Szombaton a mozi előtt vacsoráztunk, Annamari javaslatára a Nikko nevű japán étteremben (Nikko Japanese Restaurant, Level 1, Mid City Centre, 239 Queen Street, Auckland, Phone: 09-309-8266). Előre bocsáthatom, hogy az ázsiai koszt már a fülemen jön ki, a japán konyha meg eddig sem volt a kedvencem. Erre most rá kellett jönnöm, hogy rossz helyeken próbálkoztam a japanese cousine-al, sokkal izgalmasabb, érdekesebb kulináris élményben volt részem, mint amire számítottam amitől tartottam.
Kriszti egyébként él-hal a japán konyháért – de ő egyébként is nippomán, így a véleménye nem mérvadó.
A Nikko a CBD szívében, a Sky Metro mozitól öt perc sétára található, a Queen Street egyik bevásárlóközpontjának az első emeletén. Ez a tény kicsit aggasztott elsőre, de legnagyobb meglepetésemre rendesen felépített és berendezett étterem (nem a klasszikus plaza-kifőzde), igazi hajlongó japán személyzettel.
Őket egyébként maximális elismerés illeti: azt hiszem itt tapasztalatam az igazi vendéglátás magasiskoláját. A pincérek pontosak voltak és mindig kéznél, ám mégsem tolakódóan. A rendelés pontosan és gyorsan érkezett – szóval le a kalappal.
A japán konyha általam megismert és megrendelt remekei javarészt nyers halféleségekből álltak. Amikor azt mondom, hogy nyers, akkor ezt tessék úgy is érteni: frissen felbontott, de teljesen nyers lazacról és tonhalról beszélek.
Az étlapon elég bőséges választék szerepelt, de hiába voltak képek is, magamtól képtelen lettem volna választani. Így áthidaló megoldásként egy nyolc fogásból álló Premium Course-t rendeltem, a képek alapján csak sejteni lehet, hogy ez milyen irgalmatlan mennyiségű ennivaló. Az árak sem vészesek, a vacsora ránk jutó része 80 dollár volt, és ebben már benne foglaltatik két üveg sake is.
Mindent összevéve jól éreztük magunkat, az étel ízlet, dugiglaktam (sőt egy pici maradt is). Ha valaki fogékony az egzotikus ételekre és nem riad meg a nyersen tálalt tengeri herkentyűktől, csak ajánlani tudom.
Értékelés: 4/5
Csak azért nem adok 5 pontot, mert bármilyen finom volt is, én jobban kedvelem a hagyományos európai ízeket. Bár erről a Nikko nem tehet, ez mégiscsak a saját szubjektív véleményem.
Leave a Reply