All posts in “Utazás”

Honosítási cirkusz

Zsuzsi kérdezte, de a választ inkább külön posztba rakom, mert lehet, hogy másokat is érdekel.

Szóval, hogy Lilynek megszerezzük a magyar állampolgárságot, ahhoz elméletileg elég lett volna, ha a születését regisztráljuk. Ez úgy megy, hogy az itteni születési anyakönyvi kivonatával, és az arról készült hivatalos fordítással (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda – Budapest, VI ker, Bajza utca) be kell sétálni a lakhely szerinti illetékes önkormányzat anyakönyvi irodájába és ott kérvényezni kell a születésének a magyarországi regisztrációját és a magyar születési anyakönyvi kivonatot. Miután egy csomó helyről hallottuk, hogy problémás, ha a szülők nem mindegyike magyar állampolgár, különösen úgy, hogy Magyarországon nincsenek is összeházasodva – ezért mi nemcsak Lily születését, de a házasságunkat is regisztráltattuk.

Inkább visszalépek egyet, és kezdem ott, hogy okos akartam lenni, és sórolni akartam – de persze ráfizettünk: pénzben és időben egyaránt. Ti ne tegyétek. Tehát: mind a házasságot, mind a gyerek születését lehet külföldről is regisztráltatni. Ehhez a tiszteletbeli konzulunk minden segítséget megad, a hivatalos papírmunka rajta keresztül eljut Canberrába, és így tovább. Amikor beszéltem vele és kiderült, hogy ez nagyjából egy hat-hét hónapos procedúra és majdnem 350 dollárra jön ki, akkor ezt nagyon sokallottam, és meghoztam azt a fantasztikus döntést, hogy egy fenéket: úgyis megyünk Magyarországra, majd ott elintézzük – nyilván mind időben, mind pénzben sokkal jobban kijövünk majd. Tévedés. Aki csak tudja, csinálja külföldről, mert jobban jár.

Szóval ott kezdődik a dolog, hogy a magyar állam nem fogadja el, a sima új-zélandi születési/házassági kivonatot, külön pecsétes hitelesítést kell kérni (Apostile Cetificate), azaz postai úton Wellingtonba kell küldeni egy kitöltött formanyomtatvánnyal egyetemben a már meglévő birth/marriage certification-t és 32 dollár ellenében már meg is kapod az plusz pecséttel kiegészített verziót. Ez kb. egy hetet vesz igénybe.

Ha itt csináltatjátok, akkor elég ha ti lefordítjátok és hitelesíttetitek – mondjuk a konzullal. Ezután van még valami hivatalos díj, ami magába foglalja a különböző illetékeket meg postaköltséget – mondom, nekünk az egész (Lily plusz a házasságunk) cirkusz mindenestül majdnem 350 dollárra jött volna ki. Ehhez képest Magyarországon nem lehet ám csakúgy fordítást hitelesíteni, erre az Offinak monopóliuma van, szóval bumm, csak a kétszer 2 oldal fordítása és hitelesítése majdnem 70 ezer forint volt. Utána jöttek még az illetékek. Magyarországon a hivatalokban nem lehet sem kártyával, sem készpénzel fizetni, hanem illetékbélyeget kell használni. Mindig. Minden körülmények között. Illetékbélyeget a postán lehet kapni, ahol nem lehet hitelkártyát használni. (A magyar olvasóim kedvéért: Az elmúlt kilenc évben gyakorlatilag teljesen leszoktam a készpénz használatáról. Új-Zélandon minden körülmények között és mindenütt lehet kártyával fizetni, akár taxiban is. Ezért Magyarországon folyamatosan bajba kerülök, mert sosincs nálam készpénz.)

Szóval, ha mindent összeszámolok: fordítást meg az illetékeket, akkor egy kicsivel többe került, mintha innen intéztük volna. Plusz a ráfordított idő, ami gyakorlatilag felzabálta a Magyarországon töltött két hetünk negyven százalékát. Ezek után természetesen az anyakönyvi kivonatok nem készülnek el azonnal, vagy napok alatt – hanem inkább hat-nyolc hét az átfutási idejük. És természetesen külföldre nem is tudják elküldeni, szóval apámnak kellett utánunk küldeni – addicionális kényelmetlenség és költségek.

Mondjuk ravasz voltam, mint a róka, és csak az utolsó nap jelentkeztem ki az akkor még létező magyar lakcímemről, így volt illetékes önkormányzat, ahová mehettem. Ha nincs magyar lakcím, fogalmam sincs hova mentünk volna.

Lily kínai állampolgársága. Szóval Kína nem enged többes állampolgárságot, ami azt jelenti, hogy ha akarnánk neki szerezni kínait, akkor le kellene mondania az összes többiről – ez nyilván nem játszik. Ebből kifolyólag kellett neki vízumot kérni, amikor ment látogatóba. Itt szeretném megjegyezni, hogy a kínai bürokrácia egy nagyságrenddel jobban működik, mint a magyar. Ugyan sem nem udvariasak, sem nem kedvesek a kínai nagykövetségen, és angolul is meglehetősen sajátságosan beszélnek (először egyedül próbáltam elintézni a vízumokat, de a kommunikációs nehézségek miatt másodjára már inkább MeiMei ment tárgyalni), de legalább viszonylag kevés hercehurcával lehetett vízumot szerezni.

Ami egyébként még viccesebb lesz, hogy amint megkapja MeiMei a kiwi állampolgárságát úgy elveszíti a kínait: utána már neki is vízumot kell kérnie, ha Kínába akar látogatni.

A múlt év

Igazándiból még régebben, ott kellene felvenni a fonalat, hogy 2012 őszén Magyarországon voltunk, de akkor kimaradna az előzmény, hogy milyen cirkusszal járt megszerezni MeiMeinek a schengeni vízumot. Természetesen az interneten elérhető információ nem készít fel a várható komplikációkra, mint ahogy a magyar külügy nem volt felkészülve arra az anomáliára, hogy egy magyar állampolgárnak lehet olyan felesége, aki sem nem magyar állampolgár, sem nem annak az államnak a polgára, ahol élnek. A történethez hozzá tartozik, hogy Új-Zélandon nincs hivatalos magyar külképviselet, két tiszteletbeli konzulunk hősies erőfeszítésének köszönhető mindössze, hogy van némi kapcsolatunk Magyarországgal.

Vízumügyben nem hozzájuk fordultam, hanem felhívtam a Canberrában székelő legközelebbi magyar konzulátust. Ott először Kínába, Pekingbe akarták küldeni Meit, hogy ott kérjen vízumot. Ez annyira irracionális ajánlatnak tűnt, hogy komolyan nem is foglalkoztunk vele – nekem nem lett volna erre áldozható extra szabadságom, MeiMei-nek egyedül kellett volna a féléves Lilyvel repülni egy napot és ott ki tudja mennyi időt várni. Igazándiból nem is tudom, hogy mi történt volna, ha nincs más opció, valószínűleg nem mentünk volna, legalábbis nem úgy és nem akkor.

Néhány újabb telefonos egyeztetés a konzulátussal, és felcsillant a reménye, hogy elég lesz Canberrába elmenni. A magyar konzulátuson igazán aranyosak és segítőkészek a népek, egyetlen szavam sem lehet. Tényleg, ha az egész ország olyan lenne, mint ők, sokkal kevesebb indok lenne a kivándorlásra, és sokkal meggyőzőbbek, mint bármilyen gyerehaza marhaság. Szóval nem rajtuk múlik, de mégis, a legjobb szándék ellenére is, azért mégiscsak Magyarországgal és annak minden hamisítatlan vonzatával volt dolgunk. Júniusban ott tartottunk tehát, hogy nem 11 ezer kilométert kell repülnünk a vízumért, hanem csak kétezer-kétszázat, és mondjuk két nap szabadsággal megúszom. Azért morogtam és dörmögtem, mert ha az ember hozzászokott a működő és polgár-centrikus államigazgatáshoz, akkor a legjobb indulat mellett is nehezen nyeli le a bürokrácia kibaszásait. Mindenesetre az eredeti, pekingi verziónál annyival jobb volt, hogy szinte hálát éreztem, de persze meg kellett várni, amíg a konzulátus egyeztet a magyar külüggyel, én közben kértem ausztrál vízumot, feltételes módban szabadságot, és elkezdtünk repülőjegyre és szállásra vadászni.

Próbáltam a jó oldalát nézni a dolognak: még úgysem voltam Canberrába; jó lesz főpróbának, hogy miként bírja Lily a repülőt, de azért – miután végül megegyeztünk a konzullal mindenben: dátumokban, meg, hogy miféle dokumentációt kell vinni – amikor a beszélgetés legvégén megjegyezte, hogy megpróbálhatjuk esetleg felhívni a svájci nagykövetséget, mert július 1-től (2012) Magyarországra irányuló schengeni vízumot Új-Zélandon a wellingtoni svájci nagykövetség állít ki, erősen reménykedni kezdtem. A konzul úr nem fűzött hozzá nagy reményeket, én viszont szinte biztos voltam benne, hogy sínen vagyunk.  Augusztust elején voltunk ekkor. A svájci követséget felhívva visszakerültünk a saját valóságunkba (abból az abszurd párhuzamos univerzumból, ahol a hivatalos opció szerint Pekingben kell vízumot kérni, ha az ember Aucklandből Budapestre akar utazni) és egy kedves hölgy nagyon megörült nekünk, mint első magyar ügyfeleknek. Hogy, hogynem, a svájci követségnek elég volt elpostázni az útlevelet, egy magyarázó levelet és némi dokumentációt, és három nappal később már vissza is érkezett az útlevél a beragasztott schengeni vízummal. Ingyen.
Itt szeretném feltenni a költői kérdést, hogy vajon a magyar külügy miért nem teszi lehetővé, hogy postai úton történő  ügyintézést?

Nem tudom ugyan, hogy  hányan lehetnek hasonló helyzetben, de azért röviden összefoglalom:

Új-Zélandi állampolgárnak nem kell schengeni vízumot kérnie, ha 90 napnál rövidebb időt kíván a térségben tölteni, sőt…
A kevésbé szerencsés országok állampolgárai számára az a szabály, hogy attól az országtól kell schengeni vízumot kérni, ahová mennek – de ez a vízum az egész schengeni övezetre érvényes. Ha egy európai út kapcsán több országot is érintenek, akkor attól az országtól kell kérni, ahol a legtöbb időt töltik.
Hogy miért nem lehet más országtól schengeni vízumot igényelni, ha az adott országnak nincs képviselete a kérelmező lakhelyén – mint a mi esetünkben –, az nemcsak rejtély, de illogikus is. Mindenesetre, ahogy fentebb már említettem, 2012 július 1-től,  a wellingtoni svájci nagykövetség ad ki magyar schengeni vízumot Új-Zélandon.

Az utazás egyébként nagyjából eseménytelenül és fájdalommentesen telt, ami figyelembe véve, hogy egy kilenc hónapos lánygyermekkel tettünk meg a több, mint 24 órát a levegőben, még úgy is várakozás felülinek számít, hogy több gyakorló szülő  is megnyugtatott, hogy amíg ilyen picik, addig nincs túl sok gond velük. Egy évvel később, Hong Kongba repülvén már nem volt pici baba: s noha csak feleannyit kellett repülnie, mégis pokollá tette az Air New Zealand vonatkozó járata utasainak életét.

Erről azonban majd a később.

Holiday 2010-11

Way to Milford Sound (South Island – Fiordland)

Milford Sound (South Island – Fiordland)

Hole in the Rock (North Island – Bay of Islands)

Te Puia (North Island – Rotorua)

Queenstown by sunset (South Island – Queenstown)

Queenstown (South Island – Queenstown)

MeiMei (South Island – Christchurch)

MeiMei and Adrian, my nephew

The whole family at Christmas day (North Island – Auckland)

Repülőjegy vásárlás, 2009

Tekintettel a magyar bürokrácia csodálatos működésére, csak a múlt héten tudtuk meg, hogy melyik az a nap, amikor feltétlen jelenésem van Budapesten. Erős aggodalmain voltak emiatt, hogy a rendelkezésre álló idő alatt mennyiért sikerül majd repülőjegyet szerezni augusztus végére.
A kutatást több irányból indítottuk, és végül meglehetősen jó eredménnyel zártuk, de érdemes végignézni a lépéseket és levonni a tanulságokat.

1. Utazási irodák, online és offline egyaránt:

Semmi szóba jöhető eredménnyel nem kecsegtetnek. A webes keresés során csak elborzasztó, háromezer dollár feletti (per fő) találatokkal szolgáltak. A Flightcentre-nek szoktak időnként versenyképes ajánlatai lenni, most a grandiőz 2775 dolláros Lufthansa-jegy volt a legjobb tippük.

Verdikt:
Felesleges időpocsékolás, hacsak nincs fél évnél több idő az utazásig, vagy nincs alkalmunk valamelyik februárban rendezett utazási kiállításon megcsípni egy akciós ajánlatot.

2. Légitársaságok közvetlenül:

A legvegyesebb eredményt hozta a keresés. A Hobe által javasolt Emirates Airlines 2463 dolláros ajánlata sokáig nyerőnek tűnt. Becsülettel elvégeztem a házi-feladatot és közel tíz céget néztem végig: a FinnAir eszelős 5900 Euros (per fő) lehetőségétől kezdve az átlagos 3500-3700 dolláros jegyekig. 2007-ben az EVA Air-rel utaztunk kifejezetten kedvező áron, ők sajnos megszüntették az új-zélandi járataikat. Miután azonban az elmúlt két évben elszaporodtak a Transztasmán fapados lehetőségek, kíváncsiságból megnéztem, hogy mit tud az EVA Air mondjuk Brisbane-Bécs viszonylatban. Ez tegnap reggel történt, és a képernyőn a sokkoló 1600 dolláros ajánlat fogadott. Gyorsan végignéztem a lehetőségeket, és kiderült: a Pacific Blue 139 dollárért elvisz Brisbanebe. El sem akartam hinni, hogy megússzuk 1800 dollárból fejenként, és jól is tettem, mert mire hazaértem, hogy lefoglaljam a jegyeket már mind elkeltek: a legjobb ajánlatuk 2140 dollár volt. Ez még mindig jobbnak tűnt, mind bármelyik másik, de korántsem annyira szenzációs, mint amilyet elsőre találtam náluk.

Verdikt: mindenképpen érdemes a légitársaságok webes felületét direktbe felkeresni, jó látszik, hogy vannak jó ajánlataik, és időnként szenzációs akciókra is bukkanhat az ember. Tanulság viszont, hogy az ilyen akciós ajánlatokra azonnal le kell csapni, mert órák alatt elfogyhatnak a jegyek. A másik tanulság, hogy a fapados járatok megjelenésével érdemes végignézni az Ausztráliából induló járatokat is, mert NZ-OZ viszonylatban már gombokért lehet utazni.

3. Nagy Pihenés Travel

Tekintettel arra, hogy csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak róluk – apám dicsérete pedig amennyire ritka, annyira szignifikáns –, gondoltam megér egy próbát, hátha van lehetőség rajtuk keresztül venni a jegyet. Felhívtam hát az irodát, Bajákiné Andreával ugyan nem tudtam beszélni, ezzel szemben egy kedves kollégája, Csajághy Péter (esetleg a testvére?) fogadott. Meg kell mondanom, hogy annyira kellemes meglepetés ért, amennyire csak lehetett: kedves, udvarias beszélgetés után végtelenül korrekt és gyors választ kaptam emailben; a nevem hallatán, azonnal beazonosítottak (pedig ugye apám már egy éve járt náluk), mindent összevéve olyan volt, mintha egy kiwi céggel beszéltem volna, csak magyar nyelven. Ezúton is köszönöm.

Verdikt: első tanulság, hogy van lehetőség innen Magyarországról foglalni jegyet. Második tanulság, hogy Magyarországon csak hozzájuk fordulnék, mert olyan minőségű szolgáltatást nyújtanak mind az ügyfélkezelésben, mind precizitásban, amit soha nem tapasztaltam Magyarországon. Nem ők tehetnek róla, hogy ennyi idővel az utazás előtt nem tudtak versenyképes ajánlattal szolgálni, ugyanakkor az általam talált egyik legjobb ajánlat (Emirates) szerepelt a levélben, és kedvesen még a helyi Korean Air elérhetőségét is megadták, mondván hátha innen helyből jobb ajánlatot kapok. Ha a Magyarországnak csak az egy része ilyen mentalitással bírna, mint ők, már nem fontolgatnák ennyien a kivándorlást.

4. Mirek Pistora

Zsuzsi ajánlatára – aki fél füllel tanúja volt, hogy a cseh származású Justice of Peace egyben utazási ügynök is –, Pappito segedelmével szereztük meg a számát. A hírek igen biztatóak voltak, állítólag szenzációs árakon tud jegyet szerezni és gyorsan. Nem kellett csalódnunk, Kriszti kora délután hívta fel őket, és mire hazaértem már meg is jött az email tőlük, amiben 5 ajánlat szerepelt 2250 – 2375 dolláros ártartományban.

Verdikt: ebben a pillanatban úgy tűnik, Mirek Pistoria verhetetlen. Nemcsak a legjobb ajánlatot adta, de gyorsan és precízen bonyolította a kérésünket.
Eredetileg szerettem volna, ha kijövünk fejenként 2500 dollárból és féltem, hogy az idő rövidsége miatt $3000 felett lesz a végösszeg. Ehhez képest az Thai Airways Auckland-Bécs viszonylata $2250-ért kifejezetten kellemes végeredmény – még az eredeti reményeimhez képest is $500 spórolás kettőnknek.
Engedélyt kértem és kaptam, így álljon itt Mirek Pistora elérhetősége:

Email: [email protected]
Telefon: +64 9 4444401

Végső konklúzió:

Magyarországról továbbra is a Nagy Pihenést kell választani, itt Új-Zélandon pedig Mirek Pistoriát.

Ps.: a látogatásunk végső időpontja: augusztus 24.-től szeptember 8.-ig leszünk Magyarországon.

Hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik…

Nos úgy néz ki, hosszú hónapok huzavonája után végre megvan az időpont, amikor Magyarországra megyünk.
Augusztus 21-22 között indulunk, és szeptember 5-6 között jönnénk haza. Azért írom ezt feltételes módban, mert repülőjegyünk még nincs, tekintettel arra, hogy csak két napja tudjuk a dátumot. Szóval nagyon hálás lennék, ha valakinek lenne ötlete, hogy melyik légitársaságnál vagy irodában nézzünk jegyet, illetve felmerül a kérdés: vajon olyat lehet-e csinálni, hogy Magyarországról veszünk jegyet Auckland->Budapest/Bécs->Auckland viszonylatra?

Utazásunk fő célja (egy szomorú hagyatéki eljárást leszámítva), hogy összepakoljuk és konténerbe rakjuk az ingóságainkat, illetve tekintettel az új útlevél körül kialakult cirkuszra, megpróbáljuk egy füst alatt elintézni azt is. Tanulva a két évvel ezelőtt elkövetett hibáinkból, szigorúan nem fogunk barátokhoz és a családokhoz rohangálni: két hét ebből nem egyszerűen fárasztó, hanem egészen rémálomszerű, ráadásul roppant kevéssé hatékony. Így azután azt eszeltük ki, hogy bárkit szívesen látunk, aki kíváncsi ránk – volt otthonunkban, csomagolás közben. Cím és telefonszám a szerkesztőségben :)

Semmi rejtegetni való

Az Air New Zealand egyre erősödő konkurenciával kénytelen szembenézni, előbb a Pacific Blue kezdett alaposan aláígérni a belföldi és a térségbeli árainak, nemrég pedig megérkezett a Jetstar is, akik például 119 dollárért visznek Aucklandből Sydneybe. Csak emlékeztetőül: amikor apám itt járt, az Auckland – Queenstown jegyért is többet fizettünk ennél egy kicsit.
Az nemzeti légitársaság marketingstratégái az ellentámadás során magát a “fapados” repülést vették támadás alá, és a legújabb reklámfilmből kiderül, hogy a hagyományosan konzervatív kommunikációt nem féltek valami merészebbre cserélni.

A testfestés Carmel McCormick munkája, aki a műfaj legnagyobb sztárjának számít itt a Zátonyon. A videó egyébként célt ért: egyetlen hét alatt már háromszázezren látták.

Nagypihenes.hu

Ez most itt nem a reklám helye, hanem egy valódi, minden szempontból jól megérdemelt reklám.
Történt ugyanis, hogy apámékat meghívtuk látogatóba, decembertől töltenek itt egy egész hónapot – megnézni, hogy hol és miképp élünk mi, és persze felfedezni Új Zéland csodáit.
Noha a terv már jóval hamarabb megszületett, repülőjegyet mégiscsak egy hónapja kezdtünk keresni. Elkeserítő árakkal találkoztunk, amelyek napról-napra egyre magasabbak lettek. Az ismert és kevésbbé ismert magyar online lehetőségek szörnyű képet rajzoltak, a legolcsóbb, amit találtunk kettejüknek kilencszázezer forintnál kezdődött, és a néhány lebonyolított telefon sem volt sokkal kecsegtetőbb. Ugyan az itteni Flightcenter segítségével találtunk pár elfogadható ajánlatot, de legnagyobb meglepetésemre csak Auckland-Bécs viszonylatban tudjuk lefoglalni a járatot: fordítva (azaz európai indulással) már nem.
A kétségbeesésből azután Paliék húztak ki minket – emlékeztem, hogy ódákat zengtek egy magyar irodáról, akik nemcsak szuper árat tudtak nekik felhajtani, de a kiszolgálásuk, ügyfélkezelésük is osztályonfelüli. Elkértem tehát az elérhetőségüket, így jutottunk a Nagypihenés.hu nevű céghez. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. Nemcsak rekordsebességgel reagáltak, de már-már fantasztikusan alacsony árral tudtak szolgálni: a decemberi (itteni csúcsszezon) 567 ezer forintos jegyár (két főre) olcsóbb, mint amennyiért annak idején mi jöttünk, pedig az elmúlt három évben az infláció mellett az üzemanyagár is megduplázódott.
Nem ismerem személyesen az ügyintéző Bajákiné Andreát, de remélem megbocsátja, hogy most nevesítve is megköszönöm neki a közreműködését, egészen fantasztikus teremtés lehet, ha apám (aki köztudomásúlag nehéz természetű, nehezen megelégedő természet) így nyilatkozik róla:

“A repülőjegy a kezünkben van; ez a Bajákiné, Andrea egy főnyeremény, ilyen gyors, szakszerű és kedves ügyintézést én még nem tapasztaltam.”

Ezek után nyilván nem marad más, hogy mindenkit arra biztassak – ha Új Zélandra készül, az első hely, ahol a repülőjegyet keres, a Nagypihenes.hu legyen.