Árnyoldal

Tegnap délután összegyűltünk Jocóéknál Birkenheadben, hogy sültkacsát együnk, amit még a kenutúrán határoztunk el. A kacsa mellett sört ittunk, és végignéztük a Bandi által készített videót – én pedig kis híjján gutaütést kaptam, amiért nem sikerült a DV kazettáról számítógépre menteni: Bandi Macintosha bent maradt a munkahelyén, a Windowsos gépek pedig nem voltak hajlandóak felismerni JVC kamerát. (A túrás videó tehát késedelmet szenved, remélem nem többet egy hétnél.)
Azonban ha már ennyien összegyűltünk, feltettem a kérdést: ki mit szeret a legkevésbbé Új Zélandon. Mulatságos volt látni – és persze tanulságos is -, hogy mennyi töprengéssel, kínlódással találjuk magunkat szembe, egy ilyen látszólag egyszerű kérdés megválaszolásakor. Végül ketten tudtak értékelhető választ adni: Attila (aki nem volt velünk túrázni) és Bandi, aki viszont csak egyetlen dolgot tudott megnevezni.

Attila – három éve él Új Zélandon:

1. A kiwi akcentus
Ez mint tudjátok, nekem is fura volt, de mostanra megszoktam, nem zavar. Ugyanakkor készséggel elismerem, ha valaki huzamosabb ideig élt más angol nyelvterületen, akkor még 3 év múltán is bosszantóan furcsa lehet.

2. A változékony időjárás
No igen, az időjárás meglehetősen kiszámíthatatlan: még a hivatásos időjósok is (tévé, internet) csak véletlenül tudják eltalálni. Az is gyakori, hogy egyik pillanatban vakító, ragyogó napsütésben ülünk a kertben, és egyszerre minden előjel nélkül elkezd esni az eső. Persze csak annyi időre, amíg kapkodva behurcolkodunk, hogy aztán mire kilihegnénk magunkat ismét hétágra süssön a nap.
Engem mondjuk nem zavar különösebben.

3. Téli szél
Passz. Amíg Attila nem mondta, eszembe se jutott. Persze, van…

4. Mindennek más íze van, mint megszoktuk
Tény, nemcsak egyes élelmiszerek tudnak hiányozni, de számtalan dolognak egészen más az ízhatása, mint megszoktuk. Különösen igaz ez a tejtermékekre (sajtok, túró, tejföl, yoghurt), vagy a krumplira, de még sorolhatnám. A napraforgó olajat alig használják (nem is lehet 5 literes kiszerelésbe kapni), a repceolajtól meg mindennek más íze lesz. Nekünk is majd egy évbe telt, amíg kigyakoroltuk, hogy mit és hogyan kell vásárolnunk, hogy hasonló ízvilágot tudjunk a konyhában produkálni, mint a hazai. Pár titkot mindjárt meg is osztanék: krumpliból csak a Red Potatot szabad venni, olajból a kis üveges napraforgó olajat, és buborékmentes ásványvizzel kell főzni. Minden trükk ellenére sem lehet azonban pont magyaros ízeket létrehozni – mostanra már a nagyon hasonlóval is beérjük.

5. A kisebb városok és települések látképe
Egyformák, nem túl izgalmasak és unalmasak. Valóban, ha a nagyobb városokat leszámítjuk, a többi település egykaptafára épül, mindenütt ugyanaz a főutca, a ugyanolyan, kicsit igénytelen házsorok.
Engem ugyan nem zavar, mert az ország természeti szépsége kárpótol, Auckland pedig amúgy is más kategória.

Bandi (szintén harmadik éve él itt) hosszan megrágta a dolgot és végül egyetlen igazi negatívummal tudott előhozakodni:

1. Nemtörődömség és közömbösség
Noha alapvetően úgy tűnik, hogy jól működik a civil kontroll – erre ékes példa, az aucklandi Waterfront Stadium megépítésének a megakadályozása -, de a kiwi polgár valóban hajlamos a nemtörődömségre, és sok esetben nem mutat politikai aktivitást. Erre Bandi a következő példát hozta fel:
A tavalyi népszámlálás alkalmával szembesülhettünk, hogy a kitöltendő adatlapokon minden lényeges – és az egyes személyek teljes beazonosítását lehetővé tévő – információt fel kellett tüntetni. Bandi, akibe nem kevés tudatosság szorult, ezt sérelmezte, és legkülönfélébb fórumokon próbált tiltakozni: való igaz, a náci Németországban is eféle cenzus kapcsán kezdték gyűjteni a később népirtáshoz használt adatokat.
Bandi tehát kifogásait eljuttatta az adatvédelmi obudsmantól kezdve néhány prominens kiwi értelmiségin keresztül mindehová, és legnagyobb meglepetésére, teljes közönybe ütközött. Nem vitáztak vele, nem próbálták meggyőzni, nem hivatkoztak semmire se: az összes válasz a vállvonogatáson kívül – Who cares? (Na és? Kit érdekel?)
Tény: a kiwi polgár az évszázados béke, a viszonylagos jólét és a sok esetben érzékelhető provincializmus miatt hajlamos politikai-társadalmi közömbösséget mutatni. Mindazon ügyekre, amelyek nem a közvetlen életét és jólétét befolyásolják gyakorta legfeljebb legyint.

A kommentekben még két hozzászólást kaptam, megismétlem ezeket, csak hogy együtt legyen minden:

Dani (róla szinte nem tudok semmit, ha jól sejtem Dunedinben él, és egyetemista?)

1. A két csaptelep
“Én tudok neked egy – ha nem is feltétlenül rossz -, de a mindennapokban néha zavaró jelenséget mondani. Ez pedig a két csaptelep. Hülyén hangzik? Az is! Olyan, mintha építészeti időutazáson vennél részt. Néhány helyen úgy várják az öntött vasból készült radiátort, mint a XXI. század csodáját. De eltértem a tárgytól… sok mosdón lévő két csaptelep; van egy a hideg víznek és van egy a meleg víznek. Amit Magyarországon szocializált agyamnak igen nagy kihívás megérteni, hiszen miért is nem lehet egy csaptelepet építeni, amin össze tudod keverni a két különböző hőmérsékletű vizet, hogyha langyosra van szükséged. Forradalminak hangzik? De az idea nem idegen a számukra, hiszen a zuhanyzóban meg tudták oldani… de valamiért a déli szigeten ragaszkodnak sok helyen a két csaptelephez. Amikor megpróbálsz rákérdezni, hogy miért nem egyet használnak, akkor az első reakció, hogy megdöbbennek, hogy “Jééé… tényleg miért is nem?” a második reakció, hogy “Aaah, mi ehhez szoktunk hozzá.” Ez utóbbi tényleg működik. Ezt magamon tudom. Előbb-utóbb megtanulja az ember egy szem fia jobbra-balra kapkodni a kezét, hogy ne is fagyjon jégkockává, de ne is részesítse gőzborotvás kezelésben. Így “átlagosan” langyos vizet kapsz… apró löketekben :)”
No igen. Nemcsak a Déli Szigeten, de Aucklandben is megvan ez a hülye két csaptelepes mánia. Szerencsére a mi bérleményünk modern és keverőcsapot használ, de ez biztos, hogy ez engem zavarni tud.

Béla (talán két éve él itt, egy frissen született kislány boldog édesapja):

1. Szimpla üvegezés
A kiwi építészek valamiért irtóznak a hőszigeteléstől. Ez az élet minden területén megnyilvánul, nemcsak az ablakok vagy más nyílászárók esetében, de alapvető élményem, hogy nem törődnek vele.

2. Fűtés hiánya (villanyradiátor sz#%t sem ér nagy térben)
Így igaz.

3. Étteremben/kávézóban ha az étel/ital mellé kávét is rendelsz, MINDIG a kávét hozzák ki először.
Tényleg. Eddig nem is figyeltem fel rá. Illetve nem lepett meg, de ez már az én kínjaimhoz kapcsolódik.

És akkor jöjjön én az én listám:

1. Az éttermi kultúra teljes hiánya.
Ebbe beletartozik a vendéglátás teljes igénytelensége: Béla harmadik pontja, vagy az, hogy talán egyetlen egyszer voltam olyan helyen, ahol terítő is van az asztalon. Aztán persze nincs igazi kiwi konyha, nincsenek finom ételekkel szolgáló kisvendéglők. Nem tudsz legugrani a sarokra egy “Kis piszkosba”, hogy egyél egy jóízűt. Egész Új Zélandon talán, ha kétszer ettem olyan igazán jót étteremben: az egyik a Der Metz Aucklandben, a másik a Captains volt Queenstownban. Ha nem akarsz 100 dollár körül fizetni, csak ázsiai kifőzdékre, pizzériákra, hamburgeres gyorséttermekre esetleg Fish and Chipsre számíthatsz. De még a 100 dolláros kategóriában sem sikerül a legtöbb esetben igazán jót falni: nem a konyha kerül annyiba, hanem a hely.

2. A távolság
Majdnem biztos voltam benne, hogy ezt mindenki megemlíti, aztán meg szóba se került. Lehet, hogy a többieket nem zavarja, de inkább azt tudom elképzelni, hogy annyira evidens, hogy nem jutott senkinek sem az eszébe. Új Zéland annyira messzi van, hogy lehetetlen Európával folytonos kapcsolatot ápolni: nem is elsősorban az ára miatt (bár az sem kevés), inkább az időtényező okán. Egy magyarországi repülőútra (oda-vissza) számolhatunk nyugodtan 5 napot és akkor még egyetlen percet sem töltöttünk ott. Így lesz egy kéthetes hazalátogatásból maximum kilenc hasznos nap, és ebből még nyugodtan levonhatunk legalább egyet a jetlag miatt. Ha ezt kombináljuk a 20 napnyi szabadsággal, az a szomorú végkövetkeztetés, hogy két-három évnél gyakrabban nincs értelme visszamenni a családhoz-barátokhoz.

3. Kis piac
Új Zéland bármilyen viszonylagos jómód uralkodjon is, távoli és kis piacnak minősül nagy cégek szemében. Ennek néha megvan az az előnye, hogy sok új dolgot kísérlet képpen itt próbálnak ki, de legtöbbször inkább a negatív oldala jut: néhány termék és szolgáltatás soha, vagy csak nagyon későn érkezik meg.
Hirtelen példának tudom mondani, hogy a Sony Playstation 3 nálunk csak novemberben várható, vagy, hogy az internet-tévével csak most kezdenek kísérletezni, és amíg Ausztrália a Skype kiemelt piacának számít, addig Kiwiföld meg nem. Apró bosszúságok ezek, Magyarországon igazán hozzászokhattam volna, mégis csepnyi keserűséggel tölt el, hiszen minden egyéb szempontból a fejlett világ közepén érezhetjük magunkat.

4. Ózonlyuk, tűző nap
A nap egész hihetetlen intenzitással képes tűzni – állandóan résen kell lenni, különben hajlamos az ember hólyagosra égni. Az egészben az a legkülönösebb, hogy (gondolom az ózonlyuk vékonysága miatt) még borúsnak tűnő időben is képes vörösre sülni az emberfia. Ezt tovább súlyosbítja a tudat, hogy az efféle óvatlanságnak könnyen bőrrák lehet a következménye. Megfelelő óvatossággal persze kezelhető a helyzet, de mindenképpen Új Zéland negatívumai közé tartozik.

5. Tapintatlanság
A kiwi alapvetően roppant figyelmes, udvarias népség. Mosolygós, kedves: az első időkben folyamatosan a felhőkben jártam emiatt. Éppen ezért – és csak ezzel az alapfelállással kontrasztban – bosszantó, amikor kifejezett tapintatlan módon viselkednek olykor: a szomszéd képes hajnalban hangosan hahotázva hazaérkezni, vagy szociális elefánt módjára tapintatlanságokat kérdezni. Ehhez néha olyan vak nemtörődömség – mondjuk a másik helyzetébe egy pillanatra sem belegondolás – társul, ami kifejezetten rossz szájízt tud magaután hagyni.
Hangsúlyoznám, még mindig dimenziókkal jobb a helyzet, mint Magyarországon vagy Németországban, de miután az alaptermészetük elkényezteti az embert, már zavaró tud lenni az időnként megnyilvánuló sutyerákság.

Nos ennyit sikerült magunkból kiizzadni. Próbálok majd még egy másik kört futni, de azt hiszem kezdetnek ez is megteszi. Tényleg érdekes volt felmérni, hogy mennyire megváltozik az ember koordináta rendszere, ha józanul belegondolok, az itt felsorolt problémákra legfeljebb ennyit mondhatok: soha,senkinek ne legyenek ennél nagyobb bajai.