Szeretem a kacsasültet. Talán jobban is, mint a csirkét, és mióta Atkins doktor útmutatásai alapján táplálkozunk, fokozottan figyelek, hogy az egyébként egyhangúvá váló húst-hússal étrendet minél változatosabbá tegyem.
A minap a Pack’N Fresh nevű kínai illetőségű élelmiszer áruházban (körülbelül feleannyiért lehet bevásárolni, mint a szokásos hipermarketekben) egészben mélyfagyasztott kacsára bukkantam, nevetséges 16 dolláros áron. Noha még sosem sütöttem magam egész kacsát, gondoltam nem lehet ördöngösség, úgyhogy előre összefolyt a számban a nyál, ahogyan vizualizáltam a ropogós kacsapecsenyét.
Ma reggel kivettem a mélyhűtőből, hogy kiolvadjon, estére befűszerezhessem és holnap – Labour Day – ünnepi lakomává váljék.
Miután kibontottam a vákumzacskóból, ez a kép fogadott:
Igen, rámnézett a kacsa. Nekem pedig eddig eszembe sem jutott, hogy a zacskóra nyomott “Egész Kacsa” felirat ennyire egész állatot jelenthet. Kissé el vagyok bizonytalanodva – még sosem volt dolgom ilyen leplezetlenül csak halott jószággal. Kénytelen voltam Krisztit előpiszkálni, hátha ő nagyobb mestere a trancsírozásnak, ám egyelőre csak a bután bámulók számát növeltem kettőről, háromra.
hobe
Oruljetek, hogy toll nem volt rajta es nem mozgott:-)
Anonymous
Ilyen kínai szarokat nem érdemes vásárolni. Igénytelen konyhák, ki tudja mivel etetett állatok. Szarból nem lehet aranyat csinálni.
Globetrotter
A kacsasult hallatan nekem is teljesen osszeszaladt a nyal a szamban…bar nem sutottem meg egesz kacsat, szerintem ha a fejetol megszabadultok, meg tudjatok egyben sutni, hiszen a receptek nagy resze is `egesz kacsat` jelent…vagy kerdezzetek meg kinai baratotokat, hogyan szokta kesziteni 🙂
Tamás
Na, örömmel látom, hogy Ti is ismerkedtek a madarakkal. Szegény kacsa még mosolyog is, csak nem tudom miért. Biztos az arcára fagyott csomagolás közben.
Globetrotter
Na sikerult dulore jutni a kacsaval?Ha igen, jo lenne latni az eredmenyt kepen is 🙂
Csanad Novak
Szégyenlem bevallani, de a mohóságunk nagyobb volt, mint az exhibicionizmusom: mire észbekaptam, hogy akár le is fényképezhetném, már szétvagdaltuk, úgy pedig már nem mutatott eléggé impozáns látványt.
Nem lett rossz egyébként, talán csak a ropogós bőre sikerült túl sósra, de a húsa isteni omlós lett.
A hasába nem almát vagy narancsot töltöttem, hanem hagymát, paradicsomot és friss koriandert, azután másfél órán keresztül 150 fokon volt a sütőben, félóránként megforgattam a jénai-tálban és 8-10 percenként hol a saját kisült zsírjával, hol húslevessel locsolgattam.
Végül körülbelül 20 percig maximum fokozaton grilleztem, valahol félúton egyszer megfordítva.
Globetrotter
Nahat ez mar leirva is inycsiklandozonak hangzott; meg a kepet is helyettesitette :DD
Pappito
a kacsa akkor jó, ha lassan sül, nagyon hosszan. a korianderes-paradicsomos miújság az jó benne, mert kevésbé szárad ki. törődős-macerás kaja, de a végeredménye remek szokott lenni.
egészségetekre!
Anonymous
Hát engem Taipeiben ért a kacsa sokk ahol halott madarak megsütött fejét lehet elszopogatni, talán desszert gyanánt. Na most egyszerűen nemértem konkrétan mit esznek rajta, 70% a csőre, gondolom a pici agyát meg a szemét lehet valahogy kiszivattyúzni…