Amíg a karácsony Mary-ékkal töltöttük, addig Szilveszterre lementünk Taurangára Rékáékhoz. (Újabb olvasóim kedvéért: Réka az unokatestvérem, aki bűnsegédi bűnrészes abban, hogy én Új-Zélandon kötöttem ki.) Rékáéknak két gyerekük van, Gréti (10 és fél, Bruno 9). A gyerekek imádják egymást, Lilyt gyakorlatilag bármire rá tudjuk venni azzal, ha megígérjük, hogy találkozhat Grétivel.

Tauranga egy aranyos kisváros a Bay of Plenty (A bőség öble) területén, az ország második legnagyobb kikötőjével dicsekedhet, az utóbbi pár évben igen felkapott lett, sokan költöztek oda, mert az ingatlanárak sokkal barátságosabbak, mint Aucklandben.

Rékáék nagyjából egy évvel ezelőtt vették ott házukat: csodaszép környezetben, óriási palotát – nagyjából annyiért, mint amennyiért építkeztünk. Tavaly egy pillanatra mi is elgondolkoztunk, de én még hasonló munkát sem találnék, így aztán az álmodozás szintjén nem jutottunk túl.

30-án mentünk, 244 km tőlünk, amit nagyjából három és fél óra alatt tettünk meg. Egyetlen megmaradt nagynéném és nagybátyám (Anyám húga Csilla és férje Laci) már két hete ott voltak. Az új év éjszakáján előbb a városban voltunk tüzijátékozni, aztán otthon bontottunk pezsgőt és hallgattunk/énekeltünk három himuszt: magyart, új-zélandit és kínait.

IMG_4739