Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Auckland Page 1 of 4

COVID-19

No, jó.
Hát elkezdem dokumentálni, ahogyan hirtelen felfordult minden és megváltozik a világ – nagyon valószínűleg már sosem lesz olyan, mint amilyen február előtt volt. A változás irányát még nem látom, csupán az biztos, hogy más lesz. Miképpen 2001 szeptembere örökre megváltoztatta a polgári repülést, úgy a COVID-19 vírus is örökre meg fog változtatni egy csomó mindent, és biztos vagyok benne, hogy jóval nagyobb mértékben, és szélesebb körben.

A ma rendelkezésre álló adatok szerint 20 igazolt fertőzött van Új-Zélandon, és valahol 10 és 20 ezer között lehet az önkéntes karanténban tartózkodók száma (pontosabb adatok nincsenek, a múlt héten még 9 ezer karanténba várakozóról volt szó, de akkor még csak 5-6 igazolt fertőzött volt, azóta nincs jelentés hányan vonultak karanténba). Ez látszólag nem nagy szám, de a múlt héten ilyenkor még csak 5 volt és hétfőn délelőtt is csak 12. Szóval exponenciálisan gyorsul, ahogy másutt is látjuk.
Egyelőre minden fertőzött külföldről hozta magával a vírust visszakövethető módon, úgyhogy sokan szeretik abba a hitbe ringatni magukat, hogy még nem léptünk a közösségi terjesztés fázisába (community outbreak) – ugyanakkor ma már arról szóltak a hírek, hogy egy Új-Zélandról Dél-Afrikába utazó kétéves gyerekben is kimutatták a vírust – ez pedig egészen biztossá teszi, hogy a COVID-19 itt van közöttünk és hamarosan felrobban az azonosított fertőzöttek száma.

A Labour kormány mindig egy lépéssel lemaradva kezeli a helyzetet – ami sok más országhoz képest kifejezetten jó eredmény, de mégiscsak lemaradva. Februárban lezárták a határokat előbb Kína, majd Dél-Korea előtt, majd az Olaszországból és Iránból érkezőket is karanténra kötelezték. Végül csak a múlt hét végén jelentették be, hogy minden külföldről érkezőnek 14 napos karanténba kell vonulnia, egy nappal azután, hogy egy ausztrál, aki előzőleg Európában utazgatott már itt Wellingtonban kapta meg a hírt, hogy a vírus tesztje pozitív lett.

Az iskolák egyelőre nyitva vannak, de egyre több ismerősömtől, barátomtól hallom, hogy saját döntéssel nem engedik a gyerekeket iskolába – és szinte minden nap felrebben a hír, hogy be fogják zárni az iskolákat – a Labour azonban habozik, ahogy a teljes határlezárást sem akarják elrendelni.

A közvélemény elég szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy a külföldről érkezettekkel hogyan tudják betartatni a karantént. Mindenesetre ez eddig ígéretesebb, mint először gondoltuk: a rendőrség nemcsak telefonon hívogatja a karanténra kötelezetteket, hanem szúrópróbaszerűen fel is keresi őket. Eddig három szegték meg a karantén szabályait, ezeket letartóztatták, állami karanténba szállították és a 14 nap leteltével kitoloncolják az országból. Értem én persze, hogy szar lehet, hogy valakinek az élete nagy utazását teszi tönkre a COVID-19, de ez semmi ahhoz képest, amire itt mindannyian készülünk és jóval túlmutat a járvány egészségügyi következményein.

Én valahol félúton a világvége hangulat és a nem kell aggódni, úgyis hamar vége lesz között, de inkább az pesszimista oldalon állok. Biztos vagyok benne, hogy a közösségi fertőzést nem lehet elkerülni, napok, legfeljebb hetek kérdése, hogy jobb esetben százakra, rosszabb esetben ezrekre rúgjon a fertőzöttek száma. Ahogyan abban is biztos vagyok, hogy jön az iskolák bezárása, a teljes határzár, és a nem létszükségletű kereskedelmi egységek korlátozása: ez utóbbi kutyaszarul fog érinteni minket, de erről majd a következő posztban írok.

Mi még mindketten járunk dolgozni, és Lily is jár iskolába (a havi közel kétezer dolláros tandíj mellett ezt nehéz elengedni), de az összes különóráját: musical-színitanoda, úszás és kung-fu edzéseket felfüggesztettem. Ennek az egyetlen járulékos pozitív hozadéka, hogy a hétvégeken nem kell korán kelni – a musical foglalkozás szombat reggel fél kilenckor kezdődik, a kung-fu edzés meg vasárnap délelőtt 10-kor, de az 40 perc autózásra van, szóval vasárnap is fel kellett kelni nyolc körül.

Van persze pánik vásárlás nálunk is, de érdekes módon ez kerület függő: nálunk a silverdale-i Pak’nSave-ben már kétszer is őrület volt (teljesen érthető és csöppet sem furcsa módon mindig a súlyosabb fejlemények bejelentése után), míg az irodához közeli Countdown szupermarketben akkor is csak a szokásos tömeg volt, amikor Silverdale-ben éppen nem lehetett beférni az áruházba.

Az újságokból, a hírekből, a reggeli rádióműsorból vagy az esti híradókból persze leginkább COVID-19 folyik, alig hagy teret bármilyen más hírnek. Mindezek ellenére még nem érzékelek pánikot a környezetemben, sőt még a szerintem teljesen indokolt aggodalmat sem. Én ennél sokkal borúlátóbb vagyok, úgyhogy némi kognitív disszonanciával küzdök.

Ami egyébként minden hírnél, pletykánál, pánikvásárlásnál is baljósabb számomra, az a reggeli és délutáni forgalom látszólag indokolatlan megzuhanása. Éppen az “őrült március” közepén tartunk – amikor Auckland közlekedése a szokásos zsúfoltságán felül is duplázódik, plusz tíz, tizenöt percek adva az egyébként is hetven perces munkába járásomhoz –, és néhány napja (na jó, legyünk precízek, kedd óta) a forgalom ijesztő mértékben csökkent, már-már a nyári szabadságolások miatti könnyű forgalom tartományába. Erre pedig tényleg nincs más magyarázat, minthogy az emberek – minden látszat dacára – félnek kimozdulni otthonról.

Hibiscus Coast

Ezt a videót a helyi Facebook csoportban találtam és elég szépen bemutatja a környéket (kerületet?), ahol lakunk.
Nem mellesleg egy kicsit frissítettem is a blog kinézetét, mert manapság már mindenki mobilról internetezik. Sziasztok 🙂

Helló, nyár

IMG_4842-2

 

Legyen ez is meg. Légkondi nélkül, fél hétkor ez a hőmérséklet a nappaliban – úgy, hogy gyakorlatilag minden nyílászáró nyitva.

Az előző részek tartalmából (amelyek végül nem kerültek közlésre)

Sok minden történt mióta nem láttatok az életembe, meglehetősen eseménydús évek jöttek-mentek, egy ideje már ezért is halogattam a folytatást, mert piszok nehéznek tűnt felvenni a fonalat. Mindenesetre most teszek egy kísérletet, hátha nem fogy ki a szufla, és akkor mindannyian jól fogunk mulatni.

Azt mondja a blogmotor, hogy négy éve írtam utoljára, ami persze csalás – és nyilván programozói slendriánság – mert mindösszesen 3 és háromnegyed év telt el a legutóbbi bejegyzésem óta. Azóta Lily megnőtt, én megint új helyen dolgozom és el is költöztünk. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ez utóbbival kezdem, mert sok mindent megmagyaráz majd a későbbiekkel kapcsolatban.

Régi álmom volt saját házat építeni, olyat amit én/mi terveztünk, amiben nem kényszerű kompromisszumok sora a szobák elrendezése, ahol a konnektorok és a kapcsolók ott vannak, ahol lenniük kell, a falakban azok a kábelek futnak, amiket én szeretnék. A méret is lényeg persze, meg akartunk használható kertet, nagy teraszt és hogy jó környék legyen, meg jó iskola közel. Nem részletezem tovább a miérteket, gondolom mindenki akart vagy akar magának saját házat építeni.

Nagyjából az előző bejegyzésem időszakában kezdett az aucklandi ingatlanpiac megbolondulni, MeiMei-el hitetlenkedve figyeltük ahogy egyre értéksebbé válik az ingatlanunk. Ez persze önmagában még nem lett volna elég, hiszen nemcsak a mi házunk ára szabadult el, hanem a szobajöhető többi ingatlané is. Az áttörést az hozta, amikor az év tavaszán ellátogattunk barátokhoz egy távolabbi kerületbe: a Whangaparaora félszigetre. A hely nem volt teljesen ismeretlen előttem, Peter (emlékeztek még talán, ő a német bevándorlási ügynök barátom) lakott itt. Gyönyörű, tiszta, nyugis hely; jobbnál jobb beachekkel, híres iskolákkal és Auckland egyik legszebb yacht kikötőjével. De igazán akkor esett le az állunk, amikor megtudtuk az ingatlan árakat. Egyszerre elérhető közelségbe került a saját ház.

MeiMei eleinte óckodott – a hely nagyon tetszett neki – a messzeségtől. Valóban nincs közel. Úgy képzeljétek, mintha Szentendre Budapest egyik kerülete lenne – na jó, kilométerben talán a dupplája, de hát Auckland is kétszerese Budapestnek. Szóval MeiMei aggódott, hogy messze van, én azonban eddigre már pontosan láttam, hogy ez lényegtelen – ha a napi munkábajárás gyötrelmeit hajlandó vagyok bevállalni –, ugyanis az életünket amúgy is a lakóhelyünk körüli 10 kilométeres körzetben éljük – ha ebben a távolságban mindent megtalálunk, amire szükségünk van, akkor valóban nem számít, hogy a belvárostól 15 vagy 45 kilométerre lakunk. Túlzás volna azt állítani, hogy MeiMei egyből belátta volna az érvelésem helyességét, de végül kiegyeztünk abban, hogy odaköltözünk és amíg tart az építkezés meglátjuk, hogy mennyire tetszik. Ha mégsem lenne igazam, akkor eladjuk az új házat és keresünk valamit, ami nincs ennyire messze.

Lelövöm most a poént, jó? Mindhárman úgy gondoljuk, hogy életünk legjobb döntése volt.

A 2014-2015-ös nyarat az előző házunk felújjításával, szépítésével töltöttük, és végül 2015 márciusában hirdettük meg. A fehéren izzó ingatlanpiacra való tekintettel nem használtunk ügynökséget, így pont hat napba került eladni, kishíjján a duplájáért annak, amennyiért 2009-ben vettem. Április elején kezdtem az új munkahelyen, és három napra rá kiköltöztünk a félszigetre, így hivatalosan is coastiekké* váltunk. Nagyjából két hétbe tellett amíg megtaláltuk a tökéletes helyet és ahogy most megnéztem a dokumentációt, április 22-én vettük birtokba a telket, ami egy Shangri La Gardens nevű lakóparkban fekszik. Remélem minden olvasómnak megvan az áthallás James Hilton, A Kék Hold völgye című regényéből.

Ezután lelassultak a dolgok: építőcég választása, tervek, aztán még tervek, majd a tervek újrarajzolása. Azután már csak az építési engedélyt kellett kivárni, és szinte napra pontosan két évvel ezelőtt megtörtént az első kapavágás – amit persze sokkal prózaibb módon egy exkavátor ejtett meg.

Excavator at Lot 4 Serene Place

Nem megyek bele a decembertől a következő év szeptemberéig tartó építkezés részleteibe – talán majd egy következő posztban –, és az utolsó három hónap rémálomszerű hajtásába, amit fogalmam sincs hogyan tudtunk volna végigcsinálni, ha a munkahelyemmel nincs ekkora szerencsém, de végül 2016 szeptember 8-án beköltöztünk az új házba, és azóta is ott élünk legnagyobb megelégedésünkre.

* Coastie = Auckland északi felén, az Hibiscus Coast lakóit nevezik így.

Alízék kiadnák a házukat

Május 2 és június 18 közt Magyarországra látogatunk és erre a 7 hétre keresünk valaki megbízható albérlőt a házunkra.
A házikó /igazából egy ikerház egyik fele/ Auckland Beach Havenben van, két szobás, deckkel, kerttel, carporttal.

A költségeink kímélése érdekében nem housesittert keresünk, hanem albérlőt.
A házat $330/hét-ért béreljük rezsi pedig kb: havi $80 internet és telefon, $30 víz és $70 áram.

Ha valakit érdekel, írjon: [email protected] címre

Szandra: Szerelembe estem – Auckland

No, ki akar a Hyundai New Zealand munkatársa lenni?

Front End Developer
Our company is growing – we have gained market share when our competitors are shrinking. Hyundai is now a dominant force in the automotive market, both globally and locally. Hyundai New Zealand is a star player in the overall Hyundai Global distributor network with significant and consistent year on year growth. Our sales in the passenger vehicle market have grown dramatically over the last four years – we’re the fifth biggest car manufacturer in the world! We will be bringing new world-class products into New Zealand that will shape the market for years to come. As a finalist in the 2010 “JRA best workplaces in New Zealand”, our focus on attracting and developing the best people is vital to our success. The search is on to find an exceptional player to fulfil the role of Front End Developer in our IT Team – and what a team it is! This company is one which looks to continuous improvement and which thrives on automation and system development. As a well-established company, we offer a great working environment where you will be encouraged to develop, both personally and professionally, with regular training courses to help you excel in your role. Hours are regular, corporate clothing is available and hard work is rewarded. You will be based at Hyundai NZ’s Head Office in Mt Wellington, your salary will be dependent on experience and there are excellent career opportunities and a challenge each and every day!
This is an important role requiring an experienced Front End developer for a 12 month project. Your experience over the last 4-5 years will include Front End development, including work on large scale web application development. Your role will include involvement / responsibility in:
  • Assisting in the ongoing development of our Extranet and communication with external sites
  • Further development of HMNZ Extranet Sales/Service/Parts features
  • Assisting in the development of the MyHyundai website
  • Assisting in the development of the Extranet
  • Further improving the usability of the Extranet
  • Various company reporting as required from time to time
  • Ensuring that reports are completed on a timely and accurate basis
Essential skills include but are not limited to:
  • 4-5 years commercial Front End web development experience
  • Excellent HTML and CSS skills
  • Cross Browser HTML/CSS debugging and development skills
  • Solid Javascript including jQuery and AJAX
  • Willingness to contribute to UI design
  • Ability to convert a graphic design into well structed code
  • Experience with version control (svn)
Experience with the following skills would be an advantage:
  • Graphical design/web design
  • Experience using PHP
  • UX experience (user testing, interaction design)
  • Scripted UI testing
  • Experience with HTML 5
  • Mobile UI development
We will need to view actual examples of your work. Please list some of the sites you have worked on (or provide a portfolio) when sending us your CV.
The successful candidate will be incredibly well organised, focussed, innovative, up to date in their thinking and will contribute to outcomes. They will be quality focused, a self-starter, with great communications skills, have good attention to detail and work well in team environments.
If you are organised, affable, effective and capable, and want to be part of an upbeat, energetic and winning team, then please send your CV with a covering letter, telling us why you are the ideal candidate to [email protected] Applications must be in before close of business 18 June 2011. No agencies please.

Page 1 of 4

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: