Tudom, hogy még adós vagyok a hétvégi túra második és harmadik napjáról szóló beszámolóval, ám az elmúlt napokban nem volt időm megírni: mióta nincs otthon net, csak az irodában tudom a Blogot folytatni, az pedig értelemszerűen nem töltheti ki a munkanapomat.
Jó hír viszont, hogy most telefonált Életem Értelme, megérkezett a modem, így délutántól ismét lesz otthon is internet.
Azt kell mondanom, le vagyok nyűgözve: a hibás modem cseréje lebonyolódott egyetlen csonka hét alatt (hétfő ugye ünnepnap volt).

Mellesleg tegnap este Takapunán vacsoráztunk egy thai étteremben. A kiszolgálás és a környezet elsőrangú, az árak elfogadhatóak – kettőnknek levessel, főétellel plusz sörrel is csak 59 dollár volt a számla. Ámbár nem nagyon szokás errefele borravalót adni – azt hiszem az egész itt létünk alatt ez a második eset, hogy előfordul velem -, tegnap mégis 65 dollárt fizettem, mert kifejezetten meg voltunk elégedve. Legnagyobb meglepetésemre gyermeki öröm ömlött el a thai üzletvezető arcán, úgy örült, mintha nem hat hanem hatszáz dollár tippet kapott volna. Jóleső érzés volt, s különösen szeretem, hogy itt nem elvárják és kikövetelik az ilyesmit, hanem annak fogják fel, ami valójában: az elégedett vendég elismerésének.
Az étel is roppant finom volt: Tom Yum leves királyrákkal, aztán én valami marhahúsos, currys, kókusztejes főételt ettem; Életem Értelme pedig sült, zöldséges Tofut. Kellemesen fűszeres, nem túl csípős, egzotikus ízek – ám úgy tűnik, ideje lesz csínján bánnom a fűszerekkel.
Reggel óta rendetlenkedik a gyomrom, legszívesebben lefeküdnék egy kicsit haldokolni – egyelőre szóba sem kerül, hogy a munkára koncentráljak, elég feladat megülni az irodában.
Lehetett volna mondjuk annyi eszem, hogy felkészüljek erre: mióta Új Zélandon vagyunk, nem az első eset, hogy ilyesmi fordul elő, és mindig a nagyon fűszeres étkezések után. Itt az ideje, hogy levonjam a konzekvenciát: az emésztésem már nem a régi, jóval érzékenyebb mint volt, és sokkal érzékernyebb, mint szeretném. Nem lesz egyszerű megtartóztatni magam, bár a mostani hasfájás emléke nyilván komoly visszatartóerőt jelent majd a jövőben.

Még szerencse, hogy ma nincs angol, és Lajos is lemondta a délutánra tervezett squash játszmát. Amint tehetem hazaszaladok leheverni, mert este háromnegyed kilencre asztalt foglaltunk a Sky Towerben – erről pedig nem vagyok hajlandó lemondani, legfeljebb valami ízetlen kiwi vackot választok majd vacsorára.