Utolsó hét

Ámbár minden emberi számítás szerint ennek a hétnek már kényelmesen, álmosan kellene csordogálnia, hogy azután pénteken délután beköszöntsön a várva várt szabadság, ez természetesen véletlenül sincs így.
Sosem voltam nagy rajongója a karácsonynak, különösen az előtte hetekig dúló konzumidiotizmust rühellem, de valahogy most úgy hozta a sors, hogy még több minden össze volt képes torlódni.

Vasárnap javarészt Rékával shoppingoltam, ezt a büntetést csak Réka személye enyhítette valamennyire, de azért a végére már bántam, mint a kutya, hogy nem legyintettem rá a karácsonyra, mint annyi éven át. A dolog külön szépsége persze, hogy szinte semmit sem tudtunk elintézni.
Ez ott és akkor még nem tűnt katasztrófának: azzal a kellemes tudattal indultam hétfőn dolgozni, hogy a héten már csak tesz-vesz és lazítás lesz; a délutáni IELTS előkészítő híjján nagy nyugalomban egy egész hétnyi délután áll a rendelkezésemre, hogy mindent elintézzek.

A hétfői meeting aztán azonnal meggyőzött az ellenkezőjéről: a még-a-szabadság-előtt-mindenképpen-el-kell-készülnie lista láttán legszívesebben azonnal felmondtam volna.
A dolog pikantériája, hogy a lista nagyobbik része olyasmit tartalmaz, aminek édesmindegy, hogy december 22. előtt vagy január 15. után készül el, de ismerve a céges viszonyokat, ha bármi híjja akad péntek délutánra, az obligálja a két ünnep közötti, netán a januári szabadság alatti munkanapok beiktatását, amire egyszerűen nem vagyok hajlandó.
Hosszú és sok volt ez az év, lassan azon kapom magam, hogy computer undorom van – ilyesmi pedig nem fordult elő velem az elmúlt húsz-huszonöt évben.

A békés délutánoknak lőttek tehát, ez pedig a felhalmozódott tennivalók miatt agyonstresszel. Természetesen karácsonyfánk sincs még, és ha holnap ebédidőben nem tudok megszökni, nem is tudom honnan lesz. (Tavaly is az utolsó napokra hagytuk, és csak a vakszerencsének köszönhettük, hogy sikerült találni egyet.)
Tegnap este azután újabb krach ütött be, a bevándorlási ügynökünk hívott – akinek a közreműködéséért cserébe a rendszergazdája vagyok -, hogy sikerült véletlenül letörölnie 3 gigányi képet a szerverről, mindezt persze már csak akkor vette észre, miután az esti biztonsági mentés a backup serveren is megsemmisítette a könyvtárat.
Persze halálos pánik, azok a fényképek fontosak voltak, most tehát valahogy varázsoljam vissza.

Mindezek tetejébe reggel nyavajásan, lázzal ébredtem: gyaníthatóan a szombat esti Petyát búcsúztató partyn sikerült megfáznom. Már vasárnap óta bujkálhatott bennem a kór – és ez meglehetősen pokróccá is tett az elmúlt napokban -, de reggelre kitört, és persze esélyem sincs, hogy egy-két napot otthonmaradva kifeküdjem.
A helyzetet nagy mennyiségű Paracetamol fogyasztásával gondoltam kezelni, ami ugyan a lázat többé-kevésbbé megszüntette, cserébe viszont folyamatos fejzúgással és kotyagós szédelgéssel ajándékozott meg: finoman fogalmazva sem ideális állapot a kódoláshoz.

Érdekes két napnak nézek tehát elébe, sőt inkább a háromnak, ha szombaton várható, utolsónapi őrületet is beleszámítom, azután viszont kikapcsolom a mobiltelefonomat, és terveim szerint január harmadik hétfő reggeléig elő sem veszem.
Gyaníthatóan bloggal is majd csak vasárnap tájékán jelentkezem – alig hiszem, hogy előtte találok erőt és időt maganak ilyesmire.

1 Comment

  1. Totasz

    Hát akkor jobbulást, és jó pihenést.
    Meg boldog karácsonyt, és sikeres, boldog új évet.

Leave a Comment

twelve − 5 =