Szögezzük le, bármennyit is panaszkodom az Új Zélandi konyhára, a világ legjobb húsvéti sonkája itt kapható. Nem tudom, hogy csinálják, és azt sem, miért ennyire jó, de… De ennél jobbat még sosem sikerült ennem.
Húsvéti tapasztalatként el kell mesélnem, hogy ünnepnap nem kapható alkohol. Úgy értem nemcsak az üzletek zöme tart zárva, de az a néhány éjjel-nappal – s munkaszüneti napon is – nyitva tartó bolt, ahol egyébként lehetne venni, sem árusíthat ilyenkor alkoholos italt.
Pénteken – fura, hogy eddig ez nem tűnt fel -, szomorúan szembesültem ezzel a ténnyel. Gondoltam sebaj – mindössze egy korsó sörre vágytam, de nagyon -, majd a pubban. Már úgy értem, van itt egy Fools and Horse nevű motel két sarokkal odébb, melynek kiválló pubja van, az mégiscsak nyitva van, még ünnepekkor is.
János barátommal nagy elánnal elfoglalunk két széket a bárpultnál, rendelnénk két sört – a nagy kivetítőn épp a Blues játszik a Western Force ellen a Super XIV-ban (rugby) – és örvendezünk, hogy ez még jobb is, mint otthon sörözni, amikor arculcsapásként ér, hogy sajnos ők sem szolgálhatnak fel alkoholt, elvégre public holiday van. Damn… – mondaná az angol.
Nem ragozom tovább: némi ismeretségre és jóindulatra volt szükség, meg pici csalásra – hogy úgy tegyünk, mintha vacsorázni jöttünk volna -, hogy mégiscsak hozzájussunk az áhított két korsó sörhöz. Asszem nem ittam még drágábbat, mert rászámolták az ünnepnapi felárat, így akárhogyan is nézem, 13 dollárt fizettünk korsónként.
Nagyjából ez minden húsvét kapcsán, s persze nem felejtem el közzétenni (ha már mindenkit ez érdekel): a locsolkodás errefele ismeretlen, gyanítom két lábbal rúgnának ki bárkit, ha megpróbálkozna vele.