All posts in “Szórakozóhelyek”

Lumumba Quartett Gig

Krisztián zenél május 21-én, 6.30-tól 9.30-ig (a Lumumba Quartett tagjaként) a New Market-i Cock & Bull Pubban. Beugró nincs.

“The Lumumba Quartet play smooth relaxed groove based latin and funk jazz. They have an extensive repertoire of jazz tunes.
Bassist Nathan Porter is one of the busiest working musos in the Auckland scene. Bass enthusiasts would want to check his extensive latin rhythm chops (obtained from his 2 year professional stint in Brazil) and ability to play big full jazz chords on a 5 string bass.
Guitarist Danesh Balasingam has studied jazz at University. His rich chord substitutions create a sparkling relaxed modern sound to the Lumumba Quartet.
Drummer Geoffrey Palmer is a veteran of the Auckland music scene and has an in depth understanding of latin rhythm and grooves.
Listening to Hungarian born Kris Kovacs on the saxophone is an absolute joy. Noted are his ability to create fluid sweet melodies. The Lumumba Quartet is a must for jazz fans. How often do you hear Donna Lee played as a mambo!”

Auckland éjszaka

Mostanában egyre gyakrabban mozdulunk ki, így azután kezdem mind jobban megismerni Auckland szórakozó helyeit, éttermeit.

Péntek este a Loaded Hog – Részeg Disznó – nevű becsületvesztőben jártunk, híres szórakozóhely a kikötő mellett, már sokat hallottam róla eddig is. Érthető módon kifejezett kíváncsisággal vártam az első saját benyomást, de őszintén szólva óriási csalódás volt.
Maga a hely közepesen nagy, angolszász módra berendezett faburkolatú diszkó-kocsma, a falait rurális tárgyak borítják: kaszák, kapák, és egyéb mezőgazdasági eszközök.
Meglehetősen korán érkeztünk – nem volt még tíz óra sem – így könnyen találtunk asztalt, vendégek szinte alig. Próbáltunk a tánctértől a lehető legtávolabb lelülni, ám hiába: annak ellenére, hogy mindössze egy tucatnyi fiatal lézengett (a tánctéren pedig senki) a zene fokozhatatlan hangerővel ordított, gyakorlatilag lehetetlenné téve a beszélgetést.
A Disznó saját főzésű söröket szolgál csak fel, ami akár lehetne pozitívum is, de nem az: életemben kevés ennél rosszabb sört ittam, ráadásul Greg literes korsót rendelt, így nemcsak pocsék volt, de sok is. Éjfél körülre aztán elkezdett szállingózni a közönség, de ebben sem volt köszönet: csupa tizen/huszonéves (szentséges ég, hogy öregszem, ha ez már zavar), akik meglepő sebességgel részegre itták magukat. Végül feladtuk és a hazatérés mellett döntöttünk, pedig csak akkor kezdett beindulni az igazi éjszakai élet, ám a kellemetlen tapasztalat, és a heti fáradalom inkább az ágy irányába ösztökélt.
Az árakról sajnos fogalom nélkül vagyok – Greg megmakacsolta magát, és mindent ő fizetett -, de tippem szerint a literes korsó inkább 20 dollár körül volt, mint kevesebb.
Értékelés: 1/5

Szombaton már Seevel és Annamarival négyesben indultunk neki az estének, jóval konkrétabb elképzelések alapján.
A fő cél a már említett német étterem, a Der Metz kipróbálása volt, mondván eszünk végre egy igazi európai vacsorát, és megmutatjuk Seenek, milyen is a rendes konyha.
Miután a Der Metz Kohimarama-ban található, See invitálására a De Fontein (Mission Bay) belga sörözőben kezdtünk: a két műintézmény távolsága mindössze három perc autóval.

A De Fointein klasszikus belga sörbár, olyan, mint a budapestiek. A választék is nagyjából ugyanaz: jót mulattunk, amikor a felszolgált sörösüvegeken importőrként a Borsodi Sörgyár Rt köszönt vissza. A kipróbált sörök minősége tradícionálisan jó volt, a hely kellemes, a kiszolgálás elsőrangú, az árak pedig teljesen elfogadhatóak: a négyünk által elfogyasztott hat korsóért mindössze 53 dollárt fizettünk. Csak ajánlani tudom.
Értékelés: 4/5
Csak azért nem adok 5 csillagot, mert semmi kimagasló vagy szenzációs nincs egy európai számára a helyben. Egyszerűen csak jó.

Hétre foglaltunk asztalt az est fénypontjának remélt Der Metz-be (Der Metz Restaurant – 7 Averill Ave, Kohimarama, Auckland, Phone: 09-528 8012). Kinézetre egy klasszikus jobbfajta magyar kisvendéglőre hajaz, mind méretében, mind berendezésében. Egészen elszorult a szívem, európaisága láttán. A séf igazi germán óriás, ráadásul jól láthatóan szívén viseli a vendégek sorsát – amint kis ideje engedte, asztalról asztalra járt, hogy csevegjen és megérdeklődje meg vagyunk-e elégedve a főztjével.
Meg voltunk. Gulyáslevessel kezdtem, ami hibátlan, több rendes magyar szakács is megirigyelhetné. Aztán bécsi szeletet rendeltem, s amikor megkérdezték egy vagy két szelet legyen, azonnal rávágtam, hogy jöhet a kettő. Szerencsére végül a józanabbik énem kerekedett felül amikor Annamari figyelmeztetett, elég lesz nekem egy szelet is. See – akit valóban olcsóbb öltöztetni és hardwarerrel ellátni, mint etetni -, kissé megvetően mosolygott gyávaságom láttán és csakazért is két szeletet kért.
A bécsi szelet nagy, vastag és finom. Talán egy picit lehetett volna kevésbbé olajos, de ez már inkább csak kötekedés, ettem ennél sokkal rosszabbat Magyarországon. Két szelet egyszerűen megehetetlen – nekem a saját húsdarabommal sem sikerült megbirkóznom, és See is csak heroikus küzdelem árán tudott végezni a saját adagja felével. Külön jó pont, hogy a vacsora végeztével megkérdezték, becsomagolják-e a maradékot, hazavisszük-e? Ez a szokás egyébként nagyjából ismeretlen errefelé, vagy ne legyek ennyire sarkos: én most találkoztam a kérdéssel először.
A lakomához Warsteinert ittunk, a lányok egy üveg Rizlinget, hogy aztán desszertként almásrétes következzen, ami ismét tökéletes választásnak bizonyult. Mindent összevéve a legkellemesebb éttermi tapasztalatom Aucklandben, itt élő európaiaknak kötelező. Hogy nem leszek napi vendég, az csupán az áraknak köszönhető: négyen 240 dollárt fizettünk, ami akárhogyan is számolom, a Sky Tower Orbit éttermével vetekszik.
Értékelés: 5/5

Az este végül fölösleges és sznob flancolásba fulladt: ismét csak See javaslatára a kikötői Hilton szálló bárjába ültünk be. Erről nincs mit mondanom különösebben, olyan, mint bármelyik drága szállodai bár – itt szivarozni és whiskyt inni színtiszta pénzkidobás. Egyszer ki lehetett próbálni, többször nyilván nem fogjuk: csak igazán elvetemült és nagyon gazdag sznoboknak ajánlott. Seenek pedig megbocsátom – gyaníthatóan Annamari ostromaként vetette be imponálásként, és csak halkan teszem hozzá, hogy véleményem szerint nyitott kapuk döngetése történik.