Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Közműszolgáltatás

Üvegszál

Amikor a National Párt 2008-ban megígérte, hogy az egész országot beüvegszálazzák,  hogy legyen végre tisztességes internet, majd kiugrottam a gatyámból. Akkoriban jó ha a 10/5Mbps sebesség jött a korhadó ADSL-en, igencsak lehetett érezni, hogy egy provincián élünk, egy távoli zátonyon. Először persze a Nationalnak meg kellett nyernie azt a választást (meg persze betartani a választási ígéretet, de ebben azért itt elég jók a pártok), aztán beindult a gépezet és jöttek a várakozás évei. Mi elköltöztünk, az új helyen (ami már a múlté ugye) lett ADSL+2 a maga majd 20Mbps sebességgével, én meg pár havonta megnéztem, hogy mit mondanak, mikor lesz nálunk üvegszál. Nagyon sokáig még dátum sem volt, majd valamikor 2013-14 tájékán láttam először az igéretet: “Fibre broadband is coming to your place late 2016”.

2015-ben aztán felköltöztünk a Hibiscous Coastra és fejlesztési térkép szerint megint visszazuhantam a Nirvánába, nem volt még a dátuma sem, hogy mikor lesz üvegszálas net. Lett viszont VDSL, ami már a használható 50/20Mbps-t tudta, korlátlan adatforgalommal meg vonalas telefonnal 100 dollárt kértek érte egy hónapra.

Másfél évvel később, amikor beköltöztünk az új házba – ez volt (nem is olyan) late 2016, az AskForBetter már mondott dátumot: 2018 decemberét ígérték. A költözés 2 év csúszást is jelentett egyben – így jár az ember, ha a suburbiába vágyik.

Az építkezés közben kifejezettem ügyeltem, hogy eleve úgy tervezzem és vitelezzék ki a telekommunikációs kábelezést már az utcától kezdve, hogy az kész legyen az üvegszállra, mert az évek során számtalan horror storyt hallottam, hogy milyen barbár módokon húzták be a fel nem készített házakba a zöld fényt: felört kocsibeállók, földfelszínen tekergőző deszkakerítéshez kábelkötözött üvegszálak szegélyezték a sok Patel meg Anad útját. ( – És akkor majd befúrúnk itt a konyhaajtó mellett, jó? A konyha falán pont jó lesz a modem, meg ott már úgy is vannak konnektorok.)

További szórakoztató epizód a témában: Pappito – Még zöldebb a fény

Ahogy egyre közeledett a kitűzött cél, úgy lettem egyre izgatottabb, nemcsak azért mert istenverte geek vagyok, hanem mert végre lehet teljes értékű home office, nem kell csak azért irodába menni, mert valamit nem bír el az itthoni hálózat.

Idén télen aztán (asszem július körül), megjelentek a Chorus (ez az infrastruktúra szolgáltató) legényei és szorgosan túrtak vagy két hétig az utcában, mondjuk sokkal kisebb hercehurcával jártak, mint amire számítottam. Szerintük már szeptemberrel elkészülnek a mindennel is, volt is bennem reménykedés, hogy nem kell decemberig várnom, ám az AskForBetter továbbra is decembert írt, hiába néztem meg minden nap.

Aztán múlt hét szerdán egyszer csak egy ízléses levelezőlapon tudatták velem, hogy megjött a 21. század és megrendelhetem az UltraFast szélessávomat. Nosza, azonnal felhívtam a telkómat (2degrees), hogy én most azonnal megrendelem, és láss csodát, nem hajtottak el, hogy várjak még decemberig, hanem tényleg van, állnak a szolgálatomra. Meg is egyeztünk, hogy küldik a Chorus legényeit, ezek majd kijönnek felmérni a terepet pénteken (a múlt hét péntekéről beszélünk) aztán ha minden klappol, akkor majd ma kijönnek és behúzzák az üvegszálat a házba a következő héten.

Péntek délelőtt nem jöttek, de Bhavin Patel küldött egy SMS-t, hogy majd kettőkor. Nyilván ezzel el lett b*va a napom, de hát kicsire nem adunk, az üvegszálért mindent; nem basztam le, és milyen jól is tettem. Mondjuk mióta tudtam, hogy jönnek, számtalan vészforgatókönyvet lejátszottam a fejemben, hogy miképpen akadályozzam meg, hogy szétromboljanak mindent az új házban, ha időközben kiderül, hogy mégsem a megfelelő módon kábelezztük be az udvart meg az épületet. 

Kettő után kicsivel nem is egy, hanem két Bhavin Patel érkezett, szimatoltak egy darabig az utcán, én előzékenyen megmutattam nekik, hogy hol van az üvegszálház elhelyezve az utcában, hol van az én telekom dobozom a kertben és hol van a garázsban a modem helye (persze nem modem, ne kössetek belém, Optical Network Terminal a becsületes neve, az esetemben ez Nokia Model 200).
Legnagyobb meglepetésemre nem köszönték szépen, hogy akkor jövő szerdán jönnek szerelni, hanem rögtön neki is áltak. Három órányit szöszmötöltek, viszonylag kevés károkozás mellett – mint kiderült, minden, amit az építkezéskor csináltunk az fasza volt –, ebből a három órából nagyjából egyet vitt el az, hogy még nálam is tömpébb és ügyetlenebb ujjai voltak a két Bhavin Patelnek, ami megnehezítette, hogy az üvegszál két végét hegmentesen egymáshoz forrasszák a varázsmasinájukkal, de végül felvillant az optikai kapcsolatot jelentő naracsszínű led, már csak a modemem felprogramozása maradt. Erre megint elment egy óra, mert nem engedték, hogy én csináljam, ők viszont nem értettek a Fritz!Boxhoz. Végül aztán felhívták a szolgáltatómat, és végigcsinálták ugyanazokat a lépéseket, amik végicsinálására már egy órája megpróbáltam rávenni őket és lőn nagysebességű internet. Tiszta 21. század.

A gyors reagálás és a viszonylagos kicsi károkozás (a kertben egy pici tuját azért ki kellett taposniuk a telekom aknám mellett) ellenére sem tudtam 10 pontosra értékelni a gyakorlatot, mert én bizony az internetek Rolls Royce-át rendeltem meg: 900Mbps letöltés, 400 Mbps feltöltés, mindezt 110 rénes dollárokért havonta (figyeloda, havi tíz dollárral kerül többe, mint amit eddig fizettem a DSL-ért), ezzel szemben mindösszesen 100 Mbps jött le, miközben azért a 400 körül Mbps feltöltés megvolt.

Egészen máig halogattam, hogy a szolgáltatómat felhívjam – picit reménykedtem, hátha maguktól észreveszik, vagy megjavul magától –, mert hát ha eddig kibírtam 50 Mbps-el, akkor a duplájával nem ég a ház, de ma délelőtt nekiduráltam magam, és a technikai asszisztenciával történt két perces telefonbeszélgetés után helyreállt a világ rendje. Helló, 21. század.

Utóirat: most olvasom csak magamnál, hogy 2007-ben még arra jutottam, hogy nem kell nekem az ADSL+2 24 Mbps letöltési sebessége, hiszen úgysem tudnám kihasználni. Muhahha.

Bojler

Amikor megvettem a házunkat, egy öregecske, alacsony nyomáson üzemelő melegvizes bojlerrel volt felszerelve. Első ténykedéseim egyikeként  a hagyományos külön hideg-meleg vizes csapok kicserélése mellett  egy modern, rendes nyomású bojler szereltettem, mert szeretek pacsálni a kádban és szeretem, ha rendes, erős sugárban jön a melegvíz.

Azóta majd minden évben előfordult, hogy egy-egy napra a bojler minden különösebb látható ok nélkül felmondta a szolgálatot. És mindig rendbe is jött másnapra, mielőtt még szerelőt hívhattam volna. Eleinte Meit gyanusítottam az időleges kikapcsolásával  néha erőt vesz rajta az energiatakarékosság , de annyira tiltakozott, hogy végül kényetelen voltam elhinni, hogy tiltásom ellenére sem nyúlt a bojlerhez. Bosszantó kis rejtély volt, de sosem tartott elég ideig, és sosem volt elég bosszantó ahhoz, hogy nekiveselkedjem és a végére járjak.

Itt Aucklandben egy Vector nevű cég tulajdonolja az elektromos hálózatot (meg a gázt és némi optikát), de szerződni nem velük szerződik az emberfia, hanem valamelyik szolgáltatóval. Véletlenül úgy esett, hogy már egy fél éve a Vectornak dolgozunk, és éppen én vagyok a Smart Home project vezetője. E munka kapcsán derült ki, hogy a hálózati szolgáltatónak (Vectornak) direkt külön hozzáférése van a bojlerekhez, azaz távolról, a tulajdonosok tudta és közreműködése nélkül is ki-be tudja kapcsolni, illetve állítani a hőmérsékletét. Ennek a technikai bravúrnak persze mindenféle helyes vonzata is van, de bennem azért mióta tudom ezt, berzenkedik az individualista kisördög, és a project tervezése kapcsán többször is kísérletet tettem rá, hogy a kontrollt visszajuttassam az ügyfélhez  ám végül nem jártam sikerrel: noha a rendszerünkön keresztül programozható és felügyelhető lesz a bojler is, de a Vectornak megmarad a felhasználói programot felülírói joga.

Szóval annak ellenére, hogy már tudok egy ideje a Vector külön hátsó kapujáról, ezt a tudást valahogyan nem kapcsoltam össze a saját bojlerem rejtélyes meghibásodásaival.

Húsvét előtti csütrötökön azonban kaptunk a képünkbe egy csinos kis hurrikánt (csak amolyan új-zélandi fajtát: fák kicsavarásánál és hajók partra dobásánál nem szokott nagyob károkat okozni), ami megtépázta az aucklandi elektromos hálózatot. Nálunk, a mi kerületünkben nem volt ugyan áramszünet, de elég sok más helyütt volt. És ezen a viharos csütörtök estén beadta a kulcsot a bojlerünk ismét  úgy annyira, hogy egész húsvét pénteken sem működött. Meglehetősen kellemetlenül éreztük magunkat, én pedig ezegyszer elhatároztam, hogy amint vége az ünnepeknek, most már tényleg szerelőt hívok, mert ez így nem mehet tovább.

Mígnem a hétvégén az újságból tudtam meg, amire magamtól is rájöhettem volna: nincs semmi baja a bojleremnek. A Vector egyszerűen lekapcsolja a bojlerek elektromos ellátását, ha csak így tudja biztosítani, hogy a többi rendszert elég árammal tudják ellátni. A hivatalos kommunikáció szerint persze csak arról van szó, hogy ha a hálózat bojlerekért felelős része is kiesik, akkor azt csak a legvégén állítják helyre, miután már minden egyéb fontosabb üzemzavart elhárítottak.

Ez könnyen lehet, hogy csak nekem volt újdonság, és mindenki tudja, sőt, talán már Magyarországon is így működött  néha tényleg olyan tájékozatlan vagyok, mintha egy kő alatt élnék. Majd megmondjátok.

Közműszolgáltatások

Bővebben kifejtve: hogyan működik rendesen, amikor a közműszolgáltatások piacán verseny van.
Volt már róla szó talán, hogy a legtöbb közműszolgáltatás tekintetében több cég közül is lehet választani – itt nálunk Takapunán például négy elektromos szolgáltató is verseng a fogyasztók kegyeiért. Ahogy végignéztem az díjtételeket, nem is elsősorban az árak tekintetében versenyeznek igazán (3 cent eltérés van kilowattóránként a legdrágább és a legolcsóbb között), hanem az egyéb szolgáltatások, ügyfélszolgálat és a kedvezmények nyújtása terén.

Íme egy példa – és ennek a bejegyzésnek az apropója – mert ma egy újabb kellemes meglepetésben lehetett részünk:

Az áramfogyasztásunk nyáron 120-150 dollár között mozog havonta, télen pedig felszökik 350 dollárra. Bármilyen energiatakarékos intézkedéseket hoztam (olajradiátorok leselejtezése, a hősugárzók időkapcsolóra kötése és időszakos működtetése) a téli számla csak nem hajlandó csökkenni. Így megy ez évek óta, ezért roppant mód meglepődtem, amikor ma megkaptam a júliusi egyenleget és az mindössze 253 dollár befizetnivalóról tájékoztatott. Nocsak, gondoltam, beértek az időkapcsoló jótékony hatásai? Ezt annál is inkább furcsáltam, mert Krisztivel rendszeres harcot vívunk ezügyben – hajlamos orvul folyamatos üzemmódba állítani a szerkezetet, így Márk szavaival élve, szaunát teremteni a lakásban.
Azután letöltöttem a számlát pdf-ben – mert persze levélben küldött papírosokkal már egy ideje nem bajmolódunk –, és mindjárt fény derült a turpisságra. Nemhogy nem sikerült júliusban sem csökkentenünk az elektromos fogyasztásunkat, de még meg is fejeltük egy kicsit: 400 dollárra. Azonban – és itt jött a meglepetés – a szolgáltatónk (a Mercury Energy) jóváírt a számlánkon 150 dollárt. Ugyanis végignézték az elmúlt egy évnyi fogyasztásunkat, és kikalkulálták, ha egy másik díjcsomagban lettünk volna, akkor ennyivel kevesebbet kellett volna fizetnünk, így most kompenzáltak – nehogy már mi járjunk rosszul.
Tetszik érteni? Az ügyfél és az ügyfél megtartása a fontos.

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén