All posts in “Pénz”

Express hirdetés

Előző bejegyzéseim egyikében, a hozzászólások között Névtelen vetette fel az új-zélandi magyar közösség esetleges rabszolgatartó hajlamára vonatkozó lehetőséget, példával illusztrálva, hogy itt a Zátonyon is kialakulhat az Angliában már gyakorlattá csontosodott sajátos alkalmazás, amely a múlt század húszas éveinek kövérdisznókapitalista kizsákmányolását (tudjátok, amely a korabeli karikatúrákon a rosszindulatú, cilinderes burzsoá megjelenítést inspirálta) egy sajátosan magyaros ízzel – a mi kutyánk kölkének a megnyúzásával – egészül ki. A kommentben konkrét példával is szolgált Névtelen, Expressz hirdetés formájában.
Miután az előzőekben rákaptam az oknyomozás szépségeire, úgy gondoltam, a konkrét példát figyelembe véve utána járok, mennyire valós a fenyegetés: a Magyarországon hirdető magyar-kiwi vállalkozókat elérte-e már az angliai divat szele?
Szeretném hangsúlyozni, hogy az alább következő információk és az ezzel szembeállított valóság csupán egyetlen esetet dolgoz fel, ahhoz hogy általánosságokra következtethessünk, nyilván több hirdetőt is górcső alá kellene venni. Mindenesetre úgy érzem, hogy a példa egynek jó lesz, ránézésre nem tűnik szélső értéknek, amivel szembesültem.

Módszertan:

Regisztráltam egy freemail-es e-mail címet, és kidolgoztam egy karaktert: az ominózus Expressz hirdetésre jelentkező hősünk 33 éves, sok éves gyakorlattal rendelkező ács, gipszkartonozó és asztalos, akinek sajnálatos módon iskolai bizonyítványa csak az asztalos végzettségéről van, de évek óta könnyűszerkezetes házakat épít, otthon van a festésben, a melegburkolásban és a hőszigetelésben is. Angolul vélelmezhetően az alapfoknál jobban tud, a középfoknál kevésbé járatos a nyelvben: “angolul tudok valamennyire, tanultam is, szóval nem lehetne eladni a piacon.”
Árpádnak neveztem.

Árpád e-mailben jelentkezett a hirdetésre, ebben beszámolt a saját képességeiről, szakmai gyakorlatáról, és az alábbi kérdéseket tette fel:
“Azt kérdezném, hogy mik a feltételek nagyjából. Mennyi a repülőjegy és nekem kell-e fizetni, vagy Ön fizeti? Mennyi a bér? Órabér van, vagy napi bér? Van-e szállás vagy mennyibe kerül egy kis szoba? Mennyi ideig lehetne dolgozni? Hivatalosan megy ez a építkezések? Mibe kerül az élhetés és kb mennyit tudnék félrerakni, monduk egy félév alatt?”

(A magyar nyelv használatát szándékoltan lőttem be a fentebbi szintre: nem mintha azt képzelném, hogy a szakmunkások csak ennyire bírnák édes anyanyelvüket, de az én Árpádon nem a szavak embere, már gyerekkorában sem szeretett olvasni, mindig is a kézzelfogható dolgok érdekelték, ráadásul nem is internetezik túl sokat: ha egy haverja nem hívja fel rá a figyelmét, sose veszi észre a hirdetést.)

Dicséretes gyorsasággal érkezett válasz a hirdetőtől, másnap estére az alábbiak vártak:

“…mi az amit meg tudsz csinalni ,,vagy csak acs es gipsz karton gondolod tudnal festeni is??? es talad ki mikor tudnal jonni ! leghhamarabb! szukseged van 300.000ft ra a repi jegyre !! itt kb $4-5000 kell a kezdesre ! Lakas berlet ,auto ,kaja ,,Biztonsagos ha van nallad ennyi ! $15 – kezdesre ,,3 honap proba ido! elintezem a munkavallaloit ! megadom a szukseges papirokat !harom honap utan ,mikor megvan a papir ! $18 /ora !szerzodes ket evig ,ket ev utan ,,megemelem az oraberedet !normal kiwi oraberre ! vagy ha nem szeretsz velunk dolgozni ! segitunk mas munka adot talalni ! ez mind attol fugg ,hogyan beszeled a nyelvet !

roviden ennyi ! varom valaszod !”

(A választ szó illetve betű szerint – copy-paste segítségével – idéztem.)

A választ sok szempontból – ha nem is túl bőbeszédű –, korrekt tájékoztatásnak kell minősítenem: a legfontosabb témákra kitér, kiderül feketén-fehéren, hogy mit kínál, mire lesz szüksége Árpádnak, szóval arra mindenképpen alkalmas, hogy a lehetőséget immár további komoly megfontolás tárgyává tegye. Az itteni tapasztalataim alapján semmi lehetetlent, semmi valótlanságot nem állít, persze a rövid válasz nem fejti ki a work-permit megszerzésének esetleges buktatóit, és nem is hívja fel a figyelmet az esetleges nehézségekre, amelyek óhatatlan kockázatot rejtenek egy ekkora lépésnél.
Természetesen Árpád további konkrétumokat szeretett volna tudni, újabb levelet írt:

“Köszönöm a válaszát. Azt szeretném kérdezni, hogy milyen papirokra van szükség, hogy kell valamit vinneme?
Meg azt, hogy ez a pénz, amit mondott akkor az, amit kézbekapok? És hogy mennyiből élek meg, vagy tudok ebből mennyit félrerakni? Szóval ez jó pénz? És akkor ezt értsem úgy, hogy két évig nem lesz fizetésemelés, és hogy ez miért?
Hát tudok még festeni és tapétázni is, de nincs arról se bizonyítványom, de csináltam sokat, az nem gond ha kell. Meg szigetleni is elég jó vagyok termóban és csináltam már melegburkolós melót is.
Hát nem kevés pénz, amit ír a repülőjegyre meg a többi, kell két hónap amíg összejön mert akkor még a kocsit is el kéne adni hozzá. Ott kell kocsi? Mennyi az ? vagy azt ad a cég?”

No erre a második levélre már nem érkezett válasz az elmúlt öt napban. Hogy az e-mailem szövegezése, vagy a túl sok információ kérése, esetleg a fizetésemelés emlegetése az oka a hallgatásnak, azt már nem fogjuk megtudni sosem.

No ezek után folytattam az oknyomozást: miután nem tudtam, hogy a fent említett képességekért mi számít korrekt fizetségnek, a szomszédban lakó építési vállalkozóhoz (builder) fordultam tanácsért – mondaná meg mennyi órabért lát ő reálisnak. A válasza kicsit tágra sikerült, mindenesetre tanulságos: gyakorlattól függően $22 és $40 közötti órabért adna ő.

Konklúzió:
(aminek a szíves megvitatására hívnám fel az itteni olvasóimat):

Véleményem szerint, ránézésre, nem olyan szörnyű a helyzet, mint amilyenről az angliai híradásokból értesülhettünk. Ha a hirdető tartja magát az ígéreteihez, akkor egy nem túl nagyvonalú, ám megfontolásra érdemes ajánlattal áll szemben Árpádunk.
Az első 3 hónap (a work-permit megérkezésig tartó időszak, ami még reálisnak is tekinthető, némi ráhagyással) $16 órabére kevéske, de tekintve, hogy ez inkább a szürkemunka kategóriába tartozik, nem meglepő, ráadásul az azonnali munkakezdés lehetősége jócskán csökkenti az új élet beindításának költségeit.
A már hivatalos munkaerőnek ajánlott $18 dollár óránként ugyanakkor nem tartozik a rablás kategóriába: kezdő bevándorlónak nemigen ajánlanak ennél többet eleinte, bármit is mondjon a builder ismerős. Más kérdés, hogy a két éves röghözkötést és az ez idő alatt végig stagnáló fizetést kicsit túlzásnak érzem.
A lehetőség mellett szól, hogy már a kezdetektől nyújt valamiféle biztonságot, és ha az érkező angoljára ráfér a fejlődés, akkor a magyarul beszélő főnöknél elkezdett munka mindenképpen előny. Hátránya, a soknak (napi 10-12 óra) tűnő munkaidő, a nem túl nagyvonalú fizetség és a két éves elkötelezettség.
A $18 órabér egyébként – ha a napi 10-12 órát átlagoljuk – évi bruttó 51.480 dolláros jövedelmet jelent (nettó évi 39 ezer dollár), ami már némileg átlag felettinek számít, és viszonylag kényelmes megélhetést (ha nem is túl nagy lábon) eredményez, míg a kezdeti 1 milliós beruházás (300 ezer repülőjegy plusz 4-5000 dollár) nagyjából egy év alatt spórolható vissza ebből.
Ha Árpádnak volnék, és bizonytalan az angol nyelvtudásomban, elfogadnám az ajánlatot bizonyos feltételek mellett: a job offert előre, Magyarországra kérném, és már Magyarországról elintézném a work-permitet. Ez nyilván némi kockázattal jár a hirdetőnek, de talán nem kezelhetetlen. Ha Árpádnak volnék és valóban jó, tárgyalóképes szinten beszélném az angolt, akkor a feltételeimet kiegészíteném azzal, hogy csak egy évre kötelezem el magam a $18 dolláros órabérrel.

Ingyen telefonálás

Egyre másra jönnek a kedvező telekommunikációs akciócsomagok – úgy tűnik, közel egy év kellett, hogy a piaci szereplők felnőjenek a tavaly ilyentájt megnyitott gerinchálózathoz. Nemcsak a Telecom – amelyiknél szinte természetes –, de a Vodafone mellett az Orcon és a Woosh is elkezdte hirdetni az All-in-One csomagjait: egyszerre kínálnak vezetékes telefont, szélessávú internetet és az Orcon hamarosan virtuális mobilszolgáltatóként is a piacra lép. (Tegyük hozzá, hogy az Orcon és a Woosh is egyszerű internetszolgáltatóként kezdte, a Vodafone pedig nemrégiben vásárolt be és vette meg az iHug nevű szélessávszolgáltatót.
Szóval pezseg a piac – és ha már itt tartunk, had beszéljek le mindenkit a Vodafone ajánlatáról: (bármilyen csábítónak is tűnik az egy év ingyen net) Pali megpróbálkozott vele, de az internet minősége gyalázatosnak bizonyult, Lajosék csak megrendelték, de még két hét múlva is a papírjaikkal kínlódtak, aztán Lajos úgy döntött, nem hiszi, hogy egy nyomorult telekommunikációs szerződésnek nehezebbnek kellene lennie, mint a 4! (azaz négy) nap alatt mindenestül végigzongorázott banki ingatlanhitelnek, ezért mielőtt tényleges liezonba bonyolódott volna a Vodafonenal, lemondta, és a Telecom csomagját választotta.
A Vodafone mentségére talán az szólhat, hogy az akciójuk kapcsán hihetetlen mennyiségű új ügyféllel kell megbirkózniuk (gyanítom alulkalkulálták a várható rohamot), de az internetszolgáltatásuk gyalázatos mivoltára nem találok pardont.
Én egy ideje a saját netszolgáltatóm, az Orcon akcióival szemezgettem – és még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ha év végén megindul a mobil üzletáguk, nem váltok – különösen az a csomagjuk tetszett, amelyben havi 20 dollárért 30 ország vonalas telefonjait lehet korlátozás mentesen és minden további költség nélkül hívni. Magyarország a listán van, igen.
Azt hiszem, a külföldre települteknél állandó kérdés, hogy hogyan, mi módon tartsák a kapcsolatot az óhazában hagyott szeretekkel, barátokkal és ismerősökkel. 2007-ben az internet kényelmes és kézenfekvő megoldás, ám van egy szépséghibája: az idősebb korosztály nem feltétlenül perfekt az azonalli üzenetküldők vagy a Skype használatában. Nálunk ugye apámmal végtelen szerencsésnek mondhatom magam, de már anyámmal vagy Kriszti nagyszüleivel nem megy a netes kommunikáció.
Eddig – a még szóba jöhető hívókártyákkal szemben – a SkypeOut megoldását preferáltam: gyakorlatilag a budapesti helyi tarifánál is olcsóbban tudtam felhívni magyar vonalas számokat ezzel a megoldással. Ez viszont legalábbis az indító oldalán működő számítógépet, és fülhallgató-mikrofon párossal való gép előtt görnyedést jelentett.
(Épp ezért fontolgattam egy ideje, hogy veszek egy wireless routerre csatlakoztatható külső Skype handsetet.)
Pár hónapja figyeltem fel a Jajah nevű új versenyzőre. A Jajah nagyon ügyesen a telefonkészüléken bonyolítja a tényleges kommunikációt, csak a hívás indítását kell a számítógépről kezdeményezni. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a weboldalukon beírjuk a hívni kívánt számot (megmondván előbb, hogy mi melyik számon vagyunk), erre először kicsöng a saját telefon, ahol egy kedves mesterséges intelligencia megkér, hogy tartsuk, amíg kapcsolja a hívott számot, majd pár másodperc múltán már hallani is a csörgést, innentől kezdve pont olyan, mintha hagyományos telefonnal lenne dolgunk.
Amiért különösen csábító a Jajah, az az akciójuk, amellyel más Jajah felhasználót heti szinten 150 percig ingyenesen lehet hívni. Ránézésre ez sem oldja meg az internetet nem használó szülők, nagyszülők problémáját, de egy pici, pofonegyszerű trükkel valódi ingyentelefonhoz juthatunk.
A saját accounton kívül, kell egy második accountot (amihez kell egy másik email cím, de ez manapság nem probléma) is regisztrálni. Tekintve hogy a regisztrált felhasználó fiókokhoz (brr… de bután hangzik…) rendelt telefonszámot a Jajah rendszere minden további nélkül, és akármilyen gyakran engedi megváltoztatni, így nincs is más dolgom, mint a másodlagos (nálam stílszerűen Hívott Félnek keresztelt) account regisztrált számai közé beírni a kívánt telefonszámot, és máris ingyen mehet a beszélgetés. Ezzel a megoldással kényelmesen – mindenféle előre egyeztetés vagy oldschool partnereink internethasználatra kényszerítés mellőzésével – hetente 150 percet ingyen beszélhetünk.
Egyszeri befektetése azért van a módszernek, a Jajah egy hét után megtagadja az ingyenes csevejt, ha nem töltünk némi pénzt az accountra, de tekintve, hogy 5 dollárral is beéri, így a két regisztráció is csak 10 dollárba fáj, ami ráadásul (feltéve, ha betartjuk a heti ingyenes limitet) nem csökken, így valóban egyszeri 10 dollárról beszélünk csak.

Árfolyam

Megy a nyüszítés a dollár magas árfolyama miatt – a kiwi pénz még sosem ért ilyen sokat az amerikai dollárral szemben. Érthető: az új-zélandi kamatok jelenleg a legnagyobbak a fejlett országoké közül; dől a lé, jönnek a külföldi befektetők.
A magas kamatokat persze nem véletlenül diktálja a Jegybank: az infláció kordában tartásával indokolja, pedig az infláció szívesen elszabadulna a maga részéről (most valahol 2% körül mozog): az egyre dráguló ingatlanpiac, az egyre bővülő kormányzati és lakossági költések, mind-mind a drágulás irányába hatnak.
Persze az exportőrök óbégatnak leghangosabban – érthető módon, hisz nekik komoly nehézséget okoz a jelenlegi helyzet. Úgy tűnik, érdekérvényesítésben jobban állnak: a minap Michael Cullen, a pénzügyminiszterünk megpendítette, hogy ez tényleg szönyű, meg majd tesz ellene valamit.
Nomostan a Jegybank önálló szereplő, elméletben (és gyakorlatban) nem függ a kormánytól: mondhat akármit a pénzügyminiszter, a Jegybank elnöke úgy alakítja az iránytadó kamatokat, ahogyan azt a gazdaság szempontjából a legjobbnak tartja. Mr. Cullen ugyanakkor előrángata valahonnan a Jegybanki Törvény 12. cikkelyét, ami valami homályos módon felhatalmazza a kormányt, hogy felülírja a Jegybank döntését.
És ezért szoktam volt mondani, hogy a Munkáspárt (minden érdemeik elismerése mellett) elfáradt, ideje a kormányváltásnak. Egy pénzügyminiszteri beavatkozás a szuverén Jegybank döntéseibe a lehető legrosszabb megoldása a helyzetnek: a kézenfekvő gazdasági hatásain (megugró infláció) túl óriási bizalomvesztést okozna a külföldi pénzügyi körökben.
Remélem Mr. Cullen csak a száját jártatja ezúttal.
Tudomásul kell venni: a gazdaság hullámzik. Most rossz az exportőröknek, de jó az importőröknek, és jó nekünk, mert segít az üzemanyagárakat alacsonyan tartani. Lesz ez még fordítva is.
És én csendben reménykedem, hogy szeptemberig nem változik a kurzus: nekünk nem mindegy, hogy a dollárunkért mennyi forintot kapunk.

Kiwi dollár

Nagyjából egy hete, az új-zélandi jegybank 8%-ra emelte irányadó kamatokat. Lett is sürgés-forgás a nemzetközi valutapiacon: a kiwi dollár árfolyama rakéta módjára emelkedni kezdett.
Tudni érdemes mindehhez, hogy a pénzünk a déli félteke nyarán (decembertől-januárig) szokott erős lenni, hiszen akkor tódul ide a turisták zöme, ergó akkor a legnagyobb kereslet. Az árfolyam éppen júniustól-szeptemberig van mélyponton: olyankor a kutyának sem kell a valutánk.
A mostani árfolyam máris meghaladja a tavaly decemberit, mondhatni extrém, s miután mindezt júniusban produkálja, hát még extrémebbnek minősül.
Meg is rémült ettől a jegybank elnöke Dr. Bollard, és megpróbált (egyelőre mérsékelt sikerrel) beavatkozni.
Ezért pedig legszívesebben agyonrúgnám két okból is. Az egyik merőben önző: nekünk ugye kifejezetten jól jönne, ha az ez az extrém kurzus megmaradna, legalábbis addig, amíg Magyarországon tartózkodunk.
Másfelől meg nem is értem, mit képzeltek. Azt egy közgazdaságilag alulképzett bölcsész/informatikus is tudja, hogyha egy alapvetően jól működő gazdaság jegybanki alapkamatát az egekbe emeljük, annak nyilvánvalóan árfolyamerősödés lesz eredménye.
Mégis mire számítottak?
Végül pedig szeretnék megfogalmazni egy szolid kérdést: ha már egyre erősödik a a kiwi dollár, miért nem csökken az üzemanyag ára? Vagy a világban mindenütt csúcsokat döntöget az olaj, mi meg örüljünk, hogy a szokásos téli csúcson stagnál?

Költségvetési többlet

A Treasury (Kincstár – bár úgy hiszem, inkább a Pénzügy Minisztériumnak felel meg) közzétette az első féléves jelentését. Már nem lep meg különösebben, hogy tovább nőt a többlet: jelenleg 4,47 milliárd dollár. Ezzel egyidőben módosították az éves előrejelzést is – 10.3 milliárd dollár TÖBBLETre.
Az adócsökkentés és a gazdaságélinkítő intézkedések elkerülhetetlennek látszanak.
Jóslatomat továbbra is fenntartom: ez a Labour kormány – többek között – a sufficitbe fog belebukni 2008-ban.

Nyugdíj

Andrea vettett fel egy pár témát a minap, úgyhogy veszem is a számomra egyik legizgalmasabbat:

NYUGDÍJ

Úgy tudom, Zélandon nem vonnak egyéni nyugdíjjárulékot a dolgozóktól, hanem bátran a kezükbe adják keresetüket a szja levonása után…

Ha nem vonnak a dolgozóktól nyugdíjjárulékot, miből lesz nyugdíjuk? Az állam gondoskodik valamilyen mértékben a nyugdíjról? De miből?
Az ott élő állampolgárok annyira belátó emberek, hogy rájuk lehet bízni annak felelősséget, hogy majd előrelátók lesznek és már fiatalként a jövedelmük egy bizonyos részét elkülönítik erre a célra?

Magyarországon az öngondoskodást nem vezették be, az állam levonja a nyugdíjjárulékot, hogy “segítsen” összegyűjteni a nyugdíjas évekre a megfelelő pénzösszeget. Ezzel együtt is nagyon nagy gond van a nyugdíj összegekkel – a megélhetés! szempontjából, de félek, hogy még nagyobb lenne a baj (legalábbis kezdetben), ha levonások nélkül adnák a dolgozók kezébe a fizetésüket és rájuk bíznák annak hasznos befektetését.

Egyszer írtam már felületesen az adórendszerről, de az öngondoskodásról és a kiwi szociális hálóról még nem. A fizetésből nálunk valóban csak jövedelemadót és a balesetbiztosítás (ACC) 1,5%-át vonják. Mégis van állami nyugdíj – gondolom a költségvetés bevételeiből gazdálkodják ki. A nyugdíjrendszer azonban gyökeresen más: a munkában eltöltött évektől és a fizetésektől teljesen függetlenül, mindenki ugyanannyi nyugdíjat kap, jelenleg heti 196 dollárt. Erre jegyezte meg Hobe, hogy olyan mintha nem is lenne. Valóban, heti $196 semmire sem elég. Talán, egy nyugdíjas házaspár heti 400 dollárja elég a nagyon szűkös megélhetésre, ha semmi törlesztőrészletük nincs, de ebben sem vagyok biztos.

A kiwi társadalom azonban az öngondoskodásra épít: az általam ismert két legelterjedtebb módja a nyugdíjas korra készülésnek, a magánnyugdíj-pénztár illetve az ingatlan befektetés.
A magánnyugdíj-pénztárról nincs különösebb mondanivalóm: egy tucatnyi van belőlük a piacon; különféle konstrukciókban, de azért nagyon hasonlóan működnek.
Én az AXA New Zealand-ról tudok kicsit bővebben beszámolni, mert az ő ügyfelük vagyok. Az AXA-nál – úgy emlékszem – havi 50 dollár a minimum, de alapvetően az ügyfélre van bízva, hogy mennyit szeretne fizetni. A szerződéskötéskor vállalt összeg bármikor – akár időlegesen is – módosítható, ami meglehetős pénzügyi szabadságot jelent: ha egy félévben valami másra spórolna az emberfia, nyugodtan csökkentheti a havi összeget, hogy azután visszaálljon, vagy akár meg is növelje. Az AXA három konstrukciót kínál: konzervatív, kockázatos és súlyozott portfólió közül lehet választani. Értelemszerűen a konzervatív a legbiztonságosabb és a legkisebb hozammal járó, a kockázatos verzióval akár kétszer hozamra is szert tehetünk. Én a köztes megoldást választottam, amely persze rejt magában némi kockázatot, de a konzervatívhoz képest magasabb eredményt ígér.
A befizetési görbe kilenc éves pénztártagsággal számol, tehát a nyugdíjas kor előtti évtizedben elején sem késő elkezdeni a fizetést. (Ugyanakkor persze nem kötelező kilenc év után abbahagyni a spórolást.)
Ez a kilencéves periódus gondolom azért lett népszerű, mert sokan csak tényleg a legvégén kezdenek hozzá, előtte másra költik a pénzüket.
Itt jön be a másik gyakori megtakarítási forma. A kiwi fiatalok bérelt lakásban vagy házban laknak. Aztán harminchoz közeledve vásárolják meg – az esetek túlnyomó többségében hitelből – az első ingatlanjukat. Azonban törlesztése befejezése után a legtöbben azonnal vesznek egy második ingatlant – bankhitelből persze ismét -, amit rögvest ki is adnak, törekedve arra, hogy a befolyó bérleti díj fedezze (legalábbis legnagyobb részt) a havi törlesztő részletet. Ha minden jól megy, a kiwinek mire nyugdíjjas lesz, van két tehermentes ingatlanja: az egyikben lakik, a másikat pedig bérbeadja, és a befolyó bérleti díjjal egészíti ki az állami nyugdíjját és a magánnyugdíjpénztártól származó megtakarítását.

Tudom, meglehetősen idilinek tűnik az állapot, és nyilván erősen sematizált is: nem mindenki képes még Új Zélandon sem, hogy ennyire kényelmes és jó megélhetést biztosító életpályát fusson be. A kiwik jelentős többsége azonban így él. A rendszer és az öngondoskodás nagyjából az országgal egyidős, az embereknek természetes: felnőttként kezelik őket, úgyis viselkednek.

Hogy mennyire működőképes mindez, azt jól példázza, hogy Új Zélandon nincsenek koldusok és nincsenek hajléktalanok sem. Illetve él EGY híres hajléktalan Wellingtonban. Hírnevét azzal szerezte, hogy ő az egyetlen a fajtájából; szégyenlik is nagyon, ahányszor valami külföldi delegáció érkezik, mindig begyűjtik valami mondvacsinált ürüggyel, hogy ne rondítsa a városképet. Ő is dacból hajléktalan egyébként: nem kér a kiwi támogatási szisztémából, azért nincs állami lakása.

Nem akarom elhallgatni ugyanakkor, hogy nem ismerem teljes mélységében az új-zélandi szociális rendszert. Sok ellentmondó információt hallottam a juttatások mértékéről és a jogosultak köréről. Az biztos, hogy abszolút csak rászorultsági alapon számíthat bárki segélyre, és sok esetben a segélyeket közmunka végzéséhez kötik.
Az is tény, hogy pont az elmúlt hónapokban lett a nyugdíjrendszer a közbeszéd tárgya: felvetették egy állami nyugdíjbiztosító létrehozásának a lehetőségét, sőt egy képviselő még a kötelezővé tételét is javasolta. Nem hiszem ugyanakkor, hogy az ügy kiállná a társadalmi vitát, az pedig végképp nem valószínű, hogy sikerülne kötelezővé tenni: egyfelől gyökeresen ellentmond a működő modellnek, másfelől a kiwik meglehetős makacssággal tudnak ragaszkodni a szabadságukhoz, a pénzügyi szabadságukhoz pedig különösképp.

Válaszok

Ez most egy rendhagyó post lesz. Ez elmúlt pár napban kaptam számtalan levelet és commentet, és úgy gondoltam, egy részükre itt és most fogok válaszolni. A commenteknek egyébiránt roppant mód örülök, és csak bátorítani tudok mindenkit: kérdéseiteket, véleményeteket írjátok meg. Vallom: a blog közösségi forma, a commentek legalább annyira fontos részét képezik, mint a post maga.
És akkor:

1. A hidegről:

“…Az kinti időjárást sokan szapulják. Igaz, hogy meg lehet fagyni kint?…”

Én hitelesen csak az Aucklandi időjárásról tudok beszámolni. Wellington kicsit esősebb és sokkal szelesebb, a többi városban vagy régióban pedig nem töltöttem annyi időt, hogy objektív információval szolgálhassak.
Auckland időjárása:
Kezdjük a szubjektummal – én imádom. Pont nekem való. Nincsenek szélsőségek, télen sincs hidegebb +5 foknál, nyáron nincs melegebb +30 foknál. Télen viszonylag sokat esik az eső (de ez megszokható, nekünk még mindig nincs esernyőnk se) és általában 8-12 fok a hőmérséklet. Nyáron 20-25 fok között van az átlag, amit azért hajlamosabb az ember többnek érezni a magas páratartalom miatt. Ami szokatlan, hogy eszelős különbségek tudnak lenni, attól függően, hogy épp a napon állsz vagy árnyékban: a nap sokkal erősebben tűz, alkalmasint izzadsz, hogy aztán egy lépéssel arrébb, az árnyékban meg fázzál.
Ian, tanárunk az IELTS előkészítőn mesélte, hogy Új Zélandon egészen másképp mérik a hőmérsékletet, mint a világ többi részén. Itt gyakorlatilag a földfelszín hőrmérsékletét adják meg a hivatalos jelentésekben, emiatt 4-5 fokkal kevesebbet jelentenek, mint másutt a világon. Nem tudom a pontos részleteket, de a saját tapasztalatom alátámasztja ezt: amikor 17-18 fokot mondanak, én azt bőven 20 fok fölöttinek érzem.
Állítólag egy ideig a közbeszéd tárgya is volt ez az anomália, aztán maradt minden a régiben: kiwi specialitás a helyi hőmérés.
Ami miatt ez a megfagyásos tévhit kialakulhatott, az a fűtés hiánya. A kiwi házak döntő többsége nem rendelkezik semmiféle beépített fűtőrendszerrel: némelyikben van kandalló és kész. Noha sosincs igazán hideg, azért estére meglehetősen le tud hűlni a levegő (különösen télen és ősszel), 14-15 fokban pedig lehet fázni. A kiwik hidegűrése egészen más: sokan még 16-17 fokban sem érzik rosszul magukat, így azután a magyar viszonyokhoz szokott ember roppant mód tud fázni. Mi ezt villanyradiátorok rendszerbe állításval küszöböltük ki: inkább fizetünk télen havi háromszáz dolláros villanyszámlát, mintsem fázzunk.

2. Adók és járulékok:

“…Kérlek, egyik alkalommal arról is írjál – szerintem biztosan sok embert érdekelne – hogy Magyarországot összehasonlítva Új-Zélanddal az ottani munkáltatót és munkavállalót milyen adók, járulékok, stb. terhelik…”

A magánszemélyek kereseti lehetőségéről és adójáról már írtam: Piszkos anyagiak címmel.
Ami talán eddig nem volt világos: a munkáltatónak a bruttó kereseten felül (amiből csak adót és csak az 1% ACC – balesetbiztosítás – vonnak) nincsenek említésre méltó plusz befizetni valói. Van még egy úgynevezett Holiday Pay, ami a bruttó éves fizetés 6%. Ezt akkor kell kifizetni, ha a munkavállaló nem veszi ki a szabadságát. Nincs semmi nyugdíjjárulék, sem egészségügyi hozzájárulás, sem semmi.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy a munkáltatónak annyiba kerül a munkavállaló, amennyi annak a bruttó fizetése.
Ezen kívül talán érdekes lehet: az ÁFA (GST) 12,5%, a társasági nyereségadó cégeknek 33%.

3. Az életminőség indexe

“Ilyen indexelesben talan a legjobb az ENSZ HDI listaja. Abban aztan tenyleg minden bennevan…”

Rákerestem, megnéztem: az ENSZ Human Development Indexe 177 országot rangsorol. Ebben a listában Új Zéland a 20. helyen áll míg Magyarország a 35. Érdekes lista, érdemes végigbogarászni.

4. Választójog

“…a residency-vel jár választójog is?…”

Igen. A residencyvel szinte minden állampolgári jog megillet, csak az útlevél nem. Nemcsak választási jog, de az összes állami kedvezmény az oktatásban és más népjóléti ügyekben is.

5. Életszínvonal és jóléti kiadások

“…1. Az életszínvonal emelése vs. 3. A jóléti kiadások csökkentése Nem ellentétes ez??!…”

Nem, Új Zélandon egyáltalán nem ellentétes. Ehhez azonban tudni kell, hogy gyökeresen más szisztéma (és az már csak a saját abszolút szubjektív véleményem, hogy sokkal jobb) szerint működik minden. Új Zélandon nagyon kicsi a szegények aránya. Boldogulni jószerével mindenki tud, aki akar – noha 3,8%-os a munkanélküliség, ugyanakkor óriási a munkaerőhiány is. A kiwi rendszer nagyjából: aki nem dolgozik, ne is egyék alapfelállásból indul; sok esetben a segélyek és támogatások közmunka végzéshez vannak kötve.
Egy olyan országban, ahol a társadalom óriási többségét az úgynevezett középréteg vagy polgárság teszi ki, nyugodtan lehetne csökkenteni a jóléti kiadásokat, és engedni, hogy az állam mind több területről vonuljon ki. Ezt szegényebb vagy más struktúrájú országokban (ahol milliók élnek a minimálbéren, és kűzdenek a mindennapi megélhetésért) nyilván nem lehetne megtenni, ám Új Zélandon ez nem okoz problémát. Az emberek tudják fizetni mindazokat a piaci alapú biztosításokat, amelyek a napi életben a biztonságot nyújtják, felesleges tehát az állami rásegítés sok esetben.
Mint már írtam egyszer, Új Zélandon óriási a költségvetési többlet, a tavalyi nagyjából megfelelt a Magyar költségvetési hiánynak, idén pedig már az első két pénzügyi negyedévben teljesült az egész évre tervezett többlet. A National nem mást akar, mint a jelentős adóterhelést csökkenteni – így több pénz marad az embereknél -, és csökkenteni akarja a kedvezményezettek, támogatásra jogosultak körét, ami viszont, ha több pénz marad az embereknél, teljesen érthető és kivitelezhető. Nem tudom mennyire érthető: amit elvesznek támogatásban és segélyben, azt odaadják adócsökkentésben. Így lesz összeegyeztethető a két programpont.

6. Összehasonlítgatás Magyarországgal

“…Arról van szó, hogy szerintem rossz szájíze van a magyarországi áldatlan viszonyok folytonos felemlegetésének. Olyan, mintha NZ iránti lelkesedésedben Mo. összes polgárát – mondjuk – összeférhetetlennek bélyegeznéd azért, mert te nem találtad meg ott a helyedet.
Szóval no offense, nem követelem, hogy ezen vagy bármi máson változtass, vagy ilyesmi, csak gondoltam megemlítem, hátha ez az áthallás esetleg szándékod ellen való…”

Kezdjük ezzel, és ez a legfontosabb: Ha bármivel, amit írtam megbántottam volna, vagy megsértettem volna valakit, akkor elnézést kérek. Ez áll tőlem a legtávolabb, őszintén. Nagyon próbálok odafigyelni, hogy ne merülhessenek fel efféle érzések – hogy ez mégis előfordult azt jelenti, hogy valamit nem jól csinálok.
Ez a blog – túl azon, hogy tájékoztassa a családomat és a barátaimat – arról szól, hogy vállaltan szubjektív módon bemutassa Új Zélandot és egy friss bevándorló mindennapjait, életét, beilleszkedését és új élet kezdését. Semmiképpen sem Magyarország kritikájáról.
De azonban: időről időre muszáj a helyi viszonyokat valamihez mérnem, egy koordináta rendszerbe illesztenem. Kézenfekvő, hogy Magyarország, és az ottani életem legyen a mérce – ez a legjobb kapaszkodó nemcsak számomra, de minden olvasóm számára is.
Nem arról van szó ugyanakkor, hogy Új Zélandot elsősorban vagy mindenekelőtt Magyarországgal összehasonlítva találnám egy jobb, élhetőbb helynek: az a véleményem, hogy a világ legtöbb helyénél csodálatosabb; ám részint a korlátozott ismereteim, csekélyebb tapasztalataim okán nem látom értelmét mondjuk Németországhoz vagy Angliához mérni az itteni életemet.
Ugyanakkor úgy vélem – és persze, lehet hogy itt a hiba -, hogy a magyar valóság minden aspektusát elég jól ismerem ahhoz, hogy megtehessem az észrevételeimet: voltam sikeréhes kis senki, és az irigyelt elit tagja – íróként és az ország egyik legsikeresebb könyvkiadójaként – (pfuu… bocsánat ez még számomra is szörnyű nagyképűségnek tűnik), az, hogy a mai Magyarlanden nem találtam a helyem, vagy méginkább, hogy itt egy sokkal élhetőbb világot leltem magamnak, az nem elsősorban Magyarország kritikája, mintsem a saját személyiségemnek és sajátos értékrendemnek köszönhető tény.
Minden magyarázkodás ellenére is azonban a lényeg ez: BOCSÁNAT.
Senkit nem akartam megbántani; az alapvető élményem az, hogy csak tisztelni tudom mindazokat, akik kényszerből vagy saját elhatározásból végigcsinálják Magyarországon azt, amihez nekem sem kedvem, sem erőm nem volt.