All posts in “Bevándorlás”

Elismert végzettségek

UPDATE (Augusztus 13, 2012):
A legfrissebb lista az elismert magyar végzettségekről: http://www.immigration.govt.nz/opsmanual/i35171.htm

Amíg a múltkor a rossz hír hozójaként nem voltam boldog, hogy a bevándorlási ügyekben beállt változásokról kell hírt adnom, úgy most örülök – igazán nagy lépés történt, ami megkönnyíti és főleg olcsóbbá teszi a bevándorlást.
Május 25.-vel 74 magyar felsőoktatási intézmény felkerült az Elismert Végzettségek listájára (Recognised Qualifications) így a Képzett Bevándorlás metódust választóknak nem kell az NZQA-val minősíteniük a diplomájukat, ha az alábbi listában szereplő intézménynél szerezték azt, az évjáratban feltüntetett évben, vagy később. Az NZQA minősítés híresen lassú, nyögvenyelős és főleg drága volt, így ennek az elmaradása igazán nagy segítség.
A listát az Immigration honlapjáról másoltam, bizonyos helyeken egyszerűsítettem, ezért kérlek, tekintsétek csupán tájékoztató jellegűnek. A hivatalos pdf-et, itt lehet letölteni, a Magyarországra vonatkozó információk az 54 oldalon kezdődnek.

 

Magyar végzettség NZ Minősítés Pont
Fõiskolai Oklevél Level 7 50
Alapfokozat / Alapképzés (Bachelor degree) Level 7 50
Egyetemi Oklevél (5 year program) Level 8 50
Egyetemi Oklevél (1 year short-cycle)
Follows an undergraduate or first diploma or degree Level 8 50
Egyetemi Oklevél (2 years short-cycle)
Awarded only by universities Level 9 50
Mesterfokozat / Mesterképzés (Master degree) (1 year) Level 8 50
Mesterfokozat / Mesterképzés (Master degree) (2 years) Level 9 50
Candidatus Scientiarum (CSc)
Awarded by State Committee for Scientific degrees
or
Doctor Scientiarum (DSc)
Awarded by State Committee for Scientific degrees Level 10 50
Egyetem/Főiskola Évjárat
Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, Budapest 2006
Budapesti Corvinus Egyetem 2004
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem n/a
Debreceni Egyetem 2000
Debreceni Református Hittudományi Egyetem 1998
Eötvös Loránd Tudományegyetem n/a
Evangélikus Hittudományi Egyetem, Budapest 1998
Kaposvári Egyetem 2000
Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest 1993
Közép-európai Egyetem, Budapest 2005
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest 1971
Magyar Iparművészeti Egyetem n/a
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest n/a
Miskolci Egyetem 1990
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapest n/a
Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron 2000
Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, Budapest 2000
Pannon Egyetem, Veszprém 2006
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest 1999
Pécsi Tudományegyetem 2000
Semmelweis Egyetem, Budapest n/a
Széchenyi István Egyetem, Győr 1968
Szegedi Tudományegyetem n/a
Szent István Egyetem, Gödöllő n/a
Színház-és Filmművészeti Egyetem 1965
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest 1999
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest 1999
Adventista Teológiai Főiskola, Pécel 1999
Állami Balett Intézet 1990-1995
Általános Vállalkozási Főiskola 1996
Apor Vilmos Katolikus Főiskola, Vác 2006
Baptista Teológiai Akadémia, Budapest 2000
Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola, Budapest 2006
Budapest Kortárstánc Főiskola 2003
Budapesti Gazdasági Főiskola 2000
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2000
Budapesti Műszaki Főiskola 2000
Dunaújvárosi Főiskola 1999
Egri Hittudományi Főiskola 1999
Eötvös József Főiskola, Baja 1998
Esztergomi Hittudományi Főiskola 1999
Eszterházy Károly Főiskola, Eger n/a
Gábor Dénes Főiskola, Budapest 2006
Győri Hittudományi Főiskola 1998
Harsányi János Főiskola, Budapest 2001
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája, Budapest 1999
IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola, Budapest 2006
Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös 2003
Kecskeméti Főiskola 1997
Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár 2000
Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, Debrecen 1996
Magyar Táncművészeti Főiskola, Budapest 1998
Magyar Testnevelési Főiskola until 1990
Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, Tatabánya 1999
Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelő Intézete, Budapest 2005
Nyíregyházi Főiskola 2006
Pápai Református Teológiai Akadémia 2000
Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 1999
Pünkösdi Teológiai Főiskola, Budapest 1999
Rendőrtiszti Főiskola, Budapest 1999
Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest 1999
Sárospataki Református Teológiai Akadémia 2006
Sola Scriptura Lelkészképző és Teológiai Főiskola, Budapest 2000
Szegedi Hittudományi Főiskola 1998
Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza 1998
Szent Bernát Hittudományi Főiskola, Zirc 1998
Szent Pál Akadémia, Budapest 1999
Szolnoki Főiskola 1998
Tessedik Sámuel Főiskola, Szarvas 2006
Tomori Pál Főiskola, Kalocsa 2003
Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola 1998
Wekerle Sándor Üzleti Főiskola, Budapest 2006
Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest 2000
Zsigmond Király Főiskola, Budapest 2006

17 pótolhatatlan dolog a magyar konyhából

Az ItalianJob blogban találtam egy kiváló listát, hogy a külföldre költözött magyaroknak miféle nélkülözéssel kell szembenézniük az élelmiszerek tekintetében. A lista jó :), ám sok tekintetben nem állja meg a helyét a Zátonyon is, ezért a kiegészítése mellett döntöttem, külön hangsúlyozva, hogy felénk kicsit nehezebb pótolni a hiányt, tekintettel arra, hogy nem lehet havonta elugrani Budapestre, hogy a csomagtartónyi finomsággal térjünk haza.

Íme, az eredeti lista:

– tejföl,
Nekünk van olyan, ami nagyon hasonlít a magyar tejfelhez, ezért ez nem érvényes.
1. túró,
Túró nálunk sincs, Cottage Cheese, amit itt annak neveznek, csak nagyon távolról emlékeztet rá.
– kefír,
Az Eurodellben hibátlan kapható, úgyhogy ez sem érvényes.
– meggy,
Magyar megy konzerv kapható minden Foodtownban, ismét nem érvényes.
2. TV paprika,
No ezzel már baj van: időszakosan a Takapuna piacon, szerb háztájit lehet kapni, de egy évben mindössze két-három hónapig. Tényleg, meg tudná valaki mondani, hogy miért TV?
3. zellergumó,
Nincs. That simple.
– fehérrépa,
Van, éppen annyira közönséges, mint Magyarországon.
– mák,
Van, bár csak kínai fűszeresnél, 50 grammos kiszerelésben, méregdrágán.
– kávékrémpor,
Erről azt sem tudom, mi fán terem.
4. trappista sajt,
Nincs. That simple.
– kifli,
Van, de persze nem olyan, mint amit megszoktunk, később erről bővebben.
5. jó húsos töpörtyű,
Nincs, mégcsak hústalan sem.
– kovászos uborka,
A magyar hentesnél illetve az EuroDellben előfordul.
– vajkrémes-habos torták,
Van. A kínai cukrászok egész szenzációs színvonalon képesek működni.
– zöldbab (ami sárga vagy cirmos és főzelékbe rakják),
Ez a sárga fajta itt sincs, rendes zöldbab viszont van minden mennyiségben.
– nagymama féle lekvár, amiben a lekvár leginkább gyümölcsből és nem zseléből van,
Láttam már igazán jó házi-lekvárat, úgyhogy inkább azt mondanám, hogy van.
6. őrölt paprika normális kiszerelésben (ami itt van az barna és kis fűszertartó üvegcsében árulják aranyáron),
Nincs, semmilyen kiszerelésben. A magyar hentesnél kapható, általában lejárt szavatosságú, és drága.

Ez pedig a kiegészítésem:

7. sertészsír,
Csak a magyar hentesnél, és ott sem mindig.
8. libahús,
Még nyoma sincs.
9. libamáj,
Évek óta nem ettem, pedig…
10. pulykahús,
Elvétve, azt hiszem csak karácsony előtt kapható.
11. édesvízi hal,
Nyomokban sincs. Az egyetlen lehetőség, ha saját magadnak fogod.
12. füstölt sajt,
Egyszer Rotorman vett valahol, de azóta sem sikerült megismételnem ezt a bravúrt.
13. erős pista, piros arany, gulyás krém,
Kicsiségnek tűnik, tudom, de nagyon tud hiányozni.
14. pörköltszaft kocka, tyúkhúsleves kocka, meg egyáltalán a megszokott ételízesítő termékek,
Ezek hiánya sem tűnik komolynak, de megakadályozza, hogy a megszokott ételek ugyanolyan ízűre sikerüljenek.
15. péksütemény, kenyér,
Ezt a legnehezebb megszokni. Van persze minden, de az íze és állaga még nyomokban sem hasonlít a magyar pékárukéhoz. Egyetlen egyszer ettem finom kenyeret, a CAC étteremben, de mint kiderült, egy kis vidéki pékség szállít nekik, tehát gyakorlatilag elérhetetlen.
16. savanyú káposzta,
Konzervben van, de töltött káposztát kénytelen az ember nyers káposztából csinálni.
17. torma, tormakrém.
Van persze Horseradish néven, de annyira távol áll az íze a megszokottól, hogy inkább felvettem a listára.

A klasszikus hungarikumokat – téliszalámi, rendes kolbász, túrórudi, pálinka, mazsolás krémtúró – már fel sem sorolom. Persze, ugyanakkor meg van egy csomó olyan csodálatos dolog, amit Magyarországon nem kapható, de ez talán egy külön posztot érdemelne.

Új blog

Újabb vállalkozó kedvű hazánkfia készül a nagy útra. Ráadásul a legkevésbé szerencsés időben, amikor a szokásosnál is több nehézséggel kell majd szembenéznie.
Én persze továbbra is azt javasolnám, várjanak inkább egy évet – ennek ellenére drukkolok és ismeretlenül is várjuk őket.
Egy pár hete új bevándorló blog született, érdemes lesz figyelemmel kísérni: mindenki sorsa, lehetősége kicsit más, minél több felől lehet látni ugyanazt az utat, annál könnyebb felkészülni rá.
Ajánlom tehát figyelmetekbe, Martinisti blogját.

Kivándorlókat büntet az egészségbiztosító

Akár százezer forintos bírságra is számíthatnak azok a külföldön dolgozó magyarok, akik biztosítással rendelkeznek. Az egészségbiztosító azokat bünteti, akik április 30-ig nem jelentették be a változást, függetlenül attól, hogy az érintetteket senki nem tájékoztatta.

Csak szólok, hátha nemcsak nekem újdonság. A teljes cikk a Figyelőneten olvasható.

Terítéken a bevándorlási ügynökök

Miután az elmúlt napokban jól megbeszéltük itt a blogokon, hogy most miért nem szabad nekivágni a kivándorlásnak, ahogyan azt is, hogy felelőtlenül, jól végig nem gondolva meg egyáltalán ne, egy újabb feltétlenül észben tartandó körülményre hívom fel a figyelmeteket.
A mai nappal életbe lépett új törvény szerint csak az államilag regisztrált (Licensed) bevándorlási ügynökök tevékenységét ismerik el. A gyakorlatba ültetve, ez azt jelenti, hogy a Bevándorlási Hivatal (New Zealand Immigration) minden lényegi megfontolás nélkül, automatikusan elutasítja az olyan munkavállalási vagy letelepedési kérelmeket, amelyeket nem regisztrált bevándorlási ügynök – vagy a kérelmező saját maga – állított össze és nyújtott be.
Eddig ugye úgy működött a dolog, hogyha valaki reggel 8.30-kor kigondolta, hogy ő innentől kezdve bevándorlási ügynökként keresi a kenyerét, akkor délután négykor (frissen alakított céggel, megnyitott céges bankszámlával, legyártott névjegyekkel és rézveretes cégtáblával) már fogadhatta is az első ügyfeleit. Az üzlet nem rossz, ezt bizonyítja, hogy jelen pillanatban is 1200 bevándorlási ügynökség van számon tartva, nyilván nem szól azokról a statisztika, akik mintegy mellékesen űzték az ipart.
Ennek az idilli állapotnak vetett véget a ma hatályba lépő, a hangzatos The Immigration Advisers Licensing Act elnevezésű törvény. Én ugye mindig bizonyos idegenkedéssel hallgattam az olyan történeteket, amelyben az “ügyvéd” vagy XY hozzáértő HR-es, esetleg csak háztáji szakértőként aposztrofált jóismerős vitte az ügymenetet a hivatallal, persze több-kevesebb pénzért.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a bevándorlási ügyekben eljáró szakembert is csak komoly körültekintéssel érdemes kiválasztani: ugye nem megyünk szívműtétre sem a szomszéd patológus ismerőséhez, vagy a liftben hirdető bábaasszonyhoz, hiába minősülnek egészségügyi szakembernek. Eddig azonban csak afféle könnyen lesöpörhető (aztán kicsit később Magyarországról a kiwi akcentuson lovagoló internetes bejegyzéseket eredményező) ellenérzéseimet tudtam megfogalmazni, de tényleges jogi akadálya nem volt az önsorsrontásnak.
Az új törvény persze nem kellett volna, hogy az elemi meglepetés erejével hasson: Peter Beiner (az én bevándorlási ügynököm) már tavaly júniusban tudott a készülő szabályozásról, a New Zealand Herald mai cikke szerint azonban többeket – nyilván elsősorban magukat a bevándorlókat – hidegzuhanyként érte a dolog.
Többen is abban a cipőben járnak, hogy dollár tízezreket fizettek ki, elindították a procedúrát, ami azonban nem zárult le idejében, és miután az ügynökség nem szerezte meg a szükséges regisztrációt, automatikus visszautasításban részesülnek. A dolog pikantériája, hogy még csak jogorvoslatért sem fordulhatnak – mind a mai napig nem volt törvénybe ütköző, ha a szükséges liszensz nélkül vállalt valaki bevándorlási tanácsadást.
A történet fordulópontja most következik: az 1200 nyilvántartott bevándorlási ügynökségből mindösszesen 171 szerezte meg eddig a szükséges regisztrációt, ami annak fényében különösen érdekes, hogy az illegális üzleti aktivitást 100 ezer dolláros pénzbüntetéssel és 7 év letöltendő szabadságvesztéssel honorálja mától kezdve az új törvény.
A Herald cikke szerint megy a nyavajgás, hogy szegény ügynökökkel hogy ki lett szúrva, meg az eddigi tisztességes ügyködést ellehetetlenítik és az illegalitásba kényszerítik. A nyavajgók fő érvként a majd 2000 dolláros regisztrációs díjat emlegetik – ezt én egyenesen nevetségesnek, sőt mi több, szemenszedett hazugságnak találom. Elhiszem, hogy van egy elenyésző százaléka az eddig ilyen tevékenységet is végzőknek, akiknek nem éri meg kifizetni az összeget, de gyanítom, hogy ez nem szignifikáns.
A regisztráció ugyanis nem elsősorban pénzügyi kérdés – $2000 nem szabad, hogy osszon vagy szorozzon egy ügynökség napi ügymenetében –, hanem egy meglehetősen rigorózus felvételi követelményrendszernek kell megfelelni, ahol többek között tisztességes angol nyelvtudást (IELTS Academic overall scoreband 7) kell igazolni, számot kell tudni adni a bevándorlási törvények ismeretéről illetve vizsgálják az ügynök/ügynökség eddigi tevékenységét, különös tekintettel az eredményességi mutatóra: azaz az eddig benyújtott kérelmek hány százalékát utasította el a Bevándorlási Hivatal.
Úgy hiszem, hogy a nyavajgás főként e két csapásirány mentén erősödik fel: bizony az ázsiai közösség bevándorlási ügynökei jókora hányadánál az IELTS követelmény a leküzdhetetlen, egy másik jókora hányad pedig most issza meg annak a levét, hogy eddig szemrebbenés nélkül elvállaltak olyan ügyeket (az ügyfél ugye fizet), amin különösebb szaktudás nélkül is jól látszott, hogy eleve reménytelen eset.

A törvény elég szigorúan fogalmaz egyébként, informális módon, családi viszonylatban, ellentételezés nélkül lehet segédkezni a formanyomtatványok kitöltésében, de én például már ingyen sem segíthetek frissen érkezett hazánkfiának. Ugyanis minden közreműködés tanácsadásnak számít, függetlenül attól, hogy szívességi alapon avagy pénzért történt. Van ugyanakkor egy kivétel-lista is, hogy kik azok, akiknek mégsem kell megszerezni a regisztrációt – ahogy böngésztem, elsősorban non-profit szervezetek, meg néhány kormányhivatal tanácsadójának, illetve bizonyos diplomáciai testületek kaphatnak felmentést. A lista tartalmazza az ügyvéd kitételt is, de egy kicsit mélyebbre mászva elbizonytalanodtam, a pontos szövegezés szerint ügyvédek “can not apply“, azaz nem folyamodhatnak regisztrációért – ez a rész abszolút nem világos számomra, csak csendben reménykedem, hogy Hajnalka erre téved és megvilágosít a kérdésben.

Az egész történet lényegi összefoglalója így szól: ha Új-Zélandra akarsz bevándorolni vagy akár csak munkát vállalni itt, és a hivatalos ügyintézéshez bárki segítségét igénybe kívánod venni, akkor csak és kizárólag Regisztrált Bevándorlási Ügynökkel kezdj. Ökölszabály, nincs kibúvó, ez itt nem Magyarország, hogy okosba megoldjuk.
A regisztrált bevándorlási ügynökök listáját le lehet ellenőrizni itt; és igen, Vezsenyi Hajnalka, aki az első (és tudomáson szerint az egyetlen) magyar bevándorlási ügynök, regisztrált, tehát vele nem lehet mellényűlni.

Kultúrsokk

Az alábbi bejegyzés szemenszedett tolvajlás. Én magam Bertók Zoltán ausztrál bevándorlási ügynök oldalán találtam, de ő is a kanadai magyarok fórumáról másolta Hahalman bejegyzését.
Tekintve, hogy abszolút relevánsnak és roppant hasznosnak találom, ide másolom.

Hahalman írja:

Munkám során rákényszerültem arra, hogy egy rövid összefoglalót írjak a kultúrsokkról angolul, s úgy gondoltam, egyesek talán érdekesnek, esetleg hasznosnak is találják majd a következő áttekintést. Többségében Erin van Rheenen, T. Milstein, C. Lin és L. Robert Kohls munkáin alapul, de számos más forrásból is idézek ill. fordítok. Az alábbi gondolatok tehát nem az én szüleményeim; pusztán sűrítettem, összefoglaltam és lefordítottam őket.

Mi a kultúrsokk?

A kultúrsokk (ang.: culture shock) mint tudományos kifejezés 1954-ben született és Kalvero Oberg nevéhez fűződik, habár azóta számtalan tudományos kutató foglalkozott ezzel a témakörrel.

A kultúrsokk általában azon érzések, aggodalmak, ill. tünetek – meglepetés, összezavarodottság, értetlenség, ellenséges érzelmek az új kultúra iránt stb. stb. – együttes leírására szolgál, amelyen minden ember átmegy, amikor egy, az addigi tapasztalataitól eltérő kulturális vagy szociális környezetbe kerül. Ez különösen jellegzetes és jellemző dolog új bevándorlók körében. Elsődlegesen az új kultúrába történő beilleszkedési ill. asszimilációs törekvések kezdeti nehézségei szülik, melyek összezavarják az új bevándorlót, mert felborítják a korábbi viszonyítási rendszerét, és megnehezítik annak felmerését hogy az új társadalomban mi a társadalmilag elfogadott ill. helyes és mi nem. Ez gyakran erős esztétikai és erkölcsi undorral párosul az új kultúra bizonyos vonásaival kapcsolatban.

A kultúrsokk súlyos esetei legjellemzőbb módon egy idegen országba történő bevándorlás eseten merülnek fel. Általában 4 jellegzetes, tisztán megkülönböztethető fázisból azaz szakaszból állnak. Nem minden egyén megy át minden fázison, mert sokan megakadnak az első vagy második szakaszban.

1. Nászút fázis

Ebben a fázisban az egyén gyakran romantikus hozzáállással közelíti meg a régi és az új kultúra közötti különbségeket és az újat csodálatos élménynek fogja fel. Lelkesedik az új ételekért, elcsábítja az eltérő életstílus ill. életritmus, az új szokások, az épületek megjelenése, stb.

2. Tárgyalási vagy ellenséges fázis

Napok vagy hetek, de többnyire hónapok elmúltával az egyén egyre nyomasztóbbnak találja az említett kulturális és társadalmi különbségeket. Ebben a fázisban az elutasítás és az elidegenedés érzései az uralkodóak. Az egyén ekkor kezd ráeszmélni arra, hogy a tapasztalt különbségek nem pusztán felszínesek hanem valódiak, mélyek. Már jól megtapasztalta, de még nem képes megérteni ill. elfogadni őket. Előző környezetében szerzett ismeretei már érvényüket vesztették, de az új környezet lényegi megértése (a miértek megválaszolása) még hiányzik. Felfogja hogy minden más, de egyelőre meg képtelen elfogadni ezeket a másságokat, mert valahogy természetellenesnek, helytelennek érzi őket.

Hiányozni kezdenek a régi ételek és szokások, az életmód hirtelen túl gyorsnak vagy túl lassúnak tűnik. Az új társadalom tagjai túl okosnak vagy túl hülyének látszanak. Bizonyos szokásokat és csoportjellemzőket idegesítőnek kezd találni, stb. stb. Jóformán minden sikertelen bevándorló (sőt a sikeresek jelentős része is!) ebben a fázisban akad el és gyakran soha nem képes túllépni ezen a fázison.

3. Minden rendben vagy hozzászokási fázis

További hetek, hónapok, vagy évek múltával az egyénnek sikerül beilleszkednie az új környezetbe, hozzászoknia az új kultúrához, és új rutinokat ill. viselkedési formákat kialakítania. Ettől a ponttól kezdve már nem reagál az új kultúra jellemzőire sem pozitív sem negatív irányban – egyszerűen azért mert már nem érződik új kultúrának. Az egyén ismét az alapvető szükségletekre – a megélhetésre – koncentrál, csakúgy mint ahogy a régi kultúrájában tette. Egyes szakértők a a harmadik fázist a kettős kultúrájú (biculturalism) kifejezéssel illetik. Az egyén szabadon mozog a két különböző kultúra között, és relatíve könnyen igazodik bele mindkét környezetbe.

4. Fordított kultúrsokk fázis

Ha az egyen visszatér, akár időszakos látogatás, akár végleges visszaköltözés formájában a régi, azaz eredeti kultúrába, gyakran ugyanolyan erős de fordított kultúrsokkon megy át, mint az újba történő beilleszkedés idején. A régi szokások ill. kulturális intézmények idegennek, értelmetlennek és egyenesen idegesítőnek tűnnek, és pontosan ugyanolyan elutasító ill. elidegenedési reakciókat váltanak ki benne, mint amiket az új kultúrába történő beilleszkedés során már egyszer átélt.

L. Robert ezt írja: Minden kultúra egy túlélési mechanizmus, amely nem pusztán azt tanítja tagjainak hogy az ő módszereik, szokásaik és megoldási mechanizmusaik a helyesek, hanem azt is, hogy azok magasabb szintűek, azaz a legjobbak. Egy másik kultúrával történő mélységbeli, lényegi összetalálkozás során arra eszmélünk rá, hogy másfajta módszerek is vannak, amelyek se nem helytelenek se nem rosszabbak.

A kultúrsokk egy olyan leckére tanít meg bennünket, amit semmilyen más módon sem tudnánk megtanulni. Arra, hogy semmilyen kultúra nincs birtokában az egyetlen helyes megoldásnak, a legjobb megoldásnak, vagy éppen az egyetemesen jó megoldásnak. Az utóbbiban való hit egyfajta börtön, amelyből a kultúrsokk élménye, akármilyen fájdalmas legyen is, ki tud bennünket szabadítani.

Érdekes módon, mi viszonylag sokáig (hónapokon keresztül) az első, Nászút fázisban voltunk, és mondhatom, ez igazán jó érzés. A második, Ellenséges fázis számunkra teljesen kimaradt, és elég volt két év, hogy megéljük a negyedik, Fordított kultúrsokk fázist.

Érdemes a kérdésen eltöprengeni, nekem sokat segített abban, hogy megértsem azokat az Új-Zélandhoz ellenséges módon viszonyulókat, akikbe óhatatlanul is belebotlok, akár az életben, akár különböző netes fórumokon.

Szolgálati közlemény

Jobban szerettem volna vidámabb hírekkel jelentkezni, de ez most nem tűr halasztást.

A világgazdasági recesszió elérte Új-Zélandot is. Mi ugyan különösebben nem érezzük, hacsak azt nem számítom, hogy a főnököm dörmögve jegyezte meg, hogy tavaly fél év intenzív hirdetéssel sem tudott tisztességes programozót találni, és engem is csak úgy tudott elcsábítani, hogy Sába kincseit ígérte fizetés gyanánt, most meg hirdetés nélkül is jön egy nap 2-3 CV, s a fizetésem feléért is elszegődnének. Ezzel szemben ő sem vesz fel új alkalmazottat, pedig a munkáink mennyiségét tekintve igazán ránk férne. Ugyanakkor a véleménye az, hogy az egész válság (legalábbis itt a Zátonyon) inkább pszichológiai eredetű: amíg erről beszél a világsajtó, addig mindenki visszafogja a kiadásait, leépít, racionalizál – ha kell, ha nem. Egy idő után beleunnak majd, mondogatja, és akkor egyszerre vége lesz az egésznek.
Tény, hogy az ingatlanpiac megzuhant, szubjektív értékelésem szerint odalett az elmúlt 4 év őrült emelkedéséből fakadó eszelős túlárazás – most megint nagyjából azon az áron lehet házakat kapni, mint 2005-ben, ráadásul a hitelkamatok is jelentőset csökkentek. Ez nyilván rossz azoknak, akik az elmúlt pár évben vásároltak ingatlant (és vettek fel a morgácsot* mondjuk 9.75%-on 5 éves fix kamatperiódusra), ezzel szemben nekünk ippeg kapóra jön. Volt közben a recesszióra való tekintettel adócsökkentés is (nagyjából havi száz dollárral marad több a zsebemben), mindent összevetve egy szavam sem lehet.
Ugyanakkor nyilván védett mikorvilágban létezem – erre már régebben is gyanakodtam –, mert azért a munkanélküliség a történelmi 4.6%-ra emelkedett, és ezt már a kormány sem nézheti tétlenül. Tulajdonképpen épp ennek okán ragadtam billentyűzetet.
A megfogalmazandó üzenetem egyszerűen zanzásítható:

További értesítésig mindenki tegyen le az Új-Zélandra emigrálás tervéről.

A nagyobbnál is nagyobb ugyanis a valószínűsége, hogy hiába találna munkát esetleg (nyilván jóval nehezebben, mint akár csak egy évvel ezelőtt is), az Immigration nem adja meg a munkavégzéshez elengedhetetlen munkavállalási engedélyt (work-permit).
Szállongó mendemondákat hallottunk már az év eleje óta, miszerint évek óta itt élő-dolgozó népeknek nem hosszabbították meg a work permitet, aztán másfél hónapja cirkusz is volt, amiért két külhoni hegesztő-szakmunkásnak kiadták a munkavállalási engedélyt, amikor biztos lehetne találni helyi erőt is a célra – maga John Key, a miniszterelnökünk emelte fel a szavát, és reményét fejezte ki, hogy az illetékes hatóság figyelembe veszi, hogy munka tekintetében a kiwik élveznek prioritást. Hát figyelembe vette:

Plan to slash permits worries migrants

Kiemelném:

Immigration Minister Jonathan Coleman had said last month that he expected the Labour Department, which oversees immigration, to ensure that fewer migrants entered New Zealand on temporary permits during the recession. Mr Coleman said there would not be new temporary migrants coming in as no new permits would be issued, and temporary permit holders would not have their permits renewed.

Engedjétek meg, hogy ne fordítsam most le szó szerint az egészet. A lényege: amíg a recesszió tart és a kiwik munkanélküliséggel kénytelenek szembenézni, addig nem adnak ki új munkavállalási engedélyeket és nem hosszabbítják meg a lejárókat.

Persze minden bizonnyal vannak kivételek, de én azért azt javasolnám, amíg a recesszió véget nem ér, és a dolgok nem térnek vissza a megszokott kerékvágásba, addig senki se vágjon neki az új kiwi élet reményében.

*morgács: mortgage, jelzáloghitel ingatlanvásárlásra. Faludy György: Pokolbéli víg napjaim