All posts in “Pénz”

Hány percbe kerül Új Zélandon egy kiló kenyér?

Találtam ezt a cikket az Indexen.
Gyorsan utánaszámoltam én is, megnéztem egy pár statisztikát, és íme, amire jutottam:

Új Zélandon (erre sajnos nem találtam Auckland specifikus statisztikát) 10 és fél percet kell dolgozni egy kiló kenyérért.
Az aktuális, Új Zélandra vetített nettó átlagórabér 16,65 dollár, egy kiló kenyér ára: 2,95 dollár.

A cikkben felsorolják az inkriminált városok egy főre jutó GDP-jét.
Találtam aucklandi adatot, ami szerint a nemzeti GDP összességéből 34%-ot termel Auckland.
Ez tavalyi számokon: a teljes GDP tavaly 95 milliárd USA dollár volt, aminek a 34%-a 32,3 milliárd dollár. Ha az aucklandi régió 1,215,000 lakosára vetítjük, akkor ez 20,511 euró/főt jelent.
Ez nagyjából annyi, mint Budapesté.

Az átlagos évi munkaidőre nekem 1775,6 óra jött ki; ez átlagosan heti 38,6 óra (persze levontam a munkaszüneti napokat és az éves szabadságot). Idéntől már évi 20 nap fizetett szabadság jár Új Zélandon.

Az átlagos fizetések összehasonlításán azért megdöbbentem egy kicsit.
A statisztikák szerint Új Zélandon 34,634 dollár az éves nettó átlagjövedelem, ami euróba átszámolva: 18,529.
Nem számítottam rá, hogy a felsorolt nagyvárosok közül, csak Londonban keresnek többet, mint nálunk – ez igazán meglepett.

Aucklandben egy átlagosnak számító, három hálószobás ház havi bérleti díja 770 euró. (Heti 360 dollárral számoltam, ezt adja ki, ha átlagolom a különböző városrészeken uralkodó árakat.)

Tények Új Zélandról

Gyakran kérdezik tőlem, hogy miért pont Új Zéland.
Számtalan felelet létezik erre a kérdésre, egy része már megjelent a blogomban a saját szubjektív élményeim formájában. Most azonban találtam pár érdekes információt, felmérést – azt hiszem közreadásuk segít kicsit objektívebb módon értelmezni a választásomat.

1. Az életminőség indexe

Az International Living.com közzétett egy (193 országot tartalmazó) listát, amely kilenc szempont alapján osztályozza az életminőséget. A kilenc szempont: Megélhetési költségek, Szórakozás és Kultúra, Gazdaság, Környezet, Szabadság, Egészség, Infrastruktúra, Veszélyek és Biztonság, Klíma.
Minden szempontot pontoznak egy sajátos metodika alapján, majd a kilenc pontszámból átlagolnak.
Ezen a listán Új Zéland az ötödik helyen áll: Franciaország, Svájc, Ausztrália és Dánia után.
Jópofa egyébként böngészni a listát és nézegetni: Megélhetési Költségek címén egy ponttal vagyunk lemaradva Magyarországtól (a lista készítői szerint 1 százalékkal drágább az élet itt), míg mondjuk a Szórakozás és Kultúra kategóriában 22 ponttal kapott többet Kiwiország szülőhazámnál. Itt nyilván nem csak a kultúrális életet vették számításba, hanem a környezet adta sportolási, természetjárási lehetőségeket is – mert szubjektív értékelésem szerint, az új-zélandi kultúrális élet nem ér a magyar nyomába.
A végső értékelés még beszédesebb: a listavezető Franciaország 88 pontot kapott, míg Új Zéland 84-et.

De nézzünk egy kevésbbé szubjektív/kommersz felmérést:

2. A gazdasági szabadság indexe

Az amerikai Heritage Foundation idei felmérése január közepén jelent meg. A 157 országot tartalmazó listán Új Zéland ismét az ötödik helyez végzett, és a “Teljesen szabad gazdaság” címkével látták el. A lista első öt helyezettje: Hong Kong, Szingapúr, Ausztrália, Egyesült Államok, Új Zéland.
Ez az összeállítás már 10 szempont alapján osztályoz: Üzleti szabadság, Kereskedelmi szabadság, Fiskális szabadság, Szabadság a kormánytól, Monetáris szabadság, Befektetési szabadság, Financiális szabadság, Vagyon szabadság, Mentesség a korrupciótól, Munkaerő szabadság.
Érdemes ebből a jelentésből is szemezgetni egy kicsit. Új Zélandról ezt írja (többek között):

“… Új Zéland a fiskális szabadság és kormánytól való szabadság területén tud még fejlődni. A legfelső adókulcs meglehetősen magas, ahogyan az adóbevételek és a kormány költése is; de mindezek a problémák eltörpülnek a gazdasági szabadság mértéke mellett. Új Zéland gazdasága globális versenyző, és a gazdasági szabadság regionális modellje.”

és még

“Két évtizednyi következetes gazdaságpolitika és a struktúrális reformok végrehajtása után, Új Zéland modern, flexibilis gazdasággá változott, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliség az OECD országok között.”

Érdekes egyébként tudni, hogy a Transparency International korrupciót mérő listáján, Új Zéland a megosztott második helyen áll Finnországgal együtt. Az első helyezett Izland. Ez azt jelenti – amire a Heritage Foundation elemzése is kitér egyébként -, hogy Új Zélandon gyakorlatilag nincs korrupció.

Még egy utolsó ténydarab a végére: a The Times oktatással foglalkozó különszáma összeállította a világ 200 legjobb egyetemének listáját. Ezen két új-zélandi egyetem is szerepel: az Auckland University az előkelő 46. helyen áll, míg az Otago University a 79. helyen. Összehasonlításképpen: az első helyen a Harvard áll, a Heidelberg University az 58., a Boston University a 66., a Lomonosov pedig a 93.

Ezek a tények önmagukért beszélnek és talán sikerül érthetővé tenniük, miért éppen Új Zéland.

Energiagazdálkodás

Energia gazdálkodás és az elektromos autók

Újra nőt a költségvetés többlete.
A ma nyilvánosságra hozott adatok szerint, 3,08 milliárd dollárra nőt az október 31-én zárult negyedév költségvetési többlete, a tervezett 2,28 milliárd dollárhoz képest.
A kincstár a gazdaság az előrejelzésekhez képest erősebb növekedésével, a foglalkoztatottság bővülésével és a fizetések emelkedésével magyarázza a helyzetet.

Röviden

Egyveleg lesz ez most a javából, de egyszerűen nincs időm kifejtősen írni, van amiről meg nem is érdemes.

Érdekes adatra bukkantam a minap, kiderült, hogy az új-zélandi költségvetés erőteljes többletben van: jelenleg 7 millárd dollárral (924 milliárd forint aktuális árfolyamon). A jövő évre azonban már csak 5.8 milliárd, míg a 2008-2009 fiskális évre már csak 3.6 milliárd dolláros többletet terveznek.
Érdekes helyzet, szó se róla, a főnököm reakcióját hallgatni még érdekesebb volt:

– Az államnak nem az a dolga, hogy pénzt csináljon, valamit elrontottak a költségvetésben.

Mindenesetre most látszik, hogy a különböző pártok gazdaságfilozófiája mennyiben tud különbözni: a kormányon lévő Labour Party inkább ráülne a pénzre, tartalékolna az ínségesebb időkre, és a szociális juttatásokra fordítaná. Nem, nem tervezik segélyként szétosztani, sem a nyugdíjakat emelni, inkább az oktatásra és egészségügyre költenének.
A jobboldal ezzel szemben markáns adócsökkentésért kardoskodik, amivel szerintük megállítható lenne a gazdasági növekedés lassulása (ebben az évben 1.5% a GDP bővülés, igaz jövőre már 3.7%-ot jósolnak.).
No igen, legalább vannak érthető és megkülönböztethető, markáns álláspontok, van miről vitázni, társadalmi párbeszédet folytatni.

Társadalmi párbeszédről szólván: a Waterfront Stadium elbukott a kormány minden erőlködése ellenére és az én legnagyobb örömömre. Az aucklandi polgárok nem szerették az öteletet, amit a nyilvánosságra került vizuális koncepciók láttán nem is nagyon csodálok. Akárkivel beszéltem, mind egyetértettünk: ha valami olyan építészeti csodáról, egy új új-zélandi jelképről lenne szó, mint amilyen a Sydney Operaház Ausztráliában, akkor a közvélemény egyöntetűen támogatná. Ebből a ronda, drága plasztikbehemótból nem kért senki sem. Hála a magasságos, működő demokráciának, az emberek véleménye számít a világnak ezen a táján. A kormány erőltette, az Auckland City Council (Városháza) a főpolgármesterrel az élen megszavazta, ám az Auckland Regional Council (nevezzük megyei közgyűlésnek, bár ez inkább csak párhuzam) megvétózta a tervet. Amennyire tudni lehet, az Eden Parkban található, már meglévő stadiumot fogják kibővíteni és felújítani, az új stadiumra szánt összeg negyven százalékából.

És jöjjenek a személyes vonatkozású hírek:

Végre felkészítettük a Mazdát eladásra – van rajta friss WOF, regisztráció, minden -, aztán úgy alakult, hogy mégsem adjuk el még egy kicsit. Egy a múlt héten érkezett magyar turista fiú vevő lett volna rá, de amikor odakerült a sor, hogy visszavennénk-e egy hónap múlva, amikor befejezi a túrázást, jobbat gondoltunk. Az utolsó napokban, nyilván – mert nem lesz ideje – csak sokkal olcsóbban tudná eladni. Így azt találtuk ki, hogy nem el, hanem bérbeadjuk neki az autót.
Win-win szituáció, mindenki jól jár. Persze azonnal felmerült bennem, hogy itt az ideje, hogy teljes biztosítást kössek az kocsira, így egyikünknek sem kell attól tartania, hogy mi történik, ha véletlenül összetöri.
Berobogtam tehát tegnap az AA-be (a helyi autóklub), hogy megkössem a teljeskörű biztosítást, aztán kicsit csalódottan távoztam: csak úgy hajlandóak megkötni, ha már van új-zélandi jogosítványom. A megszerzését egészen eddig halogattam: miután Magyarország – illetve az én régi magyar jogosítványom típusa – nincs rajta az elfogadható vezetői engedélyek listáján, kénytelen vagyok teljesen előről vizsgázni; elméleti és gyakorlati tesztet is kell tennem.
Anyhow, tudtam én, hogy előbb-utóbb nem úszom meg a kérdést, de jobb szerettem volna, ha mindezt békében, az irodai hajtás, meg az IELTS vizsga után tudom sorrakeríteni. Így azután nincs mese, szombaton délelőtt jogosítványt szerzek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy lehetne magyar jogosítvánnyal is biztosítani, ám a turista kondíciók annyival rosszabbak, hogy nem is érdemes foglalkozni vele: a díj kétszeres, és az éves összeg hetvenöt százalékát előre ki kell fizetni.

Nerdeknek a röviden: a hír igaz, az Apple IPhone jövőre megjelenik a piacon. See öccse Ausztráliában él, és hivatalos IPod tesztelő (néha lenyűgöz, micsoda munkák vannak). Mióta tudom ezt, azóta piszkálom See-t, hogy járjon utána, mi igaz az IPhone körüli híresztelésekből. Tegnap végre nem felejtette el és megkérdezte, öccse pedig biztosított arról, hogy már működő prototípus is létezik, hamarosan gyártásba kerül.
Arra azért kíváncsi leszek, hozzánk Új Zélandra mikor jut el.

Kim Marsh és a moralizálás

Lajos javaslatára kerestem fel Sunnybraeben Kim Marsh-ot. Olcsó, segítőkész és közel van – ajánlotta Lajos.
A neve alapján britnek gondoltam a mestert, aztán meglepetésemben majdnem nekihajtottam a szerviz vaskapujának: lehet hogy nem teljesen maori, de háromnegyed részben biztosan az. Talán már említettem, nekem eddig csak kellemes tapasztalatom volt maorikkal, de azért egy pillanatra eszembe jutott, hogy egy olyan nép fiára bízom épp a japán csúcstechnikát, amely 150 évvel ezelőtt a még kőeszközöket sem nagyon használta.
Maori autószerelő? Valahogyan ellentmondásnak tűnt első pillanatra.
Melegbarna szemű, maorinak határozottan kisnövésű, de sűrű, tömzsi ember Kim Marsh, örökös mosolya meg őszülő haja azonnal bizalmat ébresztett bennem.
Nem tudott azonnal árat mondani, de megnyugtatott, nem kell vagyonokra számítanom. Legfeljebb 4-500 dollár, ha nagyon peches vagyok.
Mondjuk ez az összeg egy fél heti fizetés, nem repestem a boldogságtól, különösen, hogy jövő héttől Életem Értelme kedvesem is elkezdi az IELTS felkészülést, én meg még egy hónapot ráhúzok, szóval van most fizetnivalónk bőven.
Délutánra elkészült a Bighorn, Kim Marsh kissé idegesen topogva fogadott. Nem tehetek róla, de leginkább egy barátságos, zavarban lévő idős emberszabásúra emlékeztetett, akit rajtakaptak, hogy dézsmálja a banánt.
– 177 dollár lett a vége – nyomta a kezembe a kulcsot. – De ebben már egy időszerű olajcsere is benne van. Megfelel? Nem találom túl soknak?
Láthatóan aggódott, én pedig a megkönnyebbüléstől nem tudtam hogyan hálálkodni. Aztán elmagyarázta, hogy rosszabbra számított, de az ékszíjak szakadása nem okozott semmi motorikus károsodást, így szerencsések vagyunk.

Én különösen annak éreztem magam, és hazafelé vezetve azon mosolyogtam, mennyire fog örülni kedvesem, hogy ennyiből megúsztuk, amikor sanda ötlet merült fel bennem.
Mi lenne, ha nem árulnám el neki, hogy kevesebb, mint a fele volt a számla a várakozásunkhoz képest?
Nem tudom, ki hogyan van vele, én még gyakorlatlan vagyok. Életemben először fordul elő – két házasságom dacára -, hogy egyetlen közös bankszámlánk van a párommal. Mondhatni pénzügyekben teljes a transparency. Ezt nem bánom egyébként különösképpen, de vannak kényelmetlen aspektusai, különösen így karácsony előtt. Már hetek óta foglalkoztat a kérdés, hogy miképp tudok meglepetést/ajándékot vásárolni úgy, hogy legkésőbb másnap ne derüljön ki, ne késztessen hülye magyarázkodásra hazudozásra?!
Életem egyetlen értelme persze sikkasztott a születésnapom kapcsán, de ő könnyebben megtehette, tekintettel arra, hogy a fizetése nem fix, hanem hétről hétre változó, ráadásul készpénzben kapja, így nem tűnt fel, hogy heteken keresztül egy részét visszatartotta. Ámde az enyém banki átutalás formájában, minden hónapban rendszeresen, azonos összegként érkezik.
Szóval a mostani lehetőség kapóra jött. Párom úgyis 4-500 dolláros kiadásra számít, ha 450-et mondok, a többit félreteszem, akkor nincs lebukás, és a módszert elég gyakran alkalmazva megvan a karácsonyi meglepetés.
Egész hazaúton a helyzeten moralizáltam: hazugság vagy kegyes hazugság? Hol a határ? Végül úgy döntöttem, megcsinálom, még ha vannak is megkérdőjelezhető erkölcsiségű vonatkozásai. És ha már a döntésen túljutottam, mindjárt tervezgetni kezdtem, elvégre a közeljövőben a másik két kocsit is fel kell készíteni az értékesítésre: újabb kiválló lehetőség a sikkasztásra. Aztán persze azt sem kell tudnia, hogy pontosan mennyiért sikerül majd eladni az autókat…

Amikor leállítottam az autót, még biztos voltam benne, hogy 450 dollárt mondok. Az ajtó felé menet idegesen félbehajtottam a számlát. Aztán amikor megláttam az ilyedt arcocskáját, és rajzfilmfigurára vékonyodott hangon megkérdezte mennyit fizettem, önkéntelenül az igazat mondtam.
És megérte feleim – az az öröm, az a mosoly megérte.
Most pedig törhetem ismét a fejem, hogy miképp sikkasszak karácsonyra. Minden ötletet szívesen fogadok, de inkább emailben küldjétek, a blog nem biztonságos.

Piszkos anyagiak

Úgy döntöttem, ma a pénz lesz a központi téma – a kérdések egy része is ezt firtatja.
Leszögezem mindjárt, nem áll szándékomban tudományos igényű vagy aprólékos, az egész országot átfogó értekezést írni. Az alábbiak Aucklandre vonatkoznak – amely talán a legdrágább város – és főképp a tapasztalataimat tükrözik.

Kezdjük a pénz értékével: régi, elcsépelt ökölszabály, nem szabad forintban gondolkodni, egyszerűen nincs értelme, annyira más az itteni financiális élet dinamikája.

Tények:

A minimálbér jelenleg bruttó $10.25/óra azaz nettó $8.17/óra. (Felnőtt munkavállalót és a teljes adóterhelést számolva.)
Ez bruttóban heti $410; évi $21,320 – nettóban: heti $324.72; évi $16,885.44.

A hivatalos átlagfizetés heti $610 (férfiaknak heti $754, a nőknek heti $473), noha a forrás nem tünteti fel, gyanítom azért, mert egyértelmű: ezek az összegek bruttóban értendők.

Jöjjön még pár hivatalos adat, ha már itt tartunk:

Adórendszer:

  • ÁFA(GST): egységesen: 12.5%

Nincs külön nyugdíjjárulék, egészségügyi járulék, meg tudjafranc.
Van adó és van ACC-nek nevezettt balesetbiztosítási díj. Ezek sávosan a következőek:

  • Évi $38,000 bruttó keresetig 19.5% + ACC = 20.8%
  • A kereset 38,001 és 60,000 dollár közé eső része: 33% + ACC = 34.3%
  • A kereset $60,001 feletti része: 39% + ACC = 40.3%

És akkor jöjjön a szubjektum.
Kezdő bevándorlóként, kétkezi munkával (takarítás, mosogatás, építkezésen segédmunka, stb.) nagyjából a minimálbér $10.25 óradíjjára lehet számítani. Ebből az összegből, ha egyedül van az ember, éppencsak, de meg lehet élni. Párosan szebb az élet: a két minimálbér kényelmes megélhetést biztosít, ha nem is túl nagy lábon.
A munkavállalási engedély megszerzése után :) – persze szakmától, végzettségtől roppantul függő módon – a minimális keresmény inkább $13-$15 között mozog. Arra azért mindenki számíthat, hogy Új Zéland nemcsak bevándorló barát ország, de fel is készült a bevándorlókra, és ez igaz a legtöbb munkaadóra. Miután a munkavállalási engedély alaphelyzetben egy – a munkavállalást támogató – munkahelyhez köti az emberfiát (tehát nemám kilépek és keresek másik állást, ha nem tetszik a rendszer), a munkahely változtatás újabb nyűgös Immigration-os procedúrát von magaután. Ezt tudván, a cégek – ha nem is feltétlenül elvtelenül -, inkább kevesebbet fizetnek, mondván a nagy támogatás a munkavállalás lehetővé tétele volt, a reménybeli bevándorló pedig fizesse meg az árát.
A residency (letelepedési engedély) megszerzése után nagyot fordul a kocka, onnantól ki-ki szabadon dolgozhat, és ez a fizetési hajlandóságon is megmutatkozik – szóval rosszabb esetben is csak addig kell kihúzni valahogy.
Ismereteim főleg az informatikára vonatkoznak, azt tehát tudom, hogy informatikusként évi 45,000 és 100,000 dollár között lehet keresni: a $45k inkább kezdőként és residency nélkül értendő, a $100k meg már letelepedés után, jó munkahelyen. Évi $50-60 ezer dollárrral már igazán könnyen viccel az ember, $100,000 esetében kifejezetten jó parti vagy, legfeljebb olyan gondjaid lehetnek, amire mások bicskanyitással reagálnak.
(A többi szakmára jellemző fizetésekről nincs információm, tekintve, hogy az összes mérvadó ismerősöm és barátom informatikus vagy mérnök. Igen, nerdök vagyunk, sajnálom. Ha valaki olvassa innen a blogom, és vannak kiegészítő információi, kérem komentezzen, én is kíváncsi vagyok rá.)

Árak:

Lakás, lakhatás.
A legelterjedtebb formája a ház bérlése: heti $250 és $1000 között igényektől és lehetőségektől függően. (Mi jelenleg 290 dolláért bérelünk egy két hálószobás házat a Northshore-on, viszonylag jó helyen, 10 perc autózásra a belvárostól vagy a legközelebbi beachtől.)
Nagy divat ugyanakkor a flatmate-elés – ez az albérlet egy formája, amikor akár barátok, akár idegenek közösen vesznek ki egy házat. Flatmateként egy szobát (meg persze a közös helységek használatát) heti $80 és $150 között lehet megkapni.
Az ingatlan vásárlása már húzósabb, de korántsem reménytelen: 300,000 dollárért már méretes házat lehet venni, igaz Aucklandben ez a minimum, ennél olcsóbban nincs, vagy nem érdemes foglalkozni vele. Tipikusan 10% sajáttőkét várnak el a bankok, de állampolgárként az első lakáshoz jutást az állam megtámogatja az önrész átvállalásával.

Autó, közlekedés.
Erről már írtam. Röviden összefoglalva: az autó vásárlása és tartása európai szemmel mulatságosan olcsó és egyszerű; a tömegközlekedés drága, tragikus – szinte senki sem használja.
Az előző posthoz képest csökkent az üzemanyag ára ismét: a benzin literje $1.38 a dieselé 98 cent.

Telekommunikáció.
A mobiltelefonálás szemtelenül drága, átlagosan 50 cent egy perc hálózaton belül és több, mint egy dollár más hálózatba. (Két mobilszolgáltató van: Vodafone és a Telecom.)
A vonalas telefon viszont olcsó: havi $40 az előfizetési díj, de városon belül ingyenes. Az itt létünk alatt egyszer volt 50 dollár körül a számlánk, egyébként az alapdíjat szoktuk fizetni.
Szélessávú internet: szolgáltatótól és sávszélességtől meg letöltési korláttól függően havi 25 és 100 dollár között van. Az itthoni 2 megabites Orcon DSL, 5 Giga letöltéssel havi $50.

Elektromos áram, gáz.
Gázt többnyire nem használnak. Van, de nem igazán elterjedt. A fűtést általában villanyradiátorokkal esetleg kandallóval oldják meg a kiwik.
A ház, amit bérelünk semmiféle fűtésrendszerrel nem volt felszerelve, mi vettünk pár radiátort. Nyáron nagyjából $100 fizetünk havonta, télen inkább $200-$250-et, igaz volt egy $300 hónapunk is. Tekintve, hogy melegfüggő vagyok, ez nem mérvadó, azt hiszem télen is ki lehet jönni 200 dollárnál kevesebből.
A gáz áráról megintcsak nincs információm, de azt gondolom nem lehet olcsóbb, mint az áram, különben jobban elterjedt volna. Ezt a gyanúmat erősíti az is, hogy Új Zéland vízi-erőművekben meglehetősen gazdag – köszönhetően a folyóknak -, gázzal viszont úgy tudom nincs különösebben eleresztve.

Étel, ital, egyebek.
Valamivel drágább, mint Magyarországon, bár az összehasonlítási alapomat nagyban kikezdte, hogy nem ismerem az aktuális magyar árakat.
Javaslom a Foodtown honlapjának böngészését, a Foodtown az egyik legnagyobb és legelterjedtebb élelmiszer-áruházlánc, a napi bevásárlásainkat mi is ott intézzük.
A két heti nagybevásárlást már a Pak’ n Save-ben szoktuk megejteni, 200 dolláért két hétre telepakoljuk a hűtőt minden földi jóval.
A cigaretta sokkal drágább; nem gazdaságos Új Zélandon dohányozni: egy doboz Marlboro $10.6. Összehasonlításképp, ennyi pénzért már hat üveg (egy sixpack) sör is kapható.

Éttermek, kifőzdék.
Legolcsóbb a gyilkos Fish&Chips (rántott tengeri halfilé meg szalmakrumpli), már 5 dollár körül dugig eheti magát az ember. A gyorséttermek (McDonalds, Wendys, stb.) olcsók, egy nagyobb menü is csak $10 – a legtöbb esetben ez kevesebb, mint az órabéred. A különböző ázsiai kifőzdékben is 10-15 dollár között meg lehet ebédelni, míg a klasszikus éttermekben (ha semmi extra), inkább $35-$40-ra kell számítani fejenként.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, biztos egy csomó mindent kihagytam, de sebaj, majd legközelebb. Mindent összevéve, ha egyetlen mondatban kell megfogalmaznom: könnyebb a kényelmes, becsületes megélhetés errefele, mint a Kárpát-medencében.

Autók és Auckland

Most, hogy kicsit lenyugodtam, nem tudom sírjak-e vagy nevessek.*

Szóval ma az autókról akartam írni, illetve az aucklandi tömegközlekedésről. Emlékszem, még valamikor az elején azt mondtam, hogy majd jól kiderül, milyen dolog Új Zélandra költözni, és eddig még nem derült ki szinte semmi. Hát majd most.

Tehát:
Auckland nagy város, már nem lélekszámra – 1.24 millió lakos -, hanem területre. 1086 négyzetkilométer, ami akárhogyan is számolom, nagyjából a duplája Budapestének (525 km2). Ezzel szemben tömegközlekedés nincs. Illetve van valami, amit annak csúfolnak – például némi buszközlekedés és egy pár éve felélesztett vonat, ami leginkább a HÉV-re hajaz -, de gyakorlatilag elhanyagolható hatékonyságú, és a mindennapi életben használhatatlan.
Én például helyi mércével mérve nem lakom vészesen messze a munkahelyemtől – 15 km -, de ha tömegközlekedve szeretnék bejutni, akkor átszállással, 1 óra 7 perc alatt érnék be, 7 dollár 50 centes jegyáron. Ez ugye oda-vissza $15. Ha a mostani árakat nézem, ezért 10 és fél liter benzint kapok, amivel legkevesebb száz kilométert tudok autózni, nem számítva, hogy a csúcsforgalomban is csupán fél órát kell vezetnem. Van ugyan havi bérlet – 200 dollár momentán – de rövid fejszámolás után kiderül, hogy az sem bolt.

Ezzel szemben Új Zélandon a legolcsóbb az autótartás. (Ezt mondjuk nem ellenőriztem le, de valahol olvastam, megragadt bennem, és itt élve teljesen hitelesnek tűnik).

Egyfelől a jó állapotú használt autók ára mulatságosan alacsony. Nemcsak az itteni jövedelmekhez képest, de objektív mércén is. Anélkül, hogy nagyon belemennék a részletekbe: durván $1000 körül már teljesen elfogadható kocsit tud venni magának az ember, $6-8000-ért pedig keveset futott, pár éves modellt.
Az új, szalonautó árakról nincsenek részletesebb információim, de első blikkre olcsóbbak a magyar áraknál.

Másfelől ugye olcsóbb az üzemanyag is: jelen pillanatban $1.43 a benzin literje míg $1.03 a dieselé. Mondjuk a diesel autó tartása kicsit trükkösebb – van úgynevezett Road Charge, amit kilométer alapján kell fizetni, de ha ezt is beleszámolom, akkor sem sokkal több $1.25-nél a diesel.

Nincs kötelező biztosítás, zöldkártya és súlyadó – van helyettük Registration, amit lehet 3-6-9 hónapra vagy egy évre fizetni (egy évre $183), illetve van WOF (Warrant of Fitness), ami leginkább a mi műszaki vizsgánknak felel meg. A WOF-ot hatévesnél fiatalabb autókra 12 havonta, az ennél öregebb autókra 6 havonta kell megcsináltatni. A WOF díja változó: nagyjából $30 körül van, de épp most találtam egy szervízt, ahol már $17.50-ért megcsinálják.
Persze, ha a WOF-on elhúzzák az embert, akkor fizetheti a javítás költségeit, de alapesetben egy rendben lévő gépkocsi TCO-je (Total Cost of Ownership): autó ára+$183/év+$35/év (hat évesnél öregebb benzines járgány esetén).
Tegyük hozzá még, hogy az autópálya használat ingyenes, és a parkolási díj sem haladja meg budapestit, viszont sokkal könnyebb nem fizetős helyet találni.
Ez mulatságosan alacsony összeg, ha valakinek nincs errefele autója, semmiképpen sem azért, mert nem engedheti meg magának.

Hmm… Hogy mit is akartam ebből az egészből kikerekíteni? (Mondjuk első tanulság: nem okos dolog sört inni bloggolás közben, mert ilyen sefüle-sefarka bejegyzések születnek.)
Ja, igen: nyilván a fentebb kifejtettek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az autó sokkal kevésbbé státuszszimbólum. Vannak persze kivételek, de alaphelyzetben leszögezhetjük: az autó milyensége és birtoklása nem szempont csajozáskor, sőt más tekintetben sem különösebben imponálási tétel.

(*Autókkal kapcsolatos személyes nyavajgásaim, és a helyi magyar kolónia autótartási szokásai egy következő post-ban.)