Nagypihenes.hu

Ez most itt nem a reklám helye, hanem egy valódi, minden szempontból jól megérdemelt reklám.
Történt ugyanis, hogy apámékat meghívtuk látogatóba, decembertől töltenek itt egy egész hónapot – megnézni, hogy hol és miképp élünk mi, és persze felfedezni Új Zéland csodáit.
Noha a terv már jóval hamarabb megszületett, repülőjegyet mégiscsak egy hónapja kezdtünk keresni. Elkeserítő árakkal találkoztunk, amelyek napról-napra egyre magasabbak lettek. Az ismert és kevésbbé ismert magyar online lehetőségek szörnyű képet rajzoltak, a legolcsóbb, amit találtunk kettejüknek kilencszázezer forintnál kezdődött, és a néhány lebonyolított telefon sem volt sokkal kecsegtetőbb. Ugyan az itteni Flightcenter segítségével találtunk pár elfogadható ajánlatot, de legnagyobb meglepetésemre csak Auckland-Bécs viszonylatban tudjuk lefoglalni a járatot: fordítva (azaz európai indulással) már nem.
A kétségbeesésből azután Paliék húztak ki minket – emlékeztem, hogy ódákat zengtek egy magyar irodáról, akik nemcsak szuper árat tudtak nekik felhajtani, de a kiszolgálásuk, ügyfélkezelésük is osztályonfelüli. Elkértem tehát az elérhetőségüket, így jutottunk a Nagypihenés.hu nevű céghez. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. Nemcsak rekordsebességgel reagáltak, de már-már fantasztikusan alacsony árral tudtak szolgálni: a decemberi (itteni csúcsszezon) 567 ezer forintos jegyár (két főre) olcsóbb, mint amennyiért annak idején mi jöttünk, pedig az elmúlt három évben az infláció mellett az üzemanyagár is megduplázódott.
Nem ismerem személyesen az ügyintéző Bajákiné Andreát, de remélem megbocsátja, hogy most nevesítve is megköszönöm neki a közreműködését, egészen fantasztikus teremtés lehet, ha apám (aki köztudomásúlag nehéz természetű, nehezen megelégedő természet) így nyilatkozik róla:

“A repülőjegy a kezünkben van; ez a Bajákiné, Andrea egy főnyeremény, ilyen gyors, szakszerű és kedves ügyintézést én még nem tapasztaltam.”

Ezek után nyilván nem marad más, hogy mindenkit arra biztassak – ha Új Zélandra készül, az első hely, ahol a repülőjegyet keres, a Nagypihenes.hu legyen.

9 Comments

  1. kötözködő nyüvesblogger pickálódása:
    ár nem lehet olcsó, csak alacsony. a repjegy lehet olcsó :)

  2. Ez az ár oda-vissza értendő???

  3. Kötözködő nyüvesblogger: dehogy mennyire nincs igazad. (Melléknév-főnév, elégtelen fiam, menj vissza a helyedre :)

    Helen: igen, ez az oda-vissza útra értendő. Az egyirányú út valamivel olcsóbb, de nem sokkal; pláne nem a felével.

  4. Anonymous

    Többször belefutottam már a weboldalukba, de mivel 2005ös repülő járatokról (és áraikról) írtak, ezért mindig letettem róluk. Akkor ezek szerint korrektek, meg minden remek, csak a weboldalukat nincs idő frissíteni. (Igazán bevállalhatnád nekik jófejségből :)))

    Whatever Zsuzsi

  5. Szia welcomeback Csanád!

    Lehet még olyanokat puhatolni hogy hány átszállás, honnanindulás?

    Mi bécsből indulunk, január 12, egyetlen Taipei átszállással. Felnőttnek tokkal-vonóval 310 600 HUF.

    Nekünk is már a sokadik körből kerekedett ez, de lehet hogy megér még egy kört, három főnél már egy fél Toyota Cavalier-t meg lehet spórolni.

    (PS. a kaporimádónak most egészen véletlenül igaza van az olcsó vs. alacsony ár tekintetében.)

  6. Immacolata:

    “Az indulás december 8.-án a FinnAir géppel de. 11:35-kor Helsinkibe, onnét 16:20-kor Hong Kongba; oda megérkezünk december 9.-én reggel 8-órára ( itt várakoznunk kell kb. 7 órát ). Hong Kongból indulunk a Cathay Pacific Airways géppel december 9.-én 15:35-kor és megérkezünk Aucklandba december 10.-én 07:40-kor. ( Utazunk összesen kb. 23 órát, várakozunk kb. 9 órát; az egész út így kb. 32 óra. ) Visszafelé az a különbség, hogy Hong Kongban egy éjszakát alszunk és még egy kis városnézésre is marad időnk.”

  7. Anonymous

    Mi is náluk vettük meg a jegyeket, tavaly szeptember 10-én foglaltuk le és idén február 4-én repültünk. A felnőtt jegy ára akkor 289300 Ft.- volt, a 2 év alatti gyereké pedig 64900.-
    Mi is nagyon meg voltunk elégedve a kiszolgálással.

    Ildi

  8. Mi tegnap elmentünk a Nagypihenésbe, hogy időben elkezdjünk jegy után nézni egy júliusi/augusztusi induláshoz. Bajákiné Andrea velünk is nagyon kedves és segítőkész volt, de azt javasolta, hogy majd januárban nézzünk vissza a jobb nyári jegyek ügyében. Azért leírom, hátaha valakinek még jól köhet ez a pár információ. A jelenlegi legjobb ajánlat a Korean Air-nél van egy éves jegy, 2009. március 31-ig szóló ajánlattal, amely egy főre 231000 Ft + illetékre, tehát együttesen durván 660000 Ft-ra jön ki két emberre.Időpont módosítás ingyenes1, visszafelé Szöulban való fizetett megszállással. A másik pedig egy Lufthansa ajánlat volt, 280 100 Ft + illetékkel /fő árral, itt a módosítás 100 Euro.
    De ha még ráér, a későbbi ajánlatokat valószínűleg érdemes kivárni.

Leave a Comment

5 × one =