Haló, kérem…

A magánéletem mindeddig meglehetős visszafogottságban jelent meg eddig a blogon, és még ha nincs is szándékom ezen sokat változtatni, óhatatlanul hangsúlyosabb szerepet kap majd a jövőben.
Hogy letudjam a kötelezőt: szingli-horda lettem nem túl régen; semmi tragédia, semmi rigi-rugi – békében, barátságban sikerült szétkormányozni magunkat. Dráma persze van, de dráma mindig van, ha ekkora időtartományról beszélünk.
Pont.
Ezzel nagyjából elmondtam erről a helyzetről, amit el akartam, illetve nem akartam, de úgy érzem kellett: túl sokat hivatkoztam az eddigiekben magunkra, és majd most a jövőben pedig nem fogok, így jobb volt ezt most egyszerre tisztázni.

Egyébként is sok minden változott az életemben, és én állítólag, a DISC pszichológia profilom szerint, nem szeretem a változást: cégszamuráj lettem és cégtulajdonos is. Legnagyobb sajnálatomra nem a cég a közös nevező.
Lassan egy éve, hogy egy konténerbe gyömöszöltem mindent, amit 5 évvel ezelőtt Magyarországon hagytunk: így a néhányezer könyvön kívül (amelyek még mindig a gyerekszobában vendégszobában várják hogy a dolgozószobában elkészüljön a könyvespolc rendszer) lett még egy komplett háztartás, edényekkel és evőeszközökkel; valamint akkor jó ötletnek tűnt mindazon ruhákat is zsákba tömködni, amelyeket még a megboldogult kilencvenes években vettem és valahogy megúszták az ezredforduló utáni selejtezést. Némelyik zsír új, alig 7-8 éves, ezeknek esetleg lehet jövője.
Decemberben háztulajdonossá váltam, és így pár száz négyzetméter dzsungel, kb. 35 folyóméter patak, néhány színes papagáj és egy meglehetősen mogorva oposszum birtokába is kerültem. Februárban cégalapítással, júniusban munkakereséssel töltöttem az időmet, hogy július óta főállásban az autóipar egyik prominens képviselőjénél gardírozzak szupertitkos fejlesztéseket.
Sok mindenről van mit írnom, és ha már így hozta a sors, hogy támadt némi szabadidőm is, akkor ezt nem fogom kihasználatlanul hagyni.

Szóval szervusztok népek: visszatértem.