All posts in “Ubuntu Linux”

Edgy Eft

Hamarosan megjelenik az új Ubuntu: 6.10 Edgy Eft kódnévvel. A végleges verzió a jövő hét csütörtökre, október 26-ra várható.
Ez az első eset, hogy nem töltöttem le és kísérletezgettem a próbaverziókkal, ebben nyilván nagy szerepet játszik, hogy tökéletesen elégedett vagyok a mostani Dapper Drake-el.
Mindazonáltal úgy várom már, mint kisgyerek a karácsonyt: a jövő hét vége minden bizonnyal Edgy Eftezéssel telik majd. Az Acer megvétele óta nem volt kedvem/erőm installálgatni – így hát azon még mindig egy ótvar Windows XP Home teljesít szolgálatot.
Most azonban eljött a kiválló alkalom – Életem Értelme nyilván sikítozni fog -, hogy eltakarítsam a Windowst.

Egyelőre maradok a 32 bites verziónál. Lassan fél éve használok az irodában 64 bitest, de rá kellett jönnöm, nem érett még a mindennapokra: túl sok kompromisszum megkötésével, túl sok molyolással jár.

VmWare 5.5

No a kép önmagáért beszél. Ez az irodai gépemen készült. AMD Athlon64 X2 processzor, mindössze 2 Gb RAM.
A VmWare Workstation 5.5-el beérett a virtualizáció: alap operációs rendszerként 64 bites Ubuntu Dapper drake fut, s mint a képernyőkép mutatja, a VmWare segítségével egy Windows 2000 Server alatt Lightscirbe-al CD feliratozok, miközben párhuzamosan fut egy Windows XP Professional, amint épp a Service Pack 2-őt tölti le. Ami miatt az egészet szóba hozom mégis, az a Rendszerfigyelőn látható CPU használat: az egyszerre futó három OS is csak 8% illetve 2.9%-ban terheli meg a Athlon64 X2-őt.

Az élet küzdelem

Az utóbbi napok sehova sem vezető nyüglődéseket hoztak – bár hadd szögezzem le már előre, soha ennél nagyobb problémáim ne legyenek.
Kezdődött azzal, hogy a hosszú hétvégére keresztet vethettem: miután a fejlesztési határidőkkel csúszom, kénytelen voltam a szombat egy részét, és a hétfő majd egészét az irodában tölteni, így aztán túl sok időm mégsem maradt, hogy kedvemre kijátszam magam.
Mindettől eltekintve még lehetett volna egy produktív vasárnapom, ám semmi sem úgy sült el, ahogyan elképzeltem.
Először is, az új Ubuntu még mindig nincs az új notebook-on. Hogy őszinte legyek, igazándiból nem is mertem még nekiállni az installálásnak – az első tapasztalatok kissé elbizonytalanítottak, s némiképp el is kedvetlenítettek. A Dapper Drake vadiúj szerkezetet és telepítőfelületet kapott. Nevezetesen, egybeépítették a Live CD funkciót a teljes verzióval, így elméletileg felbootolás után rögtön ki lehet próbálni, és ha tetszik, az “install” ikonra kattintva grafikus felületen mehet a végleges telepítés. Az Ubuntunak eddig meglehetősen primitív és roppant egyszerű, szöveges telepítőfelülete volt, ami ugyan nem a szépségével vagy eleganciájával tüntetett, de tökéletesen használható volt. Az új megoldás nem lenne rossz, kétségkívül szebb is… De…
Nekem helyből nem indult el. Valahol az X szerver inícializálása kapcsán elfagyott a sokadik kísérletre is. Damn… Nem akartam elhinni, mert eddig még tetszőleges gépre (értsd: ezeréves PII-től, a legfrissebb fancy Intel Core Duo-ig) gond és különösebb hackelés nélkül simán feltelepült.
Megpróbálkoztam a grafikus felület safe módjában, úgy működött, bár a 16:9 arányú LCD-vel nem tudott mit kezdeni és bután torzította a képernyő tartalmát, viszont LiveCD-hez mérten, ezzel még kezdeni sem lehet semmit. Ami talán még aggasztóbb volt, hogy a beépített Wireless Network kártyát sem ismerte fel. Na ekkor döntöttem úgy, hogy a végleges installra majd akkor kerítek sort, ha lesz néhány órám.
Remélem nem kell csalódnom: az összes lehető fórumon leellenőriztem, hogy mit mondanak a notebook – Ubuntu Dapper Drake párosításról, és mindenütt a tökéletes kompatibilitást emelték ki. No jó, meglátjuk, amint lesz rá erőm. Mindenesetre a tökéletes kompatibilitás megbukott az első próbán. Persze talán csak túlságosan elkényelmesedtem – ez az átka, ha valaki ennyire kezes disztrót használ -, egyszerűen megszoktam, hogy támogatottságban és kezelhetőségben már rég a Windows fölé nőtt az Ubuntu, így automatikusan azt várom tőle, hogy beavatkozás nélkül is tökéletes eredménnyel működjön.

Félretettem tehát a notebookot, és nekiláttam, hogy átszervezzem kissé az otthoni hálóztatot. Az történt ugyanis, hogy merő figyelmetlenségből – és a sanyarú magyar tapasztalatok miatt – eddig észre sem vettem, hogy kitudja mióta (gyaníthatóan a kezdetektől) – fix IP címem van. Ez a szolgáltatóm – Orcon – egyfajta plusz szolgáltatása, ami alapértelmezésben minden DSL előfizetéshez jár. Hurrá gondoltam magamban, itt az ideje, hogy a már régóta parkolópályán tartott, szintén az Orconnál regisztráltatott subdimension.co.nz domain-emet rendszerbe állítsam.
Ehhez először az otthoni webszerveremet kellett közvetlenül a DSLmodemre dugni. Eddig a Dynalink gyártotta DSLmodem-router egyetlen ethernet portját a D-Link Wireless routerembe kötöttem, úgy viszont az istennek sem ment sem a port forwarding, sem a virtual-server funkció. A két beépített tűzfal összeakadt, bármit is csináltam. Sebaj, a megoldás kézenfekvő: a webszerverbe betettem mégegy hálózati kártyát, és a két eszköz közé gondoltam beállítani. Nem egy bonyolult feladat, hogy mégis majd négy órát kínlódtam vele, az jól jelzi, mennyire figyelmetlen tudok lenni, ha fáradt vagyok. Egyszerűen elfelejtettem felinstallálni a dnsmasq és az ipmasq csomagokat, úgyhogy hiába dühöngtem, néztem végig ezredszerre is a config állományokat, csak nem akart működni az ip forwarding. Késő délután lett mire elkészültem, és legszívesebben a fejemet vertem volna a falba a saját hülyeségem miatt.

A következő menet az Orconnal jött. A domain regisztrációnak végtelenül egyszerű webes felülete van, s mellette felkínálják a DNS beállítás lehetőségeit is. Az Advanced Zone Editornak nevezett kis alkalmazásuk segítségével egyszerűen sorokat adhatunk a domainhez tartozó db.conf-hoz, de igazándiból nem szerkeszthetjük: sem a SOA-t, sem a TTL-eleket nem engedi állítgatni. Ez még önmagában nem lenne probléma, ha bárhol adnának valami leírást, hogy használnak-e valami speciális megkötést, mert valamit trükköltek az biztos, ugyanis a kézenfekvő bejegyzések beillesztése után két nappal sem működik a dolog. Elméletileg persze lehet ennél is hosszabb a frissülési idő, de könyörgöm, legalább tájékoztatnának.
Ami még bosszantóbb, hogy a Google vadonatúj, saját domainnévhez köthető Hosted Mail szolgáltatását sem tudom érdemben kipróbálni, hiába állítottam be a megfelelő MX recordokat.
Végül aztán megpróbálkoztam egy levélírással az Orcon Technical Support-jának, mindeddig semmi eredmény…

Hát mit mondjak? Nem volt egy különösebben felemelő hétvége. Mindenesetre, amint eredményre jutok a fentebbi ügyek bármelyikében, ismét posztolok…:)

Június 1.

Ma van a nagy nap: elméletileg ma jelenik meg az Ubuntu Linux legújabb verziója, a Dapper Drake 6.06 LTS. Rögtön hadd osszam meg, amit annak ellenére, hogy közel két éve használom az Ubuntu-t, csak nemrég tudtam meg. A kódnév után álló számozás logikája – a kódnév esetünkben a Dapper Drake -, gondolom már jó régóta publikus, csak én voltam figyelmetlen. Noszóval: az első szám az évet jelenti, a második pedig a hónapot, amikor az adott verzió megjelenik. Jelen felállás szerint 2006.06 – azaz folyó év júniusa. Huopsz. Az LTS-ről majd megfeledkeztem, ami pedig a Long Term Support rövidítése, és azt jelzi, hogy az egyéb verzióktól eltérően nem 18 hónapig, hanem 5 teljes éven keresztül támogatott marad. Szép teljesítmény ez, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az Ubuntu az egyik leggyorsabban (és legkiszámíthatóbban) frissülő linux disztribúció, elméletileg 6 havonta jelenik meg az új verzió. A Dapper Drake persze mindjárt felül is írta ezt a szokást, a kitűzött április helyett csúszott egy hónapot.
Szóval reggel óta várom, hogy mikor jelenik meg a Hivatalos Letöltő oldalon a végleges iso, egyenlőre azonban semmi nyoma. Pedig a megjelenés örömére a hétvégén új notebook-ot is vettem. Némi büszke nagyképűséggel mindjárt ki is jelentem, hogy ár/érték tekintetében sikerült a legjobb választást eszközölnöm, nevezetesen: Acer Aspire 5024 WMLI.
Azt hiszem, ezt a felszereltségű gépet direkt a Dick Smith Electronics-nak szállítja az Acer, mert sem a hivatalos weboldalon, sem másutt nem találkoztam hasonló extrákkal feltankolt példánnyal.
Anélkül, hogy a részletekbe még mélyebben elmerülnék, csak a gyári specifikáció és a Dick Smith árusította közötti különbségekre térnék ki: 1 Gb RAM, 100 GB Harddisk, és az ATI Mobility Radeon X700 is 256 Mb VRAM-al van szerelve. Tegyük hozzá, mindezért mindössze 2400 kiwi dollárt kértek, ami jelen árfolyam szerint nem több 312 ezer forintnál.
Annak ellenére, hogy notebook, valószínűleg a legerősebb gép, amit valaha is birtokoltam – ez talán sokmindent elárul rólam, például azt, hogy nem, illetve alig követem a csúcstechnika fejlődését. Mindenesetre lenyűgöző a teljesítménye, s már alig várom, hogy tisztességes operációs rendszert tehessek rá: a gyárilag adott Windows XP Home verziója siralmas megcsúfolása a hardwernek. Ámbár az irodában is Dappert használok, még az első béták egyikét tettem fel, elhatároztam, hogy az új szerzeményre már a végleges verzió kerül. Bízom tehát benne, hogy a háromnapos hétvége (Igen, Queens Day lesz hétfőn) előtt le tudom tölteni, s aztán kedvemre kijátszhatom magam.