Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Rugby Page 1 of 2

Mind feketében

Jut eszembe: ma megkezdődött a 2007-es Rugby Világbajnokság Franciaországban. Szegény franciák mindjárt a nyitómérkőzésen ki is kaptak Argentínától. Ahogy a csoportbeosztásokat nézem, az All Blacks-nek sima útja lesz a döntőig.

Kezdődjék tehát a hype:

Skótul

Jövő héten – szombaton – kezdődik a rugbyvilágbajnokság Franciaországban. Az általam ismeretlen márkájú skót whisky reklámja nemcsak szellemes, de időszerű is emiatt, ugyanakkor gyanítom, a valódi gyepen a szoknyaemelgetés ezúttal kevés lesz a skótok győzelméhez.

Hirdetés Londonban, a’la Parisian

A francia országimázs kampány Párizsba próbálja csábítani az angolokat: az alábbi óriásplakát a francia fővárost és az ősszel (tavasszal?) kezdődő rugby világbajnokságot hivatott reklámozni London utcáin.

Élvezd a rugbyt a szerelem fővárosában

– szól a felirat; és én nem tehetek róla, ha most mindenről AZ jut az eszembe.

Kiwi országimázs

Először azt hittem a – minap szinte mindenfelé publikált – képekről, hogy valamiféle médiahacket látok, azután kiderült, hogy nem…


A 12 méter magas, 25 méter hosszú óriási rugbylabdát október elején három napig építik majd, hogy az idei rugbyvilágbajnokság utolsó három hetére az Eiffel torony előtt, a Champs de Mars-on hirdesse Új Zélandot és a kiwik megkérdőjelezhetetlen elsőségét a rugby terén.


Miközben persze ötletes országimázs hirdetésnek tartom, nem győzök csodálkozni, hogy a franciák belementek. Valahogy úgy képzeltem, sokkal arogánsabbak és büszkébbek annál, semhogy egyik nemzeti büszkeségük elé engedjenek egy efféle meglehetősen egyértelmű üzenetet: lehet, hogy éppen itt tartják a világbajnokságot, de azért a rugby mégiscsak rólunk, kiwikről szól.

Stand in Black

All Blacks vs. Kanada

Valaki a marketinges kreatívok közül nagyon mellé nyúlt a Prime tévénél.
Szombat este ugye All Blacks – Kanada rugby tesztmérkőzés lesz, és ezt egy olyan reklámspottal népszerűsítik, amelyben felidézik az elmúlt évek találkozóit 1991 óta.
A dolog pici szépséghibája, hogy a reklám tanusága szerint 91-ben sikerült legjobban megszorongatni az All Blackset – akkor huszonsok-8 lett a végeredemény.
Az azóta eltelt tizenhat évben átlagban 40 pontot vertünk Kanadára, időnként meg több, mint hatvanat.
Mondjuk történhetnének csodák, de nyilván nagyobb az esély arra, hogy Irán felhagy az atomfegyverkezéssel, mintsemhogy Kanada győzzön.
A reklám előtt fogalmam sem volt az esélyekről: mostmeg eléggé van. Nem tétmeccs és nem kétségesek az erőviszonyok. Miért is nézném meg?
Persze nincs kétségem, hogy teltház lesz – de azért ezt elég komikusnak találom. Én lennék az a kisebbség, aki még tévében sem izgul végig mondjuk egy AC Milan – Baktalórántháza barátságos mérkőzést?

42-11

Annak ellenére, hogy a múlt csütörtök-pénteken arról cikkeztek a lapok, hogy 8000 jegy még nem kelt el az All Blacks vs France meccsre, és Hobéval azon töprengtünk a stadion felé menet, hogy vajon ennek mi lehet az oka – szóval mindennek ellenére látszólag majdnem teltház volt, ránézésre és saccra nem lehett pár száznál több üres hely, ami az Eden Park 48 ezres befogadóképességéhez képest igazán elenyésző.
A meccsről magáról nincs túl sok mesélnivalóm: az All Blacks mindenféle erőfeszítés nélkül – a harmincadik perctől kezdve pedig a tartalékcsapattal képviseltetve magát – kényelmesen legázolta a franciákat 42-11-re. Azt a francia csapatot, amelyiket a világ második legjobbjának tartanak. Szóval nem túl nagy iramú, valódi teszt-mérkőzés volt (fociban a barátságos kifejezést használnák, ez egy rugbymeccs esetében azért eufemizmus volna.)
Mindent összevéve azért jó kis estének bizonyult, bár ebben a társaságnak legalább akkora szerepe volt, mint magának az eseménynek. Azt azért meg kell állapítanom, hogy a jövőben csak tétmérkőzésre vagyok hajlandó élőben kimenni – olyankor annyival magával ragadóbb a hangulat, hogy össze sem mérhető. Volt haka – ámbár nekünk kissé távol -, ellenben nem voltak cheerleaderek (pompom lányok).
Minden mérkőzés után (közben) eltöprengek, miképp lehetséges, hogy a focinál ennyivel keményebb és agresszívabb sportesemény ilyen békés, családias rajongótábort vonz: annak a fajta futbalhuliganizmusnak, amely teljesen alkalmatlanná teszi családi szinten a foci élvezetét még ott is, ahol egyébként maga a játék szórakoztató volna, nyoma sincs. Nincsenek egymásra haragvó szurkolók, nincsenek verekedések; vannak viszont fiatal lány szurkolók, pasik nélkül. Kettő francia-drukker kis jószág nem messze tőlünk izgulta végig az estét, és nem tudtuk eldönteni, hogy tényleg gallok, vagy csak jópofaságból – esetleg a gyengébbik iránt érzett szánalomból – festették a pofijukat piros-fehér-kékre.
Hazafele autózva, némi melankólia fogott el: szerettem volna 15 évvel fiatalabban részese lenni ilyen szombat estéknek. Mondjuk mostanában egyre többször jut ilyesmi az eszembe, bár ebben nyilván a koratél depresszív hatásai is szerepet játszanak.

Page 1 of 2

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: