Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Politika Page 1 of 7

Viktocracy

The end of the rule of law in Hungary

We can no longer speak of democracy in Hungary. I’m not exaggerating. In fact, reading through some of my earlier posts about what I expected if Viktor Orbán wins the elections, I realize that I was too optimistic. Not in my wildest imagination could I have predicted what has been happening in the last few months. The rapid passage of bills submitted by individual members and thus not requiring any preparation or public discussion was followed by filling all the so-called independent posts with Fidesz  men. The government’s accounting activities are supervised by a party hack, the president is the puppet of the prime minister and stupid to boot, the budgetary council is on the verge of extinction. Individuals’ savings have been illegally seized, the constitution has been changed six times, laws have been tailored to suit members of the inner circle, the constitutional court has been castrated, and smear campaigns are launched against people who criticize Orbán and his government. One could go on and on. […]

Read more on Eva Balogh’s blog

A Hobbit marad – életveszélyes fenyegetéseket kapnak a szakszervezeti vezetők.

No kéremszépen. A Hobbit marad, itt forgatják mindkét részt Új-Zélandon. Ez nekünk, adófizetőknek további 15 millió dollárunkba (filmenként plusz 7 és fél millió adókedvezmény) kerül, ha nem számítjuk azt a 10 milliót, amivel a promóciós költségvetéshez járulunk, igaz azzal a feltétellel, hogy a Hobbit marketingkampányában Új-Zéland turisztikai reklámjának is hangsúlyos szerepet kell kapnia.
Az üzlet nem olyan rossz köszönhetően a miniszterelnökünknek , még annak fényében sem, hogy a pénzbeli előnyökön kívül a Warner Brothers kapott egy törvényt is, ami megakadályozza, hogy a filmiparban dolgozó egyéni vállalkozók (contractor) státusza megváltozzon a szerződés időtartama alatt. Jelen pillanatban ugyanis, hiába egyéni vállalkozó valaki, ha csak egyetlen cégnek dolgozik, különféle átlagos feltételek teljesülése folytán a Munkaügyi Bírósághoz fordulhat, ahol simán kimondják az alkalmazotti voltát és onnan kezdve, teljesen mindegy, hogy mi szerepelt a szerződésben, jár neki az alkalmazottak kedvezménye: fizetett szabadság, betegszabadság, meg a háborodás tudja még mi minden.
A tegnap a parlament elé terjesztett törvénymódosítás ezt a státuszváltoztatási lehetőséget szünteti meg a filmiparban dolgozók számára.

Természetesen a szakszervezeti vezetők hőbörögnek, hogy itt a modern kori rabszolgaság, meg a multik gyarmatosítják szegény Új-Zélandot és ez tűrhetetlen. Noha eddig szent meggyőződésem volt, hogy a Warner állt az egész ügy hátterében, mert még szakszervezeti vezetőkről is nehezemre esik ekkora fokú, párját-ritkító hülyeséget feltételezni néha feltámadnak a kétségeim, és pillanatokra képes vagyok elhinni, hogy mégis lehetséges: ezt tényleg maguktól főzték ki. Az emberi hülyeség határtalan, ez az egyetlen fix pont a világegyetemben, aminél fogva a földet ki lehet mozdítani helyéről talán még Arkhimédészt is kielégítené.
Ha ez tényleg a filmes szakszervezetek magánszáma volt, akkor igazán csak gratulálni tudok hozzá: ennél sokkal jobban nemigen bánhattak volna el magukkal; most persze magyarázkodnak és hazudoznak össze vissza (ti.: ők csak barátságosan tárgyalni akartak), illetve tele a média, hogy kénytelenek voltak rendőri védelemért folyamodni illetve testőröket szerződtetni, mert százszámra kapják a halálos fenyegetéseket, hogy mik vannak, amikor csak a jót akarták.
Ezen meglepődni persze szintén érdemes, ki láthatta azt előre ugye, hogy ez a pici világ-bojkott így megharagítja ezeket a természetüknél fogva kapkodó és hirtelen kiwiket. Hát hisz végül is mit veszíthettünk volna? Az ország filmiparát? Oszt-poszt ha 20 ezren ha élnek belőle. Esetleg egy kis maradandó károsodás az országimázson, az meg elbírja ugye. A félmilliárd amerikai dollárról már ne is ejtsünk szót, kicsire ne adjunk…
Barmok.
Most szépen el kell hagyni az országot, lám-lám… Ha más nem is, ez legalább egy pozitív hozadéka volt az izmozásuknak.

Itt a tavasz, de most nem erről írok

Mindenféle fontos és érdekes dolgok történtek az elmúlt hetekben, többek között hosszan és részletesen kellene írnom, hogy miképpen alakult meg az Auckland Super City, ami nem más, mint az eddigi négy saját önkormányzattal rendelkező város összevonása (kapaszkodóképpen: mint annak idején 1873-ban Buda és Pest és Óbuda összeolvadása). Az új metropolisz (felénk csak szupercity-nek becézgetik) első önkormányzati választását tartották az elmúlt héten (hetekben), ez önmagában is megérne egy kifejtős beszámolót: hogy miképpen kaptam postán meg a szavazólapot, hogy miképpen kellett postán visszajuttatni a szavazatot, hogy igen, volt is ennek kapcsán némi cirkusz, mert Dél-Auckland egyes sűrűbben lakott negyedeiben némely baloldali aktivista megpróbálta egy kicsit saját szája íze szerint befolyásolni az eredményeket. Aztán belemehetnénk abba is, hogy eltérően a magyar viszonyoktól, a helyi politikában nem jelennek meg az országos pártok: sem a National, sem a Labour vagy az Act nem állít jelöltet; sem képviselőknek, sem polgármesternek, és emiatt napokig kellett különböző weboldalakon és szóróanyagokon felelhető programokat bújnom, amíg nagyjából képbe kerültem: ki kicsoda és mit akar (még a főpolgármester jelöltek esetében volt a legegyszerűbb a dolgom, ott elég nyilvánvaló volt, hogy John Banks a jobb-közép irányvonalat képviselő, és a National Party hallgatólagos támogatását élvezi, míg Len Brown a baloldal, így a Labour jelöltje).
A választás egyébként szokatlanul alacsony részvétel mellett zajlott alig haladta meg az 50%-ot , a főpolgármesteri címet végül Manukau (Dél-Auckland) volt polgármestere, a baloldali irányultságú Len Brown nyerte, egy pici baloldali többségű képviselő-testület élén. Ez minden bizonnyal a helyi adók emelésével jár majd (sóhaj), bár ha az ígéretek valóra vállnak és itt elsősorban a tömegközlekedésre gondolok: vonat(hév) közlekedés 5-7 éven belül a központi városrészben, új vonal a repülőtérig 10 éven belül, és újabb átkelő, plusz vonat(hév) a North Shore-ra (nekem ez lenne a leglényegesebb) 15 éven belül akkor nem bánom a többlet adót.
Sajnos Auckland területe túl nagy (két Budapestnyi) míg lakossága túl kicsi (1.4 millió) ahhoz, hogy igazán hatékony és gazdaságos tömegközlekedése lehessen.
Azután írnom kellene Paul Henryről is, aki kiwi televíziózás fenegyereke, amolyan Fábri-Fiderikusz összegyúrva, csak persze sokkal okosabb és veszélyesebb, no meg persze, sokkal bunkóbb is ne féljünk a szavaktól. A helyi, állami csatorna botrányhőse volt, arról híres, hogy a legártatlanabb helyzetekből is sikerült zaftos perpatvart összehoznia, ami persze jót tett a nézettségnek, de most túllőtt a célon. A legutóbb ugyanis gyors egymásután seggfejezett egyet egy indiai potentátot véletlenül Dikshit névvel vert meg a sors, a mi Henrynk persze nem állhatta meg, hogy le ne csapja a labdát. Ezt még el lehetett volna vinni szárazon, ám pár héttel később a miniszterelnökkel készített egy interjút, ahol sikerült feltennie azt a mérsékelten ízléses kérdést, hogy vajon a következő kormányzónak vajon igazi új-zélandit választ-e, olyat, aki úgy néz ki, és úgy is beszél, mint egy igazi kiwi. A kérdés pikantériája, hogy a mostani kormányzónk Sir Anand Satyanand indiai származású ugyanis, még a szülei vándoroltak be Fiji-ről, ő azonban már itt született, nevelkedett, járt egyetemre, és egyáltalán: itt futotta be jogászi karrierjét. Ez a kérdés tehát nem egyszerűen politikailag inkorrekt volt, hanem teljességgel értelmetlen és elfogadhatatlan egy olyan országban, ahol a lakók egyharmada első generációs bevándorló. Lett is sürgés-forgás, a fél ország Paul Henry fejét követelte (megjegyzem szerintem joggal), a TVNZ egy darabig próbálta menteni amibe kis híján belebukott először a csatorna szóvivője (megjegyzem szerintem méginkább joggal), mert sikerült az amúgy is nyíltan rosszízű, rasszista megjegyzést tovább súlyosbítania azzal, hogy megjegyezte, Paul Henry csak azt mondta ki, amit a kiwik nagytöbbsége gondol , de azután az indiai kormány hivatalos jegyzékben követelt bocsánatkérést, és így, hogy az ügy politikai skandalummá dagadt, a TVNZ sem tehetett mást, mint hogy elfogadja a műsorvezető lemondását.
Szóval történnek mindenfélék, amiről lehetne és kellene is írni, de éppen paracetamoltól zümmög a fejem, mert a múlt héten beszerzett sárga-láz* után, a hétvégén valahogy megfáznom is sikerült, és az otthon maradás luxusát most még véletlenül sem engedhetem meg, tekintve, hogy szerdán esedékes a negyedéves teljesítmény-értékelésem.

* yellow-fever. A másodlagos értelmezését tessék figyelembe venni.

Új-Zéland türannosza

Tegnap a kiwi parlament egyhangúan megszavazta a Canterbury Földrengés Utáni Újjáépítés Törvényét: a kormánypárti képviselőkön kívül a teljes ellenzék is támogatta a nemzeti összefogás jegyében.
Gerry Brownlee-t nevezték ki az újjáépítés miniszterének, a költségeket közel 4 milliárd (640 milliárd forint) dollárra becsülik, de közben kiszámolták, hogy az újjáépítés 0.5% fogja növelni a GDP-t a következő évben.
Jó érzés volt látni, hogy működő demokráciában miképp zár össze a politikai elit, teszi félre a nézeteltéréseit és koncentrál arra, ami igazán fontos: Új-Zéland eddigi legdrágább környezeti katasztrófája okozta kár helyreállítására.

Mondom, jó ezt látni, meg kíváncsi is voltam, hogy miféle törvényt hoztak, ami önmagában garancia arra hogy flottul menjen az újjáépítés és a törvény olvasása közben teljesen elhűltem.
Tegnap este, Új-Zéland államformája időlegesen diktatúrára változott.
Komolyan, mint annak idején a Római Birodalomban, amikor vészhelyzet idején diktátort választott a szenátus.
Nyilván a gyakorlati megvalósítás más lesz, de a törvény szövege szerint, formálisan Gerry Brownlee az új türannoszunk, aki kevés kivételtől eltekintve bármit megtehet, és nemcsak a Parlamentnek, de a kormánynak sem tartozik elszámolással.
Az új törvény, ha betűi szerint értelmezzük, többek között az alábbiakat teszi lehetővé neki:

  • betiltsa a szakszervezeteket,
  • bárkit megfoszthat az állampolgárságától. Mi több, bárkinek állampolgárságot adhat,
  • legálissá teheti például a gyilkosságot, erőszakot vagy korrupciót,
  • felrúghatja a Treaty-t és megsemmisítheti a Waitangi Szövetség eredményeit,
  • legalizálhatja a kínvallatást vagy a foglyokon végzett orvosi kísérleteket

Ha nem nyúl a választási törvényhez vagy az alkotmányt helyettesítő Bill of Rights-hoz, elméletileg mindenhez joga van 2012 április 1.-ig. Persze ezt a határidőt is könnyedén eltörölheti, hiszen nem akadályozhatja meg benne semmi.
Biztos vagyok benne, és gondolom mindenki más is biztos benne, hogy Brownlee semmi ilyesmit nem fog csinálni, de mégiscsak döbbenetes volt olvasni, hogy az összes demokratikus garanciát miképp írta felül a parlament szükséghelyzetben.

Ténylegesen szükséges volt ekkora hatalmat koncentrálni egy cél érdekében? Talán. Az biztos: a bürokrácia nem fogja akadályozni Christchurch renoválását.

Magyar választások – 2010

Mindössze két helyen találtam híreket a magyar országgyűlési választásokról:

Meglehetősen terjedelmes cikkben emlékezett meg róla a Stuff.co.nz (A Trademe tulajdonában álló online magazin, amolyan kiwi index.hu-nak képzeljétek:

http://www.stuff.co.nz/world/europe/3571999/Fidesz-wins-Hungary-elections

A második gyors összefoglalót Idiot/Savant blogján találtam:

http://norightturn.blogspot.com/2010/04/hungary-votes.html

Most, hogy mindenki lassan elhallgat körülöttem, lehet, hogy újra sűrűbben jelentkezem majd.

Miniszterelnök a Letterman Showban

Na többek között ezért is szeretem a miniszterelnökünket (aki a turizmusért is felelős miniszter egyben): mosolyogva tűrte az amerikai showman bunkóskodását, nem jött zavarba, és nem vette egy másodperce sem túl komolyan magát.
Neki csak egy jó lehetőség volt, hogy tegyen valamit a tárcája (és Új-Zéland egyik fő húzógazdasága) hasznáért.

Mobiltelefónia az autóban

Új-Zéland egyike azon kevés (fejlett) államnak, ahol még nem tiltják a hagyományos, kézben tartott készülékkel végzett mobiltelefonálást vezetés közben. Ez az állapot azonban hamarosan megszűnik, az új Közlekedési Miniszterünk (Steven Joyce) a napokban jelentette be, hogy még az idén megszületik a törvény, amely megtiltja ezt.
A tiltásnak meglehetős társadalmi támogatottsága van, a felmérések szerint az autóvezető lakosság 76% egyetért vele, sőt két évvel ezelőtt már az ország két legnagyobb mobilkommunikációs cége – a Telecom és Vodafone – is a civil kezdeményezés mellé állt, épp ezért tűnik elsőre rejtélyesnek, hogy az egyébiránt mindent szabályozni szerető (csak Óvónéni Államnak csúfolt) Munkáspárti kormányzat, miért nem törvénykezett ez ügyben a regnálása alatt.
Ugyanakkor, ha közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, mindjárt érthetőbb a hezitálás: kutatások kimutatták, hogy nem a mobiltelefon kezelése a legfigyelemelvonóbb vezetés közben, legalább ennyire veszélyes maga a beszélgetés – lett légyen szó kihangosított telefonon vagy éppen az utassal folytatottról –, de a dohányzás, a GPS vagy a fedélzeti zene kezelése is.
Az új törvény bevezetése ellen tiltakozó kisebbség éppen ezekre az érvekre hivatkozik: mondván ezzel az erővel be lehetne tiltani a az autórádió hallgatása mellett, a telefonkihangosítókon át, az utassokkal történő szóváltást is. David Farrar egyértelműen elvi síkon száll szembe az ötlettel – s amíg általában teljesen egyetértek vele az állami szabályozás minél kisebb szerepe ügyében, ez alkalommal – pusztán a praktikumot szem előtt tartva – én is többséggel tartok és helyeslem az új szabályozás tervezetét.
Mert lehet ugyan, hogy nem veszedelmesebb kézben tartott mobilról telefonálni, mint a Classic Breakfast-et hallgatni Jackievel meg Andrewval a Classic Hits-en, de hogy menetközben SMS-ezni életveszélyes, abban biztos vagyok. Ráadásul nemcsak kockázatos, hanem az egyik legbosszantóbb kiwi autóvezető szokás: nincs olyan nap, hogy ne szembesülnék olyan, az autópályacsúcs lassúságát kihasználó sofőrrel, aki az amúgy is akadozó forgalmat még jobban feltartja a mobilja nyomkodásával.
Az egyik kollégám, Michael, áldott csendes és visszahúzódó teremtés. A minap derült ki, hogy anger managment (düh-kezelésen) vesz részt: az autózást nem bírják az idegei – a végtelenül kényelmes, tötymögős kiwi tempót az elmúlt tizenöt évben sem sikerült megszoknia. Ezek után talán nem csoda, hogy a készülő törvénytervezetről szólva megjegyezte, hogy jobban örül neki, mint az áprilisi adócsökkentésnek.

Page 1 of 7

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: