All posts in “Politika”

Békebírók Új-Zélandon

A minap különböző ügyeim intézéseihez meghatalmazásokat kellett írnom és hitelesítenem. Ismerve a magyar bürokráciát, meg sem kíséreltem a helyi lehetőség után nézni, hanem felhívtam tiszteletbeli konzulunkat – mert természetesen Magyarországnak nincs hivatalos, államilag finanszírozott diplomáciai képviselete Új-Zélandon, a legközelebbi nagykövetség és konzulátus itt a szomszédos Ausztráliában található, oszt-poszt, ha három és fél ezer kilométer az egész –, időpontot kértem tőle, és sokkot kaptam, amikor közölte, hogy az aktuális konzuli díj az aláírásom hitelesítéséért 54 ausztrál dollár lesz, meghatalmazásonként (szerencsére nem példányonként, hanem okiratonként). Másnap kicsit pufogtam a kollégáknak emiatt, amikor a főnököm ártatlanul megkérdezte, hogy miért nem megyek békebíróhoz (Justice of Peace), azok megcsinálják ingyen, akár a hétvégén is. Tartott egy elgondolkodtató kiselőadást a békebírók szerepéről – és ebből született ez a bejegyzés –, ám én mégsem mertem megkockáztatni, a fenének van szüksége rá, hogy két hét múlva kiderüljön, Magyarországon a kutyának sem jó a helyi közjegyzőnek megfelelő autoritás tanúsítványa, és kezdhetem elölről a processzust. Mindenesetre a hallottak felkeltették a figyelmemet – különösképpen az ingyenességnek az emlegetése, így elhatároztam, hogy utánanézek, mi fán terem a békebíróság intézménye. (Azután, mintegy slusszpoénként kiderült, szándékaim ellenére mégiscsak békebíró hitelesítette a papírjaimat, igaz nem JP minőségében, hanem tiszteletbeli magyar állami képviselőként, mert a konzulunk is JP, mintegy mellesleg.

A békebíróság igazi angolszász intézmény, nemigen találtam hozzá foghatót még a többi európai országban sem. Története a középkorra nyúlik vissza: Első “Oroszlánszívű” Richárdnak tulajdonítják, hogy 1195-ben lovagokat bízott meg, hogy különböző vidéki tartományokban őrizzék és fenntartsák a békét. 1327-ben már törvény szabályozta a Béke Fenntartóinak (Conservators of the Peace) vagy Őreinek (Wardens of the Peace) a szerepét. A Justice of Peaces megnevezés már 1361-ből származik, III. Edward uralkodásának idejéből. A törvény szövege szerint:

“That in every county of England shall be assigned for the keeping of the peace, one lord and with him three or four of the most worthy of the county, with some learned in the law, and they shall have the power to restrain the Offenders, Rioters, and all other Barators, and to pursue, arrest, take and chastise them according to their Trespass or Offence”.

azaz

Anglia minden megyéjében ki kell jelölni a béke őrizőit, egy lordot és hármat vagy négyet a megye legkiválóbbjai közül, akik ismerik valamennyire a törvényeket, és akiknek hatalom adatik, hogy megfékezzék a bűnözőket, lázadókat és minden egyéb csalókat, és üldözhessék, elfoghassák és megfenyíthessék ezeket, a vétkük vagy bűnük szerint.

A békebírók szerepe azután az évszázadok során sokat változott, de a tizenkilencedik századtól napjainkig nagyjából állandósult: a közösségi igazságszolgáltatás pártatlan és feddhetetlen képviselői, akik szűkebb környezetükben segédkeznek az államgépezetnek a rend fenntartásában.
Új-Zéland első békebíróját 1814-ben nevezte ki az ausztrál Új-Dél-Wales kormányzója, Thomas Kendall misszionárius személyében. Miután Új-Zéland 1840-ben hivatalosan is a Brit Birodalom kolóniájává vált, törvény kötelezte a kormányt, hogy további békebírókat nevezzenek ki.
A békebíróság intézménye – bár csökkentett hatalommal – továbbra is fontos szerepet tölt be, nemcsak Új-Zélandon, de a Brit Nemzetközösség legtöbb országában is.

A béke bíró lokális közösségének elismert és megbecsült tagja, tisztéért, munkájáért semmiféle ellenszolgáltatás nem jár, közreműködéséért pénzt nem kérhet és nem fogadhat el.
Új-Zéland a JP-k két kategóriáját különbözteti meg: léteznek általános békebírók és képzett/minősített békebírók (ők azok, akik jogilag képzettek).
Az általános (egyben az összes) békebírók feladatai:
– Tanúskodás különböző dokumentumok aláírásakor,
– Dokumentumok, másolatok hitelesítése,
– Felhatalmazások, eskük és tanútételek megerősítése és nyilvántartásba vétele.

Ezen felül, a minősített békebírók (jelenleg 460 van belőlük a Zátonyon) feladatai:
– Vádak összefoglalójának meghallgatása,
– Előzetes bírósági meghallgatások lebonyolítása,
– Közlekedési vétségek esetén a bírói teendők ellátása,
– Szabadlábra helyezési ügyekben eljárás,
– Házkutatási parancsok kiadása.

Amíg az általános JP engem a magyar közjegyzői feladatkör ellátóira emlékeztet, addig a minősített JP-ket nem is tudom igazán hová helyezni: sok szempontból alacsonyabb szintű bírókra hajaznak, de hangsúlyoznám, hogy mindezeket a feladatokat ingyen, társadalmi munkában látják el.

Manapság már nem feltétel, hogy a békebíró a megye 3-4 legvagyonosobbjai közé tartozzon, ám a feddhetetlen előélet, közösségi szerepvállalás és a stabil anyagi háttér továbbra is elvárás. Gyakorlatilag bárki új-zélandi állampolgár, aki az előbb felsoroltaknak megfelel, békebíró lehet. A jelentkezés szándékát a lakóhely parlamenti képviselőjénél kell jelezni, mert a békebírók jelölését kizárólag parlamenti tagjaitól fogadja be az Igazságügyi Minisztérium. Az adekvát ellenőrzések után (erkölcsi bizonyítvány, hitelképességi vizsgálat), a jelöltet a helyi bíróság egy kirendelt képviselője interjúztatja, majd a tapasztalatait bizalmas jelentésben megküldi a Minisztériumnak. Ha az összegyűjtött adatok alapján megfelelőnek tűnik a jelölt, megindul a kiképzési fázis: a szükséges tananyag elsajátítására négy hét áll a rendelkezésre, melyet a Békebírók Királyi Szövetsége személyes konzultációval segít. A sikeres vizsgát követően az Igazságügyi Miniszter javaslatára Új-Zéland Főkormányzója nevezi ki a jelöltet békebíróvá, akinek a kinevezés elfogadását esküvel kell elfogadnia.
A békebírói kinevezés élethosszigra szól, de azért el lehet veszíteni – bármely börtönbüntetéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetése, illetve a csőd (magán vagy céges), a JP státusz megszűnését vonja maga után.
Noha a törvény erről nem rendelkezik, de íratlan szabály, hogy nem lehet békebíró, aki:
– parlamenti képviselő,
– ügyvéd,
– jogtanácsos,
– orvos,
– az igazságszolgáltatásban dolgozik,
– pap, vagy valamely egyháznak dolgozik.

Ugyanakkor minden polgármester és önkormányzati képviselő JP a hivatala idejére, ám ha ezt a funkciójukat meg kívánják őrizni a tisztségük lejártával, akkor ugyanazon a procedúrán kell keresztül menniük, mint bármely más halandónak.

A békebírói jelzés, a JP –,amely talán az egyetlen (bár nyilván nem megvetendő) kézzelfogható hozadéka a funkciónak – használata is szigorúan szabályzott: nem használható a személyazonosságot igazoló iratokban (útlevél, jogosítvány), kereskedelmi hirdetésekben, választási hirdetésekben, és hivatalos megnyilvánulásokban, amelyek nem közvetlenül a békebírói hivatallal kapcsolatosak.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szabályozás teljességgel kiszűri, hogy a békebírósággal járó társadalmi elismerést kézzel fogható kereskedelmi előnyre lehessen váltani.

Azt hiszem, a működő demokráciákat éppen az ilyen hivatalok és betöltőik mozgatják: élethosszig tartó, önként vállalt munka, kötelezettségek és felelősség, minden kézzelfogható előny nélkül.

Választások

A múlt héten kihirdették az általános választások időpontját: november 8-án kell a kicsit több mint 3 millió egy százezer kiwi szavazóknak az urnák elé járulnia. Új-Zéland államformája alkotmányos monarchia, írott alkotmány nélkül (erre majd bővebben kitérek egy másik bejegyzésben), ugyanakkor parlamentáris demokrácia, ahol a kormány és ezzel az ország vezetője a mindenkori miniszterelnök (jelenleg Helen Clark). A választások a Westminster rendszer szerint zajlanak, akárcsak Magyarországon. A választóknak két szavazatot kell leadniuk, egyet az általuk preferált pártra, egyet pedig a választókerületük (ebből hetven van a Zátonyon, hatvanhárom általános, és hét maori) parlamenti képviselőjére. A parlamentben elméletileg 120 képviselő kap helyet, a hetven egyéni képviselőn kívül 50-et osztanak szét a pártlistára leadott szavazatok alapján. Azért írom, hogy elméletileg, mert ha egy párt több egyéni képviselőt juttat a parlamentbe, mint amennyi a pártlistás szavazás arányában megilletné, akkor – a parlament regnálásának idejére – a képviselők száma kibővül. A pártok parlamentbe jutási küszöbe 5%, ahogyan Magyarországon is, ennek ellenére sokkal több kis párt van jelen a kiwi politikai életben, mert az egyéniben bejutott képviselők ugyanúgy a pártjuk politikáját képviselik és koalíció képesek, akkor is, ha pártjuk nem kapta meg a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-ot.

Jelenleg egy balközép, Labour (Munkáspárt) vezette koalíció adja a kormányt már a harmadik ciklus óta (Új-Zélandon három évente vannak parlamenti választások), ahol a koalíciós partnerek a New Zealand First párt – kissé populista, gazdasági téren nacionalista, némiképp bevándorló ellenes (elsősorban az ázsiai bevándorlást ellenzik) –, illetve az elméletileg a politikailag középre pozicionált (valójában neo-liberális és keresztény-demokrata) United Future párt.
Kilenc év kormányzás után meglehetősen fáradtnak tűnő koalíciónak meglehetősen rosszul jött a New Zealand First elnökét, a jelenlegi külügyminisztert, Winston Peters-t övező, frissen kirobbant botrány. A helyzetet súlyosbítja az idei évben tapasztalható gazdasági megtorpanás is, amihez persze a Labour kormányzatnak viszonylag kevés köze van, elsősorban az amerikai hitelválság begyűrűzése érezteti magát – az európainál jóval jelentősebben. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt kilenc év során Új-Zéland gazdasága szárnyalt, rendre eszement költségvetési többletet termelt, amit aztán a kormány infrastrukturális beruházásokra, illetve az addig nem létező nyugdíjalap létrehozására fordított.
Eközben, az elmúlt ciklus alatt, az ellenzék fő erejét adó National (Nemzeti) Párt – jobb-közép, gazdasági tekintetben hangsúlyosan liberális, piac és privatizáció párti, minden egyéb szempontból konzervatív – egy karizmatikus, fiatal elnököt választott John Key személyében, akit nem lehet a 90-es évek (a National kormányzás évei) súlyos melléfogásaival vádolni.
A Zátony további megkerülhetetlen politikai erői: az ACT (végletekig liberális, piac-darwinista párt egy pénzügyi zsenivel, Sir Roger Owen Douglas-al, aki a 80-as években gazdaságilag újrateremtette Új-Zélandot, és az addigi mezőgazdasági hátországból a globális piacon versenyző, sikeres országgá transzformálta); a Zöldek, Új-Zéland harmadik legnagyobb politikai ereje (pont olyanok, mint a nevük is mutatja) és a Maori Párt, akik Új-Zéland őslakosai érdekeit képviselik tűzön-vízen át (bármelyik oldalra koalíció képesek, ha további jogokat és előnyöket harcolhatnak ki a maorik számára).

Az aktuális közvélemény kutatások a National 18%-os előnyét mutatják, ugyanakkor igencsak kérdéses, hogy tudnak-e kormányt alakítani: a koalíció kötésben hagyományosan a Labour mutatkozik erősebbnek. Mégis, a legvalószínűbb, hogy a következő kormányunk erős, jobb-közép kormány lesz, ahol a National Párt mellett az ACT, a United Future esetleg a Maori Párt vagy akár a Zöldek is szerepet kaphatnak.

Választói regisztráció

Noha nincs már két hónap sem hátra, még mindig negyedmillióan nem regisztrálták magukat a szavazásra. Ez azért érdekes, mert regisztráció elmulasztása bűncselekménynek számít: az első elkövetéskor 100 dolláros pénzbüntetést von maga után, minden további esetben már kétszáz dollárt fizethet a gazember; igaz, például 2005-ben senkit sem büntettek meg. A regisztráció határideje október 8-án jár le, akik azután regisztrálnak csak sokkal körülményesebben tudnak majd a szavazáson részt venni.
A regisztráció egyébként roppant egyszerű: lehet a postán egy formanyomtatvány kitöltésével, online az interneten, ingyenes telefonszám felhívásával vagy egyszerűen SMS-ben is.
Mióta Új-Zélandon élünk minden évben többször is küldtek postán formanyomtatványt a regisztrációhoz, erről a jó szokásukról persze csak az után szoktak le, hogy megkaptuk a letelepedési engedélyt, így nemcsak jogunk, de kötelességünk is lett. A törvénytelenség elkerülése végett mi végül az online megoldást választottuk – az egész procedúra nem tart két percig sem – a neven és a lakcímen kívül kérnek még egy telefonos elérhetőséget, és ezzel vége is.
Nemcsak (a tizennyolc évnél idősebb) új-zélandi állampolgárok jogosultak választani, hanem mindazok a letelepedési engedéllyel rendelkezők is, akik a szavazást megelőző egy éven keresztül itt éltek. Ugyanakkor nem választhatnak, akik: legalább három évnél hosszabb börtönbüntetésüket töltik; azok a rezidensek, akik az elmúlt egy évben egyáltalán nem tartózkodtak az országban, illetve azok az állampolgárok, akik az elmúlt három évben egyszer sem tartózkodtak az országban.
Nekem okos döntésnek tűnik, hogy valóban csak azok választhassanak, akik ténylegesen itt élnek: az esetlegesen évtizedek óta máshol boldoguló polgártársaknak nincs közük az aktuális politikai kurzushoz, elvégre nem a saját bőrüket viszik a vásárra.
(És igen, bár az első évben még fenyegetőztem vele, én sem megyek szavazni a magyar választásokon – pedig jogom lenne rá –, annak ellenére, hogy véleményem persze van, mert próbálom követni valamelyest a magyar belpolitikai cirkuszt, de mégiscsak, úgy érzem, nem lenne fair, ha olyasmibe szólnék bele, aminek nem vagyok napi szinten részese.)
A választói címjegyzékbe regisztrációval ellentétben a szavazás már nem kötelező, ennek ellenére, a legutóbbi alkalommal (2005-ben) több, mint 80%-a szavazott a választásra jogosultaknak.

A Nemzeti Párt és a bevándorlás

A National Party (Nemzeti Párt – a jelenlegi legnagyobb ellenzéki erő; jobbközép, piac orientált, liberális gazdaságpolitikával) a minap közzétette a bevándorlási politikával kapcsolatos terveit.

A nyolc oldalas tervezetből kiviláglik, hogy alapvetően három területre koncentrálna a párt.

1. A magasan képzett munkaerő külföldre vándorlása.

Noha Új-Zéland bevándorlás ösztönzéséről és nagy számú bevándorlójáról híres, az már kevésbé ismert, hogy a hatalmas elvándorlás mekkora problémát okoz. A kiwi statisztikai hivatal becslése szerint közel 800 ezer új-zélandi állampolgár él a határokon kívül, csak az elmúlt egy évben 80 ezren költöztek el. 2005-ben a felsőfokú végzettségű kiwik 24.5% élt más OECD országban, ezzel pedig sikerült a kétes értékű első helyet elcsípni ebben a versenyben. A tendencia sajnos egyre erősödik.
A National egyik prioritása, hogy csökkentse az elvándorlást, illetve hazacsábítsa a külföldön élő kiwiket. (A jelenleg harmadik ciklusát töltő Labour kormány is tett erre kísérletet, leglátványosabb példája ennek, amikor az új-zélandi állampolgárság megszerzését megnehezítették: 2005 áprilisa előtt a letelepedési engedéllyel rendelkezők az első belépéstől számított három év múlva igényelhettek állampolgárságot; 2005 áprilisa után, a letelepedési engedély megkapása után 5 évvel jár csak ez a lehetőség. A szomorú statisztika alapján a próbálkozást nyugodtan minősíthetjük sikertelennek.)
A bevándorlási törvények módosítása – a hazatelepülés bürokráciájának leegyszerűsítése, a külföldi partner könnyített befogadása – persze csak az egyik eleme a probléma kezelésének, a National Party is inkább gazdasági oldalról közelíti meg a kérdést: kisebb adók, magasabb fizetések, csábítóbb karrier lehetőségek kínálásával.
Ugyanakkor, ha a probléma mélyére tekintünk, máris kirajzolódik egy másik kép, amely persze szintén nem ragyogó, de korántsem annyira sötét, mint amennyire statisztika alapján tűnne. Az elvándorlás egyik oka kétségkívül a más országokban megszerezhető többlet jövedelem, anyagilag jobban elismert karrier, ám véleményem szerint a távozók csak kisebb hányada költözik emiatt – ugyanis a nagytöbbség sosem is akart itt maradni. Az új-zélandi bevándorlási törvények köztudottan a világ legliberálisabbjai közé tartoznak, a fejlett angolszász országok közül itt a legkönnyebb letelepedni és állampolgárságot szerezni. A kiwi állampolgárság birtokában viszont kinyílik a világ: Angliától kezdve Ausztrálián át Kanadáig terjed a lehetőségek sora, ahol már nem kell megküzdeni a helyi (általában jóval szigorúbb) törvényekkel. Nagyon sokan épp ezért csupán ugródeszkának használják a Zátonyt. Ugyanez hatványozottan igaz a kiwi felsőoktatásban részt vevőkre is. Az új-zélandi egyetemek közül jó néhány kimagasló teljesítményű, ám hallgatóinak alig egyharmada kiwi illetőségű. Az elsősorban Ázsiából, Dél-Amerikából érkező fiatalok az egyetem elvégzése után csak annyi időt maradnak, amennyit feltétlenül maradniuk kell az áhított útlevél megszerzéséhez, aztán repülnek is tovább.
A bevándorlási törvények további egyszerűsítése valószínűleg nem fogja megoldani a problémát, a jövedelmek emelésére tett kísérletek talán.

A magas adóktól búcsúzz, ne a szeretteidtől.

2. A bevándorlási törvények egyszerűsítése, új vízum típusok, a bürokrácia csökkentése

A National meg van győződve róla, hogy az állam által meghatározott hiánylisták nem követik az ország gazdaságának valós igényeit. Éppen ezért az Akkreditált Munkaadói program kiszélesítésével inkább a gazdaság szereplőire bíznák, hogy a megfelelő képzettségű munkaerő kiválasztását és letelepedésük segítségét. Erre valóban szükség volna, hiszen az egyik legmulatságosabb (és persze bosszantóbb) része a munkavállalási/letelepedési procedúrának, amikor a munkaköri leírást, a munkakör megnevezését az esetleges diploma honosítását a hiányszakma-listákon felsoroltakhoz kell igazítani, hiszen, ha nem betű szerint stimmel a megnevezés, a Bevándorlási Hivatal már dobja is vissza a kérelmet.

Az bevezetni kívánt vízumtípusok:

– Időleges munkavállalói vízum: hat hónapra szóló szezonális engedély, amelyet bármely legálisan Új-Zélandon tartózkodó megkaphat, ha fel tud mutatni egy szezonális munkaajánlatot. Ez a Working Holiday valamiféle kiterjesztése lenne, ideális lesz gyümölcsszedésre vagy más mezőgazdasági munkákra, külön jó hír lehet, hogy minden olyan ország állampolgára jogosult rá, ahonnan vízum mentesen látogatható Új-Zéland, így például a magyar fiatalok előtt is megnyílik a lehetőség.

– Ezüst Páfrány vízum (Silver Fern Visa): felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára tenné lehetővé, hogy eleve álláskeresés céljából jöjjenek Új-Zélandra, emellett megengedné azt is, hogy ameddig a képzettségének megfelelő állást nem talál a bevándorlójelölt, addig bármilyen állást elvállaljon.

– Nyugdíjas vízum: magas nyugdíjjal rendelkezők számára tenné lehetővé a letelepedést (hiszen a Zátony nyugalma, természeti szépségei, és relatíve alacsony megélhetési költségei ideálisak egy nyugdíjas-paradicsom kialakítása számára). Ez a vízumtípus persze külön kitérne arra is, hogy az így letelepült idősek nem részesedhetnek semmiféle szociális juttatásból, így nem kerülnének az adófizetők pénzébe.

3. A Bevándorlási Hivatal hitelének visszaszerzése, a bevándorlási eljárások világszínvonalra fejlesztése

Az utóbbi időben kipattant pár botrány a Bevándorlási Hivatal tekintélyét igencsak megtépázta. A hivatal vezetőjéről kiderült, hogy sosem volt olyan végzettsége, mint amilyet állított, több esetben is a gyanú árnyéka vetődött rá, hogy segített bevándorlási kérdőívek kitöltésében. A botrány kapcsán megindult vizsgálatok számtalan egyéb szabálytalanságot is feltártak (és persze nem bírom ki, hogy meg ne jegyezzem: ezek főképp olyan dolgok voltak, amelyek a magyar valóságban még szemöldökráncolást sem okoznának), amelyek következtében komoly tisztogatások is voltak az elmúlt fél évben.
A National átláthatóbb, jobban ellenőrizhető munkamenetet vezetne be, egyszerre növelné a hatékonyságot és csökkentené a hivatal létszámát – de erről sok konkrétumot nem tudunk meg a tervezetből, egyértelműen ez az anyag leggyengébb, legsemmitmondóbb része.

Mindent összevéve nekem kissé felületes, bár koherens anyagnak tűnik: látszik, hogy van elképzelésük, de igazán markáns különbséget nem tudtam felfedezni a kormány terveihez képest.

Fehér por és szalmonella

Választási év van, de erről majd sokat és sokkal részletesebben is szólok.
Ámbár alapvetően nyugodt hangulatban folyik a kampány az év eleje óta, úgy tűnik, a vége felé egyre inkább forrósodnak a kedélyek.
Ma például ki kellett üríteni a Parlament egy részét, mert Helen Clark miniszterelnök egy fehér porral teli levélborítékot kapott, amiről azután később kiderült, hogy ártalmatlan – bár eddig meg nem nevezett – anyag.

Tűzoltók mossák magukat a fehér por miatti riasztás után. Forrás: NZH/Mark Mitchell

Most még kipihenem a vasárnap begyűjtött szalmonella maradékát, aztán holnaptól kicsit bővebben is értekezem – az anyanyelvünk megőrzéséről tervezek írni már napok óta, mikor épp nem a mellékhelységben kuporgok.

Isten halott?

Érdekes nyilvános vitát tartanak ma a wellingtoni Victoria University vitakörében. A vitaindító gondolat így szól: “Ez az isten halott”.

A vitázók egyetértő fele: Ken Stevens, az Új-Zélandi Humanista Társaságtól; Udayan Mukherjee, filozófia és közgazdaság szakos diák; Tom Mathews filozófia és politológia szakos diák.
A tézist elvető, vitató fele: Gordon Copeland, független parlamenti képviselő; Tim McKenzie, az egyetem anglikán káplánja; Joe Connell, az egyetem vitázó bajnoka.
Moderátor: az egyetem vallásos tanulmányainak professzora, Paul Morris.

Roppant mód sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen, igazán kíváncsi lettem volna rá – mindenesetre, ha találok részletes beszámolót a vitáról, úgy azonnal közzéteszem.

A dolgot annál is érdekesebbnek találom, mert az új-zélandi törvények büntetik az istenkáromlást. Egy 1908-as törvény 1961-es módosítása, a Crimes against religion, morality, and public welfare (Vallás, erkölcs és társadalmi jólét elleni bűncselekmények) 123 paragrafusa az istenkáromlást legfeljebb egy év letöltendő börtönbüntetéssel fenyegeti. Igaz a törvény harmadik bekezdése kimondja: a jóhiszemű, udvariasan megfogalmazott vélemények, vitára alkalmas gondolatok kifejtése, bármilyenek is legyenek azok, nem minősülnek bűncselekménynek.

Forrás: Victoria Debating Society

US presidential election

A cégemnél lélegzet visszafojtva figyeljük az amerikai előválasztás folyamatát: pártpreferenciától függetlenül úgy véljük, hogy roppant fontos a világ USA-n kívüli részének is az, hogy ki lesz az Egyesült Államok legközelebbi elnöke.
Egy darabig kutattunk a neten, hogy van-e olyan szavazós oldal, ahol a nem amerikai állampolgárok preferenciája kiderül, és miután nem találtunk ilyenre, a főnökömben felmerült, hogy csinálhatnánk ilyet, feltéve, ha van értelme. Ezért a következő kérdéssel fordulnánk hozzátok:

Ha volna egy olyan oldal, ahol lehetőség nyílna az alábbi három kérdés megválaszolására – és az eredmény megtekintésére – az Egyesült Államok előválasztásról, élnétek-e a lehetőséggel?

1. Ki a preferált demokrata jelöltje? Obama vagy Clinton
2. Ki a preferált republikánus jelöltje? McCain vagy Huckabbe
3. Kit látna szívesen a legközelebbi USA elnöknek? Obama, Clinton, McCain vagy Huckabee

Kérlek szavazzatok arról, hogy véleményt nyilvánítanátok-e egy ilyen oldalon. És persze hálás volnék, ha a Subdimensiont olvasó többi blogger is feltenné a kérdést: lássuk van-e értelme egy ilyen oldal létrehozásának?

If there was a website that allowed you to answer and see the results of the 3 questions below as a means to collect interesting data from the rest of the world about the US presidential race, would you complete it? (Estimated 2 mins time to complete)

1. Who is your preferred Democratic Presidential candidate? Obama or Clinton
2. Who is your preferred Republican Presidential candidate? McCain or Huckabee
3. Who is your next preferred President of the United States? Obama or Clinton or McCain or Huckabee

Please vote on the right side of the blog.