Archive for May, 2009

Google Új-Zéland

A múlt század nyolcvanas, kilencvenes éveiben Új-Zélandot előszeretettel használták kisérleti nyúlként: új, bevezetésre váró techonlógiák kipróbálására. A világon először itt működött EFTPOS (Electronic Funds Transfer at Point of Sale) rendszer (igen, az, hogy a boltokban elektronikus kártyaleolvasóknál lehetett bankártyával fizetni), de az internet bevezetésekor is az élen jártak a kiwik: hogy mást ne mondjak először Wellingtonban működtek linux alapú routerek kereskedelmi szolgáltatónál.
Ez tesztlabor jelleg a legnagyobb sajnálatomra alábbhagyott

Semmi rejtegetni való

Az Air New Zealand egyre erősödő konkurenciával kénytelen szembenézni, előbb a Pacific Blue kezdett alaposan aláígérni a belföldi és a térségbeli árainak, nemrég pedig megérkezett a Jetstar is, akik például 119 dollárért visznek Aucklandből Sydneybe. Csak emlékeztetőül: amikor apám itt járt, az Auckland – Queenstown jegyért is többet fizettünk ennél egy kicsit.
Az nemzeti légitársaság marketingstratégái az ellentámadás során magát a “fapados” repülést vették támadás alá, és a legújabb reklámfilmből kiderül, hogy a hagyományosan konzervatív kommunikációt nem féltek valami merészebbre cserélni.

A testfestés Carmel McCormick munkája, aki a műfaj legnagyobb sztárjának számít itt a Zátonyon. A videó egyébként célt ért: egyetlen hét alatt már háromszázezren látták.

Európai Idő – WTF?

Ni, mit találtam. Tessék a lap (pdf*) aljáig szkrollozni. Igen a Szex és Új Zéland c. szösszenetre gondolok.
Egy friss Google** kereséssel bukkantam teljesen véletlenül az inkriminált oldalra, és meglehetősen ambivalensek az érzéseim. Egyfelől persze érezhetném magam megtisztelve: lám nyomtatásban jelent meg írásom; ennek az euforisztikus érzését némiképp csökkenti, hogy 22 éve túl vagyok rajta, ha azt nézem, hogy a nevem szerzőként 1987-ben jelent meg először, igaz, még magyar eredetijében, és nem csakhogy a határozott beleegyezésemmel, de kifejezett vágyakozásomnak megfelelően.
Lehet, hogy, ha soha nem érintett volna nyomdafesték, el lennék ájulva – esetleg még hangosabban kárálnék –, mégis, most picit kifosztva érzem magam.
Egy nyilvánvalóan üzleti vállalkozás, a megkérdezésem és engedélyem nélkül közölte egy írásomat – nem mintha ezzel tényleges kárt okozott volna (ahogyan mondjuk Magyarországon ez nem szempont), csak éppen nem értem miért.
Nyilván nem kérek pénzt érte (és még csak perelni sem fogok, hogy egyből rövidre zárjam a kérdést), csak épp nehéz felfognom, mi akadályozta meg a szerzőt/szerkesztőt, hogy írjon egy emailt, hogy szeretné felhasználni, engedném-e. Természetesen megengedtem volna, ingyen bérmentve is, és roppant megtisztelve éreztem volna magam, hogy lám, a messzi Romániában is olvasnak és publikálásnak érdemesnek tartanak.
Tisztelt Európai Idő – cseppet sem vagytok európaiak, az önkényesen adományozott címeteket leszámítva –, legszívesebben arra kötelezném az elkövetőt, hogy betűről-betűre olvassa végig a blogomat. Tudniillik, azt gondolom, számtalan más bejegyzésem sokkal inkább megérdemelte volna, hogy eltulajdonítsák és nyomdafestéket lásson (kötve-fűzve: 1,5 új lej, 15000 régi lej, vagy 50 eurocent).

* Felesleges eltávolítani a netről, lementettem.
** Az új Google képességeiről (csak kiwiknek), egy külön postban számolok be.

17 pótolhatatlan dolog a magyar konyhából

Az ItalianJob blogban találtam egy kiváló listát, hogy a külföldre költözött magyaroknak miféle nélkülözéssel kell szembenézniük az élelmiszerek tekintetében. A lista jó :), ám sok tekintetben nem állja meg a helyét a Zátonyon is, ezért a kiegészítése mellett döntöttem, külön hangsúlyozva, hogy felénk kicsit nehezebb pótolni a hiányt, tekintettel arra, hogy nem lehet havonta elugrani Budapestre, hogy a csomagtartónyi finomsággal térjünk haza.

Íme, az eredeti lista:

– tejföl,
Nekünk van olyan, ami nagyon hasonlít a magyar tejfelhez, ezért ez nem érvényes.
1. túró,
Túró nálunk sincs, Cottage Cheese, amit itt annak neveznek, csak nagyon távolról emlékeztet rá.
– kefír,
Az Eurodellben hibátlan kapható, úgyhogy ez sem érvényes.
– meggy,
Magyar megy konzerv kapható minden Foodtownban, ismét nem érvényes.
2. TV paprika,
No ezzel már baj van: időszakosan a Takapuna piacon, szerb háztájit lehet kapni, de egy évben mindössze két-három hónapig. Tényleg, meg tudná valaki mondani, hogy miért TV?
3. zellergumó,
Nincs. That simple.
– fehérrépa,
Van, éppen annyira közönséges, mint Magyarországon.
– mák,
Van, bár csak kínai fűszeresnél, 50 grammos kiszerelésben, méregdrágán.
– kávékrémpor,
Erről azt sem tudom, mi fán terem.
4. trappista sajt,
Nincs. That simple.
– kifli,
Van, de persze nem olyan, mint amit megszoktunk, később erről bővebben.
5. jó húsos töpörtyű,
Nincs, mégcsak hústalan sem.
– kovászos uborka,
A magyar hentesnél illetve az EuroDellben előfordul.
– vajkrémes-habos torták,
Van. A kínai cukrászok egész szenzációs színvonalon képesek működni.
– zöldbab (ami sárga vagy cirmos és főzelékbe rakják),
Ez a sárga fajta itt sincs, rendes zöldbab viszont van minden mennyiségben.
– nagymama féle lekvár, amiben a lekvár leginkább gyümölcsből és nem zseléből van,
Láttam már igazán jó házi-lekvárat, úgyhogy inkább azt mondanám, hogy van.
6. őrölt paprika normális kiszerelésben (ami itt van az barna és kis fűszertartó üvegcsében árulják aranyáron),
Nincs, semmilyen kiszerelésben. A magyar hentesnél kapható, általában lejárt szavatosságú, és drága.

Ez pedig a kiegészítésem:

7. sertészsír,
Csak a magyar hentesnél, és ott sem mindig.
8. libahús,
Még nyoma sincs.
9. libamáj,
Évek óta nem ettem, pedig…
10. pulykahús,
Elvétve, azt hiszem csak karácsony előtt kapható.
11. édesvízi hal,
Nyomokban sincs. Az egyetlen lehetőség, ha saját magadnak fogod.
12. füstölt sajt,
Egyszer Rotorman vett valahol, de azóta sem sikerült megismételnem ezt a bravúrt.
13. erős pista, piros arany, gulyás krém,
Kicsiségnek tűnik, tudom, de nagyon tud hiányozni.
14. pörköltszaft kocka, tyúkhúsleves kocka, meg egyáltalán a megszokott ételízesítő termékek,
Ezek hiánya sem tűnik komolynak, de megakadályozza, hogy a megszokott ételek ugyanolyan ízűre sikerüljenek.
15. péksütemény, kenyér,
Ezt a legnehezebb megszokni. Van persze minden, de az íze és állaga még nyomokban sem hasonlít a magyar pékárukéhoz. Egyetlen egyszer ettem finom kenyeret, a CAC étteremben, de mint kiderült, egy kis vidéki pékség szállít nekik, tehát gyakorlatilag elérhetetlen.
16. savanyú káposzta,
Konzervben van, de töltött káposztát kénytelen az ember nyers káposztából csinálni.
17. torma, tormakrém.
Van persze Horseradish néven, de annyira távol áll az íze a megszokottól, hogy inkább felvettem a listára.

A klasszikus hungarikumokat – téliszalámi, rendes kolbász, túrórudi, pálinka, mazsolás krémtúró – már fel sem sorolom. Persze, ugyanakkor meg van egy csomó olyan csodálatos dolog, amit Magyarországon nem kapható, de ez talán egy külön posztot érdemelne.

Új blog

Újabb vállalkozó kedvű hazánkfia készül a nagy útra. Ráadásul a legkevésbé szerencsés időben, amikor a szokásosnál is több nehézséggel kell majd szembenéznie.
Én persze továbbra is azt javasolnám, várjanak inkább egy évet – ennek ellenére drukkolok és ismeretlenül is várjuk őket.
Egy pár hete új bevándorló blog született, érdemes lesz figyelemmel kísérni: mindenki sorsa, lehetősége kicsit más, minél több felől lehet látni ugyanazt az utat, annál könnyebb felkészülni rá.
Ajánlom tehát figyelmetekbe, Martinisti blogját.

Feedolvasóknak

Tegnap babráltam egy kicsit a feed beállításaimmal, miközben megpróbáltam Google hirdetéseket csempészni a végükre.
Most hirtelen úgy tűnik, mintha valamit félrebabráltam volna, és nem vagyok benne biztos, hogy továbbra is megjelennek az új bejegyzéseim a feedolvasókban. Megtennétek, hogy commentben jelzitek, hogy működik-e nektek, vagy sem. Illetve azt is jó lenne tudni, hogy a hirdetések megjelennek-e.
Köszönöm.

Békebírók Új-Zélandon

A minap különböző ügyeim intézéseihez meghatalmazásokat kellett írnom és hitelesítenem. Ismerve a magyar bürokráciát, meg sem kíséreltem a helyi lehetőség után nézni, hanem felhívtam tiszteletbeli konzulunkat – mert természetesen Magyarországnak nincs hivatalos, államilag finanszírozott diplomáciai képviselete Új-Zélandon, a legközelebbi nagykövetség és konzulátus itt a szomszédos Ausztráliában található, oszt-poszt, ha három és fél ezer kilométer az egész –, időpontot kértem tőle, és sokkot kaptam, amikor közölte, hogy az aktuális konzuli díj az aláírásom hitelesítéséért 54 ausztrál dollár lesz, meghatalmazásonként (szerencsére nem példányonként, hanem okiratonként). Másnap kicsit pufogtam a kollégáknak emiatt, amikor a főnököm ártatlanul megkérdezte, hogy miért nem megyek békebíróhoz (Justice of Peace), azok megcsinálják ingyen, akár a hétvégén is. Tartott egy elgondolkodtató kiselőadást a békebírók szerepéről – és ebből született ez a bejegyzés –, ám én mégsem mertem megkockáztatni, a fenének van szüksége rá, hogy két hét múlva kiderüljön, Magyarországon a kutyának sem jó a helyi közjegyzőnek megfelelő autoritás tanúsítványa, és kezdhetem elölről a processzust. Mindenesetre a hallottak felkeltették a figyelmemet – különösképpen az ingyenességnek az emlegetése, így elhatároztam, hogy utánanézek, mi fán terem a békebíróság intézménye. (Azután, mintegy slusszpoénként kiderült, szándékaim ellenére mégiscsak békebíró hitelesítette a papírjaimat, igaz nem JP minőségében, hanem tiszteletbeli magyar állami képviselőként, mert a konzulunk is JP, mintegy mellesleg.

A békebíróság igazi angolszász intézmény, nemigen találtam hozzá foghatót még a többi európai országban sem. Története a középkorra nyúlik vissza: Első “Oroszlánszívű” Richárdnak tulajdonítják, hogy 1195-ben lovagokat bízott meg, hogy különböző vidéki tartományokban őrizzék és fenntartsák a békét. 1327-ben már törvény szabályozta a Béke Fenntartóinak (Conservators of the Peace) vagy Őreinek (Wardens of the Peace) a szerepét. A Justice of Peaces megnevezés már 1361-ből származik, III. Edward uralkodásának idejéből. A törvény szövege szerint:

“That in every county of England shall be assigned for the keeping of the peace, one lord and with him three or four of the most worthy of the county, with some learned in the law, and they shall have the power to restrain the Offenders, Rioters, and all other Barators, and to pursue, arrest, take and chastise them according to their Trespass or Offence”.

azaz

Anglia minden megyéjében ki kell jelölni a béke őrizőit, egy lordot és hármat vagy négyet a megye legkiválóbbjai közül, akik ismerik valamennyire a törvényeket, és akiknek hatalom adatik, hogy megfékezzék a bűnözőket, lázadókat és minden egyéb csalókat, és üldözhessék, elfoghassák és megfenyíthessék ezeket, a vétkük vagy bűnük szerint.

A békebírók szerepe azután az évszázadok során sokat változott, de a tizenkilencedik századtól napjainkig nagyjából állandósult: a közösségi igazságszolgáltatás pártatlan és feddhetetlen képviselői, akik szűkebb környezetükben segédkeznek az államgépezetnek a rend fenntartásában.
Új-Zéland első békebíróját 1814-ben nevezte ki az ausztrál Új-Dél-Wales kormányzója, Thomas Kendall misszionárius személyében. Miután Új-Zéland 1840-ben hivatalosan is a Brit Birodalom kolóniájává vált, törvény kötelezte a kormányt, hogy további békebírókat nevezzenek ki.
A békebíróság intézménye – bár csökkentett hatalommal – továbbra is fontos szerepet tölt be, nemcsak Új-Zélandon, de a Brit Nemzetközösség legtöbb országában is.

A béke bíró lokális közösségének elismert és megbecsült tagja, tisztéért, munkájáért semmiféle ellenszolgáltatás nem jár, közreműködéséért pénzt nem kérhet és nem fogadhat el.
Új-Zéland a JP-k két kategóriáját különbözteti meg: léteznek általános békebírók és képzett/minősített békebírók (ők azok, akik jogilag képzettek).
Az általános (egyben az összes) békebírók feladatai:
– Tanúskodás különböző dokumentumok aláírásakor,
– Dokumentumok, másolatok hitelesítése,
– Felhatalmazások, eskük és tanútételek megerősítése és nyilvántartásba vétele.

Ezen felül, a minősített békebírók (jelenleg 460 van belőlük a Zátonyon) feladatai:
– Vádak összefoglalójának meghallgatása,
– Előzetes bírósági meghallgatások lebonyolítása,
– Közlekedési vétségek esetén a bírói teendők ellátása,
– Szabadlábra helyezési ügyekben eljárás,
– Házkutatási parancsok kiadása.

Amíg az általános JP engem a magyar közjegyzői feladatkör ellátóira emlékeztet, addig a minősített JP-ket nem is tudom igazán hová helyezni: sok szempontból alacsonyabb szintű bírókra hajaznak, de hangsúlyoznám, hogy mindezeket a feladatokat ingyen, társadalmi munkában látják el.

Manapság már nem feltétel, hogy a békebíró a megye 3-4 legvagyonosobbjai közé tartozzon, ám a feddhetetlen előélet, közösségi szerepvállalás és a stabil anyagi háttér továbbra is elvárás. Gyakorlatilag bárki új-zélandi állampolgár, aki az előbb felsoroltaknak megfelel, békebíró lehet. A jelentkezés szándékát a lakóhely parlamenti képviselőjénél kell jelezni, mert a békebírók jelölését kizárólag parlamenti tagjaitól fogadja be az Igazságügyi Minisztérium. Az adekvát ellenőrzések után (erkölcsi bizonyítvány, hitelképességi vizsgálat), a jelöltet a helyi bíróság egy kirendelt képviselője interjúztatja, majd a tapasztalatait bizalmas jelentésben megküldi a Minisztériumnak. Ha az összegyűjtött adatok alapján megfelelőnek tűnik a jelölt, megindul a kiképzési fázis: a szükséges tananyag elsajátítására négy hét áll a rendelkezésre, melyet a Békebírók Királyi Szövetsége személyes konzultációval segít. A sikeres vizsgát követően az Igazságügyi Miniszter javaslatára Új-Zéland Főkormányzója nevezi ki a jelöltet békebíróvá, akinek a kinevezés elfogadását esküvel kell elfogadnia.
A békebírói kinevezés élethosszigra szól, de azért el lehet veszíteni – bármely börtönbüntetéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetése, illetve a csőd (magán vagy céges), a JP státusz megszűnését vonja maga után.
Noha a törvény erről nem rendelkezik, de íratlan szabály, hogy nem lehet békebíró, aki:
– parlamenti képviselő,
– ügyvéd,
– jogtanácsos,
– orvos,
– az igazságszolgáltatásban dolgozik,
– pap, vagy valamely egyháznak dolgozik.

Ugyanakkor minden polgármester és önkormányzati képviselő JP a hivatala idejére, ám ha ezt a funkciójukat meg kívánják őrizni a tisztségük lejártával, akkor ugyanazon a procedúrán kell keresztül menniük, mint bármely más halandónak.

A békebírói jelzés, a JP –,amely talán az egyetlen (bár nyilván nem megvetendő) kézzelfogható hozadéka a funkciónak – használata is szigorúan szabályzott: nem használható a személyazonosságot igazoló iratokban (útlevél, jogosítvány), kereskedelmi hirdetésekben, választási hirdetésekben, és hivatalos megnyilvánulásokban, amelyek nem közvetlenül a békebírói hivatallal kapcsolatosak.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a szabályozás teljességgel kiszűri, hogy a békebírósággal járó társadalmi elismerést kézzel fogható kereskedelmi előnyre lehessen váltani.

Azt hiszem, a működő demokráciákat éppen az ilyen hivatalok és betöltőik mozgatják: élethosszig tartó, önként vállalt munka, kötelezettségek és felelősség, minden kézzelfogható előny nélkül.