés.hu nevű céghez. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. Nemcsak rekordsebességgel reagáltak, de már-már fantasztikusan alacsony árral tudtak szolgálni: a decemberi (itteni csúcsszezon) 567 ezer forintos jegyár (két főre) olcsóbb, mint amennyiért annak idején mi jöttünk, pedig az elmúlt három évben az infláció mellett az üzemanyagár is megduplázódott.
Nem ismerem személyesen az ügyintéző Bajákiné Andreát, de remélem megbocsátja, hogy most nevesítve is megköszönöm neki a közreműködését, egészen fantasztikus teremtés lehet, ha apám (aki köztudomásúlag nehéz természetű, nehezen megelégedő természet) így nyilatkozik róla:

“A repülőjegy a kezünkben van; ez a Bajákiné, Andrea egy főnyeremény, ilyen gyors, szakszerű és kedves ügyintézést én még nem tapasztaltam.”

Ezek után nyilván nem marad más, hogy mindenkit arra biztassak – ha Új Zélandra készül, az első hely, ahol a repülőjegyet keres, a Nagypihenes.hu legyen.

Expressz hirdetés

Előző bejegyzéseim egyikében, a hozzászólások között Névtelen vetette fel az új-zélandi magyar közösség esetleges rabszolgatartó hajlamára vonatkozó lehetőséget, példával illusztrálva, hogy itt a Zátonyon is kialakulhat az Angliában már gyakorlattá csontosodott sajátos alkalmazás, amely a múlt század húszas éveinek kövérdisznókapitalista kizsákmányolását (tudjátok, amely a korabeli karikatúrákon a rosszindulatú, cilinderes burzsoá megjelenítést inspirálta) egy sajátosan magyaros ízzel – a mi kutyánk kölkének a megnyúzásával – egészíti ki. A kommentben konkrét példával is szolgált Névtelen, Expressz hirdetés formájában.
Miután az előzőekben rákaptam az oknyomozás szépségeire, úgy gondoltam, a konkrét példát figyelembe véve utána járok, mennyire valós a fenyegetés: a Magyarországon hirdető magyar-kiwi vállalkozókat elérte-e már az angliai divat szele?
Szeretném hangsúlyozni, hogy az alább következő információk és az ezzel szembeállított valóság csupán egyetlen esetet dolgoz fel, ahhoz hogy általánosságokra következtethessünk, nyilván több hirdetőt is górcső alá kellene venni. Mindenesetre úgy érzem, hogy a példa egynek jó lesz, ránézésre nem tűnik szélső értéknek, amivel szembesültem.

Módszertan:

Regisztráltam egy freemail-es e-mail címet, és kidolgoztam egy karaktert: az ominózus Expressz hirdetésre jelentkező hősünk 33 éves, sok éves gyakorlattal rendelkező ács, gipszkartonozó és asztalos, akinek sajnálatos módon iskolai bizonyítványa csak az asztalos végzettségéről van, de évek óta könnyűszerkezetes házakat épít, otthon van a festésben, a melegburkolásban és a hőszigetelésben is. Angolul vélelmezhetően az alapfoknál jobban tud, a középfoknál kevésbé járatos a nyelvben: “angolul tudok valamennyire, tanultam is, szóval nem lehetne eladni a piacon.”
Árpádnak neveztem.

Árpád e-mailben jelentkezett a hirdetésre, ebben beszámolt a saját képességeiről, szakmai gyakorlatáról, és az alábbi kérdéseket tette fel:
“Azt kérdezném, hogy mik a feltételek nagyjából. Mennyi a repülőjegy és nekem kell-e fizetni, vagy Ön fizeti? Mennyi a bér? Órabér van, vagy napi bér? Van-e szállás vagy mennyibe kerül egy kis szoba? Mennyi ideig lehetne dolgozni? Hivatalosan megy ez a építkezések? Mibe kerül az élhetés és kb mennyit tudnék félrerakni, monduk egy félév alatt?”

(A magyar nyelv használatát szándékoltan lőttem be a fentebbi szintre: nem mintha azt képzelném, hogy a szakmunkások csak ennyire bírnák édes anyanyelvüket, de az én Árpádon nem a szavak embere, már gyerekkorában sem szeretett olvasni, mindig is a kézzelfogható dolgok érdekelték, ráadásul nem is internetezik túl sokat: ha egy haverja nem hívja fel rá a figyelmét, sose veszi észre a hirdetést.)

Dicséretes gyorsasággal érkezett válasz a hirdetőtől, másnap estére az alábbiak vártak:

“…mi az amit meg tudsz csinalni ,,vagy csak acs es gipsz karton gondolod tudnal festeni is??? es talad ki mikor tudnal jonni ! leghhamarabb! szukseged van 300.000ft ra a repi jegyre !! itt kb $4-5000 kell a kezdesre ! Lakas berlet ,auto ,kaja ,,Biztonsagos ha van nallad ennyi ! $15 – kezdesre ,,3 honap proba ido! elintezem a munkavallaloit ! megadom a szukseges papirokat !harom honap utan ,mikor megvan a papir ! $18 /ora !szerzodes ket evig ,ket ev utan ,,megemelem az oraberedet !normal kiwi oraberre ! vagy ha nem szeretsz velunk dolgozni ! segitunk mas munka adot talalni ! ez mind attol fugg ,hogyan beszeled a nyelvet !

roviden ennyi ! varom valaszod !”

(A választ szó illetve betű szerint – copy-paste segítségével – idéztem.)

A választ sok szempontból – ha nem is túl bőbeszédű –, korrekt tájékoztatásnak kell minősítenem: a legfontosabb témákra kitér, kiderül feketén-fehéren, hogy mit kínál, mire lesz szüksége Árpádnak, szóval arra mindenképpen alkalmas, hogy a lehetőséget immár további komoly megfontolás tárgyává tegye. Az itteni tapasztalataim alapján semmi lehetetlent, semmi valótlanságot nem állít, persze a rövid válasz nem fejti ki a work-permit megszerzésének esetleges buktatóit, és nem is hívja fel a figyelmet az esetleges nehézségekre, amelyek óhatatlan kockázatot rejtenek egy ekkora lépésnél.
Természetesen Árpád további konkrétumokat szeretett volna tudni, újabb levelet írt:

“Köszönöm a válaszát. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen papirokra van szükség, hogy kell valamit vinneme?
Meg azt, hogy ez a pénz, amit mondott akkor az, amit kézbekapok? És hogy mennyiből élek meg, vagy tudok ebből mennyit félrerakni? Szóval ez jó pénz? És akkor ezt értsem úgy, hogy két évig nem lesz fizetésemelés, és hogy ez miért?
Hát tudok még festeni és tapétázni is, de nincs arról se bizonyítványom, de csináltam sokat, az nem gond ha kell. Meg szigetleni is elég jó vagyok termóban és csináltam már melegburkolós melót is.
Hát nem kevés pénz, amit ír a repülőjegyre meg a többi, kell két hónap amíg összejön mert akkor még a kocsit is el kéne adni hozzá. Ott kell kocsi? Mennyi az ? vagy azt ad a cég?”

No, erre a második levélre már nem érkezett válasz az elmúlt öt napban. Hogy az e-mailem szövegezése, vagy a túl sok információ kérése, esetleg a fizetésemelés emlegetése az oka a hallgatásnak, azt már nem fogjuk megtudni sosem.

Ezek után folytattam az oknyomozást: miután nem tudtam, hogy a fent említett képességekért mi számít korrekt fizetségnek, a szomszédban lakó építési vállalkozóhoz (builder) fordultam tanácsért – mondaná meg mennyi órabért lát ő reálisnak. A válasza kicsit tágra sikerült, mindenesetre tanulságos: gyakorlattól függően $22 és $40 közötti órabért adna ő.

Konklúzió:
(aminek a szíves megvitatására hívnám fel az itteni olvasóimat):

Véleményem szerint, ránézésre, nem olyan szörnyű a helyzet, mint amilyenről az angliai híradásokból értesülhettünk. Ha a hirdető tartja magát az ígéreteihez, akkor egy nem túl nagyvonalú, ám megfontolásra érdemes ajánlattal áll szemben Árpádunk.
Az első 3 hónap (a work-permit megérkezésig tartó időszak, ami még reálisnak is tekinthető, némi ráhagyással) $15 órabére kevéske, de tekintve, hogy ez inkább a szürkemunka kategóriába tartozik, nem meglepő, ráadásul az azonnali munkakezdés lehetősége jócskán csökkenti az új élet beindításának költségeit.
A már hivatalos munkaerőnek ajánlott $18 dollár óránként ugyanakkor nem tartozik a rablás kategóriába: kezdő bevándorlónak nemigen ajánlanak ennél többet eleinte, bármit is mondjon a builder ismerős. Más kérdés, hogy a két éves röghözkötést és az ez idő alatt végig stagnáló fizetést kicsit túlzásnak érzem.
A lehetőség mellett szól, hogy már a kezdetektől nyújt valamiféle biztonságot, és ha az érkező angoljára ráfér a fejlődés, akkor a magyarul beszélő főnöknél elkezdett munka mindenképpen előny. Hátránya, a soknak (napi 10-12 óra) tűnő munkaidő, a nem túl nagyvonalú fizetség és a két éves elkötelezettség.
A $18 órabér egyébként – ha a napi 10-12 órát átlagoljuk – évi bruttó 51.480 dolláros jövedelmet jelent (nettó évi 39 ezer dollár), ami már némileg átlag felettinek számít, és viszonylag kényelmes megélhetést (ha nem is túl nagy lábon) eredményez, míg a kezdeti 1 milliós beruházás (300 ezer repülőjegy plusz 4-5000 dollár) nagyjából egy év alatt spórolható vissza ebből.
Ha Árpádnak volnék, és bizonytalan az angol nyelvtudásomban, elfogadnám az ajánlatot bizonyos feltételek mellett: a job offert előre, Magyarországra kérném, és már Magyarországról elintézném a work-permitet. Ez nyilván némi kockázattal jár a hirdetőnek, de talán nem kezelhetetlen. Ha Árpádnak volnék és valóban jó, tárgyalóképes szinten beszélném az angolt, akkor a feltételeimet kiegészíteném azzal, hogy csak egy évre kötelezem el magam a $18 dolláros órabérrel.