Csanad | 赛纳德

赛纳德 | BLOG. ÚJ ZÉLAND. MAGYARUL.

Category: Új-Zéland Page 4 of 25

Új-Zéland türannosza

Tegnap a kiwi parlament egyhangúan megszavazta a Canterbury Földrengés Utáni Újjáépítés Törvényét: a kormánypárti képviselőkön kívül a teljes ellenzék is támogatta a nemzeti összefogás jegyében.
Gerry Brownlee-t nevezték ki az újjáépítés miniszterének, a költségeket közel 4 milliárd (640 milliárd forint) dollárra becsülik, de közben kiszámolták, hogy az újjáépítés 0.5% fogja növelni a GDP-t a következő évben.
Jó érzés volt látni, hogy működő demokráciában miképp zár össze a politikai elit, teszi félre a nézeteltéréseit és koncentrál arra, ami igazán fontos: Új-Zéland eddigi legdrágább környezeti katasztrófája okozta kár helyreállítására.

Mondom, jó ezt látni, meg kíváncsi is voltam, hogy miféle törvényt hoztak, ami önmagában garancia arra hogy flottul menjen az újjáépítés és a törvény olvasása közben teljesen elhűltem.
Tegnap este, Új-Zéland államformája időlegesen diktatúrára változott.
Komolyan, mint annak idején a Római Birodalomban, amikor vészhelyzet idején diktátort választott a szenátus.
Nyilván a gyakorlati megvalósítás más lesz, de a törvény szövege szerint, formálisan Gerry Brownlee az új türannoszunk, aki kevés kivételtől eltekintve bármit megtehet, és nemcsak a Parlamentnek, de a kormánynak sem tartozik elszámolással.
Az új törvény, ha betűi szerint értelmezzük, többek között az alábbiakat teszi lehetővé neki:

  • betiltsa a szakszervezeteket,
  • bárkit megfoszthat az állampolgárságától. Mi több, bárkinek állampolgárságot adhat,
  • legálissá teheti például a gyilkosságot, erőszakot vagy korrupciót,
  • felrúghatja a Treaty-t és megsemmisítheti a Waitangi Szövetség eredményeit,
  • legalizálhatja a kínvallatást vagy a foglyokon végzett orvosi kísérleteket

Ha nem nyúl a választási törvényhez vagy az alkotmányt helyettesítő Bill of Rights-hoz, elméletileg mindenhez joga van 2012 április 1.-ig. Persze ezt a határidőt is könnyedén eltörölheti, hiszen nem akadályozhatja meg benne semmi.
Biztos vagyok benne, és gondolom mindenki más is biztos benne, hogy Brownlee semmi ilyesmit nem fog csinálni, de mégiscsak döbbenetes volt olvasni, hogy az összes demokratikus garanciát miképp írta felül a parlament szükséghelyzetben.

Ténylegesen szükséges volt ekkora hatalmat koncentrálni egy cél érdekében? Talán. Az biztos: a bürokrácia nem fogja akadályozni Christchurch renoválását.

Szakítás kiwi módra

Ez az egész szakítás/különköltözés szörnyű már önmagában is, még akkor is, ha békében-barátságban vagyunk. Ámde, az új-zélandi törvények (gondolom, általában az angolszász jog) ezt az amúgy is terhelt szituációt pokollá teszik.
Megállapodtunk mindenben, gondoltam semmi különös, majd az a jogász, aki a ház vásárlásakor képviselt minket, az segít most is.
Rachael nyilván nem dolgozik már ott, de majd egy másik specialista az irodából foglalkozik az üggyel. Elmagyarázom mit szeretnénk, erre mindjárt közli, hogy sajnos kettőnk nevében nem járhat el, neki kötelező az egyik ügyfelet képviselni.
Mondok jó, hát legyen úgy, legalább névleg, hogy hivatalosan engem képvisel. Hát köszöni szépen a bizalmat és mindjárt azzal kezdi, hogy reméli nem ígértem semmit, de ha ígértem is, akkor nem írtam le, alá – papírra.
Itt pillanatra kifutott a lábam alól a talaj – háthiszen elmagyaráztam, hogy mit szeretnénk –, de az újdonsült jogi képviselőm csak folytatja: mert hát figyelembe kell venni, hogy a párkapcsolatunk kezdetekor kinek mije volt, ki mennyit keresett, és hogy amíg együtt voltunk…
Itt már sikerült félbeszakítanom, és lassan, tagoltan elmondanom újra: mindenben megegyeztünk, egymás perelése/tönkretétele/kisemmizése nem opció.
Az ügyvéd jól halhatóan nem ért, aztán elkezd győzködni, hogy amit tud az ügyről, annak alapján nyerő pozícióban vagyok, több tízezer dollárt tudunk nyeri.
Nálam itt szakadt el a cérna,  kissé emelt hangon elismételtem, hogy nem tanácsot kérek tőle, hanem egy szolgáltatás: a megállapodásunk okiratba foglalását és ellenjegyzését.
Errefel elküldött egy 10 oldalas dokumentumot, hogy ezt legyünk szíves kitölteni – ebben mindenről számot kellene adni, anyagi helyzetünkről az óvodás kortól kezdve, egészen a szexuális orientációig.
Második nekifutásra ismerős kiwit kértem meg – közös barát, ismer és szeret mindkettőnket –, lenne-e kedves és segítene, nyilván lehet ezt normálisan, kulturáltan is intézni, ő is hasonló cipőbe járt egy éve, hogy azt hogyan.
Nos úgy tűnik nincs jó megoldás, az új ügyvéd is csak egyikünket képviselhet, nála is muszáj Separation Agreementet (Válási Szerződés) aláírni – az egyetlen előrelépés, hogy egyelőre nem próbál azon győzködni, hogy miképp lehetne jobban kijönnöm a dologból.
Kínunkban már azon nevettünk, hogy azért nem házasodtunk össze, hogy ne kelljen elválni – tessék, itt és most mégiscsak végigcsinálhatjuk a válások ocsmányabbik fajtáját, esküvő nélkül is.

Ne váljatok és/vagy szakítsatok a Zátonyon, sokkal zűrösebb, mint gondolnátok.

Űrközpont a semmi közepén

Glenfield észak-keleti, autópálya közeli részén, még a Wairau-park üzletei előtt elterülő Pack’N Save-Mitre10 Mega-Appliance Shed háromszög veszedelmes hely: a pénztárcák és kreditkártyák Bermudája, mert a Pack’N Save-n kívül csupa olyan üzlet les a gyanútlan arra járóra, ahol pompás értelmetlenségeket, vagy a legeufemisztikusabban megfogalmazva is, a nem feltétlenül szükséges kategóriába tartozó fogyasztási cikkeket lehet vásárolni.

Így esett, hogy szombaton egy mérsékelten hatékony és teljesen végiggondolatlan bevásárlást követően egy konyhai grillezővel és egy új pirítós sütővel lettem gazdagabb, ez utóbbira – szép, új, négyszemélyes, amire nyilván nagy szükségem lett így egyedül – nincs mentségem, hacsak az nem, hogy botrányosan olcsón adták. A grillsütő az más, azt már régebben is szerettem volna, de pont ilyet, ilyen lecsatolható sütőlaposat, amit aztán a mosogatóba lehet tenni. Kiváló hamburgerek születtek rajta már azóta is, és akkor még eszembe sem jutott, hogy milyen pompás melegszendvicseket fogok én majd készíteni.
Nem most jártam először ebben a konzumzónában, élethelyzettől és évszaktól függően sűrűbben vagy ritkábban fordulok elő, s egy üzlet már régebben felkeltette az érdeklődésemet.
Egy gumis és egy kínai zöldséges közé ugyanis, a portáján űrrakétát kiállító, hatalmas Rocket cégért villogtató, nagyobbfajta családi ház méretű iroda szorult. Évek óta találgatjuk, hogy mi a sankíros-vasporossal foglalkozhatnak, persze az a kézenfekvő megoldás, hogy egy ízben leparkoljak előtte és megpróbáljam fizikai szemrevételezéssel eldönteni a kérdést, nyilván szóba sem jöhet – hová lenne úgy a sportérték.

Az online nyomozás kapcsán azután nagyobb meglepetés ért, mint készültem: Új-Zélandnak ugyanis van űripara. Nem túl nagy, de működő és eredményes. Még űrközpontunk is van.
De nézzük sorjában. Ámbár nem köztudott, de a Zátonynak van igazi, világszínvonalú high-tech ipara is. Sajnos az ígéretesebb vállalkozásokat javarészt felvásárolják később, ahogy például a Navman-nel vagy a Marine Air Systems (MAS) Technology-sel is történt, de jó példa a Tait Electronics, Fisher&Paykel, Jade Software, Swichtec Power Systems vagy az Enatel Ltd is.
Némelyikről hallottam már; Navman-em van, a konyhában minden Fisher&Paykel, de azt nem gondoltam volna, hogy komoly űrrakéta fejlesztés folyhat egy aucklandi cégnél.
Pedig pontosan ez történik: a Rocket Lab’s Parnell egyik kis utcájában olyan termékeket fejleszt, amelyeknek még a nevét sem kísérelem meg lefordítani (Hi Tac – High Temperature Ablative Coating, High Temperature Rocket Nozzle Bulk Moulding Compound, Hybrid Rocket Propellant, Sounding Rocket Avionics Flight Computer (SRA)), nem mellesleg tavaly novemberben sikeres kilövést hajtottak végre és rakétájukkal elérték az eredetileg kitűzött 100 km-es távolságot, ami már bőven alkalmassá teszi a céget műholdak pályára állítására.


Végül pedig itt van nekünk a saját űrközpontunk is, a Déli-Szigeten a semmi közepén; úgy hívják, hogy Awarua Rocket Tracking Station.
Évekkel ezelőtt, amikor az Európai Űrügynökség elkezdte tervezni Ariane teherűrhajó programját, Déli-Szigetre esett a választásuk a rádióirányító és követőközpont felépítésére. Az Ariane osztályú teherhajókat Francia Guiana-ban lövik fel és ivóvizet, üzemanyagot és oxigént szállítanak a Nemzetközi Űrállomásra. (Legutóbb, 2008-ban a Jules Verne, idén decemberben pedig Johannes Kepler nevű egység fogja végrehajtani a küldetést.)
Awarua állomás szó szerint a semmi közepén, Invercargill és Bluff között került megépítésre. A Délvidék Fejlesztési Ügynöksége (Venture Southland) hozta tető alá a kivitelezést ,az ESA finanszírozásában. Pár év múlva azonban az Európai Űrügynökség valamiért úgy döntött, hogy mégsem kíván ingatlantulajdonosként szerepelni a földgolyó átellenes oldalán, úgyhogy az állomás visszakerült kiwi állami tulajdonba. Azóta, két Ariane küldetés között, svéd és amerikai cégek használják, többek között a Google Earth műholdas felvételeit szolgáltató vállalat.

Tipikus kiwi sikersztori az ügy, abban a tekintetben is, hogy alig tud róla valaki, nincs és nem is volt vele tele a média, egyszerűen csak van és jól működik. Persze nem lenne igazán tipikus kiwi történet, ha nem a beruházás elkezdése után döbbentek volna rá, hogy a semmi közepén, nemcsak semmi nincs, de még infrastruktúra se, széles-sávú netkapcsolathoz. A világ tetszőleges pontján, ha űrközpontot építenek és a legközelebbi város tíz kilométerre van, akkor nyilván szívják a fogukat, majd kihúznak egy üvegszálköteget. Nemígy a Venture Southland emberei: ők inkább a Woosh mikrohullámú szolgáltatását választották, ami kétség kívül olcsóbb lehetett, de aki valaha próbálta a szolgáltatást, az tudja: nemhogy egy űrközpontot nem lenne szabad rábízni, de egy aktívabban internetező nyugdíjas otthont sem.

Miniszterelnök a Letterman Showban

Na többek között ezért is szeretem a miniszterelnökünket (aki a turizmusért is felelős miniszter egyben): mosolyogva tűrte az amerikai showman bunkóskodását, nem jött zavarba, és nem vette egy másodperce sem túl komolyan magát.
Neki csak egy jó lehetőség volt, hogy tegyen valamit a tárcája (és Új-Zéland egyik fő húzógazdasága) hasznáért.

Repülőjegy vásárlás, 2009

Tekintettel a magyar bürokrácia csodálatos működésére, csak a múlt héten tudtuk meg, hogy melyik az a nap, amikor feltétlen jelenésem van Budapesten. Erős aggodalmain voltak emiatt, hogy a rendelkezésre álló idő alatt mennyiért sikerül majd repülőjegyet szerezni augusztus végére.
A kutatást több irányból indítottuk, és végül meglehetősen jó eredménnyel zártuk, de érdemes végignézni a lépéseket és levonni a tanulságokat.

1. Utazási irodák, online és offline egyaránt:

Semmi szóba jöhető eredménnyel nem kecsegtetnek. A webes keresés során csak elborzasztó, háromezer dollár feletti (per fő) találatokkal szolgáltak. A Flightcentre-nek szoktak időnként versenyképes ajánlatai lenni, most a grandiőz 2775 dolláros Lufthansa-jegy volt a legjobb tippük.

Verdikt:
Felesleges időpocsékolás, hacsak nincs fél évnél több idő az utazásig, vagy nincs alkalmunk valamelyik februárban rendezett utazási kiállításon megcsípni egy akciós ajánlatot.

2. Légitársaságok közvetlenül:

A legvegyesebb eredményt hozta a keresés. A Hobe által javasolt Emirates Airlines 2463 dolláros ajánlata sokáig nyerőnek tűnt. Becsülettel elvégeztem a házi-feladatot és közel tíz céget néztem végig: a FinnAir eszelős 5900 Euros (per fő) lehetőségétől kezdve az átlagos 3500-3700 dolláros jegyekig. 2007-ben az EVA Air-rel utaztunk kifejezetten kedvező áron, ők sajnos megszüntették az új-zélandi járataikat. Miután azonban az elmúlt két évben elszaporodtak a Transztasmán fapados lehetőségek, kíváncsiságból megnéztem, hogy mit tud az EVA Air mondjuk Brisbane-Bécs viszonylatban. Ez tegnap reggel történt, és a képernyőn a sokkoló 1600 dolláros ajánlat fogadott. Gyorsan végignéztem a lehetőségeket, és kiderült: a Pacific Blue 139 dollárért elvisz Brisbanebe. El sem akartam hinni, hogy megússzuk 1800 dollárból fejenként, és jól is tettem, mert mire hazaértem, hogy lefoglaljam a jegyeket már mind elkeltek: a legjobb ajánlatuk 2140 dollár volt. Ez még mindig jobbnak tűnt, mind bármelyik másik, de korántsem annyira szenzációs, mint amilyet elsőre találtam náluk.

Verdikt: mindenképpen érdemes a légitársaságok webes felületét direktbe felkeresni, jó látszik, hogy vannak jó ajánlataik, és időnként szenzációs akciókra is bukkanhat az ember. Tanulság viszont, hogy az ilyen akciós ajánlatokra azonnal le kell csapni, mert órák alatt elfogyhatnak a jegyek. A másik tanulság, hogy a fapados járatok megjelenésével érdemes végignézni az Ausztráliából induló járatokat is, mert NZ-OZ viszonylatban már gombokért lehet utazni.

3. Nagy Pihenés Travel

Tekintettel arra, hogy csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak róluk – apám dicsérete pedig amennyire ritka, annyira szignifikáns –, gondoltam megér egy próbát, hátha van lehetőség rajtuk keresztül venni a jegyet. Felhívtam hát az irodát, Bajákiné Andreával ugyan nem tudtam beszélni, ezzel szemben egy kedves kollégája, Csajághy Péter (esetleg a testvére?) fogadott. Meg kell mondanom, hogy annyira kellemes meglepetés ért, amennyire csak lehetett: kedves, udvarias beszélgetés után végtelenül korrekt és gyors választ kaptam emailben; a nevem hallatán, azonnal beazonosítottak (pedig ugye apám már egy éve járt náluk), mindent összevéve olyan volt, mintha egy kiwi céggel beszéltem volna, csak magyar nyelven. Ezúton is köszönöm.

Verdikt: első tanulság, hogy van lehetőség innen Magyarországról foglalni jegyet. Második tanulság, hogy Magyarországon csak hozzájuk fordulnék, mert olyan minőségű szolgáltatást nyújtanak mind az ügyfélkezelésben, mind precizitásban, amit soha nem tapasztaltam Magyarországon. Nem ők tehetnek róla, hogy ennyi idővel az utazás előtt nem tudtak versenyképes ajánlattal szolgálni, ugyanakkor az általam talált egyik legjobb ajánlat (Emirates) szerepelt a levélben, és kedvesen még a helyi Korean Air elérhetőségét is megadták, mondván hátha innen helyből jobb ajánlatot kapok. Ha a Magyarországnak csak az egy része ilyen mentalitással bírna, mint ők, már nem fontolgatnák ennyien a kivándorlást.

4. Mirek Pistora

Zsuzsi ajánlatára – aki fél füllel tanúja volt, hogy a cseh származású Justice of Peace egyben utazási ügynök is –, Pappito segedelmével szereztük meg a számát. A hírek igen biztatóak voltak, állítólag szenzációs árakon tud jegyet szerezni és gyorsan. Nem kellett csalódnunk, Kriszti kora délután hívta fel őket, és mire hazaértem már meg is jött az email tőlük, amiben 5 ajánlat szerepelt 2250 – 2375 dolláros ártartományban.

Verdikt: ebben a pillanatban úgy tűnik, Mirek Pistoria verhetetlen. Nemcsak a legjobb ajánlatot adta, de gyorsan és precízen bonyolította a kérésünket.
Eredetileg szerettem volna, ha kijövünk fejenként 2500 dollárból és féltem, hogy az idő rövidsége miatt $3000 felett lesz a végösszeg. Ehhez képest az Thai Airways Auckland-Bécs viszonylata $2250-ért kifejezetten kellemes végeredmény – még az eredeti reményeimhez képest is $500 spórolás kettőnknek.
Engedélyt kértem és kaptam, így álljon itt Mirek Pistora elérhetősége:

Email: [email protected]
Telefon: +64 9 4444401

Végső konklúzió:

Magyarországról továbbra is a Nagy Pihenést kell választani, itt Új-Zélandon pedig Mirek Pistoriát.

Ps.: a látogatásunk végső időpontja: augusztus 24.-től szeptember 8.-ig leszünk Magyarországon.

Mobiltelefónia az autóban

Új-Zéland egyike azon kevés (fejlett) államnak, ahol még nem tiltják a hagyományos, kézben tartott készülékkel végzett mobiltelefonálást vezetés közben. Ez az állapot azonban hamarosan megszűnik, az új Közlekedési Miniszterünk (Steven Joyce) a napokban jelentette be, hogy még az idén megszületik a törvény, amely megtiltja ezt.
A tiltásnak meglehetős társadalmi támogatottsága van, a felmérések szerint az autóvezető lakosság 76% egyetért vele, sőt két évvel ezelőtt már az ország két legnagyobb mobilkommunikációs cége – a Telecom és Vodafone – is a civil kezdeményezés mellé állt, épp ezért tűnik elsőre rejtélyesnek, hogy az egyébiránt mindent szabályozni szerető (csak Óvónéni Államnak csúfolt) Munkáspárti kormányzat, miért nem törvénykezett ez ügyben a regnálása alatt.
Ugyanakkor, ha közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, mindjárt érthetőbb a hezitálás: kutatások kimutatták, hogy nem a mobiltelefon kezelése a legfigyelemelvonóbb vezetés közben, legalább ennyire veszélyes maga a beszélgetés – lett légyen szó kihangosított telefonon vagy éppen az utassal folytatottról –, de a dohányzás, a GPS vagy a fedélzeti zene kezelése is.
Az új törvény bevezetése ellen tiltakozó kisebbség éppen ezekre az érvekre hivatkozik: mondván ezzel az erővel be lehetne tiltani a az autórádió hallgatása mellett, a telefonkihangosítókon át, az utassokkal történő szóváltást is. David Farrar egyértelműen elvi síkon száll szembe az ötlettel – s amíg általában teljesen egyetértek vele az állami szabályozás minél kisebb szerepe ügyében, ez alkalommal – pusztán a praktikumot szem előtt tartva – én is többséggel tartok és helyeslem az új szabályozás tervezetét.
Mert lehet ugyan, hogy nem veszedelmesebb kézben tartott mobilról telefonálni, mint a Classic Breakfast-et hallgatni Jackievel meg Andrewval a Classic Hits-en, de hogy menetközben SMS-ezni életveszélyes, abban biztos vagyok. Ráadásul nemcsak kockázatos, hanem az egyik legbosszantóbb kiwi autóvezető szokás: nincs olyan nap, hogy ne szembesülnék olyan, az autópályacsúcs lassúságát kihasználó sofőrrel, aki az amúgy is akadozó forgalmat még jobban feltartja a mobilja nyomkodásával.
Az egyik kollégám, Michael, áldott csendes és visszahúzódó teremtés. A minap derült ki, hogy anger managment (düh-kezelésen) vesz részt: az autózást nem bírják az idegei – a végtelenül kényelmes, tötymögős kiwi tempót az elmúlt tizenöt évben sem sikerült megszoknia. Ezek után talán nem csoda, hogy a készülő törvénytervezetről szólva megjegyezte, hogy jobban örül neki, mint az áprilisi adócsökkentésnek.

Auckland, Harbour Bridge, 1959

Pappa írt két bejegyzést is az aucklandi Harbour Bridgeről, ezek elolvashatóak itt és itt. Csak az tudja ennek a hídnak a jelentőségét felmérni, aki az öböl túloldalán, mondjuk a North Shore-on lakik, és napi szinten jár a túlpartra dolgozni. A reggeli csúcsban a híd előtti autópálya-szakasz dugul be a legjobban, ahogyan délután is itt a legszűkebb a keresztmetszet. Szóval nekünk, az északi part magyarjainak különös fontossággal bír a híd, ezért előtúrtam az ötven évvel ezelőtti eseményeket megörökítő videó-felvételt.

Page 4 of 25

Powered by WordPress & Theme by Anders Norén

%d bloggers like this: