Kultúrsokk

Az alábbi bejegyzés szemenszedett tolvajlás. Én magam Bertók Zoltán ausztrál bevándorlási ügynök oldalán találtam, de ő is a kanadai magyarok fórumáról másolta Hahalman bejegyzését.
Tekintve, hogy abszolút relevánsnak és roppant hasznosnak találom, ide másolom.

Hahalman írja:

Munkám során rákényszerültem arra, hogy egy rövid összefoglalót írjak a kultúrsokkról angolul, s úgy gondoltam, egyesek talán érdekesnek, esetleg hasznosnak is találják majd a következő áttekintést. Többségében Erin van Rheenen, T. Milstein, C. Lin és L. Robert Kohls munkáin alapul, de számos más forrásból is idézek ill. fordítok. Az alábbi gondolatok tehát nem az én szüleményeim; pusztán sűrítettem, összefoglaltam és lefordítottam őket.

Mi a kultúrsokk?

A kultúrsokk (ang.: culture shock) mint tudományos kifejezés 1954-ben született és Kalvero Oberg nevéhez fűződik, habár azóta számtalan tudományos kutató foglalkozott ezzel a témakörrel.

A kultúrsokk általában azon érzések, aggodalmak, ill. tünetek – meglepetés, összezavarodottság, értetlenség, ellenséges érzelmek az új kultúra iránt stb. stb. – együttes leírására szolgál, amelyen minden ember átmegy, amikor egy, az addigi tapasztalataitól eltérő kulturális vagy szociális környezetbe kerül. Ez különösen jellegzetes és jellemző dolog új bevándorlók körében. Elsődlegesen az új kultúrába történő beilleszkedési ill. asszimilációs törekvések kezdeti nehézségei szülik, melyek összezavarják az új bevándorlót, mert felborítják a korábbi viszonyítási rendszerét, és megnehezítik annak felmerését hogy az új társadalomban mi a társadalmilag elfogadott ill. helyes és mi nem. Ez gyakran erős esztétikai és erkölcsi undorral párosul az új kultúra bizonyos vonásaival kapcsolatban.

A kultúrsokk súlyos esetei legjellemzőbb módon egy idegen országba történő bevándorlás eseten merülnek fel. Általában 4 jellegzetes, tisztán megkülönböztethető fázisból azaz szakaszból állnak. Nem minden egyén megy át minden fázison, mert sokan megakadnak az első vagy második szakaszban.

1. Nászút fázis

Ebben a fázisban az egyén gyakran romantikus hozzáállással közelíti meg a régi és az új kultúra közötti különbségeket és az újat csodálatos élménynek fogja fel. Lelkesedik az új ételekért, elcsábítja az eltérő életstílus ill. életritmus, az új szokások, az épületek megjelenése, stb.

2. Tárgyalási vagy ellenséges fázis

Napok vagy hetek, de többnyire hónapok elmúltával az egyén egyre nyomasztóbbnak találja az említett kulturális és társadalmi különbségeket. Ebben a fázisban az elutasítás és az elidegenedés érzései az uralkodóak. Az egyén ekkor kezd ráeszmélni arra, hogy a tapasztalt különbségek nem pusztán felszínesek hanem valódiak, mélyek. Már jól megtapasztalta, de még nem képes megérteni ill. elfogadni őket. Előző környezetében szerzett ismeretei már érvényüket vesztették, de az új környezet lényegi megértése (a miértek megválaszolása) még hiányzik. Felfogja hogy minden más, de egyelőre meg képtelen elfogadni ezeket a másságokat, mert valahogy természetellenesnek, helytelennek érzi őket.

Hiányozni kezdenek a régi ételek és szokások, az életmód hirtelen túl gyorsnak vagy túl lassúnak tűnik. Az új társadalom tagjai túl okosnak vagy túl hülyének látszanak. Bizonyos szokásokat és csoportjellemzőket idegesítőnek kezd találni, stb. stb. Jóformán minden sikertelen bevándorló (sőt a sikeresek jelentős része is!) ebben a fázisban akad el és gyakran soha nem képes túllépni ezen a fázison.

3. Minden rendben vagy hozzászokási fázis

További hetek, hónapok, vagy évek múltával az egyénnek sikerül beilleszkednie az új környezetbe, hozzászoknia az új kultúrához, és új rutinokat ill. viselkedési formákat kialakítania. Ettől a ponttól kezdve már nem reagál az új kultúra jellemzőire sem pozitív sem negatív irányban – egyszerűen azért mert már nem érződik új kultúrának. Az egyén ismét az alapvető szükségletekre – a megélhetésre – koncentrál, csakúgy mint ahogy a régi kultúrájában tette. Egyes szakértők a a harmadik fázist a kettős kultúrájú (biculturalism) kifejezéssel illetik. Az egyén szabadon mozog a két különböző kultúra között, és relatíve könnyen igazodik bele mindkét környezetbe.

4. Fordított kultúrsokk fázis

Ha az egyen visszatér, akár időszakos látogatás, akár végleges visszaköltözés formájában a régi, azaz eredeti kultúrába, gyakran ugyanolyan erős de fordított kultúrsokkon megy át, mint az újba történő beilleszkedés idején. A régi szokások ill. kulturális intézmények idegennek, értelmetlennek és egyenesen idegesítőnek tűnnek, és pontosan ugyanolyan elutasító ill. elidegenedési reakciókat váltanak ki benne, mint amiket az új kultúrába történő beilleszkedés során már egyszer átélt.

L. Robert ezt írja: Minden kultúra egy túlélési mechanizmus, amely nem pusztán azt tanítja tagjainak hogy az ő módszereik, szokásaik és megoldási mechanizmusaik a helyesek, hanem azt is, hogy azok magasabb szintűek, azaz a legjobbak. Egy másik kultúrával történő mélységbeli, lényegi összetalálkozás során arra eszmélünk rá, hogy másfajta módszerek is vannak, amelyek se nem helytelenek se nem rosszabbak.

A kultúrsokk egy olyan leckére tanít meg bennünket, amit semmilyen más módon sem tudnánk megtanulni. Arra, hogy semmilyen kultúra nincs birtokában az egyetlen helyes megoldásnak, a legjobb megoldásnak, vagy éppen az egyetemesen jó megoldásnak. Az utóbbiban való hit egyfajta börtön, amelyből a kultúrsokk élménye, akármilyen fájdalmas legyen is, ki tud bennünket szabadítani.

Érdekes módon, mi viszonylag sokáig (hónapokon keresztül) az első, Nászút fázisban voltunk, és mondhatom, ez igazán jó érzés. A második, Ellenséges fázis számunkra teljesen kimaradt, és elég volt két év, hogy megéljük a negyedik, Fordított kultúrsokk fázist.

Érdemes a kérdésen eltöprengeni, nekem sokat segített abban, hogy megértsem azokat az Új-Zélandhoz ellenséges módon viszonyulókat, akikbe óhatatlanul is belebotlok, akár az életben, akár különböző netes fórumokon.