All posts in “Pénz”

Válaszok

Ez most egy rendhagyó post lesz. Ez elmúlt pár napban kaptam számtalan levelet és commentet, és úgy gondoltam, egy részükre itt és most fogok válaszolni. A commenteknek egyébiránt roppant mód örülök, és csak bátorítani tudok mindenkit: kérdéseiteket, véleményeteket írjátok meg. Vallom: a blog közösségi forma, a commentek legalább annyira fontos részét képezik, mint a post maga.
És akkor:

1. A hidegről:

“…Az kinti időjárást sokan szapulják. Igaz, hogy meg lehet fagyni kint?…”

Én hitelesen csak az Aucklandi időjárásról tudok beszámolni. Wellington kicsit esősebb és sokkal szelesebb, a többi városban vagy régióban pedig nem töltöttem annyi időt, hogy objektív információval szolgálhassak.
Auckland időjárása:
Kezdjük a szubjektummal – én imádom. Pont nekem való. Nincsenek szélsőségek, télen sincs hidegebb +5 foknál, nyáron nincs melegebb +30 foknál. Télen viszonylag sokat esik az eső (de ez megszokható, nekünk még mindig nincs esernyőnk se) és általában 8-12 fok a hőmérséklet. Nyáron 20-25 fok között van az átlag, amit azért hajlamosabb az ember többnek érezni a magas páratartalom miatt. Ami szokatlan, hogy eszelős különbségek tudnak lenni, attól függően, hogy épp a napon állsz vagy árnyékban: a nap sokkal erősebben tűz, alkalmasint izzadsz, hogy aztán egy lépéssel arrébb, az árnyékban meg fázzál.
Ian, tanárunk az IELTS előkészítőn mesélte, hogy Új Zélandon egészen másképp mérik a hőmérsékletet, mint a világ többi részén. Itt gyakorlatilag a földfelszín hőrmérsékletét adják meg a hivatalos jelentésekben, emiatt 4-5 fokkal kevesebbet jelentenek, mint másutt a világon. Nem tudom a pontos részleteket, de a saját tapasztalatom alátámasztja ezt: amikor 17-18 fokot mondanak, én azt bőven 20 fok fölöttinek érzem.
Állítólag egy ideig a közbeszéd tárgya is volt ez az anomália, aztán maradt minden a régiben: kiwi specialitás a helyi hőmérés.
Ami miatt ez a megfagyásos tévhit kialakulhatott, az a fűtés hiánya. A kiwi házak döntő többsége nem rendelkezik semmiféle beépített fűtőrendszerrel: némelyikben van kandalló és kész. Noha sosincs igazán hideg, azért estére meglehetősen le tud hűlni a levegő (különösen télen és ősszel), 14-15 fokban pedig lehet fázni. A kiwik hidegűrése egészen más: sokan még 16-17 fokban sem érzik rosszul magukat, így azután a magyar viszonyokhoz szokott ember roppant mód tud fázni. Mi ezt villanyradiátorok rendszerbe állításval küszöböltük ki: inkább fizetünk télen havi háromszáz dolláros villanyszámlát, mintsem fázzunk.

2. Adók és járulékok:

“…Kérlek, egyik alkalommal arról is írjál – szerintem biztosan sok embert érdekelne – hogy Magyarországot összehasonlítva Új-Zélanddal az ottani munkáltatót és munkavállalót milyen adók, járulékok, stb. terhelik…”

A magánszemélyek kereseti lehetőségéről és adójáról már írtam: Piszkos anyagiak címmel.
Ami talán eddig nem volt világos: a munkáltatónak a bruttó kereseten felül (amiből csak adót és csak az 1% ACC – balesetbiztosítás – vonnak) nincsenek említésre méltó plusz befizetni valói. Van még egy úgynevezett Holiday Pay, ami a bruttó éves fizetés 6%. Ezt akkor kell kifizetni, ha a munkavállaló nem veszi ki a szabadságát. Nincs semmi nyugdíjjárulék, sem egészségügyi hozzájárulás, sem semmi.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy a munkáltatónak annyiba kerül a munkavállaló, amennyi annak a bruttó fizetése.
Ezen kívül talán érdekes lehet: az ÁFA (GST) 12,5%, a társasági nyereségadó cégeknek 33%.

3. Az életminőség indexe

“Ilyen indexelesben talan a legjobb az ENSZ HDI listaja. Abban aztan tenyleg minden bennevan…”

Rákerestem, megnéztem: az ENSZ Human Development Indexe 177 országot rangsorol. Ebben a listában Új Zéland a 20. helyen áll míg Magyarország a 35. Érdekes lista, érdemes végigbogarászni.

4. Választójog

“…a residency-vel jár választójog is?…”

Igen. A residencyvel szinte minden állampolgári jog megillet, csak az útlevél nem. Nemcsak választási jog, de az összes állami kedvezmény az oktatásban és más népjóléti ügyekben is.

5. Életszínvonal és jóléti kiadások

“…1. Az életszínvonal emelése vs. 3. A jóléti kiadások csökkentése Nem ellentétes ez??!…”

Nem, Új Zélandon egyáltalán nem ellentétes. Ehhez azonban tudni kell, hogy gyökeresen más szisztéma (és az már csak a saját abszolút szubjektív véleményem, hogy sokkal jobb) szerint működik minden. Új Zélandon nagyon kicsi a szegények aránya. Boldogulni jószerével mindenki tud, aki akar – noha 3,8%-os a munkanélküliség, ugyanakkor óriási a munkaerőhiány is. A kiwi rendszer nagyjából: aki nem dolgozik, ne is egyék alapfelállásból indul; sok esetben a segélyek és támogatások közmunka végzéshez vannak kötve.
Egy olyan országban, ahol a társadalom óriási többségét az úgynevezett középréteg vagy polgárság teszi ki, nyugodtan lehetne csökkenteni a jóléti kiadásokat, és engedni, hogy az állam mind több területről vonuljon ki. Ezt szegényebb vagy más struktúrájú országokban (ahol milliók élnek a minimálbéren, és kűzdenek a mindennapi megélhetésért) nyilván nem lehetne megtenni, ám Új Zélandon ez nem okoz problémát. Az emberek tudják fizetni mindazokat a piaci alapú biztosításokat, amelyek a napi életben a biztonságot nyújtják, felesleges tehát az állami rásegítés sok esetben.
Mint már írtam egyszer, Új Zélandon óriási a költségvetési többlet, a tavalyi nagyjából megfelelt a Magyar költségvetési hiánynak, idén pedig már az első két pénzügyi negyedévben teljesült az egész évre tervezett többlet. A National nem mást akar, mint a jelentős adóterhelést csökkenteni – így több pénz marad az embereknél -, és csökkenteni akarja a kedvezményezettek, támogatásra jogosultak körét, ami viszont, ha több pénz marad az embereknél, teljesen érthető és kivitelezhető. Nem tudom mennyire érthető: amit elvesznek támogatásban és segélyben, azt odaadják adócsökkentésben. Így lesz összeegyeztethető a két programpont.

6. Összehasonlítgatás Magyarországgal

“…Arról van szó, hogy szerintem rossz szájíze van a magyarországi áldatlan viszonyok folytonos felemlegetésének. Olyan, mintha NZ iránti lelkesedésedben Mo. összes polgárát – mondjuk – összeférhetetlennek bélyegeznéd azért, mert te nem találtad meg ott a helyedet.
Szóval no offense, nem követelem, hogy ezen vagy bármi máson változtass, vagy ilyesmi, csak gondoltam megemlítem, hátha ez az áthallás esetleg szándékod ellen való…”

Kezdjük ezzel, és ez a legfontosabb: Ha bármivel, amit írtam megbántottam volna, vagy megsértettem volna valakit, akkor elnézést kérek. Ez áll tőlem a legtávolabb, őszintén. Nagyon próbálok odafigyelni, hogy ne merülhessenek fel efféle érzések – hogy ez mégis előfordult azt jelenti, hogy valamit nem jól csinálok.
Ez a blog – túl azon, hogy tájékoztassa a családomat és a barátaimat – arról szól, hogy vállaltan szubjektív módon bemutassa Új Zélandot és egy friss bevándorló mindennapjait, életét, beilleszkedését és új élet kezdését. Semmiképpen sem Magyarország kritikájáról.
De azonban: időről időre muszáj a helyi viszonyokat valamihez mérnem, egy koordináta rendszerbe illesztenem. Kézenfekvő, hogy Magyarország, és az ottani életem legyen a mérce – ez a legjobb kapaszkodó nemcsak számomra, de minden olvasóm számára is.
Nem arról van szó ugyanakkor, hogy Új Zélandot elsősorban vagy mindenekelőtt Magyarországgal összehasonlítva találnám egy jobb, élhetőbb helynek: az a véleményem, hogy a világ legtöbb helyénél csodálatosabb; ám részint a korlátozott ismereteim, csekélyebb tapasztalataim okán nem látom értelmét mondjuk Németországhoz vagy Angliához mérni az itteni életemet.
Ugyanakkor úgy vélem – és persze, lehet hogy itt a hiba -, hogy a magyar valóság minden aspektusát elég jól ismerem ahhoz, hogy megtehessem az észrevételeimet: voltam sikeréhes kis senki, és az irigyelt elit tagja – íróként és az ország egyik legsikeresebb könyvkiadójaként – (pfuu… bocsánat ez még számomra is szörnyű nagyképűségnek tűnik), az, hogy a mai Magyarlanden nem találtam a helyem, vagy méginkább, hogy itt egy sokkal élhetőbb világot leltem magamnak, az nem elsősorban Magyarország kritikája, mintsem a saját személyiségemnek és sajátos értékrendemnek köszönhető tény.
Minden magyarázkodás ellenére is azonban a lényeg ez: BOCSÁNAT.
Senkit nem akartam megbántani; az alapvető élményem az, hogy csak tisztelni tudom mindazokat, akik kényszerből vagy saját elhatározásból végigcsinálják Magyarországon azt, amihez nekem sem kedvem, sem erőm nem volt.

Hány percbe kerül Új Zélandon egy kiló kenyér?

Találtam ezt a cikket az Indexen.
Gyorsan utánaszámoltam én is, megnéztem egy pár statisztikát, és íme, amire jutottam:

Új Zélandon (erre sajnos nem találtam Auckland specifikus statisztikát) 10 és fél percet kell dolgozni egy kiló kenyérért.
Az aktuális, Új Zélandra vetített nettó átlagórabér 16,65 dollár, egy kiló kenyér ára: 2,95 dollár.

A cikkben felsorolják az inkriminált városok egy főre jutó GDP-jét.
Találtam aucklandi adatot, ami szerint a nemzeti GDP összességéből 34%-ot termel Auckland.
Ez tavalyi számokon: a teljes GDP tavaly 95 milliárd USA dollár volt, aminek a 34%-a 32,3 milliárd dollár. Ha az aucklandi régió 1,215,000 lakosára vetítjük, akkor ez 20,511 euró/főt jelent.
Ez nagyjából annyi, mint Budapesté.

Az átlagos évi munkaidőre nekem 1775,6 óra jött ki; ez átlagosan heti 38,6 óra (persze levontam a munkaszüneti napokat és az éves szabadságot). Idéntől már évi 20 nap fizetett szabadság jár Új Zélandon.

Az átlagos fizetések összehasonlításán azért megdöbbentem egy kicsit.
A statisztikák szerint Új Zélandon 34,634 dollár az éves nettó átlagjövedelem, ami euróba átszámolva: 18,529.
Nem számítottam rá, hogy a felsorolt nagyvárosok közül, csak Londonban keresnek többet, mint nálunk – ez igazán meglepett.

Aucklandben egy átlagosnak számító, három hálószobás ház havi bérleti díja 770 euró. (Heti 360 dollárral számoltam, ezt adja ki, ha átlagolom a különböző városrészeken uralkodó árakat.)

Tények Új Zélandról

Gyakran kérdezik tőlem, hogy miért pont Új Zéland.
Számtalan felelet létezik erre a kérdésre, egy része már megjelent a blogomban a saját szubjektív élményeim formájában. Most azonban találtam pár érdekes információt, felmérést – azt hiszem közreadásuk segít kicsit objektívebb módon értelmezni a választásomat.

1. Az életminőség indexe

Az International Living.com közzétett egy (193 országot tartalmazó) listát, amely kilenc szempont alapján osztályozza az életminőséget. A kilenc szempont: Megélhetési költségek, Szórakozás és Kultúra, Gazdaság, Környezet, Szabadság, Egészség, Infrastruktúra, Veszélyek és Biztonság, Klíma.
Minden szempontot pontoznak egy sajátos metodika alapján, majd a kilenc pontszámból átlagolnak.
Ezen a listán Új Zéland az ötödik helyen áll: Franciaország, Svájc, Ausztrália és Dánia után.
Jópofa egyébként böngészni a listát és nézegetni: Megélhetési Költségek címén egy ponttal vagyunk lemaradva Magyarországtól (a lista készítői szerint 1 százalékkal drágább az élet itt), míg mondjuk a Szórakozás és Kultúra kategóriában 22 ponttal kapott többet Kiwiország szülőhazámnál. Itt nyilván nem csak a kultúrális életet vették számításba, hanem a környezet adta sportolási, természetjárási lehetőségeket is – mert szubjektív értékelésem szerint, az új-zélandi kultúrális élet nem ér a magyar nyomába.
A végső értékelés még beszédesebb: a listavezető Franciaország 88 pontot kapott, míg Új Zéland 84-et.

De nézzünk egy kevésbbé szubjektív/kommersz felmérést:

2. A gazdasági szabadság indexe

Az amerikai Heritage Foundation idei felmérése január közepén jelent meg. A 157 országot tartalmazó listán Új Zéland ismét az ötödik helyez végzett, és a “Teljesen szabad gazdaság” címkével látták el. A lista első öt helyezettje: Hong Kong, Szingapúr, Ausztrália, Egyesült Államok, Új Zéland.
Ez az összeállítás már 10 szempont alapján osztályoz: Üzleti szabadság, Kereskedelmi szabadság, Fiskális szabadság, Szabadság a kormánytól, Monetáris szabadság, Befektetési szabadság, Financiális szabadság, Vagyon szabadság, Mentesség a korrupciótól, Munkaerő szabadság.
Érdemes ebből a jelentésből is szemezgetni egy kicsit. Új Zélandról ezt írja (többek között):

“… Új Zéland a fiskális szabadság és kormánytól való szabadság területén tud még fejlődni. A legfelső adókulcs meglehetősen magas, ahogyan az adóbevételek és a kormány költése is; de mindezek a problémák eltörpülnek a gazdasági szabadság mértéke mellett. Új Zéland gazdasága globális versenyző, és a gazdasági szabadság regionális modellje.”

és még

“Két évtizednyi következetes gazdaságpolitika és a struktúrális reformok végrehajtása után, Új Zéland modern, flexibilis gazdasággá változott, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliség az OECD országok között.”

Érdekes egyébként tudni, hogy a Transparency International korrupciót mérő listáján, Új Zéland a megosztott második helyen áll Finnországgal együtt. Az első helyezett Izland. Ez azt jelenti – amire a Heritage Foundation elemzése is kitér egyébként -, hogy Új Zélandon gyakorlatilag nincs korrupció.

Még egy utolsó ténydarab a végére: a The Times oktatással foglalkozó különszáma összeállította a világ 200 legjobb egyetemének listáját. Ezen két új-zélandi egyetem is szerepel: az Auckland University az előkelő 46. helyen áll, míg az Otago University a 79. helyen. Összehasonlításképpen: az első helyen a Harvard áll, a Heidelberg University az 58., a Boston University a 66., a Lomonosov pedig a 93.

Ezek a tények önmagukért beszélnek és talán sikerül érthetővé tenniük, miért éppen Új Zéland.

Energiagazdálkodás

Energia gazdálkodás és az elektromos autók

Újra nőt a költségvetés többlete.
A ma nyilvánosságra hozott adatok szerint, 3,08 milliárd dollárra nőt az október 31-én zárult negyedév költségvetési többlete, a tervezett 2,28 milliárd dollárhoz képest.
A kincstár a gazdaság az előrejelzésekhez képest erősebb növekedésével, a foglalkoztatottság bővülésével és a fizetések emelkedésével magyarázza a helyzetet.

Röviden

Egyveleg lesz ez most a javából, de egyszerűen nincs időm kifejtősen írni, van amiről meg nem is érdemes.

Érdekes adatra bukkantam a minap, kiderült, hogy az új-zélandi költségvetés erőteljes többletben van: jelenleg 7 millárd dollárral (924 milliárd forint aktuális árfolyamon). A jövő évre azonban már csak 5.8 milliárd, míg a 2008-2009 fiskális évre már csak 3.6 milliárd dolláros többletet terveznek.
Érdekes helyzet, szó se róla, a főnököm reakcióját hallgatni még érdekesebb volt:

– Az államnak nem az a dolga, hogy pénzt csináljon, valamit elrontottak a költségvetésben.

Mindenesetre most látszik, hogy a különböző pártok gazdaságfilozófiája mennyiben tud különbözni: a kormányon lévő Labour Party inkább ráülne a pénzre, tartalékolna az ínségesebb időkre, és a szociális juttatásokra fordítaná. Nem, nem tervezik segélyként szétosztani, sem a nyugdíjakat emelni, inkább az oktatásra és egészségügyre költenének.
A jobboldal ezzel szemben markáns adócsökkentésért kardoskodik, amivel szerintük megállítható lenne a gazdasági növekedés lassulása (ebben az évben 1.5% a GDP bővülés, igaz jövőre már 3.7%-ot jósolnak.).
No igen, legalább vannak érthető és megkülönböztethető, markáns álláspontok, van miről vitázni, társadalmi párbeszédet folytatni.

Társadalmi párbeszédről szólván: a Waterfront Stadium elbukott a kormány minden erőlködése ellenére és az én legnagyobb örömömre. Az aucklandi polgárok nem szerették az öteletet, amit a nyilvánosságra került vizuális koncepciók láttán nem is nagyon csodálok. Akárkivel beszéltem, mind egyetértettünk: ha valami olyan építészeti csodáról, egy új új-zélandi jelképről lenne szó, mint amilyen a Sydney Operaház Ausztráliában, akkor a közvélemény egyöntetűen támogatná. Ebből a ronda, drága plasztikbehemótból nem kért senki sem. Hála a magasságos, működő demokráciának, az emberek véleménye számít a világnak ezen a táján. A kormány erőltette, az Auckland City Council (Városháza) a főpolgármesterrel az élen megszavazta, ám az Auckland Regional Council (nevezzük megyei közgyűlésnek, bár ez inkább csak párhuzam) megvétózta a tervet. Amennyire tudni lehet, az Eden Parkban található, már meglévő stadiumot fogják kibővíteni és felújítani, az új stadiumra szánt összeg negyven százalékából.

És jöjjenek a személyes vonatkozású hírek:

Végre felkészítettük a Mazdát eladásra – van rajta friss WOF, regisztráció, minden -, aztán úgy alakult, hogy mégsem adjuk el még egy kicsit. Egy a múlt héten érkezett magyar turista fiú vevő lett volna rá, de amikor odakerült a sor, hogy visszavennénk-e egy hónap múlva, amikor befejezi a túrázást, jobbat gondoltunk. Az utolsó napokban, nyilván – mert nem lesz ideje – csak sokkal olcsóbban tudná eladni. Így azt találtuk ki, hogy nem el, hanem bérbeadjuk neki az autót.
Win-win szituáció, mindenki jól jár. Persze azonnal felmerült bennem, hogy itt az ideje, hogy teljes biztosítást kössek az kocsira, így egyikünknek sem kell attól tartania, hogy mi történik, ha véletlenül összetöri.
Berobogtam tehát tegnap az AA-be (a helyi autóklub), hogy megkössem a teljeskörű biztosítást, aztán kicsit csalódottan távoztam: csak úgy hajlandóak megkötni, ha már van új-zélandi jogosítványom. A megszerzését egészen eddig halogattam: miután Magyarország – illetve az én régi magyar jogosítványom típusa – nincs rajta az elfogadható vezetői engedélyek listáján, kénytelen vagyok teljesen előről vizsgázni; elméleti és gyakorlati tesztet is kell tennem.
Anyhow, tudtam én, hogy előbb-utóbb nem úszom meg a kérdést, de jobb szerettem volna, ha mindezt békében, az irodai hajtás, meg az IELTS vizsga után tudom sorrakeríteni. Így azután nincs mese, szombaton délelőtt jogosítványt szerzek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy lehetne magyar jogosítvánnyal is biztosítani, ám a turista kondíciók annyival rosszabbak, hogy nem is érdemes foglalkozni vele: a díj kétszeres, és az éves összeg hetvenöt százalékát előre ki kell fizetni.

Nerdeknek a röviden: a hír igaz, az Apple IPhone jövőre megjelenik a piacon. See öccse Ausztráliában él, és hivatalos IPod tesztelő (néha lenyűgöz, micsoda munkák vannak). Mióta tudom ezt, azóta piszkálom See-t, hogy járjon utána, mi igaz az IPhone körüli híresztelésekből. Tegnap végre nem felejtette el és megkérdezte, öccse pedig biztosított arról, hogy már működő prototípus is létezik, hamarosan gyártásba kerül.
Arra azért kíváncsi leszek, hozzánk Új Zélandra mikor jut el.

Kim Marsh és a moralizálás

Lajos javaslatára kerestem fel Sunnybraeben Kim Marsh-ot. Olcsó, segítőkész és közel van – ajánlotta Lajos.
A neve alapján britnek gondoltam a mestert, aztán meglepetésemben majdnem nekihajtottam a szerviz vaskapujának: lehet hogy nem teljesen maori, de háromnegyed részben biztosan az. Talán már említettem, nekem eddig csak kellemes tapasztalatom volt maorikkal, de azért egy pillanatra eszembe jutott, hogy egy olyan nép fiára bízom épp a japán csúcstechnikát, amely 150 évvel ezelőtt a még kőeszközöket sem nagyon használta.
Maori autószerelő? Valahogyan ellentmondásnak tűnt első pillanatra.
Melegbarna szemű, maorinak határozottan kisnövésű, de sűrű, tömzsi ember Kim Marsh, örökös mosolya meg őszülő haja azonnal bizalmat ébresztett bennem.
Nem tudott azonnal árat mondani, de megnyugtatott, nem kell vagyonokra számítanom. Legfeljebb 4-500 dollár, ha nagyon peches vagyok.
Mondjuk ez az összeg egy fél heti fizetés, nem repestem a boldogságtól, különösen, hogy jövő héttől Életem Értelme kedvesem is elkezdi az IELTS felkészülést, én meg még egy hónapot ráhúzok, szóval van most fizetnivalónk bőven.
Délutánra elkészült a Bighorn, Kim Marsh kissé idegesen topogva fogadott. Nem tehetek róla, de leginkább egy barátságos, zavarban lévő idős emberszabásúra emlékeztetett, akit rajtakaptak, hogy dézsmálja a banánt.
– 177 dollár lett a vége – nyomta a kezembe a kulcsot. – De ebben már egy időszerű olajcsere is benne van. Megfelel? Nem találom túl soknak?
Láthatóan aggódott, én pedig a megkönnyebbüléstől nem tudtam hogyan hálálkodni. Aztán elmagyarázta, hogy rosszabbra számított, de az ékszíjak szakadása nem okozott semmi motorikus károsodást, így szerencsések vagyunk.

Én különösen annak éreztem magam, és hazafelé vezetve azon mosolyogtam, mennyire fog örülni kedvesem, hogy ennyiből megúsztuk, amikor sanda ötlet merült fel bennem.
Mi lenne, ha nem árulnám el neki, hogy kevesebb, mint a fele volt a számla a várakozásunkhoz képest?
Nem tudom, ki hogyan van vele, én még gyakorlatlan vagyok. Életemben először fordul elő – két házasságom dacára -, hogy egyetlen közös bankszámlánk van a párommal. Mondhatni pénzügyekben teljes a transparency. Ezt nem bánom egyébként különösképpen, de vannak kényelmetlen aspektusai, különösen így karácsony előtt. Már hetek óta foglalkoztat a kérdés, hogy miképp tudok meglepetést/ajándékot vásárolni úgy, hogy legkésőbb másnap ne derüljön ki, ne késztessen hülye magyarázkodásra hazudozásra?!
Életem egyetlen értelme persze sikkasztott a születésnapom kapcsán, de ő könnyebben megtehette, tekintettel arra, hogy a fizetése nem fix, hanem hétről hétre változó, ráadásul készpénzben kapja, így nem tűnt fel, hogy heteken keresztül egy részét visszatartotta. Ámde az enyém banki átutalás formájában, minden hónapban rendszeresen, azonos összegként érkezik.
Szóval a mostani lehetőség kapóra jött. Párom úgyis 4-500 dolláros kiadásra számít, ha 450-et mondok, a többit félreteszem, akkor nincs lebukás, és a módszert elég gyakran alkalmazva megvan a karácsonyi meglepetés.
Egész hazaúton a helyzeten moralizáltam: hazugság vagy kegyes hazugság? Hol a határ? Végül úgy döntöttem, megcsinálom, még ha vannak is megkérdőjelezhető erkölcsiségű vonatkozásai. És ha már a döntésen túljutottam, mindjárt tervezgetni kezdtem, elvégre a közeljövőben a másik két kocsit is fel kell készíteni az értékesítésre: újabb kiválló lehetőség a sikkasztásra. Aztán persze azt sem kell tudnia, hogy pontosan mennyiért sikerül majd eladni az autókat…

Amikor leállítottam az autót, még biztos voltam benne, hogy 450 dollárt mondok. Az ajtó felé menet idegesen félbehajtottam a számlát. Aztán amikor megláttam az ilyedt arcocskáját, és rajzfilmfigurára vékonyodott hangon megkérdezte mennyit fizettem, önkéntelenül az igazat mondtam.
És megérte feleim – az az öröm, az a mosoly megérte.
Most pedig törhetem ismét a fejem, hogy miképp sikkasszak karácsonyra. Minden ötletet szívesen fogadok, de inkább emailben küldjétek, a blog nem biztonságos.

Piszkos anyagiak

Úgy döntöttem, ma a pénz lesz a központi téma – a kérdések egy része is ezt firtatja.
Leszögezem mindjárt, nem áll szándékomban tudományos igényű vagy aprólékos, az egész országot átfogó értekezést írni. Az alábbiak Aucklandre vonatkoznak – amely talán a legdrágább város – és főképp a tapasztalataimat tükrözik.

Kezdjük a pénz értékével: régi, elcsépelt ökölszabály, nem szabad forintban gondolkodni, egyszerűen nincs értelme, annyira más az itteni financiális élet dinamikája.

Tények:

A minimálbér jelenleg bruttó $10.25/óra azaz nettó $8.17/óra. (Felnőtt munkavállalót és a teljes adóterhelést számolva.)
Ez bruttóban heti $410; évi $21,320 – nettóban: heti $324.72; évi $16,885.44.

A hivatalos átlagfizetés heti $610 (férfiaknak heti $754, a nőknek heti $473), noha a forrás nem tünteti fel, gyanítom azért, mert egyértelmű: ezek az összegek bruttóban értendők.

Jöjjön még pár hivatalos adat, ha már itt tartunk:

Adórendszer:

  • ÁFA(GST): egységesen: 12.5%

Nincs külön nyugdíjjárulék, egészségügyi járulék, meg tudjafranc.
Van adó és van ACC-nek nevezettt balesetbiztosítási díj. Ezek sávosan a következőek:

  • Évi $38,000 bruttó keresetig 19.5% + ACC = 20.8%
  • A kereset 38,001 és 60,000 dollár közé eső része: 33% + ACC = 34.3%
  • A kereset $60,001 feletti része: 39% + ACC = 40.3%

És akkor jöjjön a szubjektum.
Kezdő bevándorlóként, kétkezi munkával (takarítás, mosogatás, építkezésen segédmunka, stb.) nagyjából a minimálbér $10.25 óradíjjára lehet számítani. Ebből az összegből, ha egyedül van az ember, éppencsak, de meg lehet élni. Párosan szebb az élet: a két minimálbér kényelmes megélhetést biztosít, ha nem is túl nagy lábon.
A munkavállalási engedély megszerzése után 🙂 – persze szakmától, végzettségtől roppantul függő módon – a minimális keresmény inkább $13-$15 között mozog. Arra azért mindenki számíthat, hogy Új Zéland nemcsak bevándorló barát ország, de fel is készült a bevándorlókra, és ez igaz a legtöbb munkaadóra. Miután a munkavállalási engedély alaphelyzetben egy – a munkavállalást támogató – munkahelyhez köti az emberfiát (tehát nemám kilépek és keresek másik állást, ha nem tetszik a rendszer), a munkahely változtatás újabb nyűgös Immigration-os procedúrát von magaután. Ezt tudván, a cégek – ha nem is feltétlenül elvtelenül -, inkább kevesebbet fizetnek, mondván a nagy támogatás a munkavállalás lehetővé tétele volt, a reménybeli bevándorló pedig fizesse meg az árát.
A residency (letelepedési engedély) megszerzése után nagyot fordul a kocka, onnantól ki-ki szabadon dolgozhat, és ez a fizetési hajlandóságon is megmutatkozik – szóval rosszabb esetben is csak addig kell kihúzni valahogy.
Ismereteim főleg az informatikára vonatkoznak, azt tehát tudom, hogy informatikusként évi 45,000 és 100,000 dollár között lehet keresni: a $45k inkább kezdőként és residency nélkül értendő, a $100k meg már letelepedés után, jó munkahelyen. Évi $50-60 ezer dollárrral már igazán könnyen viccel az ember, $100,000 esetében kifejezetten jó parti vagy, legfeljebb olyan gondjaid lehetnek, amire mások bicskanyitással reagálnak.
(A többi szakmára jellemző fizetésekről nincs információm, tekintve, hogy az összes mérvadó ismerősöm és barátom informatikus vagy mérnök. Igen, nerdök vagyunk, sajnálom. Ha valaki olvassa innen a blogom, és vannak kiegészítő információi, kérem komentezzen, én is kíváncsi vagyok rá.)

Árak:

Lakás, lakhatás.
A legelterjedtebb formája a ház bérlése: heti $250 és $1000 között igényektől és lehetőségektől függően. (Mi jelenleg 290 dolláért bérelünk egy két hálószobás házat a Northshore-on, viszonylag jó helyen, 10 perc autózásra a belvárostól vagy a legközelebbi beachtől.)
Nagy divat ugyanakkor a flatmate-elés – ez az albérlet egy formája, amikor akár barátok, akár idegenek közösen vesznek ki egy házat. Flatmateként egy szobát (meg persze a közös helységek használatát) heti $80 és $150 között lehet megkapni.
Az ingatlan vásárlása már húzósabb, de korántsem reménytelen: 300,000 dollárért már méretes házat lehet venni, igaz Aucklandben ez a minimum, ennél olcsóbban nincs, vagy nem érdemes foglalkozni vele. Tipikusan 10% sajáttőkét várnak el a bankok, de állampolgárként az első lakáshoz jutást az állam megtámogatja az önrész átvállalásával.

Autó, közlekedés.
Erről már írtam. Röviden összefoglalva: az autó vásárlása és tartása európai szemmel mulatságosan olcsó és egyszerű; a tömegközlekedés drága, tragikus – szinte senki sem használja.
Az előző posthoz képest csökkent az üzemanyag ára ismét: a benzin literje $1.38 a dieselé 98 cent.

Telekommunikáció.
A mobiltelefonálás szemtelenül drága, átlagosan 50 cent egy perc hálózaton belül és több, mint egy dollár más hálózatba. (Két mobilszolgáltató van: Vodafone és a Telecom.)
A vonalas telefon viszont olcsó: havi $40 az előfizetési díj, de városon belül ingyenes. Az itt létünk alatt egyszer volt 50 dollár körül a számlánk, egyébként az alapdíjat szoktuk fizetni.
Szélessávú internet: szolgáltatótól és sávszélességtől meg letöltési korláttól függően havi 25 és 100 dollár között van. Az itthoni 2 megabites Orcon DSL, 5 Giga letöltéssel havi $50.

Elektromos áram, gáz.
Gázt többnyire nem használnak. Van, de nem igazán elterjedt. A fűtést általában villanyradiátorokkal esetleg kandallóval oldják meg a kiwik.
A ház, amit bérelünk semmiféle fűtésrendszerrel nem volt felszerelve, mi vettünk pár radiátort. Nyáron nagyjából $100 fizetünk havonta, télen inkább $200-$250-et, igaz volt egy $300 hónapunk is. Tekintve, hogy melegfüggő vagyok, ez nem mérvadó, azt hiszem télen is ki lehet jönni 200 dollárnál kevesebből.
A gáz áráról megintcsak nincs információm, de azt gondolom nem lehet olcsóbb, mint az áram, különben jobban elterjedt volna. Ezt a gyanúmat erősíti az is, hogy Új Zéland vízi-erőművekben meglehetősen gazdag – köszönhetően a folyóknak -, gázzal viszont úgy tudom nincs különösebben eleresztve.

Étel, ital, egyebek.
Valamivel drágább, mint Magyarországon, bár az összehasonlítási alapomat nagyban kikezdte, hogy nem ismerem az aktuális magyar árakat.
Javaslom a Foodtown honlapjának böngészését, a Foodtown az egyik legnagyobb és legelterjedtebb élelmiszer-áruházlánc, a napi bevásárlásainkat mi is ott intézzük.
A két heti nagybevásárlást már a Pak’ n Save-ben szoktuk megejteni, 200 dolláért két hétre telepakoljuk a hűtőt minden földi jóval.
A cigaretta sokkal drágább; nem gazdaságos Új Zélandon dohányozni: egy doboz Marlboro $10.6. Összehasonlításképp, ennyi pénzért már hat üveg (egy sixpack) sör is kapható.

Éttermek, kifőzdék.
Legolcsóbb a gyilkos Fish&Chips (rántott tengeri halfilé meg szalmakrumpli), már 5 dollár körül dugig eheti magát az ember. A gyorséttermek (McDonalds, Wendys, stb.) olcsók, egy nagyobb menü is csak $10 – a legtöbb esetben ez kevesebb, mint az órabéred. A különböző ázsiai kifőzdékben is 10-15 dollár között meg lehet ebédelni, míg a klasszikus éttermekben (ha semmi extra), inkább $35-$40-ra kell számítani fejenként.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, biztos egy csomó mindent kihagytam, de sebaj, majd legközelebb. Mindent összevéve, ha egyetlen mondatban kell megfogalmaznom: könnyebb a kényelmes, becsületes megélhetés errefele, mint a Kárpát-medencében.