A dohánykor vége

Hamarosan eljön a második hónapos fordulója, hogy nem gyújtottam rá. Nagyjából két hét óta már-már hajlandó vagyok úgy tekinteni magamra, mint aki leszokott a dohányzásról.

Érdekes, hogy az első blogomat valamikor a 3-4 évnyi múltban egy leszokási kísérletem kapcsán kezdtem írni, ami azután csúnyán megbukott pár nap múltán. No nem a blog, hanem a leszokási kísérlet. Pedig eleinte úgy képzeltem, hogy a leszokást fogom majd napról-napra kommentálni – akkor persze még nem tudtam, hogy ez nem megy így.
Az elvonási tünetekkel járó mizéria többé-kevésbbé lehetetlenné tette az írást, ami számomra egyszerre örömforrás és ugyanakkor némi koncentrációt igénylő, kompetitív elfoglaltság.

Ugye ravaszul a költözéshez igazítottam ezt az egész nemdohányzomtöbbet elhatározást, ami persze azt hiszem alapvetően jó ötlet volt: Takapunán még nem alakultak ki azok a megszokások, hogy teszem fel reggeli előtt/helyett kiülök a verandára rágyújtani. Az első nap még lefoglalt a cipekedés, rakodás – mondtam már, hogy gyűlölöm a költözködéssel járó kényelmetlenségeket? -, és még másnap is sikerült az idő nagyrészét a berendezkedés szöszölésével eltölteni. Ámde harmadnap, húsvét hétfője volt – nagyjából minden a helyén (végjáték képpen Kriszti vadul tisztította az ablakokat) -, dolgozni nem kellett menni, és internet sem volt. Hozzávetőleg 10-15 percenként támadt fel bennem a füstölés iránti vágy, egyre erősebben és ravaszabbul, míg végül nem maradt másra erőm, mint sebzett állatka gyanánt stuporban kuporogjak a kanapén, és tizedszerre is újraolvassam Robert Merle Malevill című regényét.
Az ezt következő héten egyre szörnyűbb lett a helyzet: munkahelyi produktivitásom gyászosan megzuhant, ingerlékennyé és rossz alvóvá lettem. Ahogy ürült a nikotin a szervezetemből, úgy követelőztek a sejtjeim egyre vadabbul. Az első hét végére eljutottam oda, hogy csak azért nem gyújtottam rá újra: “mert ha már ennyit kibírtam, és ennyire szenvedtem, akkor…” és “mások is le tudtak már szokni” valamint “minden nappal csak jobb lehet, úgyhogy ma biztosan nem gyújtok rá“. A harmadik hét vége felé egy kis könnyebbség érkezett: néha órákig nem jutott eszembe a cigaretta, olykor egész embernek éreztem magam. Aztán – amikor már kezdtem a végső győzelemben reménykedni – új irányból, alattomos támadás ért. Egyszerre rádöbbentem, hogy igen, valóban meg lehet csinálni. Ki tudom bírni cigaretta nélkül, de… De minek? Amikor arra gondoltam, hogy soha többé nem fogok dohányozni – és hirtelen elkezdtek sorjázni a lelki szemeim előtt a csábítóbbnál-csábítóbb rágyújtási alkalmak – olyan keserűség tört rám, olyan üresség áradt el bennem, ami egy kisebb japán falu öngyilkosságához elegendő ürüggyel szolgált volna.
Eszelős depresszió vett rajtam erőt, úgy éreztem, nincs értelme az életnek, ha még a dohányzás örömétől is megfosztom magam. És persze racionálisnak tűnő érvek kezdtek feltámadni: egyre közelebb a negyvenhez, több mint húsz év dohányzás után már nincs értelme leszokni, ami kárt eshetett a szervezetemben, az már megtörtént.
Végül valahogy sikerült mégiscsak túljutnom ezen az állapoton; a hatodik hét végére már volt úgy hogy egész nap nem jutott eszembe a cigaretta, és olykor már álmomban sem gyújtottam rá – ez utóbbi azért nagy megkönnyebbülés, mert gyakran ébredtem hajnalban verejtéktől csatakosan abból a rémálomból, hogy cigarettázom.

Feleim, jelentem van élet a dohányzás után. Akár két évtized után is le lehet szokni.
Tanácsaim: ne használjatok tapaszt, tablettát, miegymást. Azt hiszem ezek csak megnehezítik a leszokást (nekem legalábbis sosem sikerült segédeszközökkel). Óvakodjatok a dohányzó ismerősöktől: gyanítom minden erőfeszítésem dacára sem sikerült volna, ha a közelemben mások cigarettáznak.

11 Comments

  1. Anonymous

    Gratulálok a sikeredhez, és örülök, hogy újra itt vagy és van mit olvasnom!
    Gyurmo

  2. Welcome back!

  3. zsolt

    Hadd gratuláljak így is, hogy csak blogodon keresztül “ismerlek” valamennyire. Ilyenkor – hogy látom, milyen nehéz leszokni – tudok neki örülni, hogy nem szoktam rá semmilyen drogra (a teát kivéve) eddigi életem során.

    Friss hír, hogy Norvégia után választott hazád a második legbékésebb ország. Kanada 8., Magyarország 18., Ausztrália 25., USA 96., az utolsó 121. pedig Irak.
    A teljes lista és szempontok: http://href.hu/x/2szo

  4. Gratulálok! :) Pont mai hír in hungary, hogy be fogják tiltani az éttermekben, kávézókban is a dohányzást – szvsz ma már egyre értelmetlenebb dohányozni.

  5. Ügyi vagy.

    De…

    Nem fogsz róla SOHA leszokni.
    A legtöbb mit’ tehetsz, hogy ÉLETED VÉGÉIG elhagyod. Aki ennyit dohányzott, az mindig “dohányos” marad, csak maximum szüneteltetheti (ennek a magyar szónak milyen hülye betûképe van..) meghatározhatatlan ideig. Ha ügyes vagy, ez tarthat holtodig.

    És még valamit. Aki nem dohányzott, az most egy sima Grat-on kívül legyen ‘oly kedves, és fogja be a száját. Lövésetek sincs, hogy most éppen mi zajlik egy leszokóban. A pokol hozzá képest dzsojrájd. Kéretik részükrôl nem mondani a tutit!

    Csanádom: tudod, én kétszer már megpróbáltam.
    Mindkétszer több, mint 1 év után szoktam viszza kb. 1 (egy!!!) óra alatt.

    Tehát: No more bláz! NEVER!

    Ui.: és ha nem sikerül, akkor sem vagy szarember.
    Csak arra gondolj, hogy akkor elôlrôl az egész…

  6. hobe

    Remeljuk, akkor ez igy marad :-)

  7. Anonymous

    Gratulálok és ne higyj gabornak, én is dohányoztam vagy tíz évig és ugyanúgy szenvedtem a leszokás idején, mint Te ( utolsó cigarettára 1957. december 31.-én gyujtottam rá és azóta egyre sem ). A legfontosabb, hogy semmilyen ok miatt újra ne gyújts rá; ezt sokkal könnyebb megállni, mint leszokni. (P)

  8. le a kalappal! TÉnyleg.

    Nagy király vagy, hogy kibírtad, meg mi is kibírtuk nélküled :)
    Most már csak kb 60-70 van hátra, amit cigi nélkül könnyebb lesz elviselni.

    Majd szólj, hogy mikor jönnek vissza az ízek! Engem ez motivál, csak elkezdeni nem tudom.

  9. Köszönöm a támogatást – tényleg. Különösen csodálom most már azokat, akik képesek arra, hogy csak egy-egy este, alkolholfogyasztás mellett gyújtanak rá – nyilvánvaló, erre sosem lennék képest.
    Kíváncsi leszek, eljutok-e valaha abba az elíziumi állapotba, amikor már nosztalgia szintjén sem kísért a cigaretta; bár tartok tőle Gábornak van igaza, és a legjobb, amire számíthatok, hogy egyre kevesebb erőfeszítést igényel majd az évek múlásával az önmegtartóztatás.

    Hayloft: ízlelésben egyelőre nem érzek kifejezett különbséget, a szaglásom azonban sajnálatosan 2-3 hét múltán visszatért, ami nem feltétlenül csak pozitívummal járt…:D

  10. Lave

    Hello!

    Először is respekt!

    Másodszor egy tanács: szerintem nincs igaza gabornak, le lehet szokni véglegesen. Nekem is sikerült, 10+ évnyi szipákolás után.
    A titok abban áll, meg kell undorodni tőle. Arra kell kondicionálni magad, hogy milyen kellemetlen érzés, amikor a más szívatlan cigarettájából felszálló, tökéletlen égésből származó szúrós füstöt leszívod. Amikor egy iszogatós este után hazamégy, és a szoba megtelik a ruhád bűzével. Amikor a kollégád bejön cigiszünetről, és hirtelen kedved támad ablakot nyitni, időjárástól függetlenül.

    Ezekkel a benyomásokkal lehet helyettesíteni a “szép emlékeket”. Ha megvannak még, akkor a korai dohányos évekből származó “émelygős” élmények is jó szolgálatot tehetnek: “ha most rágyújtanék, a második cigi talán jól esne, de az elsőtől biztos kitaccsolnék”.
    Aztán mikor lejutsz oda, hogy megmosolygod a szertartásokat, az indulós-megérkezős-filmfélideji cigarettákat, a hol-a-gyufa pánikot, a meg-megszakadó beszélgetéseket, akkor nyert ügyed lesz. :)

    Persze ennek is megvan az ára, ezzel a hozzáállással az átlagnál jóval kevésbé leszel toleráns a dohányosokkal szemben, de szerintem az idő ebben is nekünk dolgozik: a világ változóban, és világszinten (na jó, legalábbis Európa-szinten) egyre kevesebb a tolerancia a dohányosokkal szemben.

    Sok sikert!

  11. totasz

    Semmiféle küzdelem semmiféle szenvedéseit és semmiféle eredményét nem akarom eliminálni, sőt.
    De egy kicsit más aspektusból szemlélve a jelenséget, egy hasonlattal élnék, hogy (talán )érthető legyek:
    Mikor adósságba vered magad, és sikerül visszafizetned a tartozásodat, akkor jogos az ünneplés?

    Úgy születtél, hogy nem füstöltél, most megint itt vagy.

    Ismét mondom: nem fikázás, csak egy másik nézőpont.
    Véletlenül se gondold azt, hogy nem eredmény, hogy letettél a nikotinról.

    (Jómagam is blázoltam több éven át, volt hogy napi másfél dobozt, de valahogy nem tudtam igazán függővé válni, egyik napról a másikra letettem, és azóta nem szívok egy szálat sem,(évente talán egy két szivart fogyasztok) sőt, egy ideje más cigarettafüstje kifejezetten zavar. )

Leave a Comment

six + 7 =