Ha az ember más országba költözésre adja a fejét, kulcskérdés a választott ország nyelve. Elméletileg ugye abból válik a második anyanyelv, a jövendő élet fő kommunikációs csapásiránya.
Mi különösebben nem kockáztattunk – legalábbis azt hittük az induláskor -, Életem Értelme egy nyavajás nyelvzseni (úgy ragad rá minden idegen nyelv, mint padlószőnyegre a perzsamacska szőre), én pedig – túl néhány lefordított köteten – úgy gondoltam, hamar belerázódom a verbalitásba is.
Emlékszem, az első sokk még a megérkezést követő héten történt rögtön: az ASB Bank végtelen kedves és szolgálatkész ügyintézőjével a bankszámlanyitás – addig flott – menete futott kommunikációs zátonyra. Ugyanis miután mindent elintéztünk, feltett egy egyszerű kérdést, amit sehogyan sem tudtam értelmezni, sem környezetében, sem magát a szót.
Az iránt érdeklődött, van-e entenim?
Hülyén bámultam, sőt nagyon hülyének is éreztem magam; a kis hölgy pedig nem unt rá, és újra meg újra feltette a kérdést, egyre jobban tagolva, más mondatszerkezetbe ágyazva, de rendületlenül mosolyogva.
(Persze akkor még nem tudtam, hogy ez kötelező és megszokott: az itt élő ázsiaiak egy része sosem tanul meg rendesen angolul.)
Körülbelül öt perc kínlódás – bevallom eleinte a kudarcélmény miatt én sem álltam a helyzet magaslatán – végül kiderült, hogy arra kíváncsi, hogy internettel rendelkezem-e.
Internet kiejtve = enteni. Tetszik érteni?
Aztán kezdtem megszokni a kiwi englisht minden furaságával egyetemben (az e hang következetes i-nek ejtése, így lesz a penből pin), túl voltam néhány szakmai interjún.
Roppant megelégedéssel nyugtáztam, hogy a létező nyelvi problémák áthidalhatóak, ha nem is tudom magam pont úgy kifejezni, mint ahogyan szeretném, ez csak idő kérdése.
A következő rémület akkor hatalmasodott el rajtam, amikor új munkahelyemen, az első mítingek egyikén találkoztam a projektvezetőnkkel. Mike a már szinte parodisztikus kiwi akcentusát elképesztő sebességű beszéddel súlyosbította, megfűszerezve krónikus rövidítés mániájával.
Mike-ot hosszú hónapokig nem értettem, megtanultam értelmesen bólogatni, és minden a munkát érintő valós kérdéssel kapcsolatban írásban kommunikálni. A dolog miatt érzett kezdeti csalódottságom hamar átváltott rezignációba, majd úgy döntöttem, akkor jelenthetem ki, hogy a nyelvi akadályokat maradéktalanul leküzdöttem, ha már Mikeal is zökkenőmentessé válik a verbalitásunk.
Aztán jött a kötelező hat hónapos breakdown – amikor egyszerre úgy éreztem, a nyelvi fejlődésem inkább devolúció, és rosszabbul beszélek, mint amikor megérkeztünk -, majd lassan fontosabb problémák takarták ki a nyelvhasználat kérdését. Észrevétlen folyamat során jutottam odáig, hogy rádöbbenjek – bár még korántsem beszélem az angolt tökéletesen -, nyelvileg asszimilálódtam.
Illetve…
Elérkeztünk a fordulóponthoz. Tudniillik a letelepedési engedély megkapásának feltétele egy IELTS nyelvizsga sikeres abszolválása. Miután pedig – hogy tartani tudjuk a saját magunk számára eredetileg kitűzött határidőket – még december folyamán jelentkezni akarunk a permanent residency-re (minden emigráns álma), az IELTS megszerzése nem tűr halasztást.
A dolog többféle képpen is megoldható – bátrabbaknak ajánlanám az egyből vizsgát, mindössze 265 dollár -, én azonban óvatos módon közelítem a kérdést: a jövő héttől minden délután két órán keresztül a University of Auckland English Language Academy specializált felkészítőjén ülök majd, egy hónapon át (a már fentebb említett vizsgadíjjal együtt jutányos 585 dollárért).
Biztos, ami biztos alapon.
Megúszhatnám persze az egész mizériát, az IELTS-t kiválthatom egy munkáltatói igazolással, amiben a cég tanusítja, hogy az angol nyelvtudomásom megfelelő, de úgy döntöttem, saját emberségből oldom meg a kérdést, inkább választom a nehezebb utat.
(A munkáltató igazolás megmaradt B tervnek – ha mégis hülyébbnek bizonyulnék, mint számítok rá.)
Eleinte töprengtem, hogy elmenjek-e mindenféle felkészítő kurzus nélkül vizsgázni, csak úgy, kipróbálni, hogy mit tudok, ám végül két okból is lemondtam erről:
1. Ha nem sikerül a vizsga, három hónap múlva próbálhatom meg csak újra.
2. Hilary Beri.
Hilary Beri a More FM hírolvasója. A More FM-et hallgatom minden reggel munkába jövet – hazafelé már Bic Rungat CDről – és egész eddig egy kellemes baritonú férfiember olvasta a híreket, tőle tudtam meg, hogy a Harbour Bridge-en aznap miért éppen az a zászló leng, ami.
Pár hete azonban feltűnt Hilary Beri, akit egész egyszerűen nem értek. Illetve ha nagyon odafigyelek, akkor persze igen, többé-kevésbbé – de reggel félálomban elég nekem odafigyelni a vezetésre, tehát a gyakorlatban meg vagyok fosztva a reggeli híradagomtól.
Hilary Berit be kellene tiltani nazális hadarásával, szürke, élettelen hangjával együtt.
Esetleg nekem kellene megtanulnom angolul rendesen.
