All posts in “Élet”

Helló, nyár

IMG_4842-2

 

Legyen ez is meg. Légkondi nélkül, fél hétkor ez a hőmérséklet a nappaliban – úgy, hogy gyakorlatilag minden nyílászáró nyitva.

Pénzügyek

Akartam megint írni a pénzügyekről, mert megtaláltam a kilenc évvel ezelőtti bejegyzésemet – Snapshot – és úgy gondolom érdekes az összehasonlítás.

Rögtön az elején mentegetőzéssel kezdem (noha a statisztikák szerint leginkább magamnak írok, szóval nem túl nagy a merítés az esetlegesen megbántódó magyar olvasói táborból): tudom, hogy ezek az összegek felháborítóan nagynak tűnhetnek, különösen, ha elkövetitek azt a hibát, hogy automatikusan forintra konvertáljátok. Nem az a célom, hogy felvágjak (új-zélandi olvasóim pontosan látni fogják, hogy nincs is mire), sokkal inkább reflekszió arra, hogy hogyan élünk (újabb tíz év után megint érdekes lesz visszaolvasni), meg talán segít kapaszkodót adni a frissen idetelepülni kivánók számára, hogy mire számítsanak megélhetési költségek tekintetében.

A kilenc évvel ezelőtti állapotokkal való összevetéskor pedig érdemes figyelembe venni, hogy akkor ketten éltünk Krisztivel egy 50 négyzetméteres bérleményben Auckland egyik elegáns negyedében, kétkeresős családmodelben voltunk fiatalok és bohémek.

Most hárman vagyunk, másfél keresős családban, egy városszéli kertvárosban élünk bankkölcsönnel terhelt saját házban, 200 négyzetméteren.

Sajnos évekkel ezelőtt áttértem egy másik családi költségvetési programra (a BudgetTracker-re), és már nem lenne egyszerű visszanézni a kilenc évvel ezelőtti adatokat, hogy újracsoportosítsam őket – így az eredeti bejegyzés fő kategóriáit fogom használni most is. 

Az alábbi adatok 2017 június 1 és 2017 december 31. közötti állapotokat tükrözik.

Autózás – $3190 (havi: $455)

Szerelő, vizsga, regisztráció, úthasználat – $716 (havi: $102)
Biztosítás – $574 (havi: $82)
Üzemanyag – $1790 (havi: $256 )
Parkolás – $110 (havi: $16)

Itt láthatjuk, hogy a sokkal újabb gépjárműpark és a megváltozott életkörülmények (saját garázs a munkahelyemen) tetemes megtakarítással jár, még úgy is, hogy a messzire költözés nagyon megdobta az üzemanyag költségeket. További torzító tényező, hogy november 2.-tól elektromos autóval járok, így a vizsgált periódus utolsó két hónapjában már nincs szignifikáns üzemanyag költség.

Rezsi – $21820 (havi: $3117 )

LakbérBankhitel – $17275 (havi: $2468)
Áram + Gáz – $1683 (havi: $240)
Víz+Közösköltség – 1168 (havi $73)
Telekommunikáció – $1359 (havi: $194)
Sky televízió – $870 (havi: $124)
Jótékonyság – $335 (havi $48)

A bankhitel duplája a 9 évvel ezelőtti lakbérnek, cserébe annyit mentek fel a bérleti díjjak, hogy nemcsak egy hasonló méretű házzal összehasonlítva, hanem gyakorlatilag minden aucklandi bérleti díjjal szemben is kevesebb amit a lakhatásra költünk. Az energia számla torzít, mert a mostani kalkuláció pont a telet kapja telibe, ha egész évre vonatkoztatnék, akkor a havi átlag csak 225 dollár lenne. A telekommunikáció még úgy is olcsóbb, hogy ebben benne van a Skype, Spotify, Amazon Prime, Netflix, iCloud, Google. Nem vagyunk már műholdas tévé előfizetők, ezért a Sky már nem tétel. A Jótékonyság kategória a Kids Cant és a Child Rescue-t takarja, az előbbi a gyermekszegénység ellen, az utóbbi a gyerek prostitúció ellen kűzd.

Élelmiszer (Groceries) – $9743 (havi: $1392)

Szórakozás – $642 (havi: $92)

Biztosítások – $4664 (havi: $666)

Összesen – $40059 (havi: $5722)

Élelmiszer (Groceries): a groceries sokkal jobb kifejezés, nemcsak az élelmiszert, de minden az átlagos életben szükséges bevásárolni valót (tisztítószerek, tisztasági holmik, háztartási kellékek) tartalmazza, illetve ezúttal én ide könyveltem az éttermezést és a kávézást is.

Szórakozás: mozi, étterem, múzeumok, színház, kocsmázás, sportesemények költségei. Ez itt biztosan nem stimmel, ide kéne számolni egy csomó mindent (pókerpartyk, whisky+cigar night, stb), de ezek az új könyvelés szerint más kategóriába esnek, ezért ilyen alacsony a kategória.

Biztosítások: teljes körű egészség és életbiztosítás illetve a magánnyugdíj befizetései. Az én kiwi saverem (magán nyugdíjjam) nem kerül itt könyvelésre, csak MeiMei-é és Lilyé. A kilenc évvel korábbi állapotokhoz képest, az egészségügyi és életbiztosításokon kívül van még, jövedelem kiesés biztosítás (ha megbetegednék, akkor a biztosító a jövedelmem hetven százalékát fizetné, amíg munkaképtelen vagyok – olyan ez, mint a táppénz Magyarországon), meg van bankhitel védelem, meg a ház és a berendezés biztosítása.

Egyébként ebbe a kategorizálásba egy csomó mostani költésünk nem fér bele – sajnos, ahogy említettem, nem áll módomban visszanézni, hogy kilenc évvel ezelőtt költöttünk-e ennél többet. 

Ha minden centet figyelembe veszek, akkor havi átlagban $8500 költünk, ez tartalmazza az utazásokat, az házra és berendezésre fordított összegeket, a család egyes tagjainak pénzszórását, stb.

Nyár a Shangri La Gardensben

A lakóparknak – ahol felépítettük az új házat – van medencéje is (meg klubháza, és tenisz- és kosárlabdapályája, de ezek most lényegtelenek a poszt szempontjából). Két utcányi család használja, és ilyenkor nyáron megfizethetetlen. Amíg be nem költöztünk, a nyári délutánokat elsősorban a környező beacheken töltöttük – a Csendes Óceán szuper, gyönyörű, sekély partszakaszai ideálisak egy kis pancsolásra, és az örökmozgóval felszerelt gyermek energiái időleges elfogyasztására. Mióta viszont birtokon belül kerültünk, szinte soha nem megyünk le a tengerpartra: a medence győzött. Lemértem, pont 36 métert kell megtenni, és ez a kényelem, karöltve a lustaságunkkal győzedelmeskedett.

Az alábbi videón Lily az unokanővérével, Grétivel élvezi a péntek délelőtti jó időt. Legyen meg az utókor számára, hogy milyen nyomorúságos a gyerekkoruk.

Energia

Az előző lakásainkban nem volt okos-villanyóra (a legutóbbi bérleményünkben igen, de ott meg nem volt olyan nap, amikor ne lettünk volna otthon), így nincs összehasonlítási alapom, de itt az új házban van, így most meg tudtam nézni, hogy mennyi a háztartásunk alapjárati fogyasztása.

7.2 kW-ot fogyasztást jelzett mindhárom napra, amíg odavoltunk – ennyi tehát a hűtőszekrény, a számítógépes alaphálózat (routerek, médiaszerver) és a többi eszköz készenléti áramfogyasztása. Dollárban $2.71-et ír ezekre a napokra, ami nekem sehogy sem jön ki, elméletileg 28.8 cent egy kW plusz 33.33 cent a napi alapdíj – szóval ez semmiképpen sem stimmel, de nyilván van valami titkos formula, amit nem tudok.

A nyári hónapokban egyébként 9 kW és 17 kW között mozog a napi fogyasztás, függően attól, hogy van-e aznap mosás/szárítás illetve úgy tűnik a sütő még jelentősebb fogyasztó. Télen jóval durvább a helyzet: júliusban 22 kW és 40 kW között ingadozott a napi áramfelhasználás, de tekintve, hogy egy félprofesszionális Daikin hőpumpa jelenti a fűtést, ez nem annyira meglepő.

Mindenesetre azt leszögezhetem, hogy még soha nem voltak ennyire alacsony villanyszámláink – 2009-ig visszamenőleg meg tudtam nézni, és csak egyetlen nyári hónapban volt alacsonyabb, pedig akkor nem egészen 50 négyzetméteren éltünk ketten, most még négyszer akkora területen élünk hárman. Hát ennyit számít a modern hőszigetelés. 

Update (fél órával és egy zuhanyozással később): elfelejtettem, hogy mindkét fürdőszobában van egy egy elektromossággal működő törölközőszárító. Ezek ugyan egy időzítőn ülnek, így nem egésznap zabálják az áramot, hanem csak napi kétszer pár órán keresztül, de gyanítom, hogy a 7.2 kW-os alapjárati fogyasztásban komoly szerepük van. Nyár van, meleg, szabadságon vagyunk, úgyhogy lesz-mi-lesz alapon kikapcsoltam mindkettőt. Néhány nap múlva lesz majd egy jó tippem, hogy mekkora fogyasztók.

Nyár

A tavalyi nyár volt a legrosszabb emlékeim szerint. Későn kezdődött, hamar vége lett, hűvös volt sok esővel. Úgy tűnik idén kárpótlást kapunk: már két hete tombol. November közepe óta gyönyörű az idő, a házban délutánra 28 fok van – már-már a légkondi bekapcsolását fontolgatom. Lily két hete minden délutánt a medencében tölt, ami jelentősen leegyszerűsíti a gyerekpásztorkodást. Cserébe viszont elkezdett kiégni a fű, úgyhogy egy hete elkezdtem locsolni megint. Picit aggaszt a várható vízszámla (fel fog menni duplájára a havi nyolcvan dollárról), de valamit valamiért.

Volt valami makogás, hogy az El Nina időjárás miatt lesz hosszú, száraz és meleg nyarunk, de aztán arról is szó volt, hogy a Balin kitörni készülő vulkán majd jól teleszemeteli hamuval a légkört és emiatt minden jól lehűl majd.

Ne felejtsek majd el visszatérni erre a témára mondjuk márciusban, hogy meghozzam a konklúziót. Egyelőre örülünk.

Szülészet

Zsuzsi újra bloggol, ami jó hír. Ráadásul most a szülészetről, terhesgondozásról írt, ezzel én elmaradtam annak idején, szóval hiánytpótló. Ide tessék kattintani: Terhesgondozás, gyes stb

Mi a kettes opciót vettük igénybe a privát midwife-ot, és komplikációmentesen kórházban szültünk. Igen, szültünk, mert apás szülés volt, úgyannyira, hogy én vágtam el a köldökzsinórt.

A midwife (szülésznő) kiválasztása egyébként meglehetősen nyögvenyelősen ment, tekintettel arra, hogy nyilván csak olyat akarsz magadnak, akiről csupa jót mondanak általad megbízhatónak tartott személyek, viszont Lily december 26-ra (Boxing day) volt kiírva, így az első néhány midwife, akit ajánlottak, nagy sajnálkozással elhárította a megtiszteltetést azzal, hogy ők bizony karácsonykor szabadságon lesznek.

Végül egy Ann Gouws nevű, dél-afrikai hölgynél kötöttünk ki, és roppant mód meg voltunk vele elégedve minden szempontból.

Zsuzsi lakonikus soraiból nem tudom mennyire jött át, de had hangsúlyozzam, az államilag finanszírozott szülés  akkor is jár, ha csak az egyik szülő rezidens , mindenféle boríték csúsztatás nélkül is elsőrangú, már már a luxust súroló minőségben áll rendelkezésre. Nemcsak a vajúdó szoba volt minden jóval felszerelve  hogy mást ne mondjak, volt egy külön medencés fürdőszoba arra az esetre, ha Mei medecében szeretett volna szülni , de a szülés után is tágas, egyszemélyes szobát kaptunk. Ami talán a legjobb  és számomra a legkellemesebb meglepetés   volt,  hogy Lilyt egyetlen percre sem vették el tőlünk, és bármit csináltak vele, ahhoz mindig bejöttek a szobába és a szemünk láttára tették.

Azért ha már itt tartunk, még gyorsan elmesélem, hogy amikor a terhességi teszt második napja is makacsul pozitív maradt, tudtam hogy nincs mese valamit tenni kell. Magyarországon nyilván lett volna nőgyógyász, akihez fordulni tuftunk volna, hiszen gyakorlatilag minden általam ismert ivarérett nőnek van saját nőgyógyásza  itt Új-Zélandon fogalmunk sem volt a következő lépésről, hogy kihez is kéne menni. Mei-nek nem volt nőgyógyásza  tablettát a háziorvos ír. Persze meg lehetett volna kérdezni rokonoktól vagy ismerősöktől, de hát a terhesség első pár hetében/hónapjában nem véletlenül marad csendben az ember.

Láttam viszont Takapunán egy Family Planning Centret (Családtervező központ), úgyhogy gondoltam, legjobb lesz ha ott kezdjük. Kis várakozás után be is vezettek minket egy meglehetősen bizalomgerjesztő nővérszerűséghez, akinek előadtuk, hogy mi járatban vagyunk: úgy tűnik Mei terhes.

 Semmi gond  felelte a hölgy,  azért csináljunk még egy tesztet  és már nyújtotta is , addig hozzá is kezdhetünk a papírok kitöltésének.

Én eléggé megnyugodtam, hogy ennyire simán megy a dolog, és már a papírmunka felénél jártunk  Mei is visszatért az ismételt teszt pozitív eredményével , amikor elkezdett gyanús lenni a dolog. Szó szót követett, míg végül kiderült, hogy épp az abortuszt készítik elő. Ezen aztán kellőképpen elszörnyedtünk, míg a hölgy megmagyarázta, hogy hát a Family Planning az kiwiül a terhesség megelőzést és megszakítást jelenti, ha kívánatos a terhesség, akkor nem hozzájuk kell fordulni. Végső soron viszont tőle tudtuk meg, hogy terhesség esetén is  mint ahogy majd minden más esetben is  a háziorvosnál kell kezdeni, aki aztán majd útba igazít a továbbiakat illetően.

 

Útlevelek

Megint mennyi idő telt el, pedig egészen biztos voltam benne, hogy tudok majd sűrűbben írni. Igazság szerint rá kell jönnöm, hogy az egyik ok a sok közül, amiért nem írok, az az, hogy mindig valami, hosszú és kimerítő bejegyzésre készülök, amire azután sosem találok időt. És nem arról van szó, hogy ne akarnák írni Lilyről, sőt, tekintve hogy leginkább vele van tele az életem, egy csomó minden mondani valóm lenne róla, és nem érzem úgy sem, hogy a privacyja miatt kéne aggódnom, és nemcsak azért mert még kicsi, hanem mert egészen sajátos elképzelésem van a 21-dik századi privacyről. Az ilyeneken (mármint a 21-dik századi privacyn) való töprengés egyébként pont olyasmi, amiről írni akarok, de úgy gondolom, csak egy tanulmány méretű és részletességű írásban tudnám kifejteni – erre pedig nincs időm.
Ez a nincs idő kérdés nyilván nem pontos, bár tegyük hozzá, hogy az elmúlt 6 hétben voltam a legközelebb hozzá, hogy joggal hivatkozhassak erre a kifogásra. Ám hogy egy picit értsétek, Lily igazi ázsiai gyerek módjára, nagyon későn – kilenc és tíz között – megy csak ágyba, utána pedig legtöbbször már sem erőm, sem kedvem nincs leülni a gép elé. Ez a késői fekvés azt jelenti, hogy hétköznap is számottevő időt tudok vele tölteni – ha, mint a becsületes nyugati gyerekek már 7 és 8 között aludni küldenénk, akkor a fürdetéséig maximum másfél órám lenne, aminek egy jelentős részét a vacsora tenne ki. Persze a hátulütője a késői fektetésnek, hogy nincsenek értelmezhető estéink – szóval ezen változtatni fogunk, és ez különösen aktuális, mert néhány hónapon belül bölcsibe megy hetente két napra.

Valamikor február elején megérkeztek az új magyar útlevelek, amiket még tavaly december elején csináltattunk, amikor Aucklandben járt a ausztrál nagykövetség néhány munkatársa. Hat hetet ígértek, kilenc lett belőle, de szerencsére az időtényező nem számított. Viszont nyilván elírták benne Lily középső nevét, pedig többször is ellenőriztem, hogy mindenütt helyesen lett kitöltve. Ez gondolom különösebben nem számít most, ám biztos vagyok benne, ha egyszer Lily bármiféle hivatalos ügyet akar majd Magyarországon intézni, akkor belefut majd ebbe: miért különbözik a neve a születési anyakönyvi kivonatában és az útlevelében. Szóval van Lilynek már magyar útlevele és állampolgársága is a kiwi mellett, így végülis megérte az cirkusz, amit még két éve kellett Magyarországon végigcsinálni, hogy regisztráltassuk a házasságunkat, meg Lily születését és ezekről magyar anyakönyvet szerezzünk. Erről is akartam írni – mármint a magyar utunkról, és viszontagságainkról, de mostanra kiment belőlem a spiritusz, és nincs kedvem felidézni az egészet. Elég legyen annyi, hogy két hetet töltöttünk Magyarországon, és gyakorlatilag a két hét minden napján fel kellett keresni valami hivatalt, hogy a teljesen használhatatlan magyar bürokrácia képes legyen regisztrálni egy külföldi házasságkötést és gyerekszületést.

A házasság regisztrációja egyébként egy mini házasságkötésnek felel meg – így mi MeiMei-el háromszor házasodtunk össze –, amit az önkormányzat anyakönyvezetője hitelesít, de ahol a feleknek hivatalosan ki kell jelenteniük, hogy házastársul fogadják egymást. Tekintve, hogy MeiMei nem ért magyarul, és hogy az anyakönyvezető nem beszél angolul (bár nyelvizsgája nyilván volt, hiszen különben nem fejezhette volna be a felsőoktatási tanulmányait sikerrel), így az önkormányzatnak keríteni kellett egy hivatalos tolmácsot (újabb egy napnyi csúszás). A mondott napon tehát ismét megjelentünk az anyakönyvezető előtt, és megérkezett egy kedves fiatalember személyében az önkormányzat hivatalos angol tolmácsa is, aki azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy megbeszélték az anyakönyvezetővel, hogy fordítsam én a szöveget, nekem ez úgyis jobban megy, ő majd csak a nevét adja. Kíváncsi lettem volna, ha valami véletlenül vagy szándékosan félrefordítok észrevette volna-e, de sajnos akkor nem jutott eszembe, hogy kipróbáljam.

Végül az utolsó pénteken sikerült a teljes cirkuszt befejezni, és most februárban meg is lett a gyümölcse Lily útlevele formájában. Ha azt kérdezitek – ahogy az itteni magyar ismerősök egy része megtette –, hogy mi szükség volt Lilynek magyar állampolgárságot és útlevelet szerezni, arra csak azt tudom mondani, hogy mert nyitva akarom hagyni neki a lehetőséget, saját maga dönthesse el, hogy merre akar élni ha majd nagykorú lesz. Én ugyan nem tudom, miért akarna pont Magyarországon élni, de húsz év olyan hosszú idő, akármi történhet addig.