Miután eltemettük a telet, vasárnap évadnyitó barbeque-t tartottunk: Márkék, Bandi és Gáborék részvételével. Az előző napok szenzációs időjárásához képest egy picit hűvösebb és felhősebb volt az idő, de a kinti sütögetéshez, és magunk degeszrefalásához így is kiválónak bizonyult.
Készülődünk. Gáborék még hiányoznak.
A hozzávalók serege: dobozban a fröccsnek való vörösbor.
Bandi nekikezdett.
A már hagyománnyá vált strucchús mellett steak és csirke került terítékre, meg persze nagy rakás zöldség. Adri némi görög salátával, Kriszti pedig a kínaiaktól ellesett darált húsos zöldbabbal bővítette a menüt. Ez utóbbi annyira finomra sikeredett, hogy közzéteszem a receptjét.
Hozzávalók:
75 dkg zöldbab 50 dkg darált marhahús 2 db szárított chili-paprika, apró kockákra vágva Olíva olaj 1.5 deci Kikoman sötét szójaszósz Só Bors
Elkészítése:
Először levagdossuk a zöldbab végeit, majd kevés oliva olajon megpirítjuk annyira, hogy kicsit összeszottyadjon, és helyenként a sütéstől barna árnyalatot kapjon. Az így elkészült zöldbabot félretesszük, majd újracsak kevés olíva olajon elkezdjük megpirítani a darált húst némi kevergetés mellett. Amikor a hús kezd morzsássá válni, akkor hozzáadjuk a chili-paprikát; sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd szójaszósszal locsolgatás közepette készre sütjük. Ideális esetben a hús teljesen átsült, morzsaszerű az állaga, de nem keményedett meg, azaz nem ropog a fogunk alatt. Végül a darált húst és a zöldbabot összekeverjük és már kész is. Mi a Wairau Parkban található kínai étteremben kaptunk rá erre a finomságra, és szerencsés módon Krisztinek tökéletesen sikerült reprodukálnia.
Noha nincs már két hónap sem hátra, még mindig negyedmillióan nem regisztrálták magukat a szavazásra. Ez azért érdekes, mert regisztráció elmulasztása bűncselekménynek számít: az első elkövetéskor 100 dolláros pénzbüntetést von maga után, minden további esetben már kétszáz dollárt fizethet a gazember; igaz, például 2005-ben senkit sem büntettek meg. A regisztráció határideje október 8-án jár le, akik azután regisztrálnak csak sokkal körülményesebben tudnak majd a szavazáson részt venni. A regisztráció egyébként roppant egyszerű: lehet a postán egy formanyomtatvány kitöltésével, online az interneten, ingyenes telefonszám felhívásával vagy egyszerűen SMS-ben is. Mióta Új-Zélandon élünk minden évben többször is küldtek postán formanyomtatványt a regisztrációhoz, erről a jó szokásukról persze csak az után szoktak le, hogy megkaptuk a letelepedési engedélyt, így nemcsak jogunk, de kötelességünk is lett. A törvénytelenség elkerülése végett mi végül az online megoldást választottuk – az egész procedúra nem tart két percig sem – a neven és a lakcímen kívül kérnek még egy telefonos elérhetőséget, és ezzel vége is. Nemcsak (a tizennyolc évnél idősebb) új-zélandi állampolgárok jogosultak választani, hanem mindazok a letelepedési engedéllyel rendelkezők is, akik a szavazást megelőző egy éven keresztül itt éltek. Ugyanakkor nem választhatnak, akik: legalább három évnél hosszabb börtönbüntetésüket töltik; azok a rezidensek, akik az elmúlt egy évben egyáltalán nem tartózkodtak az országban, illetve azok az állampolgárok, akik az elmúlt három évben egyszer sem tartózkodtak az országban. Nekem okos döntésnek tűnik, hogy valóban csak azok választhassanak, akik ténylegesen itt élnek: az esetlegesen évtizedek óta máshol boldoguló polgártársaknak nincs közük az aktuális politikai kurzushoz, elvégre nem a saját bőrüket viszik a vásárra. (És igen, bár az első évben még fenyegetőztem vele, én sem megyek szavazni a magyar választásokon – pedig jogom lenne rá –, annak ellenére, hogy véleményem persze van, mert próbálom követni valamelyest a magyar belpolitikai cirkuszt, de mégiscsak, úgy érzem, nem lenne fair, ha olyasmibe szólnék bele, aminek nem vagyok napi szinten részese.) A választói címjegyzékbe regisztrációval ellentétben a szavazás már nem kötelező, ennek ellenére, a legutóbbi alkalommal (2005-ben) több, mint 80%-a szavazott a választásra jogosultaknak.
Vége a télnek, szinte menetrendszerűen, napra pontosan szeptemberrel egyetemben köszöntött be a tavasz, amely, ha hinni lehet a bennfentes pletykáknak: idén rövid lesz, amit majd hosszú nyár követ. Úgy legyen. Túl a harmadik telünkön, még mindig kicsit ambivalens érzéseim vannak, nehezen tudok csak általánosítani. Azért teszek rá egy kísérletet:
Aucklandben a tél június első heteiben kezdődik. Az idő fokozatosan hűl, amit eleinte inkább csak az éjszakai/hajnali hőmérsékletben venni észre, nap közben még gyakorta süt a nap (Murhpy törvényeinek megfelelően csak hétközben munkaidőben), nem ritka a 18-20 fok, a tél jelenlétét az egyre sűrűsödő esők és az éjszakai 10 fok körüli hideg jelzi. Vasárnaponként a takapunai piacon megjelenik a szerbeknél a hagyományos zöld(TV) paprika. Július a személyes érzékelés szintjén a leghidegebb, ilyenkor gyakran nap közben sincs melegebb 8-10 foknál, viszont hajnalban olykor 3-4 fokig is lehűl; az esők egyre gyakoribbak; ilyenkor a legmagasabb az elektromos számlánk (ugye mi árammal működő hősugárzókkal fűtünk). [Gyors közbevetés: milliónyi francos fogyasztóval – három egyfolytában működő szerver, mosogatógép, mosógép, szárítógép, hogy csak a legfontosabbakat említsem – nem télen 130-150 dollár között van a havi áram számla, idén júniusban ez felkúszott 300 dollárra, majd júliusban elérte 450 dollárt, hogy augusztusra 400-ra mérséklődjön, míg szeptemberben szerintem nem lesz több $220-$250-nél.] Augusztusra mintha kicsit stabilizálódna a hőmérséklet: éjszaka 6-7 fok, nappal 10-12; az eső viszont állandósul – napsütés alig, az ég színe, akár a kikapcsolt Orion tévéképernyőé. Idén ekkorra fogyott el türelmem: nyavalyás, semmire sem jó, depresszív időszak volt ez, ami úgy látszott, sosem akar véget érni. Kilátástalanságban való elmélyedésre, önsajnálatra tökéletesen alkalmas – meg nem értett művészlelkeknek egyenesen kötelező.
Ezzel az általánosítással csak az a baj, hogy az eddig elmúlt három tél mindegyikét másmilyennek éltem meg – az egalizálást ráadásul jelentősen rontja, hogy az idei tél állítólag évtizedes szinten is az egyik legkeményebb volt. Az első telünkre úgy emlékeszem, hogy végigmosolyogtam: a mínuszok harminchat évnyi megszokása után mulatságosan enyhének tűnt, annak ellenére, hogy a konzervdoboz típusú házunk hőszigetelése a nullához konvergált. Használtunk persze olajradiátorokat, de még kabátom sem volt – Magyarországról nem hoztunk, itt pedig nem látszott adekvátnak a beszerzése. A második télre már kezdtem hozzászokni az itteni klímához, épp ezért a telet is hidegebbnek éreztem. Fázni leginkább az irodában fáztam: az ósdi hőpumpáknak órákba tartott bemelegíteni a több száz négyzetméternyi helyiséget, júliusban dideregve kuporogtam néha egészen délig, amikorra elviselhetővé vált a hőmérséklet. Valamikor a második év végén kezdtem el azt is érezni, hogy a hőtűrésem kezd alkalmazkodni az új-zélandi klímához: egyre többet hordtam rövidnadrágot, pólót és papucsot olyankor is, amikor Magyarországon még pulóvert viseltem volna. Tudni kell, hogy az egész gyerek- és fiatalkoromat végigfáztam: egy óriási, ódon, végletekig lepukkant házban nőttem fel, amelyet a hatalmas alapterület és iszonyatos belmagasság miatt lehetetlen volt kifűteni. Állandó harcot vívtam szegény apámmal, amikor csak nem figyelt oda feltekertem a termosztátot, hogy húsz fok fölé tornázzam a hőmérsékletet. Amikor huszonkét évesen külön költöztem – élve a rám szakadt csodálatos lehetőséggel – állandó szaunát teremtettem az új élőhelyem, 24 foknál sosem lehetett kevesebb a lakásomban. Nem akartam fázni többé soha, de elképzelni sem tudtam volna, hogy 18-19 fokos lakásban jól érezzem magam. Legnagyobb meglepetésemre eljutottam idáig. Sőt: bár még nem sikerült igazi kiwivé válnom (akik egy-egy júliusi napon is simán egy szál pólóban közlekednek, és a lakásban uralkodó 15 fokban sem fűtenek), azért idén már a június nagyrészét is rövidnadrágban és papucsban éltem végig, és a szeptember közepi nagymosás után sem igazán valószínű, hogy újra napi használatba kerülnének a hosszú farmerek.
A National Party (Nemzeti Párt – a jelenlegi legnagyobb ellenzéki erő; jobbközép, piac orientált, liberális gazdaságpolitikával) a minap közzétette a bevándorlási politikával kapcsolatos terveit.
A nyolc oldalas tervezetből kiviláglik, hogy alapvetően három területre koncentrálna a párt.
1. A magasan képzett munkaerő külföldre vándorlása.
Noha Új-Zéland bevándorlás ösztönzéséről és nagy számú bevándorlójáról híres, az már kevésbé ismert, hogy a hatalmas elvándorlás mekkora problémát okoz. A kiwi statisztikai hivatal becslése szerint közel 800 ezer új-zélandi állampolgár él a határokon kívül, csak az elmúlt egy évben 80 ezren költöztek el. 2005-ben a felsőfokú végzettségű kiwik 24.5% élt más OECD országban, ezzel pedig sikerült a kétes értékű első helyet elcsípni ebben a versenyben. A tendencia sajnos egyre erősödik. A National egyik prioritása, hogy csökkentse az elvándorlást, illetve hazacsábítsa a külföldön élő kiwiket. (A jelenleg harmadik ciklusát töltő Labour kormány is tett erre kísérletet, leglátványosabb példája ennek, amikor az új-zélandi állampolgárság megszerzését megnehezítették: 2005 áprilisa előtt a letelepedési engedéllyel rendelkezők az első belépéstől számított három év múlva igényelhettek állampolgárságot; 2005 áprilisa után, a letelepedési engedély megkapása után 5 évvel jár csak ez a lehetőség. A szomorú statisztika alapján a próbálkozást nyugodtan minősíthetjük sikertelennek.) A bevándorlási törvények módosítása – a hazatelepülés bürokráciájának leegyszerűsítése, a külföldi partner könnyített befogadása – persze csak az egyik eleme a probléma kezelésének, a National Party is inkább gazdasági oldalról közelíti meg a kérdést: kisebb adók, magasabb fizetések, csábítóbb karrier lehetőségek kínálásával. Ugyanakkor, ha a probléma mélyére tekintünk, máris kirajzolódik egy másik kép, amely persze szintén nem ragyogó, de korántsem annyira sötét, mint amennyire statisztika alapján tűnne. Az elvándorlás egyik oka kétségkívül a más országokban megszerezhető többlet jövedelem, anyagilag jobban elismert karrier, ám véleményem szerint a távozók csak kisebb hányada költözik emiatt – ugyanis a nagytöbbség sosem is akart itt maradni. Az új-zélandi bevándorlási törvények köztudottan a világ legliberálisabbjai közé tartoznak, a fejlett angolszász országok közül itt a legkönnyebb letelepedni és állampolgárságot szerezni. A kiwi állampolgárság birtokában viszont kinyílik a világ: Angliától kezdve Ausztrálián át Kanadáig terjed a lehetőségek sora, ahol már nem kell megküzdeni a helyi (általában jóval szigorúbb) törvényekkel. Nagyon sokan épp ezért csupán ugródeszkának használják a Zátonyt. Ugyanez hatványozottan igaz a kiwi felsőoktatásban részt vevőkre is. Az új-zélandi egyetemek közül jó néhány kimagasló teljesítményű, ám hallgatóinak alig egyharmada kiwi illetőségű. Az elsősorban Ázsiából, Dél-Amerikából érkező fiatalok az egyetem elvégzése után csak annyi időt maradnak, amennyit feltétlenül maradniuk kell az áhított útlevél megszerzéséhez, aztán repülnek is tovább. A bevándorlási törvények további egyszerűsítése valószínűleg nem fogja megoldani a problémát, a jövedelmek emelésére tett kísérletek talán.
A magas adóktól búcsúzz, ne a szeretteidtől.
2. A bevándorlási törvények egyszerűsítése, új vízum típusok, a bürokrácia csökkentése
A National meg van győződve róla, hogy az állam által meghatározott hiánylisták nem követik az ország gazdaságának valós igényeit. Éppen ezért az Akkreditált Munkaadói program kiszélesítésével inkább a gazdaság szereplőire bíznák, hogy a megfelelő képzettségű munkaerő kiválasztását és letelepedésük segítségét. Erre valóban szükség volna, hiszen az egyik legmulatságosabb (és persze bosszantóbb) része a munkavállalási/letelepedési procedúrának, amikor a munkaköri leírást, a munkakör megnevezését az esetleges diploma honosítását a hiányszakma-listákon felsoroltakhoz kell igazítani, hiszen, ha nem betű szerint stimmel a megnevezés, a Bevándorlási Hivatal már dobja is vissza a kérelmet.
Az bevezetni kívánt vízumtípusok:
– Időleges munkavállalói vízum: hat hónapra szóló szezonális engedély, amelyet bármely legálisan Új-Zélandon tartózkodó megkaphat, ha fel tud mutatni egy szezonális munkaajánlatot. Ez a Working Holiday valamiféle kiterjesztése lenne, ideális lesz gyümölcsszedésre vagy más mezőgazdasági munkákra, külön jó hír lehet, hogy minden olyan ország állampolgára jogosult rá, ahonnan vízum mentesen látogatható Új-Zéland, így például a magyar fiatalok előtt is megnyílik a lehetőség.
– Ezüst Páfrány vízum (Silver Fern Visa): felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára tenné lehetővé, hogy eleve álláskeresés céljából jöjjenek Új-Zélandra, emellett megengedné azt is, hogy ameddig a képzettségének megfelelő állást nem talál a bevándorlójelölt, addig bármilyen állást elvállaljon.
– Nyugdíjas vízum: magas nyugdíjjal rendelkezők számára tenné lehetővé a letelepedést (hiszen a Zátony nyugalma, természeti szépségei, és relatíve alacsony megélhetési költségei ideálisak egy nyugdíjas-paradicsom kialakítása számára). Ez a vízumtípus persze külön kitérne arra is, hogy az így letelepült idősek nem részesedhetnek semmiféle szociális juttatásból, így nem kerülnének az adófizetők pénzébe.
3. A Bevándorlási Hivatal hitelének visszaszerzése, a bevándorlási eljárások világszínvonalra fejlesztése
Az utóbbi időben kipattant pár botrány a Bevándorlási Hivatal tekintélyét igencsak megtépázta. A hivatal vezetőjéről kiderült, hogy sosem volt olyan végzettsége, mint amilyet állított, több esetben is a gyanú árnyéka vetődött rá, hogy segített bevándorlási kérdőívek kitöltésében. A botrány kapcsán megindult vizsgálatok számtalan egyéb szabálytalanságot is feltártak (és persze nem bírom ki, hogy meg ne jegyezzem: ezek főképp olyan dolgok voltak, amelyek a magyar valóságban még szemöldökráncolást sem okoznának), amelyek következtében komoly tisztogatások is voltak az elmúlt fél évben. A National átláthatóbb, jobban ellenőrizhető munkamenetet vezetne be, egyszerre növelné a hatékonyságot és csökkentené a hivatal létszámát – de erről sok konkrétumot nem tudunk meg a tervezetből, egyértelműen ez az anyag leggyengébb, legsemmitmondóbb része.
Mindent összevéve nekem kissé felületes, bár koherens anyagnak tűnik: látszik, hogy van elképzelésük, de igazán markáns különbséget nem tudtam felfedezni a kormány terveihez képest.
Készülődünk. Gáborék még hiányoznak.
A hozzávalók serege: dobozban a fröccsnek való vörösbor.
Bandi nekikezdett.
